A Chevrolet Cruze féltengely csukló hiba jelei
A hajtásláncolat egyik legfontosabb része a féltengely, ami lényegében a jármű meghajtásának legfontosabb előre viteli alkatrésze. Ez az autó fontos alkotóeleme, amely a differenciálműtől indul, és a kerekeknél végződik, tehát ezeket köti össze. Az autó attól képes haladni, hogy a kerekei forognak, ehhez kell a motorban lévő hajtóerő, ami áthalad a sebességváltón.
A hátsó meghajtású autók esetében ezt a kandár tengelynek továbbítják, míg az első meghajtású autóknál a kerekeket elforgatjuk a kormányzáskor. Így tehát szükség van a féltengelyre, hiszen ez nem csupán a forgó mozgást közvetíti, hanem a kormánymozdulatokat is. A féltengely egy masszív anyagból van előállítva, mely erős, de rugalmas. Ez az alkatrész a legnagyobb igénybevételt egyértelműen akkor kapja, amikor az autóval elindulunk.
A féltengely felépítése 3 részből tevődik össze:
- A belső féltengely csukló
- A féltengely szár
- A külső féltengely csukló
Mivel ez gumiból készül, így egy idő után elhasználódik, és kirepedezik. Minden alkatrész, idővel a folyamatos használat következtében tönkremegy, eltörik, elhasználódik, vagy elkopik. Nincs ez másként a féltengellyel sem. A leggyakoribb probléma a féltengely csukló porvédő sérülése. Ha nem időben észleljük ezt a problémát, akkor előfordulhat az is, hogy kis idő múltán a féltengely csukló is tönkremegy, hiszen a csukló belülről grafitos zsírral van tömve.
A féltengely meghibásodásának 4 tünete (javítás és csereköltség)
A féltengely hiba jelei
A féltengely hiba jelei közé felsorolhatjuk azt, amikor kitekert kormánynál gyorsításra kattogó hangot ad ki az autó. Ilyen esetben szinte biztos, hogy a féltengelycsukló kopott el, de ez természetesen csak az elsőkerék meghajtású, vagy az összkerék meghajtású autóknál fordulhat elő. Ez lehet az is, hogy kormányzáskor erős kattogó hangot észlelünk, hiszen az előre vagy hátra haladva menetben gyors, ütemes kattogás egyértelműen azt jelzi, hogy probléma van a féltengellyel.
Kerékrajzok és fényszórók Chevrolet modellekhez
A kattogó „daráló” hang tehát intő jel lehet, oka pedig az, hogy a golyópálya elkopott, ilyenkor a benne lévő golyók zörögni, és lötyögni kezdenek. A féltengelycsukló extrém kopásának eredménye az, hogy nem képes már átvinni a nyomatékot, ezt azonban több okból sem érdemes megvárnunk. Egyrészt nem kellemes egy mozgásképtelen járművel az út szélén ragadni (semmikor, de télen főleg nem), másrészt mivel a féltengelycsukló is hajtásrészhez tartozik, ha az kikopott, akkor folyamatos lötyögéssel károsíthatja a differenciálművet, illetve a sebességváltót is.
Szerencsére viszonylag ritkán, csak nagyon súlyos esetben hallhatunk csukló törésről, ez ugyanis általában csak valamilyen balesetben fordul elő, ilyenkor természetesen cserélni kell az alkatrészt. Viszonylag ritkán fordul elő az is, hogy tönkremegy a féltengely rudazat, de jobb, ha erre is felkészülünk. Leginkább egyféleképpen mehet tönkre, ez pedig, ha eltörik, ennek azonban mindig vannak előjelei. A féltengely rudazat azonban nem javítható, ilyenkor az eltörött alkatrészt ki kell cserélni.
A féltengely hiba jelei abban az esetben, ha a rudazattal van probléma általában azok szoktak lenni, hogy gyorsításkor ráz az autó, illetve ráz a kormány, ez pedig a centírozatlansága miatt van. A belső féltengely hiba jelei a következőek lehetnek: Gyorsításkor hirtelen elkezdi rázni a kormányt, mikor a nyomatékot adja.
Autónk rendszeres karbantartása minden esetben a mi felelősségünk, így, ha a féltengely hiba jeleit bármilyen formában észleljük, akkor autónkat minél előbb vigyük el egy szervízbe.
Chevrolet futómű alkatrészek hiba jelei:
Lacetti szedán elektromos ablakemelő javítási útmutató
- A búgó, morajló hang a kerekek felől a kerékcsapágy hibájára utal. Ez általában menet közben, bizonyos sebesség mellett hallható.
- Ha rossz úton nyekergést és nyikorgást hallasz azt bizony a lengőkargömbfej azaz talpas hibája okozhatja. Megoldás a lengőkar komplett cseréje, vagy ha biztosra szeretnél menni akkor vásárolj lengőkar szettet.
- Ha kanyarodáskor kattogó hangot hallasz a kerekek felől akkor bizony jó eséllyel a féltengely csukló ment tönkre. Féltengelycsuklót lehet külön, de komplett féltengelyként is cserélni és vásárolni.
- Másik jellegzetes hiba, az instabil úttartás és fékezéskor, illetve kanyarodáskor erősen megbillenő karosszéria. Ilyenkor a lengéscsillapító hiba áll fent. Lengéscsillapító cserénél ne felejtsd el, hogy csak párban cserélendő alkatrész. Lengéscsillapító csere esetén kötelező cserélni a porvédő és felütközésgátló szettet és bizony a toronycsapágyat is.
- Spirálrugó hiba esetén az autó egyik oldala lentebb ereszkedik, leül. Ez azért van mert a rugó eltört.
Minden futómű hiba veszélyes rád és a környezetedre tekintve. Minden futómű alkatrészre tekints úgy, mint biztonság technikai alkatrész és sose úgy, hogy „csak egy alkatrész”.
Összefoglalva a legfontosabb féltengely hiba jelek:
- Kormányzáskor kattogó hang
- Gyorsításkor rázza az autót
- Instabil úttartás
Ajánlatos időközönként ellenőrizni autónk legfontosabb alkatrészeit.