Bognár Zoltán és a Hajnali Mercedes Találkozás
Bognár Zoltán története egy éjszakai mulatozás utáni reggelen bontakozik ki, ahol a fáradtság, a lecsengő buli hangulata és egy váratlan találkozás rajzolja ki a pillanatot. A csend és a fény hirtelen berobbanása után szemtanúi lehetünk egy éles kontrasztnak a városi élet különböző rétegei között, melynek fénypontja egy elegáns Mercedes feltűnése.
Az Éjszaka Vége és az Ismeretlen Találkozás
Hét órakor felkapcsolják az összes lámpát, és minden átmenet nélkül kikapcsolják a zenét. A hirtelen, hideg fény szúrósan vág bele a retinánkba, mindenki hunyorog. A hirtelen csend úgy hat ebben az óriási, így, kivilágítva barátságtalan raktárban, mintha a kőpadlóra dobtak volna egy méretes acéllemezt. Pár másodperce még lézerek és stroboszkópok valószerűtlen, a félhomályt fel-felmetsző vibrálásában táncoltam dübörgő technóra egy lánnyal, aki rámmosolygott. A fény és a csend átmenet nélkül sepri el a helyzetet. Most ott állunk egymással szemben, mindenféle mentség nélkül, az ösztönök félreérthetetlen, kínos egyértelműségével az arcunkon. Védtelenül a fény, a csend és az embertömeg előtt, nem tudunk mit mondani egymásnak.
A kaotikus kiáramlásban Zoltán egy különös lánnyal találkozik, aki azonnal felkelti érdeklődését.
Kezemben egy fél doboz olcsó sör, kortyolok egyet belőle. Meglepően szótlanul, azonos ritmusra dülöngél a tömeg a kijárat felé. Egy bő, piros sportfelsőt viselő lány préselődik hozzám balról. - Nálam van a világ legtermészetesebb drogja! - mondja, miközben rámkacsint. - Jó volt ez a buli, bírtam, még maradtam volna! - mondja számomra nehezen érthető akcentussal. - Gyere, igyunk egy sört a Kék Lóban! Itt van közel - teszi hozzá. - Jó, igyunk egy sört a Kék Lóban! - mondom nevetve, és közben egészen megkedvelem ezt a furcsa lányt.
Kifulladásig Londonban! – Ennyi minden fér bele 72 órába
Egészen rásimul a karomra. Mindkét kezével átfogja, és ráfonja ujjait. A lány szorosan magához von, és görcsösen kapaszkodik belém. Arjana erősen kapaszkodik a bal karomba, úgy érzem, soha többet nem fog elengedni. Arcába nézek, szemei csukva vannak, fejét egészen belefúrja a vállamba. Én vezetem, és ő szinte öntudatlanul tartja velem a lépést. Amennyire tőlem telik, igyekszem egyenletesen járni. Az utcasarok felé veszem az irányt, a lány rajtam csimpaszkodik, és érzem, ahogy néha el-elveszti az egyensúlyát, és még erősebben magához szorítja zsibbadó felkarom.
A Hajnalban Ébredő Város és a Mercedes
Ahogy a reggel felvirrad, Zoltán és Arjana a város utcáin találják magukat, egy olyan térben, ahol a valóság kontrasztja élesen kirajzolódik.
Az útkereszteződés kisebb térré szélesedik. Ott már padok, virágtartók, fák állnak. Közben egészen kivilágosodott. A teret lassan elárasztják a munkahelyükre igyekvő, elintéznivalóik miatt siető, a valamire vagy valakire éppen ott várakozó emberek.
Kettejük céltalan sodródása éles ellentétben állt a körülöttük lévő városi forgataggal, különösen egy látványos jelenettel.
A metróállomás mozgólépcsőjéről egy terhes nő lép az utcára. Óriási hasa van, mégis tűsarkú cipőben lépdel. Címlapfotókat idéző vádlija vonzza a tekintetet. Térdig érő ballonkabátját szétfújja a szél, ingruhája fellibben formás combjain. Magabiztosan, győzedelmesen menetel tovább a téren, mint akinek az egész világ a lábai előtt hever. Száz évre tervez, vagy inkább kétszázra. Arjana és én holnapig sem tervezünk. Tekintetemmel kíváncsian követem a nőt. Egy nagy, fekete sofőrös Mercedes várja, beül valaki mellé a hátsó ülésre, és befordulnak egy birodalmi sugárút felé.
Arjana és én csak ülünk céltalanul, alkoholtól és fáradtságtól lebegve egy átszórakozott éjszaka után, kívülálló szemlélőként. Egy nem annak szánt előadás hívatlan közönségeként nézzük, ahogy a legkülönbözőbb emberek, akiknek nálunk több dolguk van ebben a városban, elkezdik a napot. Bal kezemmel a lányt tartom, jobb kezemmel cigarettát húzok elő a zsebemből, és rágyújtok.
Tudjon meg többet a Bognár Gumiszerviz szolgáltatásairól
Arjana Állapotának Romlása és Ryan Felbukkanása
Ahogy a reggel halad, Arjana állapota aggasztóvá válik, ami újabb fordulatot hoz a történetbe Zoltán számára.
- Az utca alatt egy búvófolyó van! - szólal meg a lány váratlanul. - Ez az utca egy folyó volt, érted? Gondold el, ülhetnénk a partján, de most már nincs partja, mert nincs folyó! Beton van mindenhol, de ülhettünk volna a partján, és a rókák is. - Jól vagy? - kérdezem tőle. - Nem, nem vagyok jól - válaszolja, és fejét visszaengedi a vállamra. - Menjünk, igyunk egy sört, most azonnal! - folytatja követelőzve, de elcsukló hangon, és közben nem mozdul. Ujjai elernyednek a karomon, és lassan előre engedi teljes súlyát. Mindkét kezemmel támasztom, hogy ne bukjon előre. - Mi a baj? Nagyon rosszul vagy? - kérdezem, de nem válaszol. Teste egészen elnehezedik, alig tudom megtartani. Az ijedségtől és a fáradtságtól remegnek a karjaim. Érzem, hogy izzadni kezdek. A széles peremen lefektetem az oldalára. - Ha nem jössz helyre, mentőt hívok! - mondom a lánynak aggódva. Nem válaszol. Előveszem a telefonomat, de már egyáltalán nem tudom bekapcsolni.
- Hé! Gyere ide! - kiáltok oda egy közelben elhaladó járókelőnek, csak ezután veszem szemügyre, hogy ki az. Odajön, és ijedten megáll mellettünk. - Mi történt? - kérdezi, ahogy élérevasalt nadrágjában megroggyannak térdei. - Rosszul lett, hívj mentőt! Én nem tudok - mondom, és telefonom sötét képernyőjét mutatom. A srác kabátja mély zsebéből előhúz egy ócska, gombos telefont. Arjana hirtelen mozdulattal hanyatt veti magát, és felpattannak a szemei. Pontosan a föléhajoló fiú arcába néz. - Te mi a pokolt keresel itt, Ryan? - kérdezi meglepetten és dühösen. - Megkért, hogy hívjak hozzád mentőt - válaszolja a srác csendesen, és vézna mutatóujját felém emeli. - Ez meg ki? - kérdezi Arjana a sráctól, miközben ugráló tekintettel hol őt, hol engem néz. - Zoltán vagyok, a Factoryban akaszkodtál rám - mondom mindkettőjüknek, ingerülten a kényelmetlen helyzet miatt. - Nem tudom, ki vagy! - mondja a lány elborult tekintettel, inkább bocsánatkérően, mint provokálva, és felül. Mindkét könyökét térdeire támasztja, és tenyerébe temeti arcát.
Zoltánnak nehéz döntést kell hoznia, miközben a helyzet megoldatlan marad.
- Honnan ismeritek egymást? - kérdezem a srácot. - Szomszédok vagyunk - avat be ismeretségük titkába szomorú hangon, és ebből a szomorúságból sejtem, hogy már többször is látta a lányt ebben az állapotban. - Hazaviszed? - kérdezem. - Tulajdonképpen nem ismerem - mondom szabadkozva. A srác bólint. - Nem normális ez a csaj! - mondja dühösen, amint tudatosodik benne, hogy most már neki kell bajlódnia vele, és ezzel keresztülhúzta aznapi terveit. - Én lépek! - mondom, és előhúzom a pénztárcámat. Add majd oda neki! - kérem, gyorsan hadarva. - Rendben! - válaszolja megnyugodva, miközben átveszi. - Közel laktok? - kérdezem. Jó, hogy jöttél, nélküled nem tudom, mit csináltam volna! Nem is beszélgettünk, semmit nem tudtam róla - folytatom szabadkozva, hogy ne búcsúzzak tőle olyan kegyetlenül hirtelen. - Elintézem én, menj csak! - válaszolja megértően, de arca egyszerre dühös és szánakozó grimaszba torzul, ahogy a lányra néz. - Hát akkor viszlát! - búcsúzok, miközben néhány lépést teszek hátrafelé. - Viszlát! - mondja a srác maga elé, mert már nem néz felém, a lányt nézi tanácstalanul. Ahogy elfordulok, megkönnyebbülten felemelem a tekintetem.