Bosznia-Hercegovina rendszám formátumának története
A rendszámtáblák története szorosan összefonódik a gépjárművek elterjedésével és a közlekedés szabályozásának igényével. Már az egykori Jugoszláviában, majd az utódállamai többségében is egy-egy nagyobb város nevének kétbetűs rövidítésével kezdődnek a gépkocsi rendszámok.
A rendszámtábla-huliganizmus sötét középkorának mélypontja kétségkívül a kilencvenes évek délszláv polgárháborújára esik. Amikor tombolt a hülyeséggel párosult erőszak, sok tisztességes kisember egyszerűen nem mert az autójával nekivágni a valamelyik, a pillanatnyi katonai-politikai helyzet alapján ellenségnek számító egykori szövetségi köztársaságban élő rokonai meglátogatására.
Élelmes vállalkozók segítségével kisember Dávidok, de inkább Gusztávok némi civil kurázsival fűszerezett furfang bevetésével legyőzték a hülyegyerekekből verbuvált rendszámtábla-huligán Góliát sereget. Ugyanis pár márkáért, majd euróért mágnessel felerősíthető ál-rendszámtáblákat lehetett vásárolni. A kamu rendszámtáblák segítségével védte meg a jónép az autóját. Még a prémium kategória is megjelent a piacon ehhez hasonló apróhirdetések formájában: „Olasz [nem ám gagyi kínai - a szerk.] mágneses horvát rendszámtáblák.”
A boszniai szerbek hátráltatják Bosznia-Hercegovina Eu-csatlakozását
A boszniai rendszámok változásai a történelem során
Bosznia- Hercegovina legújabbkori történelme sajnos kevés sikersztorit tartalmaz. Talán az egyik az egységes, és ami még ennél is fontosabb, a huligánoknak kihívást nem jelentő rendszámtábla rendezés.
Ugye a titoi „régi Jugóban” és a boszniai polgárháború első szakaszában, egészen 1992-ig vala a város és az ötágú csillag:
Rendszámtábla világítás korszerűsítése
Régi jugoszláv rendszám
Majd ezt követően bosnyák területen a bosnyák liliomos címer szerepelt a kétbetűs városnév rövidítés előtt:
Bosnyák rendszám
A Szerb Köztársaságban (Republika Srpska) pedig a szerb, cirill „négy C”-ből, mint afféle stilizált címerből képzett jelzés után szerepelt a város kétbetűs cirill rövidítése, mint pl CC (Srpski Sarajevo), majd a számok.
A horvát etnikum uralta, úgynevezett Herceg-Bosna területeken a helység kétbetűs rövidítését követően Herceg-Bosna címere következett, majd egy háromjegyű szám-, és egy kétjegyű betűkombinációval zárult a rendszám.
Rendszám formátumok Szlovéniában
1998-ban az akkori boszniai nemzetközi helytartó, Carlos Westendorp, korábban spanyol külügyminiszter vezetősége alatt sikerült az összes etnikum ízlését kielégíteni. Ami a helyi viszonyokat ismerve még egy ilyen jelentéktelen, adminisztatív- közlekedés igazgatási kérdésben sem magától értetődő.
A bosnyákok és a horvátok a latin írásmódhoz ragaszkodtak, míg a szerbek a cirillhez. És mindenki megkapta a magáét. A három-három számjegyből álló rendszámtábla közepén ugyanis egy-egy olyan betű szerepelt, amelyik azonos mind a (szerb)cirill mind a latin írásmódban (pl. A,E,I,J,K,M,O)
Némi ráncfelvarrást követően 2009-től az új bosnyák rendszámtábla is az 1998-ashoz hasonló politikai korrekt logikát követi, azzal az apró eltéréssel, hogy az első karakter is betű.
Például a korabeli szerb bábállam közigazgatása által kiadott vukovari „VU” rövidítésű rendszámtáblájú luxuskocsikat az istenadta nép „vozilo ukradeno” vagyis „lopott jármű” jelzővel illette.
Annak bizonyítékául, hogy mint a tájékozatlansággal párosuló erőszakos hülyeség egyik módja, a rendszámtábla-huliganizmus mennyire etnikum-, sőt rendszerfüggetlen, ostoba törés-zúzás-rombolás, szolgáljon egy, a tárgyban írt korábbi poszthoz fűzött olvasói komment:
Használati Útmutató: Citroën C4 Picasso (2007)
„VVV 2010.07.13. 13:43:24 1987-ben, a szabadkai -SU- rendszámos Zastava típusú személygépjárművünket ügyes magyarok egy éjszaka alatt összefirkálták zománcfestékkel. Ruszkik haza feliratokkal, meg csak úgy, ákombákomokkal.
Bosznia-Hercegovina területén használt rendszámok (1992-1998)
Az alábbi rendszámokat csak a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság területén használták 1992 és 1998 között.
- Formátum: fényvisszaverős fehér alapon fekete karakterek, fekete keret; latin betűs írás; kódolás: € TT-9999 AA (területkódok itt); sorozatszámok növekedési sorrendje: 4321 65.
- Formátum: fényvisszaverős fehér alapon fekete karakterek, fekete keret; latin betűs írás; kódolás: TT-99 999*A (területkódok itt); sorozatszámok növekedési sorrendje: 54321 6.
- Formátum: fényvisszaverős fehér alapon fekete karakterek, keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: TT*&99-&99 (területkódok itt); sorozatszámok növekedési sorrendje: 654-321. Méretei : 420 mm * 120 mm.
- Formátum: fehér alapon fekete karakterek, keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: ARMIJA/R BiH*9999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 4321. Méretei : 420 mm * 120 mm.
- Formátum: fehér alapon fekete karakterek, keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: OS/RBiH*9999 (OS BiH = Oružane snage Bosne i Hercegovine ‘Bosznia-Hercegovina Fegyveres Ereje’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 4321. Méretei : 420 mm * 120 mm.
- Formátum: olajzöld alapon okkersárga karakterek, keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: VBiH-*-&99 (VBiH = Vojska Bosne i Hercegovine ‘Bosznia-Hercegovina Hadserege’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 321.
Formátum: fényvisszaverős fehér alapon fekete karakterek, fekete keret; latinbetűs írás; kódolás: €0*£££-&&9 (ez nulla, nem "O" betű!) vagy €B*£££-&&9 vagy €BN*£££-&&9 (területkódok itt); sorozatszámok növekedési sorrendje: 321.
A hátsó rendszámon a 0, B, BN után egymás felett található két matrica. Ha egy diplomáciai rendszámot ellopnak (autóval, vagy anélkül), akkor a régi rendszámot újragyártják, de a rendszám utolsó karaktereként kap még egy betűjelzést is, amely ábécérendben változik újabb eltűnések esetén.
A rendszámokat állami szerv készíti és adja ki.
Jelenlegi rendszám formátumok
- Formátum: fényvisszaverős fehér alapon fekete karakterek, fekete keret; latin betűs írás; kódolás: jelenlegi sorozat: € A99-A-999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 765-4-321.
- Formátum: fényvisszaverős fehér alapon sötétkék karakterek, sötétkék keret; latin betűs írás; kódolás: jelenlegi sorozat: € A99-A-999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 765-4-321.
- Formátum: fényvisszaverős fehér alapon sötétzöld karakterek, sötétzöld keret; latin betűs írás; kódolás: jelenlegi sorozat: € A99-A-999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 765-4-321.
- Formátum: fényvisszaverős fehér alapon fekete karakterek, fekete keret; latin betűs írás; kódolás: € TA-999999 (TA = Taxi); sorozatszámok növekedési sorrendje: 654321. Csak 2009 óta használják, előtte standard rendszámokat használtak.
- Formátum: fényvisszaverős fehér alapon vörös karakterek, vörös keret; latin betűs írás; kódolás: € TT-999999; sorozatszámok növekedési sorrendje: 654321. Az országból végleg kiszállított járművek kapják.
- Formátum: fényvisszaverős fehér alapon fekete karakterek, fekete keret; latin betűs írás; kódolás: *999999-A; sorozatszámok növekedési sorrendje: 654321-7.
- Formátum: bordó alapon fehér karakterek, fehér keret; latin betűs írás; kódolás: *TTTTTTTTTT &&9; sorozatszámok növekedési sorrendje: 321.
1992 után, a Jugoszláviából való kiválástól az egyes entitások saját rendszámokat használtak. Ezek 1998-óta, az új közös rendszám bevezetésétől nem használhatók!
Az ExYu polgárháború sláger „szlovák” táblája, az úgynevezett szerb krajinák, vagyis a korabeli Milošević vezette Szerbia (illetve pro forma, egykori (maradék) Jugoszláv Szövetségi Köztársaság) segítségével megszállt területek rendszámtáblája. Nevetségesen alacsony regisztrációs költség fejében lehetett forgalomba helyezni, hmm. kétes eredetű autókat.
tags: #bosznia #hercegovina #rendszám #formátum