Ford Mondeo Modellek: Vásárlói Vélemények és Adatok
A Ford Mondeo hosszú évek óta népszerű választás a középkategóriában. Ebben a cikkben áttekintjük a különböző Mondeo modellekkel kapcsolatos vásárlói véleményeket és adatokat, különös figyelmet fordítva a hibrid változatokra, a fogyasztásra, a megbízhatóságra és a prémium Vignale felszereltségre.
A Ford Mondeo története és népszerűsége
A Ford Mondeo európai bemutatkozása körüli problémákat már többször is megtárgyaltuk, így olvasóink azzal is tisztában lehetnek, hogy az Egyesült Államokban már 3 éve elérhető ugyanez a modell Fusion néven.
Hiába a lassan modellfrissítésre érett konstrukció, a típus rajongóinak zöme kitörő örömmel fogadta az autót, így hiába a néhány fronton tapasztalható kisebb lemaradás a konkurensekhez képest, az új generáció nagy népszerűségnek örvendve robbant be az öreg kontinensre - persze olyan is akadt, aki elpártolt a Mondeo mellől.
Egy szó, mint száz, a Ford nem jött ki rosszul a csúszásból, hiszen az előző generáció utolsó éveiben másodvirágzását élte, és az újdonsággal is sikerült megtartani a vásárlók nagy részét. Ez pedig többek között az újdonság formáinak is köszönhető, melyek a legtöbb emberből bizony elismerést váltanak ki.
Már a második Mondeo járt a kezem alatt - ráadásul a felnitől és az utastér kárpitozásától eltekintve ugyanabban a konfigurációban -, de még mindig nemigen találkoztam olyannal, aki egyértelmű nemtetszését fejezte volna ki a külcsínnel kapcsolatban.
Külső megjelenés
Az agresszív, LED-es technológiával operáló fényszórók, a feketére mázolt hatszögletű hűtőrács, a motorháztető izmos domborítása, a sportosan, lefelé ívelő tetővonal és a felárért kapható sportcsomag bizony mindenkiből heves érzelmeket váltanak ki.
Az amúgy is látványos megjelenést ráadásul olyan finomságokkal toldották meg a gyáriak, mint a LED-es nappali menetfényt használó index - az Audi néhány modelljéhez hasonló - futófényes megoldása, amit szinte minden járókelő tátott szájjal figyel.
A formatervezők tehát hatalmas dicséretet érdemelnek, még akkor is, ha nyilván vannak olyanok, akik nem feltétlenül látják szépnek az autót.
Belső tér és kényelem
Az utastérrel kapcsolatban azonban már lehetnek fenntartásaink. A rengeteg irányba elektromosan állítható bőrfotelek ránézésre csak úgy vonzzák az embert, és az átlagos, vagy annál kisebb termettel rendelkezők számára igazán kényelmesek is, azonban aki egy kicsivel nagyobbra nőtt, hátban már szűknek találhatja a székeket.
Az általános anyagminőségre nem panaszkodhatunk, ugyanakkor a középkonzol aprócska gombjai közötti rengeteg a műanyag, ami a hangulatnak bizony közel sem tesz jót, ahogyan a kisebb úthibákon is hangosan zizegő tetőablak és műanyagok sem.
Nem úgy a hatalmas, 8 colos érintőképernyő, mely csak úgy vonzza a tekinteteteket - és sajnos az ujjlenyomatokat is. A Microsoft által fejlesztett SYNC rendszer sebessége közel sem megfelelő, ahogyan az amúgy logikus, de megszokást igénylő kezelhetőséget is kicsit leegyszerűsíthették volna. A sokszor igencsak nagy erőt megkívánó érintőképernyőt pedig még nem is említettem.
A műszerfal is félig digitális lett, ami a leolvashatóságon nem igazán segített, de mentségére legyen szólva, hogy minden fontos információt megjeleníthetünk rajta.
A praktikumra nem lehet panaszunk, a leghasznosabbnak járó cím talán a középkonzol alatti gumírozott felületű rekeszt illeti, de az ajtózsebek is öblösek és a könyöklő alá is elrejthetjük cuccainkat.
A helykínálat szintén említésre méltó: habár az elődhöz képest nem sokat fejlődött a Mondeo, mind elöl, mind pedig hátul bőven elegendő a tér - egyedül a fejtérnél lehetnek gondok, de ezt a hatalmas tetőablak számlájára is írhatjuk.
Egy kis hiba azért ide is csúszott, ugyanis a nagyobbakat szorongató első ülések mellett a hátsó, légzsákkal felszerelt biztonsági övek rövidnek bizonyulhatnak - igaz, itt már csak a kiemelkedően nagytermetűeknek lehet gondja.
A csomagtér a maga 550 literes értékével dicséretre méltó, azonban meg kell küzdenünk azért, hogy hozzáférjünk ehhez a helyhez: a hatalmas ötödik ajtó egykezes nyitásához bizony néha még nekem is fel kellett kötnöm a gatyámat, így az alacsony növésű Popeye-nek biztosan be kellene tolnia egy adag spenótot a művelethez.
A mérleg nyelvét pozitív irányba döntő külcsín után az utastér zavaró hibái bizony jócskán lerontják az összképet, de az erőforrásnak még van esélye javítani.
Motorválaszték és vezetési élmény
A 2-literes turbódízel ezúttal 180 lóerőt bocsát a sofőr rendelkezésére, egy kiválóan kapcsolható, ám magabiztosságot igénylő hatsebességes manuális váltó kíséretében.
A start gombot megbökve tipikus dízeles hangokat hallatva kel életre a motor, mely ugyan üzemi hőmérsékleten visszavesz a hangerőből, az utastér zavaró - és sokszor még a rádió mellett is jól hallható - neszei miatt ekkor sem utazhatunk igazán nagy csendben.
Ezért azonban némileg kárpótol minket a 180 tagú ménes, ugyanis a Mondeo szinte minden helyzetben szépen indul meg, noha a nagy ugrást 2000-es fordulatszám felett érezhetjük igazán - amikor is megérkezik a 400 Nm-es csúcsnyomaték.
Átlagos körülmények között tesztautónk ereje szinte bármire elegendő: egész kocsisorokat képes átugrani igazán dinamikusan, anélkül, hogy különösebben ügyeskednünk kéne a váltókarral - és akkor a 225 km/h-s végsebességről még nem is beszéltünk.
A legjobb azonban az, hogy a futómű és a kormányzás is támogatja a sportos ambíciókkal rendelkező sofőröket. Noha az elektromos rásegítésű szervokormányok korában már hozzászokhattunk ahhoz, hogy nem érkezik túl sok visszajelzés az útról, a Mondeo volánjával pontosan terelgethetjük az amúgy megpakolva több mint 1,5 tonnás testet, miközben a szervo súlyozása is jól sikerült.
A futómű szintén mosolyt csalhat az arcunkra, ugyanis nyugodt tempó mellett ügyesen csillapítja az úthibákat, miközben a gázpedállal kevésbé visszafogottan bánva is kiszámíthatóan viselkedik, és egészen gyors kanyarokat tud abszolválni - ezzel az egyik legjobban vezethető középkategóriássá varázsolva tesztautónkat, amit összehasonlítónkban is bizonyított.
Mindeközben ráadásul a benzinkúton is képes boldoggá tenni minket az autó, hiszen még sportos képességeit kihasználva is igencsak kellemes fogyasztási adatokkal szembesülhetünk, amit 6,4 literes tesztátlagunk is jól példáz. Óvatosabban taposva a gázpedált azonban akár 5,3 literes vegyes átlagot is elérhetünk a Mondeóval, mely országúton bőven 5 liter alatti eredményeket produkál, míg városban és autópályán sem nő meg lényegesen az étvágya.
Totalcar TV: Ford Mondeo Hybrid 9. Évad 3. Rész
A Ford Mondeo Hybrid
A Mondeo Hybrid anélkül kínál tisztán elektromos hajtást, hogy az autósnak külső áramforrásról kellene feltöltenie az akkumulátort. Ez idő alatt a Mondeo Hybrid népszerűsége több mint 50 százalékkal nőtt az Egyesült Királyságban és mintegy 40 százalékkal Olaszországban, ahol a Mondeo-vásárlók 75 százaléka választotta ezt a modellváltozatot 2020 első hét hónapjában.
A Ford tavaly kibővítette a Mondeo Hybrid kínálatát, bevezetve a szegmens első kombiját, illetve a Ford Performance által inspirált, sportos stílusú Mondeo Hybrid ST-Line kivitelt, akárcsak a stílusos Titanium és a gazdagon felszerelt Vignale változatokat.
“Azzal, hogy a benzinmotoros Mondeo modelleket 100 százalékban full hibridekre cseréljük, hatalmas lépés a Ford számára az elektromos hajtásláncok bevezetésében,” mondta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke.
A Mondeo Hybridben egy elektromotor támogatja a különleges tervezésű 2,0 literes Atkinson-ciklusú benzinmotort a kerekek hajtásában, és egy generátor gondoskodik a hátsó üléssor alá beépített, 1,4 kWh teljesítményű lítiumion akkumulátor töltéséről.
Az autó a hagyományos belsőégésű motor szabadsága mellett az elektromos hajtás kifinomult és takarékos működését kínálja. Az energiavisszanyerő féktechnológia a hagyományos fékezés közben veszendőbe menő energia akár 90 százalékát is képes hasznosítani, és az ebből nyert elektromos áramot az akkumulátor tárolja.
Vásárlói tapasztalatok a hibrid változatról
- Fogyasztás: Városban 3,5-4 liter, országúton 5-6 liter.
- Szerviz: 20 ezer km-ként 30-40 ezer forint.
- Meghibásodás: 0,1%.
Sokan a hibrid modellek akkumulátorának élettartama és cseréje miatt aggódnak.
Akkumulátorral kapcsolatos információk
- Az új Mondeo Hibridben 1,4 kWh akksi van.
- A nagyfeszültségű akku ára magas lehet, ezért fontos a megbízható forrásból való vásárlás.
- A Fusion (amerikai verzió) plugin hibrid, ami más rendszer, és az akkumulátor problémák gyakoribbak lehetnek.
A Ford Mondeo Vignale
A Ford Mondeo Vignale a márka luxusportfóliójának tagja, amely a kifinomultabb anyaghasználatnak és a prémium szolgáltatásoknak köszönhetően magasabb szintű élményt nyújt.
A Vignale modellek egyedi stílusjegyekkel rendelkeznek, mint például a gazdag krómozás, a különleges kárpitozás és a varrott bőrfelületek a műszerfalon.
A Ford prémium ügyfeleit kiemelten kezeli, számos plusz szolgáltatást kínál nekik.
Összességében szinte semmivel nem érezhetjük magunkat rosszabb autóban, mint egy prémium közép-felsőkategóriás szedánban.
Használt Ford Mondeo vásárlása
A használt Ford Mondeók piaca igen széles, így érdemes alaposan tájékozódni a vásárlás előtt.
A következőkben néhány szempontot érdemes figyelembe venni:
- Futásteljesítmény: Egy ilyen kategóriájú autónál az évi 50-60 ezer kilométeres futás nem ritka.
- Szervizmúlt: A generáció már kezdetektől a Ford digitális szervizkönyvét kapta, elvileg minden - hivatalos - beavatkozást le tud kérdezni (a tulajdonos hozzájárulásával) bármely márkaszerviz.
- Motorválaszték: Legtöbb eséllyel a 2.0 TDCi-ből lehet jó Mondeót kifogni.
- Felszereltség: Akár távolságtartós tempomat, a műszerek közötti óriás kijelzőn is megjelenő navigáció, a pakolást segítő csomagtértálca, első-hátsó parkolóradar, tolatókamera, ülésfűtés- és szellőztetés is szerepelhet.
A leggyakoribb hibák
A dízeleknél természetesen fogyóeszköz a kettős tömegű lendkerék. Extrém esetben akár 75 ezer kilométer után is jöhet a csere - elsősorban az 1.8 TDCi-nél lehet találkozni ilyen, túlzottan korán elkopó alkatrészekkel, de amúgy 200-250 ezer kilométert, akár két kuplungtárcsát is kiszolgálhatnak.
Apró elektronikai hibák előfordulhatnak, de tömegesen nem kell rájuk számítani.
| Modell | Motor | Teljesítmény | Fogyasztás (vegyes) |
|---|---|---|---|
| Mondeo Hybrid | 2.0 Atkinson + elektromotor | 187 LE | 3,5-6 l/100km |
| Mondeo 2.0 TDCi | 2.0 dízel | 150 LE / 180 LE | 4,1-4,8 l/100km |
| Mondeo 2.0 EcoBoost | 2.0 benzin | 203 LE / 240 LE | 7,5 l/100km (gyári) |