Skoda Felicia: Egy cseh sikertörténet a Volkswagen érában

Átfogó áttekintést talál az autóról, beleértve a legfontosabb jellemzők részleteit, a motort, a felszerelést és egyéb hasznos információkat az autómodellről.

A Skoda márka története: A kerékpároktól az autókig

A legtöbben a Skoda márkát manapság már autóiról ismerik, azonban azzal csak néhányan vannak tisztában, hogy járműveket a cseh vállalat csak jóval alapítása után kezdett el gyártani. 1895-ben egy szerencsétlenül járt biciklista, Václav Klement alapított egy kerékpárjavító üzemet a bicikligyárat működtető Václav Laurinnal, a hirtelen indult vállalkozás pedig 1905-ben már el is készítette első autómobilját. Azonban a kis cég pénzügyi nehézségekkel küzdött, majd az első világháború után le is égett, majd megvásárolta azt a pilzeni Skoda művek.

Innentől valóságos kaland az autógyár történelme, amelyet 1946-ban elszeparáltak a Skoda művektől, és olyan megfizethető, strapabíró járműveket kezdtek gyártani, mint az Octavia vagy a régi Felicia. 1964-ben átálltak a farmotoros kocsik gyártására, ezt a hagyományt csak az 1987-ben bemutatott fronthajtásos Favorit bemutatása szakította meg.

A rendszerváltás eljövetelével azonban a Skodánál is más szelek kezdtek fújni, a márka történelmét meghatározó fordulat pedig 1991-ben következett be, amikor a Volkswagen felvásárolta a cseh céget. Ezzel elkezdődött a már VW platformokra épülő autók gyártása, melyek a Skodához hűen strapabíróságukkal és megbízhatóságukkal, valamint az egyesülés után egyre javuló minőségükkel gyorsan népszerűvé váltak és fokozatosan építették fel a cseh márka mára már igen jó hírnevét.

Az együttműködés gyümölcse: a Skoda Felicia

A Skoda Felicia volt a csehek utolsó olyan modellje, amely saját platformjukon alapult, viszont már a Volkswagen segítségével és technológiai hátterével készült. Ez a gyakorlatban egy kis mérete ellenére meglepően tágas járművet jelentett, mely megbízhatóan működött és keveset fogyasztott. A Felicia elődjénél, a Favoritnál lényegesen modernebb külsővel látott napvilágot, ezt a tervezők lekerekített idomokkal és lágyabb vonalvezetéssel érték el.

Útmutató Renault Trafic vásárláshoz Németországban

Motorkínálat és karosszériaváltozatok

Motorkínálat terén is fejlettebb volt a kisautó, mint elődei: soros négyhengeres erőforrásai 1,3 l-es, nyolcszelepes, 54 vagy 67 lóerős kivitelben voltak elérhetőek, és kedvező fogyasztást biztosítottak. A Feliciához elérhető motorok nagy előnye volt továbbá, hogy az esetleges és ritka meghibásodások esetén az alkatrészek ára sem szökött a magasba.

A meglehetősen időtálló kocsi alacsony ára és fenntarthatósága miatt a használtautók piacán is figyelemre méltó sikereket ért el. 1995-ben megjelent a kombi, illetve a kétajtós pickup és kisáruszállító kivitel is. Ezzel a Skoda több rétegnek kedvezett egyszerre, a kombit a családosok értékelhették nagyra, a két, inkább munkavégzésre kialakított változatot pedig a kis- és középvállalkozók szerették meg.

Modellfrissítés és piacpozíció

A Volkswagen és a Skoda mérnökeinek köszönhetően minőségi felfüggesztésével finoman rugózó Feliciát 1998-ban modernizálták, ekkor a ferdehátú és a kombi kivitel külsejét alakították át a korszak elvárásinak megfelelően. A módosítások közül az egyik leglátványosabb az átdolgozott hűtőrács és a megnövelt méretű lökhárítók voltak, de az utasok teljeskörűbb védelmének érdekében a karosszéria bizonyos részeit is átalakították.

A kompakt kisautó változatos felszereltségi szintekkel került piacra. Az extrák között voltak alapvetőbb pluszok is mint a légzsák és az ABS, de egyaránt elérhető volt a Felicia különlegesebb kényelmi pluszokkal, például klímaberendezéssel vagy velúr kárpitozással. Ez volt az első Skoda továbbá, amely dízelmotorral is megjelent, az 1,9 literes német fejlesztésű blokk pedig a motorpaletta egyik favoritjának számított.

Azonban a korabeli kisautók piaca meglehetősen telített volt, így a csehek modelljének számos gyártó típusával össze kellett mérnie erejét. Ezek közül a Volkswagen berkein belülről a hármas Golf vagy a szintén német Opel Astra, a Fordtól az Escort, valamint a japánoktól a Suzuki Swift jelenthetett jó alternatívát. Az erős verseny ellenére azonban a Skoda Felicia jól megállta a helyét a piacon, számos országban rövidebb-hosszabb ideig vezetve a kisautók eladási listáját. Első Volkswagennel közös fejlesztésként pedig sikerrel taposta ki az utat a Skoda későbbi modelljei előtt, a használtautó piacon pedig még jóval a gyártás 2001-es befejezése után is sűrűn keresett maradt.

Ismerje meg a Suzuki Hayabusát

A különleges: Skoda Felicia Fun

A Skoda Felicia volt a csehek első autója, amit már a Volkswagen tulajdonlása alatt készítettek. A jól pozicionált autó kellően sikeres is volt. Mára persze kikoptak az utakról, mert többségében azért nem számítottak semmilyen szempontból különlegesnek. Nem így a modellből készült Fun változat, ami mára egész komoly pénzt ér.

Egy pick-up szerkezetű autó, amely harsány színnel és belső kárpittal igencsak kilógott az akkori átlag-Skodák közül, nyilván a maga korában nem számíthatott túlzottan nagy keresletre, de ez most 20 évvel később éppen előnyként jelentkezik. A karosszéria-megoldása egyébként tényleg egészen eredeti, mert az alapból kétüléses kocsit át lehetett alakítani négyülésessé is a kabinhátfal kiemelésével, majd a rejtett ülőlap rögzítésével. Igaz, ilyenkor a hátul ülők kabrióztak.

Az új ŠKODA KUSHAQ – Simply Clever funkciók áttekintése

Érdemes megnézni a videón, hogyan működött már akkor is a Skoda „Simply Clever” filozófiája. A Felicia Fun-ban egy 1.6 literes 75 lóerős motor volt, persze szervókormányos, ABS, központi zár, elektromos visszapillantók, valamint a jellegzetes sárga kormánykerék és műszerlapok, a szürke-sárga kárpit. Ami még nagyon feldobta, az a sárga színre fújt karosszéria a látványosabb kiegészítő elemekkel, felnikkel egyetemben, illetve a hátsó bukócső.

A gépet 1997 és 2000 között kínálták, és mindössze 4216 darabot készítettek belőle, miközben a teljes Felicia széria 1,4 milliót számlált. Mindez most vissza is jön árban, mert egy-egy darabot közel 3 millió forintnak megfelelő cseh koronáért vagy euróért kínálnak. Persze ezek első osztályúnak tűnő darabok, nem úgy, mint a Feliciák többsége, amelyek hírhedten szerettek rozsdásodni.

Modellváltozat Gyártási időszak Gyártott darabszám Jellemzők
Skoda Felicia (teljes széria) 1994-2001 ~1,4 millió Megbízható, gazdaságos, változatos karosszériák
Skoda Felicia Fun 1997-2000 4216 Egyedi pick-up, sárga szín, átalakítható kabin, 1.6/75 LE

JC5126 Valto Alkatrészek

tags: #elado #skoda #felicia #kek #áttekintés