Ford S-MAX: Teszt vélemények, jellemzők és a hosszú távú tapasztalatok
Szinte hihetetlen: a Ford S-Max modellje 10 éve koptatja az aszfaltot világszerte. Nem véletlenül jött népszerűségét alapvetően praktikumának, szegmensvezető kialakításának köszönheti.
A közhely szerint a gyerekek érkezésével a férfi kénytelen megválni imádott motorjától, kabriójától vagy kupéjától, és beletörődni a szomorú ténybe, hogy többé nem a vezetési élmény, hanem a babakocsival és a felfújható matraccal telepakolható hely a fontos egy autóban. Ezek után mondjátok, hogy nem egy víznyelőként tátongó piaci résbe tenyerelt bele a Ford a kétezres évek közepén!
A Galaxy-t kiegészítő, és nem elnyomó S-Max maga volt a megoldás egy problémára. Úgy rárúgta az ajtót a piacra, hogy rögtön megszavazták a 2007-es Év Autójának, és meg is érdemelte, mert bravúros választ adott arra a kérdésre, hogy mit vegyen az apuka, aki akar még valamit az élettől.
Külső megjelenés és méretek
Először is: bár a Ford S-Max 2.0 TDCI AWD teljesen új megközelítést kapott a korábban már szintén sok ízben kivesézett elődhöz képest, mégis déjavu lengi körül az egész kialakítást. Az orr kialakítása követi a Ford jelenlegi stílusirányzatát, tehát a trapéz alakzatú hangsúlyos hűtőmaszk dominál, itt annak rendje, s módja szerint a kötelező jellegű krómcsíkozás is megjelenik újfent. Talán ilyesmi a Galaxy-nál jöhet elő, bár ott is ízléssel és jó arányérzékkel oldották meg a tervezőmérnökök az ideális eloszlásokat.
Egyébként oldalról ötlik szembe először az összetéveszthetetlen hasonlóság a korábbi S-Max modellel, hiszen az A oszlop és az első sárvédőív közé ékelt légbeömlő-elem már ott is megmutatta magát teljében, csakúgy, mint a hátrafelé szűkülő ablakkeret-vonalvezetés. Elbírná a kaszni a 19-es kerekeket is, a tesztautóra eggyel kisebb, 18 colos papucsok kerültek. Így még pont megmarad a csalogató küllem keréktájon is.
Törésteszt összehasonlítás: Ford Mondeo
A Ford S-Max 2.0 TDCI AWD hátsó kialakítása inkább kombis, mint kisbuszos, vagy egyterűs. Hátulról inkább hajaz elődjére a Ford S-Max 2.0 TDCI AWD, mint a frontrész esetében. A hátsó zárófények buráinak kialakítása klasszikus, kicsit azért modernebb szellemiséget hordoz, mint anno, de összetéveszthetetlenül fordos; a rendszámtábla-hely kialakítása egy fókuszban lévő keskeny, mattezüst díszcsík alatt kapott helyet, ebbe a korábbi tradíciók szerint gravírozásra került az S-Max felirat bal oldalra.
Kívülről a frissítések és az ST-Line csomag elemei kellően naprakésszé teszik, az Aston-orrba fényes fekete betétes és órási méhsejteket formázó maszk került, elöl "hókotrós, hátul diffúzoros a lökhárító, oldalt pedig fekete keretesek az ablakok, de mindez ST-Line sajátosság, az "alap Titanium krómozottat kap, ahogyan a prémium felé hajló Vignale is.
Belső tér és kényelem
Ha már összkép, nem lehet elmenni a Ford S-Max 2.0 TDCI AWD enteriőrje mellett sem. Itt már jóval nagyobb átalakulások tűnnek szembe, mint a külsőnél (leszámítva az orr megvalósításait), az egész komplexen magasabb kategóriás feelinget sugároz, köszönhetően egyrészt az anyaghasználatnak, másrészt pedig az újragondolt kialakításnak és elrendezésnek. Az új Ford modellimázs apropójaként a központi műszeregység, maga a kormánykerék kialakítása, formája, a keresztküllők elrendezése és újragondolása nóvumnak számít, de leginkább a középkonzol az, ami szembetűnő, és a jelentős metamorfózis fázisait emészthetően sorakoztatja az utasok elé.
Az első ülésekben ülve - mit ülve, terpeszkedve - maximalizált kényelemben tudunk utazni, akár hosszabb távolságokon is. Hátul, ha csak egy üléssort használunk, bőven elfér 3 felnőtt, a külön állítható székek révén itt is működik a személyreszabhatóság, alakíthatóság. Be lehet állítani úgy a két hátsó üléssor (háromszemélyes, kétszemélyes) egymástól való távolságait, hogy akár kettő plusz közepes testalkatú felnőttel egészítsük ki az ötfős utazócsapatot.
Ha 7 személlyel tervezünk utazni, bizony 285 liter marad a csomagok számára. Ez egy alsó-középkategóriás, vagy inkább kisautó kapacitása e téren, viszont ne felejtsük el, hogy 7 utas azért nem kevés. Öt üléssel a rolót behúzva 1260 helyett 755, a tetőig pakolva 2325 helyett 2000 liternyi cuccot nyel el. A különbséget nem is a bőröndök és szatyrok, hanem a különböző, extrém méretű tárgyak, például bútorlapok szállításakor lehet észrevenni, de a lendületesebben lejtő tető a hatodik és a hetedik helyen ülők terét is beszűkíti, tehát ami a Galaxy-ban még felnőttekkel is megy, az S-Maxban inkább csak gyerekekkel működik.
Törésteszt vélemények: Ford Focus
A beltér tágasságára semmiképp sem lehet panasz. A műszerblokk részint digitális, de dizájnjával nagyjából 10 évvel ezelőtti. A kormánykerék szintén a 3-as Focust idéző, ami egyébként nem baj, teljesen logikus, kapcsolói odapillantás nélkül érezhetőek, ugyanez elmondható a klímapanelről is, ami a régi-vágásúan süllyesztett középső kijelzőn keresztül kommunikál. Utóbbi felett is találunk egy tárolót, az első ülések közötti könyöklőben kettőt is, az ST-Line verzió továbbá piros cérnás varrásokkal teszi izgalmassá az amúgy funkcionális belteret. Elöl-hátul kényelmesek az ülések, a második sor független székei is egyenként változtatható támladőlésűek, mindhárom isofixes, lábtér is van annyi, hogy egyáltalán nem büntetés középre ülni. A harmadik sor padlóba fektetett ülései leginkább gyerekeknek elegendő méretűek, de rövidebb távokra felnőttek is beültethetők, ráadásul akkor is van egy kisautónyi, 285 literes csomagterünk, ha hétülésesként használjuk az S-MAX-ot.
A belső tér anyagai is remekül helytállnak a napi használatban, így igen sokára kezdenek kopni, elhasználódni. Tartósan kellemes társak hosszú kirándulások vagy a napi iskolába/munkába járásban. Az anyagminőség javítása és a felszereltség bővítése is előrelépés volt.
Motorválaszték és menettulajdonságok
Intelligens, állandó összkerékhajtást kapott a tesztelt Ford S-Max 2.0 TDCI AWD, ennek megfelelően a menettulajdonságokkal messzemenően elégedettek voltunk. Majd’ 200 lóerő a családnak? 180 lóerő összteljesítményt produkál a 2 literes turbódízel, 16 szeleppel, 17.9:1 sűrítési aránnyal. A teljesítmény maximuma 3750-nél jön, míg a tekintélyes, 400 Newtonméter forgatónyomaték már 2000-es percenkénti fordulatszámtól rendelkezésre áll. Ebből adódóan észrevétlen is tud lenni a váltó működése, ha visszafogottabb tempót diktálunk, ugyanúgy felkapcsol magasabb fokozatokba, mint ahogyan azt szeretnénk. Dinamikus a 2 literes dízel, alig valamivel több, mint 10 másodperc kellett a nulláról százra sprintig, megpakolva utasokkal és csomagokkal az érték 1.2 másodperccel növekedett mindössze.
Fogyasztás tekintetében is sokat javult a képlet a korábbi S-Maxhoz képest, városi környezetben 7.3, országúton 4.6, autópályán 5.9-6.1 literes átlagot mértünk 100 kilométerre átlagolva.
A 4,8 méter hosszú, 2,85 méteres tengelytávon nyújtózó, tükrök nélkül is 1,92 méter széles karosszériába egy tisztességes méretű, 2,5 literes, de feltöltő nélküli, Atkinson ciklusával is az alacsony fogyasztásra hangolt benzinmotor került. A hajtásláncban ráadásul egy másodlagos villanymotor is található, ez az elektromos hajtás közben is szinte észrevétlenül képes a benzinmotort beindítani, vagy az által menet közben is áramot termelni. Az 1,1 kWh kapacitású, a csomagtérpadló alá, és sajnos a tömegelosztásra nem a legjobban ható módon a hátsó tengely mögé épített lítium-ion akkumulátorral egész tisztességes távok emissziómentes megtételére is képes az S-MAX. Persze főként városban, de országúton autózva is sokat gurulhatunk benzinégetés nélkül, és még autópályán is előfordul, hogy lekapcsol a benzines, ha épp nem kell komolyabban hajtani. A legfontosabb azonban az, hogy a városi dugókban egész sokat képes elektromosan haladni.
Hogy mennyit jár a benzinmotor, az bizony erősen függ attól is, hogy mennyi fűtést kérünk tőle. Ha a hidegebb napokon a városban fűteni is akarunk, akkor bizony gond nélkül el tud égetni 7,5 liternyi benzint is 100 kilométerenként, országúton azonban 5,5 alá is be lehet vele menni. A tesztátlag higgadt vezetéssel 5,9 l/100 km lett, ráadásul az S-MAX futóművével abszolút partner abban, hogy ha már nem autózunk gyorsan, a megengedett tempót a kanyarokban is tartsuk. Autópályán az S-MAX alapvetően csendes, ha nincs emelkedő és nem kell gyorsítani, akkor a 130 km/órás tempó 3000/perc alatti fordulattal futható. A 2,5 literes motor előnye, hogy az indulásokkor, gyorsításokkor sem forgatja túlzottan a rendszer, hangja akkor persze már jól hallható, de távoli, normál üzemben pedig nagyon szerény. Az S-MAX alapvetően csendes, szélzaja is szerény a méreteihez mérten.
Tesztelt Ford S-Max 2.0 TDCI AWD modellünk hatfokozatú PowerShift váltót kapott, a kar fogása, elérése kiváló, csakúgy, mint maga a mechanika. A hatfokozatú váltó határozott és precíz, minden fokozat könnyen kapcsolható, a kuplung finoman működik, dugóban mégsem a legjobb araszolni vele, egyszerűen nem arra szánták, hogy folyton mozgásba hozzuk, majd lelassítsuk. Sokkal megnyugtatóbb országúton vagy autópályán suhanni vele.
A futómű nem csak a megjelenés sportos, a futómű is dedikáltan hangolt, de az elöl-hátul független rendszer azért még az opciós 19 colos felnikkel is hű maradt az S-MAX alapjegyeihez: ez egy kényelmes családi autó, amihez mindennél jobban passzol a hibrid hajtáslánc. Kátyús úton nem tesz csodát, de nagyautós magabiztossága ellensúlyozza a kellemetlen behatásokat. Masszív tömbként, agilisan mozog, jól súlyozott kormánya váratlanul élénk, kanyartempója valószínűtlenül gyors, mindez garantálja azt a bizonyos élményt, amit a magas üléspozíció sem ronthat el.
Az új S-MAX Hybrid | Ford Hybrid | Ford Magyarország
Az autóipar évek óta szeretné elérni, hogy autósok tömegei használhassanak önvezető autókat. Bár a teljes önvezetés még erősen utópisztikusnak hangzik, akadnak részeredmények: több gyártónál is elérhető az önvezetés valamilyen formája. Most a Ford forgalomban is működő megoldását, a BlueCruise-t próbáltuk ki élesben: beültünk néhány Fordba Budaörsön, és elhaladtunk az M7-esen a Balatonra úgy, hogy közben se a kormányt, de a pedálokat nem kellett kezelnünk - legalábbis nagyrészt nem kellett.
Az S-MAX a használtpiacon: Mire számítsunk?
Egyre kevesebb klasszikus egyterű modell van a piacon, hiszen szorítják őket kifelé az akár hétüléses SUV modellek. A Fordnál is ott a plug-in hybrid Explorer, de ott van még náluk a palettán szerencsére a Galaxy és a vele műszakilag erősen rokon, ám nála csinosabb, kecsesebb, sportosabb beállítású S-MAX is. Tavaly pedig mindkettő "öntöltő hibrid hajtásláncot kapott.
Műszaki színvonaluk és áruk ennek megfelelően a Ford korabeli kínálatának csúcsát jelentették. Az árral arányos a műszaki színvonal is, ami sokáig hibátlanul teljesít. Ennek megfelelően gyorsan gyűlnek a kilométerek ezekben az autókban és ott, ahol nem egy élet munkája az autó, hanem hétköznapi használati tárgy, bizony azt megelőzően adják el őket, mikor már a strapabíró technika is törődést igényelne.
A kilométeróra visszatekerés veszélyei
Azokban az országokban, ahol az emberek jövedelme alapján nem vesznek elég Ford S-MAX/Galaxy modellt, hogy a belső piacon legyen elegendő követhető szerviz-előéletű használt példány, oda kerülnek a külföldön „levetett” példányok. Tekintettel a jó anyagokból építkező belső térre, a magas futás nem hagy nyomot rajtuk, így kiválóan vissza lehet állítani a távolságmérőt hihető értékűre. A történet itt kezd érdekes lenni… Sokan, kik újként nem tudnak autót vásárolni, görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy a kiválasztott autó távolságmérője minél kevesebbet mutasson - ebben látják biztosítottnak a következő időszak hiba- és költségmentes működést. A természetes elhasználódás előtt kevéssel eladott, majd visszaállított órájú példányok birtokba vétele után nem csak a valóra vált elképzelés édes íze lesz érezhető…
Természetesen a szomorúság csak azok arcát torzítja majd el, akik elhiszik a nyilvánvaló képtelenséget. Azok, akik nem álomvilágban élnek előzetesen átvizsgáltatják a kiszemelt autót, tájékozódnak az előéletéről (ami igen nehéz) és próbálják megtudni mire számítsanak a vétel után, ha az mégsem az év üzlete a vevő számára… Továbbá felfogják, hogy a Ford kínálatának korabeli csúcsán található modellek alkatrészeinek ára, szerelésének bonyolultsága nem csökken az autó vételárával azonos mértékben.
Motorválaszték a használt piacon
Ami a motorokat illeti, már annak idején sem értettem, miért gyártottak ebből egyáltalán benzinest. Talán a karosszéria méretéhez és tömegéhez még éppen elfogadható, 1,6 literes, 160 lóerős turbós az egyetlen, amelyik 10 l/100 km alatt tartható, de a kellőképpen izmos 2,0, 2,3 és 2,5 literesek úgy viszik a konyhapénzt, mintha nem lenne holnap. A PSA-val közösen fejlesztett, Duratorq fantázianevű, 1997 köbcentis, négyhengeres, 16 szelepes, közös nyomócsöves turbódízel a frissítés után 115, 140 és 163 lóerős változatban készült a belgiumi Genkben. A miénk az arany középút, 10,2 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, ennél és a 196 km/órás végsebességnél is fontosabb az 1750-es fordulattól elérhető 320 Nm nyomaték. 2010 után annyi változott, hogy nem fogy el 2240-nél, egészen 2750-ig kitart.
Gyakori hibák és javítási tapasztalatok
A problémák főleg elektronikai eredetűek, de gyakori az idő múlásával és a nagy futással együtt járó elhasználódásból származó hibajelenség is. Ezért fontos, hogy minél fiatalabb és kevesebbet futott S-Maxot találjunk. A korai példányok filléresnek számító áruk ellenére nem biztos, hogy megszolgálják a szükséges ráfordítást, de négy és fél, ötmillió forint körül biztosan lesz a bőséges hazai választékban egy szimpatikus darab. Arra azért számítsunk, hogy ennyi idős korára a legtöbb már bőven túl van a 200 000 km-en, mégiscsak egy igazi utazóautó, nem a nyugdíjasok tipikus utolsó autója.
Saját, 2009-es gyártású, 143 LE-s 2,0 TDCi motorral és bolygóműves automata váltóval szerelt Ford S-MAX gépkocsim példáján keresztül bemutatom, hogy mire lehet számítani egy „visszatekert” külföldi autó esetén. Ez a példány életének első három évében havonta (!) 10ekm-t tett meg a megfelelő hozzáférések birtokában elérhető adatok alapján. Kb. 360ekm volt benne, mikor komolyabb hibája adódhatott és az eladás mellett döntöttek francia tulajdonosai. Ez alatt az időszak alatt cseréltek rajta 3 ajtót, különböző helyen fényezték, mert ennyi úton töltött időt nehéz káresemény nélkül átvészelni. Szerkezetileg azonban nem sérült - az eddig végzett javítások által indokolt bontások nem tártak fel súlyos sérülés javításának nyomát.
Az autó először mint egy kedves ügyfelünk autója került a látókörünkbe 265ekm-es óraállással és megkezdődött az egymás után jelentkező hibák kijavítása. A vezérműszíjat nem mi cseréltük, de tudjuk, hogy a vásárlás után ezt elvégezték rajta, mint minden használt autó vásárlása után ajánlott beavatkozást - nyilván megbízható előélet ismerete hiányában.
A következő meghibásodások jelentkeztek az autóban a következő időszakban, ami természetes elhasználódás következtében alakultak ki:
- motorháztető nyitóhuzalja megrozsdásodott, szorult majd elszakadt - csere;
- a csomagtérajtó zárszerkezete akadozva működött - csere;
- gázolaj szivárgott a porlasztók résolaját visszavezető csöveknél - csere;
- nem hiba, de mindegyik féktárcsa elérte a selejtezési vastagságot, cserélni kellett a tárcsákat és betéteket;
- olajszivárgás alakult ki a nagynyomású szivattyú és a hengerfej között - tömítés cseréje;
- a motortartó bak és a kitámasztó bak elfáradt, túlzott rezgéseket továbbítottak a karosszériára - mindkettő cseréje;
- a turbóhoz kapcsolódó vákuumszelep szokásához híven zajos volt leállításkor - csere;
- menet közben a biztonsági öv becsatolására figyelmeztető hang és fényjelzés jelentkezett becsatolt öv esetén is, elkopott a vezetőoldali övcsat érzékelője - övcsat csere;
Az autó tulajdonosai kényszerűen és többnyire méltósággal viselték a kiadásokat és tűrték a kopott kormánymű valamint lengéscsillapítók zaját. Illetve néha elbeszélgettünk arról, hogy az automata váltó működési rendellenességeit hogyan, milyen áron lehetne javítani. Ekkor még csak 280ekm körül mutatott a számláló… A mutatvány kerek 200.000 Ft be került. Sok vagy nem sok(k) aki használt dízelt vásárol egy ilyennel simán számolhat, még jó hogy a kettőstömegű jó benne.
A táblázatban összefoglaljuk a súlyosabb javítások költségeit és a futásteljesítményt, amikor ezek bekövetkeztek (valós, becsült futás szerint):
| Alkatrész / Probléma | Becsült futásteljesítmény (km) | Költség (Ft) | Megjegyzés |
|---|---|---|---|
| Nagynyomású szivattyú felújítás, befecskendezők | kb. 265 000 | 200 000 | Siemens rendszer |
| Motor javítás (hidrotőke, himba, vezérműtengely, vezérműlánc, EGR, gyertyák, szivattyú, vezérlés, vízpumpa) | kb. 400 000 | 400 000 | Törött kipufogó vezérműtengely |
| Váltó csere | kb. 400 000 | 150 000 | Bontott, keveset futott példány |
| Első lengéscsillapítók, toronycsapágyak | kb. 400 000 | 250 000 | |
| Kormánymű csere | kb. 400 000 | Bontott, keveset futott | |
| Generátor felújítás | kb. 400 000 | Gyári felújított | |
| Porlasztók cseréje (4db) | kb. 400 000 | 280 000 | Gyári felújított |
| Turbó felújítás | kb. 400 000 | 100 000 | AH Turbó Hungary |
| Klímahűtő és vízhűtő csere | kb. 400 000 | 100 000 | |
| Termosztát és turbócső csere | kb. 400 000 | 70 000 | |
| Kormány gömbfej csere | kb. 400 000 | 50 000 | Mindkét oldalon |
| Hátsó hosszlengőkar-szilentek | kb. 400 000 | 50 000 | |
| Kuplung-lendkerék-kinyomócsapágy csere (kézi váltó) | kb. 200 000-250 000 | 250 000 | Javasolt a tartósság ellenére |
A fenti javításokat már több Galaxy és Mondeo esetén elvégeztük, így nem jelenthető ki, hogy csak ezt az egy példányt hurcolta volna meg az élet. Bizony, ha sokat futott az autó, akkor igényli a törődést. És ezt a törődést akkor is igényelni fogja, ha a kilométerórán a kijelzett érték 225ekm, mert a technikában többnyire ennél több van.
Ugyanakkor jó hír, hogy aki végigmegy ezen a drága úton, annak a következő időszak már csak a rendszeres karbantartásokról és felhőtlen utazásokról fog szólni. Persze ez drága, de ez a modell újonnan 8-10+MFt is lehetett, nem lehet fillérekből javítani.
Az új Ford S-MAX ára és alternatívái
A tesztautó listaára 16,5 millió forint. Ez azért már jelentősen leszűkíti azok körét, akik a magyar gazdasági realitásban hétüléses családi verdára vágynak. Még szerencse, hogy van megoldás - nem kell megvenni a Vignalét. Az S-MAX további ütőkártyája, hogy gyakorlatilag nincs alternatívája a piacon. Hibrid egyterűt már a Toyota sem kínál egy ideje, az S-MAX ráadásul tágasabb és jóval erősebb is a Prius+-nál, élvezetesebben vezethető, kevésbé buszos, mint a Galaxy. Amikor a leadás előtt megtankoltam, 1267 kilométeres hatótávval örvendeztetett meg.
És a tudásához, a hasonló méretű konkurenciához mérten nem is drága. Az eleve igen jól felszerelt Titanium belépő verzióval az S-MAX alapára 12,31 millió forint a dízelmotorral, automata váltóval már 13 millió forintba kerül, a hibrid ehhez mérten 1,16 millió forintos felár. Felénk a hibrid leginkább azokat győzheti meg, akik tágas, csendes utazóautót szeretnének, olyat, amivel nem bűn a városban járni sem, és szeretik tudni: itt a turbóval vagy a kuplunggal biztosan nem lesz probléma, hiszen az a hajtásláncban nem található. Abszolút értékben persze nem tud olcsó lenni az S-MAX, az új autók egyre drágábbak, az extrákkal megpakolt tesztautó ára így 16 millió forint fölé ment, de ez ma még a nem is full hybrid konkurenciához viszonyítva sem rossz.
Sportos külső és ahhoz passzoló futómű, kormányzás, higgadt hibrid hajtáslánc - az S-MAX összességében remek csomag. Ha nem nézem az árát, tényleg csak annyit mondhatok: ez a tökéletes családi autó 3-4 gyerek mellé. Elfér benne mindenki, erős, de nem túl szomjas a motorja, ha akarom, kényelmes, ha akarom, feszes a futóműve, jól szól a hifi, átlátható, könnyen kezelhető a navi, tárolórekeszből sok van, és ezek a rekeszek jó nagyok is. De ami a legfontosabb: elképesztően hatásos és csendes benne a klíma.