Hibrid és Elektromos Autók: Vásárlási Támogatások és Adókedvezmények Magyarországon és Európában

Az alternatív hajtású járművek, különösen a hibrid és elektromos autók vásárlása egyre népszerűbbé válik, amit számos állami támogatás és adókedvezmény is ösztönöz Magyarországon és szerte Európában. A finanszírozási formák, mint például a lízing, segítséget nyújtanak egy eszköz megszerzéséhez, még azelőtt, hogy az ügyfélnek adott esetben a teljes összeg rendelkezésére állna. Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk a magánszemélyek és vállalkozások számára elérhető támogatásokat, valamint az adózásban bekövetkező fontos változásokat.

Állami Támogatások Magánszemélyek Számára Magyarországon

A lakosság számára alapvetően a nagycsaládos támogatás, illetve az elektromosautó-vásárlási támogatás igényelhető.

Nagycsaládos Autóvásárlási Támogatás

A nagycsaládos támogatást azok tudják igénybe venni, akiknek legalább három olyan gyerekük van, aki után az állam fizet családi pótlékot. A támogatás keretében a családok legalább 7 üléses új személygépkocsi vásárlásához 2,5 millió forint (de legfeljebb a vételár 50%-ának megfelelő) támogatást igényelhetnek a Magyar Államkincstártól. Fontos, hogy ha valaki egyedül neveli a gyerekeit, vagy elváltak a szülők, az sem akadály, de természetesen kétszer egy gyerek után nem lehet felhasználni a támogatást. A támogatás igénybevételéhez egy támogatói okiratra van szükség, ezt online is ki lehet tölteni, le lehet adni az igénylést, de természetesen kormányablakban vagy postai úton is intézhető. A nagycsaládosok számára alkalmas autók akár 4-5 millió forintba is kerülhetnek, a 2,5 millió forintos állami támogatás pedig önrészként is felhasználható.

Fontos viszont, hogy a lízingcégek belső szabályzata alapján változhat az, hogyan fogadják el a támogatásra kapott összeget. Ha például egy 5 milliós autó választunk, a lízingcég elfogadhatja önrészként a 2,5 milliós támogatást - ilyenkor nem kér többletbefizetést - de előfordulhat, hogy plusz 5%-ot vagy plusz 200 000 forintot kér önrészként. Lakossági szemszögből például a nagycsaládos támogatás igénybevétele annyiban tér el egy általános lízingszerződéstől, hogy a támogatói okiratot csatolni kell a finanszírozási kérelemhez. Márkakereskedői oldalon ennek pénzügyi része teljesen eltér egy sima lakossági lízingtől, de ez persze felhasználóként nem a mi dolgunk. A lényeg az, hogy egy hagyományos autólízing esetében van egy összeg, amit az ügyfél befizet, ez az úgynevezett és már említett önrész. Amikor az ügyfél kikanyarodik a felrendszámozott autójával a kereskedésből, akkor ez a pénz a hagyományos autólízing esetében már a kereskedőnél is van.

A támogatás kérelmétől számítva mikor kaphatjuk az autót a nagycsaládos támogatás esetében? A hétüléses vagy nagyobb autók szegmensében a támogatás előtt nagy volt a visszaesés nemzetközi piacon. Az autógyárak nem voltak felkészülve az ilyen típusú autók nagy mennyiségű megrendelésére, gyártására, így egy átlagos autóvásárlásnál érdemes hosszabb várakozási idővel számolni. Ez az jelenti, hogy akár 6 hónap is lehet a várakozási idő.

A Toyota C-HR Hibrid bemutatója

Elektromos Autó Vásárlási Támogatás Magánszemélyeknek

Az elektromos autók esetében 2,5 millió forint állami támogatást lehet igénybe venni azokra az elektromos autókra, amelyeknek a vételára maximum 11 millió forint. Ha a választott autó ára meghaladja az említett összeget, akkor 500 ezer Forintra szűkül az említett 2,5 millió. A támogatást bárki igénybe veheti, egyedül az adótartozás kizáró ok. A lízing ebben az esetben is népszerű finanszírozási forma, mivel egy nagyobb összegű befektetésről van szó. Ugyanúgy, mint a nagycsaládos konstrukcióban, itt is önerőnek számít a 2,5 milliós állami támogatás. Mind a nagycsaládos-, mind az elektromosautó támogatás esetében jó megoldás a lízing, ha a teljes összegre éppen nincs keretünk, tehát nem áll rendelkezésre az autó teljes ára a vásárláskor. A lízing esetén ugyanis már azelőtt bele tudnunk ülni az autóba, hogy összespórolnánk/előteremtenénk az árát.

Változások a Hibrid Autók Adózásában és a Zöld Rendszámok Esetében Magyarországon (2025-től)

Nyolc év után 2024-ben több módosítás is történt az elektromos autók adózását meghatározó jogszabályokban, amely változások többsége 2025. január 1-től hatályos. Ezek a változások különösen a hibrid autók vásárlását és fenntartását érintik, céljuk a tisztán elektromos autók terjedésének elősegítése és a hibrid autók használatának csökkentése.

A "Környezetkímélő Gépkocsi" Fogalmának Módosulása

A legfontosabb, hogy megváltozott a környezetkímélő jármű fogalma. A 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet szerint 2024. szeptember 1-től nem számít környezetkímélő gépkocsinak a külső töltésű hibrid (5P környezetvédelmi osztály) és a növelt hatótávú hibrid (5N környezetvédelmi osztály). Így ettől a dátumtól csak tisztán elektromos (5E környezetvédelmi osztály) és nulla emissziós (5Z környezetvédelmi osztály) járművek kaphatnak zöld alapszínű rendszámot.

Zöld Rendszámok és a Plug-in Hibridek

A fentebb már említett KöHÉM rendelet módosítása miatt 2024. szeptember 1-től nem kaphatnak zöld rendszámot a frissen forgalomba helyezett külső töltésű hibrid (5P) és növelt hatótávolságú hibrid (5N) járművek. A korábban kiadott zöld rendszámokat az 5P és 5N kategóriás járművek legkésőbb 2026. november 30-ig használhatják a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet szerint. A zöld alapszínű plaketteket a járművek az időszakos műszaki vizsga és a tulajdonosváltás során is megtarthatják, de amennyiben 2026. november 30. után a gépkocsi tulajdonosváltás miatt újra forgalomba helyezésre kerül, a zöld rendszámot le kell cserélni.

A zöld rendszámhoz kötött egyetlen kedvezmény az ingyenes parkolási lehetőség, amit az elmúlt években több kisebb-nagyobb város, köztük Budapest is biztosított az ilyen módon megkülönböztetett környezetkímélő járművek számára. A budapesti közgyűlés azonban 2024. november 27-én megszavazta, hogy 2027. január 1-jétől a zöld rendszámmal rendelkező autókra már nem vonatkozik az ingyenes parkolás. Más adókedvezmények - például a regisztrációs adó, a cégautóadó vagy a gépjárműadó - viszont már nem kötődnek közvetlenül a rendszám színéhez.

Hibrid modellek

Adókedvezmények Megszűnése és Változások

A módosítás nem jelentette automatikusan az adó- és illetékmentességek megszűnését, mivel ezeket külön jogszabályokban meghatározott feltételek szabályozták. A jogszabályokat azonban már módosították, így 2025. január 1-től számos adóteher vonatkozik majd a hibrid autókra.

  • Gépjárműadó: A gépjárműadót a 1991. évi LXXXII törvény (Gépjármű törvény, Gjt) szabályozza. A Gjt 2025. január 1-től hatályos változata szerint már csak a KöHÉM rendelet 2024. szeptember 1-én érvényben lévő változata szerinti környezetkímélő gépkocsik, vagyis csak a tisztán elektromos (5E) és az egyéb zéró kibocsátású (5Z) járművek mentesülnek a gépjárműadó fizetése alól. A tölthető hibridek (5P és 5N) után tehát 2025. január 1-től gépjárműadót kell fizetni. Azonban a 2025. január 1-je előtt 5P, illetve 5N környezetvédelmi osztályjelzéssel forgalomba helyezett, vagy hatósági nyilvántartásba bejegyzett gépjárművek 2026. december 31-ig mentesülnek a gépjárműadó fizetése alól. 2025. január 1-jétől a gépjárműadó mértéke évente, az előző évi július havi infláció mértékével emelkedik.
  • Cégautóadó: A cégautóadót szintén a Gjt rendezi. Mivel az adómentesség a környezetkímélő gépkocsi fogalmához volt kötve, a 2025. január 1-től forgalomba helyezett tölthető hibridek után már cégautóadót kell fizetni. A 2025. január 1. előtt forgalomba helyezett tölthető hibridek (5p és 5N) 2026. december 31-ig szintén mentesülnek. A cégautóadó mértéke 2025. január 1-jétől nagyságrendileg 20%-os emeléssel változik.
  • Regisztrációs adó: A 2003. évi CX. törvény (Regisztrációs adó törvény) I. mellékletének táblázata 2025. január 1-től már nem említi az 5P és 5N környezetvédelmi jelöléseket a környezetkímélő, és ezért 0 forint regisztrációs adót fizető járművek között. Így ettől a dátumtól forgalomba helyezéskor ennél a két kategóriánál meg kell fizetni a regisztrációs adót. Ennek mértéke a belső égésű motor űrtartalmától illetve a környezetvédelmi besorolástól függően autónként 270.000 forinttól 2.400.000 forintig terjedhet.
  • Vagyonszerzési illeték: A 1990. évi XCIII. törvény (Illetéktörvény) a Gjt szerint környezetkímélő gépkocsinak számító járműveket mentesíti az illeték megfizetése alól. Mivel a Gjt 2025. január 1-től hatályos változata már a KöHÉM rendelet 2024. szeptember 1-én érvényben lévő, szigorúbb definícióját alkalmazza, a tölthető hibridekre már nem vonatkozik a mentesség. Bár a szabályozásban idén szeptemberben pontosították a környezetbarát autók definícióját, egy régi, 2015-ös jogszabály alapján az 5P és 5N kategóriájú hibridek átírása továbbra is illetékmentes.

A fenti változások a tisztán elektromos autók terjedését szolgálják, és a hibrid autók használatát csökkentenék. Az elektromos céges autók 2025-ben számos előnyt kínálnak, különösen a környezetvédelmi szempontokat és az adókedvezményeket figyelembe véve. Érdemes tehát átgondolni, milyen céges, környezetkímélő, tölthető autót választasz, és inkább az adómentes megoldás felé húzni.

Adótípus Változás 2025. január 1-től (hibridek, 5P/5N) Átmeneti mentesség (2025.01.01 előtt vásárolt 5P/5N) Érintett (2025.01.01-től)
Gépjárműadó Fizetendő 2026. december 31-ig 5P, 5N
Cégautóadó Fizetendő (kb. 20% emelés) 2026. december 31-ig 5P, 5N
Regisztrációs adó Fizetendő (270 000 - 2 400 000 Ft) Nincs 5P, 5N
Vagyonszerzési illeték Fizetendő (új forgalomba helyezéskor) Mentesség (régi jogszabály alapján) 5P, 5N
Zöld rendszám (új autók) Nem kapható 2026. november 30-ig használható 5P, 5N
Ingyenes parkolás (Budapest) Megszűnik 2027. január 1-től 2027. január 1-ig Zöld rendszámos autók

Vállalati Elektromos Jármű Támogatások Magyarországon

Az elektromos autók beszerzésének támogatása cégek számára

Vállalkozásokra és magánszemélyekre egyaránt vonatkozik az elektromos autó támogatás, illetve külön a taxisoknak is. A vállalatok számára kedvező hír érkezett, ugyanis az elektromos autók beszerzésére szánt támogatási keretösszeget jelentősen megemelik. Ez a lépés lehetővé teszi, hogy a cégek nagyobb számban igényelhessenek támogatást a környezetbarát közlekedési eszközök beszerzéséhez, ami elősegíti a fenntartható fejlődést és csökkenti a károsanyag-kibocsátást. A támogatás keretében elérhető pénzügyi segítség révén a cégek könnyebben válthatnak elektromos flottára, ami hosszú távon költséghatékonyabb megoldás lehet számukra. Ez a kezdeményezés nemcsak a környezetvédelmi célokat szolgálja, hanem elősegíti a technológiai innovációt is, hiszen a megnövelt keretösszeg lehetőséget teremt az elektromos járművek piacának bővülésére és a kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésére.

Hétezer elektromos jármű megvásárlásához kaptak már kézhez átlagosan 3,9 millió forint támogatást a sikeresen pályázó cégek. A pályázók mintegy felének már ki is fizették a 30 milliárd forintos keretösszeg több mint felét. A kormány 1,5 milliárd forintot csoportosít át a vidéki vállalkozások számára a vállalati elektromos autó támogatási programban, mivel a fővárosi keret lassabban fogy. A pályázat 30 milliárd forintos keretösszegéből tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai cégek. A zöldenergia hasznosítását ösztönző program egy jármű beszerzését az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forinttal segítheti, egy vállalkozásra összesen akár 64 millió forint juthat. A támogatási kérelmeket 2024. február 5-től lehetett benyújtani.

Mostanáig több mint 3200 cég igényelt forrást mintegy 3900 jármű megvásárlásához, több mint ezer pályázat esetében már a támogatói döntések is megszülettek. A Tesla Model Y és a BYD Atto 3 is átlépte az ötszázas darabszámot a vállalati elektromosautó-beszerzéseket támogató pályázaton, miközben a BYD márkák közötti előnye továbbra is jelentős. A Tesla Model Y lett az első olyan elektromos autó, amelyből 500 darabot igényeltek a 30 milliárd forintos vállalati e-autó pályázaton, megelőzve a korábban vezető BYD ATTO 3-at. Az olvasói visszajelzések és a kereskedőkhöz befutó kereslet alapján jelentős érdeklődés övezi az elektromos autó vásárlási pályázatot.

Megéri a Honda Civic Hybrid?

A támogatott beruházások fizikai befejezésének végső határideje 2026. június 12. A záró kifizetési igénylést legkésőbb 2026. június 30-ig kell benyújtani. A támogatásból beszerzett elektromos autókra fenntartási kötelezettség vonatkozik. A meghatározott időszakban a járművek nem értékesíthetők, nem adhatók bérbe és ideiglenesen sem vonhatók ki a forgalomból. A jogosultságot befolyásolhatta például a vállalkozás tevékenységi köre, működésének kezdete és az alkalmazotti létszám. Nem pályázhattak többek között a gépjármű-kereskedelemmel vagy gépjármű-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozások.

TAO Támogatás (Társasági Adókedvezmény) Elektromos és Plug-in Hibrid Járművekre

Céges ügyfélként Önnek lehetősége van arra, hogy jelentősen olcsóbban juthasson teljesen elektromos autóhoz vagy plug-in hibrid járműhöz TAO kedvezmény segítségével. Fontos tisztázni, hogy ez nem pályázat! Ugyan meg kell felelni néhány feltételnek, de ezt már az auditor cég ellenőrzi. Az 1996. évi LXXXI törvényben és a 176/2017 (VII.4) Kormányrendeletben meghatározott tartalmi követelmények figyelembe vételével az Ön vállalata, és a tanúsítványt készítő együttműködő partnerünk között létrejött megállapodás után a tanúsító cég elvégzi az auditot, majd kiszámolja a leírható adó mértékét, melyet a befizetendő társasági adóban lehet érvényesíteni.

A támogatás igénybevételéhez már rendelkezni kell a cég könyveiben hagyományos robbanómotoros járművel, de minimum bérelt és a támogatás igénybevevője által tankolt járművel. Ezek után adódik a döntési helyzet hogy az ügyfél választhatna egy ugyanilyen hagyományos robbanómotoros járművet vagy magasabb bekerülési értéken egy 100%-ig elektromos vagy plug-in hibrid járművet. Ekkor lép képbe a támogatás azzal, hogy a magasabb bekerülésű, pl. Új Renault ZOE és a másik ajánlatban szereplő azonos felszereltségű és teljesítményű pl. Így egy Új ZOE támogatás igénybevételével máris sokkal kedvezőbben az Öné lehet! A támogatás így ebben az esetben azért jár, mivel kimutathatóan és igazolhatóan csökken a vállalkozás járulékos költsége a járművet illetően, csökken a károsanyagkibocsátása, valamint a végső-energiafelhasználás is csökken. Ezen felül további megtakarításokat is jelent egy elektromos autó, hiszen a karbantartási költségek is sokkal alacsonyabbak, ingyen parkolhat, cégautó kedvezmény és még sorolhatnánk.

A kedvezmény igénybevételéhez alapinformációként meg kell adni a két jármű paramétereit, azoknak üzemanyag (illetve áram) fogyasztásait. Továbbá, fontos információ, hogy a támogatás összege nem haladhatja meg a 15 millió Eurónak megfelelő Forint összeget! Az igénybevételre 6 év áll rendelkezésre. A NAV az első kedvezmény igénybevételétől számított 3. adóév végéig ellenőrzi a feltételek teljesülését, illetve ellenőrizheti a rendeltetés szerinti használatot.

Nemzetközi Trendek és Adókedvezmények az Elektromos és Hibrid Járművekre

Az elektromos járművek adókedvezményei és ösztönzői néhány változáson mentek keresztül, és itt vannak a legfrissebb információk az európai országokról.

Hibridek Adóztatása az Egyesült Államokban (Indiana példája)

Az otthon is tölthető hibridek terjedésével, és így az üzemanyaghoz kapcsolódó adók csökkenésével jelentősen megcsappant egyes amerikai államok adóbevétele. Indiana például a jelenleginél évente kétmillió dollárral több, járművek után fizetett adót szedne be, az összeg nagy részét a plug-in hibrid kocsik megadóztatásából teremtenék elő. A javarészt útfenntartásokra fordítandó adó megfizetésébe az előzetes tervek szerint a plug-in, vagyis konnektoros hibridek tulajdonosait egy új, 150 dolláros adófajta létrehozásával, a regisztrációs díjak növelésével vonnák be. Az autoblog.com beszámolója azért is jelentős, mivel egy általános trendet vetít előre: míg néhány éve (vagy akár még ma is) egyes kormányzati szervek támogatták az alternatív hajtású autók vásárlását, azok tömegesebb terjedésével épp saját bevételeik csökkenését érték el.

Támogatási Költségvetések és Adókedvezmények Európában

Összességében egyértelmű, hogy az európai kormányok az elektromos járművek ösztönzésére és az adókedvezményekre összpontosítanak, ami azt jelentheti, hogy a közeljövőben jelentős keresletnövekedést tapasztalhatunk majd.

  • Franciaország: Az ország 2025-ben 1,5 milliárd euróról 1 milliárd euróra csökkenti az elektromos járművek támogatási költségvetését. Az új támogatási rendszer 2000 és 4000 euró közötti támogatást kínál járművenként, a vásárló jövedelmétől függően. Franciaország kidolgozott egy selejtezési rendszert, amely megfizethetőbbé teszi az elektromos járműveket.
  • Németország: 2025-ben Németország a fenntartható mobilitás költségvetésének növelésén dolgozik. A haszon lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy a vásárlás évében az autó költségeinek nagyobb részét leírják. Emellett közeledik a németországi tízéves gépjárműadó-mentességre való jogosultság határideje, mivel a 2025. december 31-ig nyilvántartásba vett BEV-ek és FCEV-k tízéves ingatlanadó-mentességet kapnak.
  • Hollandia: 2025. január 1-től a kormány adócsökkentést és nagy (60-85 százalékos) hálózati díjcsökkentést kínál. Hollandiában az egyik kulcsfontosságú adó a „Belasting van Personenauto's en Motorrijwielen”, amelyet gyakran BPM-nek rövidítenek. A haszongépjárművek korábban mentesültek a BPM alól, de 2025. január 1-től ez megszűnik. Az elektromos járművek is részesülnek a kedvező útadó-politikákból. Létezik még a nulla kibocsátású haszongépjárművek támogatási rendszere, a SEBA, amely a listaár 10%-áig terjedő, legfeljebb 5000 eurós támogatást biztosít a vállalkozásoknak új elektromos haszongépjárművek vásárlásához vagy lízingeléséhez. A program 2025. december 31-ig tart.
  • Olaszország: Olaszországban 2025 elsősorban a nem elektromos járművek terén hoz változásokat. Noha 2025 nem hoz változást az elektromos járművekben az Ecobonus tekintetében, a meglévő előnyök továbbra is érvényben maradnak. Az elektromos járművek a regisztrációt követő első öt évben mentesülnek az éves tulajdoni adó alól. Az elektromos járművekre vonatkozó személyi jövedelemadó-kedvezmények lehetővé teszik a magánszemélyek számára, hogy 15%-os adókedvezményt igényeljenek a jövedelemadójukból elektromos autó vásárlásakor, amivel járművenként akár 20 000 eurót is megtakaríthatnak.
  • Általános EU-s előnyök: Szerencsére EU-szerte számos előnnyel rendelkeznek az elektromos járművek tulajdonosai. Az útadó az elektromos járművek tulajdonosai számára is jelentős megtakarítást jelent. Például Flandriában a BEV-ek és az FCEV-k teljes mértékben mentesülnek a regisztrációs adó alól. Ami a vállalkozásoknak nyújtott juttatásokat illeti, a BEV-ek és FCEV-k költségei 2026 végéig teljes mértékben levonhatók az adóból a vállalkozások és az egyéni vállalkozók számára.

Magyarázat: Hogyan fog működni az elektromos járművek adója? | ITV News

tags: #hibrid #autók #vásárlási #támogatások #és #adókedvezmények