Fiat Bravo Sebességváltó Olaj: Szint, Csere és Fontos Információk

Autónk épségének megőrzése éppen olyan fontos feladatunk, mint egészségünk védelme. A kötelező szervizek, a gumik, abroncsok megóvása mellett, a motor és sebességváltó megfelelő védelme, és karbantartása is fontos feladatunk. Az autó rendszeres gondozása által hosszabb élettartama lesz, és kevesebb problémát fog okozni. Minden autósnak, aki napi szinten használja járművét, rendszeresen nyomon kell követnie az üzemi folyadékok szintjét és állapotát, valamint a fő alkatrészek állapotát. A legfontosabb teendő természetesen az olajcsere, amely nem csak a motorolaj cserét jelenti, hanem a sebességváltóban található olajat is rendszeresen ellenőrizni, majd cserélni kell. A kenőanyagok rendszeres cseréje hozzájárulhat az amortizáció csökkenéséhez és a megfelelő műszaki állapot megőrzéséhez. Ezt a legtöbb autós jól tudja a motorolaj cseréről, azonban a váltóolaj csere kevesebb figyelmet kap.

Mi a Sebességváltó Olaj Feladata?

A sebességváltó a kocsi egyik legfontosabb alkatrésze, amely már az első autómobilban, a híres Ford T-modellben is megtalálható volt. Feladata, hogy megfelelő szinten tartsa a fordulatszámot. Legyen kézi vagy automata típusú a váltó autójában, a megfelelő kenőanyag hiányában rövid időn belül tönkremehet az érzékeny rendszer. Sőt, a hajtáslánc egyéb alkatrészeiben is kár keletkezhet. Szerencsére a költséges javítással járó műszaki hiba megelőzhető.

A sebességváltóban az olaj nagyon fontos feladatokat lát el. A sebességváltó olaj (röviden váltóolaj) feladata a sebességváltó rendszer kopásának csökkentése és a hőelvezetés.

  • A sebesség váltóhoz kapcsolódó elemeket kenéssel látja el.
  • Eltávolítja róluk a szennyeződéseket, valamint a kopásból származó anyagokat is.
  • A váltóhoz kapcsolódó elemeket jelentősen hűti is.
  • Tompítja magát a sebességváltást is.
  • Védelmet nyújt a korrózióval szemben is.
  • Tisztán tartja az elemeket.

A Váltóolaj Problémák Jelei

Sokan nem tudják, melyek a váltóolaj hiba jelei, pedig korai felismerésük segíthet elkerülni a magas költségvonzatú hajtáslánc alkatrész problémákat. Amennyiben a sebességváltóban az olajszint nem megfelelő, vagy az olaj elöregedett, számos kellemetlen tünetet tapasztalhatunk.

  • Sebességváltás következtében, ha szokatlan, korábban nem hallott hangokat, rezgéseket tapasztalunk, akkor szerezzük be a megfelelő olajat a cseréhez.
  • Tapasztalhatunk még, különösen a hideg téli hónapokban sebességváltási nehézségeket, amikor a hideg autóban nagyon nehézkessé válik a váltás.
  • Gyanakodhatunk cserélés időre, ha a sebességváltás késik, késleltetve vált, különböző rezgéseket is tapasztalhatunk.
  • Az automata sebességváltó esetében szokatlan fel-le váltást jelez, amikor nem lenne szükség rá, továbbá az autók dinamikáján tapasztalhatunk eltérést az automatás járművek esetében.
  • Kevés váltóolaj jelei lehetnek még az olajfolt az autó alatt.
  • Váltóolaj-szint gyors csökkenése.
  • A váltórendszer túlmelegedése.
  • A váltó nehezen veszi a sebességeket, főleg ha hideg van.
  • A váltó haladás közben zajos, súrlódó hang hallható.

Váltóolaj Csereperiódus: Mikor Szükséges a Váltóolaj Csere?

A váltóolaj csereperiódus eltérhet kézi és automata sebességváltó rendszerek esetén. Míg a manuális sebességváltó esetén az általános ajánlás 100.000 kilométer és 5 év, addig automata autók esetén mindössze 70.000 kilométer. Fontos kiemelni, hogy a váltóolaj csereperiódus autótípusonként eltérő lehet. Javasoljuk, hogy ellenőrizze az autó kézikönyvét, amelyben a gyártói előírás szerepel.

Fogyasztás optimalizálása Punto 2-nél

A gyártók által előírt csere intervallumot kötelezően be kell tartani, sőt ajánlott 50ezer km.-es intervallumra rövidíteni. Amennyiben a gépkocsigyártó örökélet intervallumot ígér, akkor is igaz az ökölszabály miszerint 50ezer km.-enként cseréltessük le az automata váltó olaját.

Vannak olyan vezetési helyzetek, stílusok, amelyek mellett feltétlenül gyakrabban érdemes cserélni az olajat. A sportos vezetési stílus, pótkocsi vontatás, helytelen sebességváltás, extrém időjárási körülmények és városi közlekedés csökkenthetik a váltóolaj csereperiódust. Előfordulhat, hogy a gyártói előírásoknál jelentősen gyakrabban kell cserélni a kenőanyagot. Ha sűrűn megyünk csúszós felületen, ahol túlságosan sokáig pörögnek ki a kerekek, vagy rendszeresen, sokat közlekedünk nagyon meleg időjárásban forgalmi dugóban, különösen nyáron a fővárosban, illetve ha kezdő sofőrként nem megfelelően használjuk még a sebességváltást, akkor érdemes gyakrabban ellenőrizni és cserélni az olajat.

A "élettartam" olaj kérdése

A gyári ajánlás szerint “élettartam” csereperiódusú a váltóolaj, nem kell cserélni, csak 80 000 km-ként ellenőrizni és szükség szerint rátölteni. Ennek ellenére - szerintem - felelős autótulajdonosoknak “illik” 100 000 km után lecserélni. Mások szerint elegendő a gyári ajánlást betartani, vagyis csak ellenőrizni a szintet és rátölteni. A Bosch gyári eredetű szerviz-információi szerint az erőátvitel kenőanyaga nem igényel cserét. Azonban a váltóolaj a motorolajjal összehasonlítva sokkal kisebb terhelést kap, nem kerül bele üzemanyag, egyéb szennyező égéstermékek, nem kell több száz fokra melegednie minden reggel 5perc alatt. Egy zárt rendszerben teszi a dolgát, sokkal kisebb mértékben használódik el mint egy motorolaj, nem jó összehasonlítási alap. Amit mondtam azt pedig gyakorlatból mondtam, nem sokkal elhasználtabb egy 150ezret futott váltóban lévő gyári olaj, mint egy 50ezret futottban. Plusz a modern olajok az adalékolás miatt sokkal többet bírnak mint 20évvel ezelőtt. Tehát nem kötelező cserélni, ártani nem árt persze (feltéve hogy normális minőségű olaj kerül bele), de nem létfontosságú. Persze ez kézi váltó esetén működik így, az automaták sokkal nagyobb igénybevételt kapnak.

Milyen Váltóolaj Kell az Autóba? - Különös Tekintettel a Fiat Bravo Modellekre

Gyakori kérdés az autósok között: milyen váltóolaj kell az autóba? A válasz eltérhet autótípusonként, így a legjobb, amit tehet, ha ellenőrzi a kocsi kézikönyvét. A gyártói dokumentációban szerepel a használható váltóolaj. Fiat Bravo esetében érdemes csere előtt szintén átolvasni az autó kézi könyvét, ugyanis nagyszerűen és pontosan leírja az adagot, amelyet a cseréhez biztosítani kell.

Váltóolaj specifikációk fejlődése

A 2000.10. hó előtti változatoknál a kézikönyvben még API GL-5, MIL-L-2105 D előírásoknak megfelelő SAE 75W-90 EP hajtóműolajat ajánlanak, pl. TUTELA ZC 75 SYNTH. Viszont: jelenleg a Tutela ZC 75 Synt már SAE 75W-80 fokozatú. Később, 2001.12. havi, illetve pl. Megint később, 2007-es kézikönyvben már SAE 75W-85, API GL-4 PLUS, FIAT 9.55550 megfelelőséget írnak elő, pl. Tutela Car Technyx 75W85. Ha utántöltésre van szükség, akkor Fiat 9.55550-MX3 szabványnak megfelelő, 75W-85-ös viszkozitású speciális olajat kell használni.

Felni méret bemutató: Fiat Strada 2001

A különbség röviden összefoglalva, a GL-5-ben kb. 2x annyi kén és foszfor adalék van, ami az extrém nyomás alatt a kopásvédelmet biztosítja, ugyanakkor - ha csak GL-5 / GL-4 -et vesszük figyelembe - akkor a GL-5 olaj károsíthatja a váltó/differenciálmű réz alkatrészeit, a kopásvédő filmréteggel együtt fémréteg is válik, válhat le. Ugyanakkor nem GL-4 az újabb előírás, hanem GL-4 Plus! Jellemzően azokat az új fejlesztésű olajokat jelölik API GL-4+ teljesítményszintűnek, melyek többnyire teljesítik a GL-5 és a SAE J2360 extrém nyomás próbáit, valamint teljesítik a gyártók tesztjeit is. Ezek jellemzően SAE 75W-80 és 75W-85 olajok, a kopásvédő adalékok többnyire már nem kén/foszfor, hanem magnézium vagy kalcium-szulfonát alapúak, továbbá szintetikus bázisúak vagy teljesen szintetikusak, ezáltal jobb az extrém nyomás (EP) védelmük, mint a kén/foszfor tartalmú GL-4 olajoknak.

Példa Váltóolaj Specifikációkra:

  1. 2000.10. hó előtti modellek:
    • API: GL-5
    • MIL-L-2105 D
    • SAE: 75W-90 EP
    • Például: TUTELA ZC 75 SYNTH (de ma már 75W-80)
  2. 2001.12. havi, illetve 2007-es modellek:
    • API: GL-4 PLUS
    • FIAT: 9.55550 megfelelőség
    • SAE: 75W-85
    • Például: Tutela Car Technyx 75W85
  3. Utántöltéshez javasolt (általánosan):
    • Fiat 9.55550-MX3 szabvány
    • Viszkozitás: 75W-85
    • Például: Tutela Car Technyx 75W85

Váltóolaj Szintellenőrzés és Csere Lépésről Lépésre (Kézi Váltó Esetén)

Előkészületek

A legelső lépés, hogy az olajszint méréséhez szükséges szerszámokat készítsük elő. Szükségünk lesz egy csavarkulcsra, WD-40 spray-re, egy fém kefére, tiszta, szennyeződésmentes rongyra, és papírtörlőre. Cserélés esetén, természetesen a kompatibilis sebességváltó olajra is szükségünk lesz. A pontos olaj típus a gépkocsihoz kapott használati útmutatóban pontosan le van írva, bevásárlás előtt feltétlenül olvassuk el, vagy szerelő szakember segítségét kérjük bizonytalanság esetén.

A csere műveletéhez szükségünk lesz egy váltó olaj tálca tömítéshez, vagy tömítő gyűrűre, illetve egy leeresztő dugóra, és egy olyan üres nagyobb méretű tartályra, amely lehetővé teszi az elhasznált olaj leeresztését. Szükség lesz még egy tölcsérre, csőre, fecskendőre és tiszta ruhára, valamint csavar kulcsra, amelyek segítségével a rögzítő csavarokat könnyedén el tudjuk távolítani, majd a művelet vége után vissza csavarni.

A cserét megelőzően célszerű autózni 10-15 km-en, hogy az olaj megfelelő hőmérsékletre melegedjen, így kevésbé lesz viszkózus, ennek köszönhetően sokkal könnyebbé válik leeresztése. Autónkat vagy vigyük szerelő akna fölé, vagy helyezzük rámpára/autós liftre, a kézifék behúzása, vagy a kerekek rögzítése ékek segítségével javasoltak. Akna vagy csápos emelő nélkül azért nehezebb, mert a leeresztő csavar a váltó alján, az autó hátulja felé néz, nehéz elérni, de megoldható.

Grande Punto EGR szelep problémák

Az olajszint ellenőrzése

A motor leállítása után célszerű várni egy kis időt, hogy az olaj le csöpögjön az olajleeresztő tálcába. Ezt követően egy fémkefe segítségével a szűrőkupakot, valamint az azt körülvevő területet alaposan tisztítsuk meg. A fém kefés tisztítást követően, egy teljesen tiszta, steril ruhával töröljük újra át, ezzel megakadályozzuk a szennyeződések bejutását az autó belsejébe.

A szintellenőrző és egyben utántöltő csavar a váltó oldalán található, ez a motorháztető felnyitása után felülről is hozzáférhető. Csavarkulcs segítségével csavarjuk le a nyílászáró kupakot, ha nagyon szorulna, akkor bátran használjunk WD-40 sprayt a könnyed lazításhoz. Majd következik az olajszint ellenőrzése, az olaj akkor elegendő, ha eléri a tartályban az alsó nyílás szélét. Amennyiben kevesebb van benne, akkor egy tiszta fecskendő segítségével könnyen fel lehet tölteni újra. A legvégén a sebesség házon található olaj csíkokat is le kell törölni papírtörlő segítségével.

A váltóolaj leeresztése és feltöltése

Távolítsuk el a védő lemezt, majd helyezzük oda a tálat az olajteknő alá, ahova bele tudjuk engedni a használt olajat. Csavarjuk le az olajteknő rögzítőit, vagy a dugót, majd engedjük, hogy kifollyon a tálba az olaj. A fémtisztító segítségével tisztítsuk meg a dugó környékét, hogy ne kerüljenek a belsejébe a szennyeződések. Ha minden csepp kifolyt, töröld meg a leeresztő környékét, mehet vissza a csavar (meghúzási nyomaték: 25 Nm). Távolítsuk el megfelelően az olaj tálcát, majd oldószer segítségével távolítsuk el a régi tömítéseket, és annak helyeit tisztítsuk meg. Amennyiben ezzel is megvagyunk, akkor szereljük be az új tömítést, majd vissza lehet rakni a helyére az olajteknőt is. Dugós autók esetében, tömítőgyűrűjét feltétlenül cseréljük ki a tömítőgyűrűt, majd zárjuk le újra.

Betöltésnél a gumicső és a tölcsér segítségével szépen lassan beletölthetjük az új olajat. Fontos, hogy lassan töltsük, és figyeljük, hogy mikor éri el a maximális szintet, ekkor elkezd már kifolyni a nyíláson. Töröljük le a váltóról, ami kifolyt, és vissza is lehet csavarni a betöltőnyílás csavarját, szintén 25 Nm-el. Egy tömlő és tölcsér segítségével töltsük be a megfelelő típusú, és mennyiségű olajat a légtelenítő nyíláson keresztül.

Suzuki WagonR+ váltóolaj csere!

Automata Váltóolaj Csere - Miért Fontos a Szakértelem?

Nem szabad megfeledkezni az automata váltók olajcseréjéről, mert drága árat fizethetünk az elmulasztásért! Az automata váltók olaja hatalmas nyírással és tűrési képeséggel rendelkező olaj, ám az élettartalma véges. Cseréjével megelőzhető az automata váltók meghibásodása. Azonban fontos megjegyezni, hogy az automata váltó olajcseréje egy igen bonyolult művelet! Különböző műhelyek kisipari megoldásai és az otthoni módszereket, hígítási és öblítési cserét azonnal el kell felejteni!

Profi automata váltóolaj csere géppel

Ha eljött az ideje az automata váltó olaj cserének, vagy nem lehet tudni az előéletét akkor hitelesített Profi gépparkkal állunk rendelkezésére. Szakképzett kollégáink a legújabb és legmodernebb Gyári MOTUL és Launch Automata váltó olajcserélő géppel dolgoznak. Melynek előnye a pontos és teljes gyári ATF olajkapacitás automata váltó olaj cseréje és az ATF szint ellenőrzése. Ezenfelül az automata váltó olajszűrőnek a cseréjét is elvégezzük. Automata váltó rendszerek tesztelése, hiba esetén pedig a hibafeltárása és elhárítása.

A LEGBIZTOSABB, és ami a legfontosabb a LEGBIZTONSÁGOSABB megoldás az, hogy egy erre képzett szakember egy automata váltó olajcserélő berendezéssel 100%ban le tudja cserélni a váltó olaját és szűrőjét. Az olajcserélő gép segítségével az autó gyári szivattyújának nyomás értékével a művelet teljesen biztonságos. Ezt a védelmet tovább fokozza, hogy a gép folyamatos számítógépes ellenőrzés alatt dolgozik, gyári adatbázis alapján. A művelet végén tökéletes olajszintet tud beállítani a szerelő.

Gyakori Kérdések és Válaszok a Váltóolajról

Váltóolaj Csere Ár: Milyen Költségekkel Számolhatok?

A váltóolaj csere ár a legtöbb szervizben 15000-20000 forint közötti összeg.

Mi az a Váltóolaj Adalék?

A váltóolaj adalék és revitalizáló készítmények olyan speciális anyagok, amelyeket a csereperiódus között használhatnak a kenőanyag kémiai tulajdonságainak pozitív befolyásolásához.

Mekkora a Megfelelő Váltóolaj Mennyiség?

A szükséges váltóolaj mennyiség autótípusonként jelentősen eltérhet. A gyártó által meghatározott pontos mennyiség minden esetben az adott modell műszaki leírásában szerepel.

Elvégezhető a Váltóolaj Cseréje Otthon is?

Bár a váltóolaj cseréje egyszerű feladatnak tűnhet leírások és oktató videók alapján, számos ponton elhibázható. A helytelenül végzett kenőanyag csere súlyos műszaki problémákhoz vezethet, így nem javasoljuk, hogy a megfelelő szakértelem és eszközök nélkül vágjon bele. Bízza inkább profi szakemberekre, akik garantáltan a gyártói előírásoknak megfelelő cserét végeznek.

Mi az a Váltóolaj Betöltő Készlet?

A váltóolaj betöltő készlet olyan speciális szerszámok összessége, amelyet autószerelők használnak a váltóolaj csere során. Általában az alábbiakat tartalmazza:

  • 3-5 liter űrtartalmú tartály
  • mérőóra (az olaj pontos adagolásához)
  • olajbetöltő adapter

A Motorolaj és Váltóolaj Azonos?

Nem, a váltóolaj és motorolaj nem identikus. Míg az előbbit a váltórendszer, addig az utóbbit a motor kenéséhez használják. Összetételében jelentősen eltérő a két olaj, így nem használható felcserélhető módon.

Profi Szerviz Ajánlás

Profi szervizt keres a váltóolaj cseréhez? Szeretné prémium minőségű kenőanyaggal megóvni autója műszaki állapotát? Akkor válassza az Abroncs Kereskedőház Kft. (AKH) szervizhálózatát, ahol kiemelkedő minőségű Castrol váltóolajat használnak. Válassza profi olajcsere szolgáltatásunkat és foglaljon időpontot online! Ne maradjon le újdonságainkról, akcióinkról, iratkozzon fel hírlevelünkre!

tags: #fiat #bravo #valtoolaj #szint #jelzo #csavar