Babahordozó, biztonsági öv és gyerekülés: Kényelem és biztonság az utazás során

Sokan küzdenek azzal a problémával, hogy a bekapcsolt biztonsági öv vágja a nyakukat, emiatt nem is szívesen kapcsolják be. A biztonsági öv és a gyerekülés használata KÖTELEZŐ, ezért fontos, hogy a gyermekek és a felnőttek számára is komfortossá tegyük az autózást. Ez a probléma különösen égető a gyermekek esetében, hiszen a megfelelő rögzítés és kényelem elengedhetetlen a biztonságos utazáshoz. Segítségével komfortosabbá teheted gyermeked számára a biztonsági öv használatát.

A biztonsági öv védőpárnák szerepe és előnyei

Az övvédő párnák célja, hogy puha felületet biztosítsanak a biztonsági öv és a test között, ezáltal megelőzve a dörzsölést és a kényelmetlenséget. Az ebben a leírásban látható párnát egy barátnőm rendelte tőlem, aki egy szerencsés kimenetelű, de sérüléseket okozó baleset után rendelte a védőpárnákat. 4 darab öv védő párnát készítettem a családnak. A két első üléshez és a hátul ülő nagyfiúnak barna kordbársonyból, a kicsi lánynak sárga kordbársonyból készítettem a párnát. Ezek a párnák jelentősen hozzájárulnak az utazási komfort növeléséhez, különösen hosszabb utak során.

Készítsünk saját biztonsági öv védőpárnát! (DIY útmutató)

Saját övvédő párna elkészítése nem bonyolult feladat, és lehetővé teszi, hogy pontosan a kívánt anyagból és méretben készüljön el.

Szükséges anyagok és eszközök

  • Fedlap anyag: Keress olyan pihe-puha anyagot, amire szívesen hajtanád a fejedet út közben - persze, csak akkor, ha nem Te vagy a sofőr! Ez az anyag fog érintkezni a bőrünkkel az autóban.
  • Hátlap anyag: Én egy keményebb, érdesebb anyagot választottam, hogy ne csúszkáljon a biztonsági övön a párna. De úgy gondolom, bármilyen nem csúszós anyag alkalmas lehet rá.
  • Szivacs: Ahhoz, hogy jó puha legyen a védőpárna, kell bele szivacs lap. Én 1 cm vastag szivacsot találtam itthon, ezzel dolgoztam.
  • Egyéb: Szabókrét, szappan, ceruza vagy golyóstoll, olló, gombostűk, varrógép, ferdepánt, tépőzár.

Szabás és előkészítés

  1. Vágj ki a fedlap anyagból 28 x 30 cm méretű téglalapot. (a 28 cm-es oldal lesz a hosszanti oldal, a 30 cm pedig adja a buciságát).
  2. A kiválasztott anyagra rajzoljuk rá a téglalapot. Sötét anyagra szabókrétával, vagy vékonyra elkoptatott szappannal rajzolhatunk, világos anyagra puha ceruzával vagy golyóstollal rajzoljunk! Mindig az anyag fonákjára rajzoljuk a mintát!
  3. Vágjuk ki a fedlapot. Kell egy hátlap is, amit a nem csúszós anyagból vágunk ki.
  4. Vágjuk ki a szivacsot is a fedlap és hátlap méretére.
  5. A három réteget (fedlap, szivacs, hátlap) egymásra fektetjük. Pontosan összeillesztjük a rétegeket, és gombostűvel több helyen megtűzzük.

Varrási útmutató

  1. Kijelölünk a fedlapon 5-5 cm-t (ez a keskenyebb oldalak harmadoló pontjai, majd összekötjük őket. Ezen a vonalon fogunk végig varrni. Varrjunk végig a jelölési vonalakon.
  2. Ezt követően cik-cakk öltéssel szegjük körbe az oldalakat! Figyeljünk arra, hogy mind a három réteget összefogjuk és eltisztázzuk.
  3. Ekkor van alkalmunk díszíteni a párnánkat, ha szeretnénk. Én a varrógépem díszítő öltéseit használtam, minden párnán másikat.

Ferdepánt felvarrása

A ferdepánt felvarrásával tudjuk a széleket eldolgozni.

  1. Ezt legegyszerűbben ferdepánttal oldhatjuk meg. Nyissuk szét a ferdepántot, fektessük le a beszegett párnát fedlapjával felfele az asztalra.
  2. A tőlünk távolabbi hosszanti oldalon kezdjük el felgombostűzni a ferdepánt egyik szélét a párnára. Ha jobb kezesek vagyunk, ez könnyen megy, balról jobbra haladunk. (balkezeseknél a párna felénk eső szélére gombostűzünk jobbról balra haladva).
  3. A gombostűk ezáltal úgy kerülnek az anyagba, hogy a varrógépes varrásnál könnyen ki tudjuk majd húzni. Mindig a varrásvonalon gombostűzünk, esetünkben ez a ferdepánt hajtásvonalára esik.
  4. A sarkoknál kicsit lazábbra hagyjuk a ferdepántot, majd miután körbeértünk, elvágjuk. Az indulási szélnél alul behajtjuk, majd a végét a behajtott vég fölé gombostűzzük.
  5. A ferdepánt végek találkozási pontjánál kezdjük el a gépi varrást. Oda-vissza varrással rögzítjük, majd elindulunk a hajtási vonalon.
  6. A gombostűre ne varrjunk rá, mert eltörheti a gép-tűnket, ezért mielőtt gombostűhöz érnénk, azt húzzuk ki! A sarkoknál óvatosan varrjunk, a ferdepánt ne gyűrődjön, ne húzódjon!
  7. Miután körbeértünk, hajtsuk be a ferdepántot és gombostűzzük úgy le, hogy a hátlapon túlnyúljon a ferdepánt széle az előző varrási vonalon! Az előlap felől gombostűzünk, mert arról fogunk varrni is!
  8. Ezután a párna fedlapja felől varrjuk le a ferdepántot.

Tépőzár és végső simítások

A biztonsági öv köré rögzítéshez tépőzárra lesz szükség.

Babahordozó választás: Love Radius Fizio

  1. A lekerekített sarkoknál a tépőzárat is kerekítsük le!
  2. A tépőzárat körben le kell varrni, a keskeny végeken oda-vissza varrással erősítsük meg! És ezzel elkészült a párnánk!
  3. Egy másik típusú párna készítéséhez: Hajtsd félbe a 30 cm-es oldal irányában, színét a színére hajtva, és a hosszanti oldalon varrd végig. Készíts 2 db 4,5 cm széles, kb 16cm hosszúságú pántot! Dugd bele őket a kifordított párnába úgy, hogy a párna nyitott végein középen kilógjon a pántok nem elszegett vége. Varrd le a párna egyik keskeny oldalát, a sarkait lekerekítve. Varrd le a párna másik keskeny oldalát is, közéfogva a pánt végét.

BeSafe Magzatvédő öv - Egy öv, két élet!

Kereskedelmi forgalomban kapható védőpárnák és kiegészítők

Különböző típusok

A boltokban számos kész biztonsági öv párna kapható, különböző anyagokból és kivitelben, hogy mindenki megtalálhassa a számára megfelelőt.

  • Műbőr biztonsági öv párna - fekete párban: A fekete műbőr biztonsági öv párna párban érkezik, és kényelmesebbé teszi az autóban töltött időt. Segít megelőzni, hogy az öv vágjon a nyakba vagy a vállba, így hosszabb utakon is komfortosabb az ülés. A puha, párnázott kialakítás gyengéden eloszlatja a nyomást, miközben az öv biztonsági funkciója megmarad. Egyszerűen, néhány mozdulattal rögzíthető.
  • Övpárna bőrhatású bézs FB-LA163: A bőrhatású bézs FB-LA163 övpárna kényelmesebbé és elegánsabbá teszi az autózást. Puha, párnázott felülete csökkenti a biztonsági öv nyomását a nyakon és a vállon, így hosszabb utak során is komfortos marad az utazás. A bőrhatású borítás könnyen tisztítható, ellenáll a mindennapi használatnak, és igényes megjelenést kölcsönöz az autó belső terének.
  • 2db-os Műbőr steppelt biztonsági öv - piros varrással: A termék gyorsan és egyszerűen felszerelhető a biztonsági övre, és bármilyen járműben használható. Kiváló választás azok számára, akik extra kényelmet szeretnének a mindennapi utazásaik során. Jellemzők: lyukacsos, steppelt mintázat, magas minőségű műbőr anyag, piros varrással. Kényelmes, puha és könnyen tisztítható.
  • Műbőr steppelt biztonsági öv párna - carbon fekete párban: Ez a termék is gyorsan és egyszerűen felszerelhető a biztonsági övre, és bármilyen járműben használható.

További kényelmi és biztonsági kiegészítők

A biztonsági öv párnákon kívül számos más kiegészítő is hozzájárulhat a gyermekek és a felnőttek kényelméhez és biztonságához az autóban.

  • Légáteresztő betétek és huzatok: Az AIRLUXE párnát/bélést a maximális utazási kényelemre tervezték, csökkentve az izzadást és biztosítva az optimális légáramlást. Speciális 3D anyagból készült, 100% poliészterből, 1,3 cm vastag és 90% levegőt tartalmaz, a bélés javítja a légáramlást a gyermek és az autósülés között, kényelmet és frissességet biztosítva utazás közben. A textil puha és kellemes tapintású, gyengéd a baba érzékeny bőréhez. Könnyen karbantartható, a bélés hozzájárul a jobb higiéniához utazás közben. A légáteresztő biopamut anyagú védőhuzat óvja a Coral Slide Pro 0+ korcsoportos hordozó-gyerekülés eredeti textilhuzatát a kosztól, kifolyó folyadékoktól, izzadtságtól és a közvetlen napfény okozta kifakulástól.
  • Vállpántok babahordozókhoz: A Coral Slide Pro Carry Strap vállpánt kifejezetten a Coral Slide Pro hordozó-gyereküléshez készült. Puha vállpárna is biztosítja a vállpánt maximális kényelmét hordozás közben. A Coral Slide Pro hordozópántnak köszönhetően teljesen kéz nélkül hordozhatod a kisbabádat az ultrakönnyű puha hordozóban!
  • Autósülés adapterek: A Muuvo One adapterek lehetővé teszik, hogy az autósülést a babakocsi vázára rögzítsék.
  • Autós tükrök: Praktikus Cangaroo Visio autós tükör, amely lehetővé teszi a szülők számára, hogy utazás közben megfigyelhessék gyermeküket, amint az autósülésben ül a hátsó ülésen. A nagyméretű, domború tükröt, amely 360°-os rálátást biztosít gyermekére, úgy terveztük, hogy hátrafelé néző autósülésben is láthassa gyermekét. Az autó hátsó utasülésének fejtámlájára kell felhelyezni, amikor a csecsemő vagy kisgyermek a menetiránynak háttal utazik az autó hátsó ülésén és a szülő nem tud közvetlen szemkontaktust tartani a gyermekkel, csak a tükör segítségével.
  • Autós rendszerezők és ülésvédők: Praktikus autós rendező 2 az 1-ben - rend és védelem egyben. Ez a multifunkcionális rendező ideális segítőtárs a szülők és a gyerekek számára autós utazások során. Kombinálja a tartós védőburkolatot a hátsó ülésre egy praktikus rendezővel, amely rengeteg tárolóhelyet kínál. A FreeON "Lion" zsebes ülésvédő egy praktikus autós kiegészítő, amely védi az első ülések hátulját a gyermekek által okozott szennyeződésektől és sérülésektől. Az ülésvédő babahordozó vagy menetiránnyal ellentétesen beszerelhető autósülés alá is illeszkedik.
  • Pohártartók: Cuppa, Cangaroo egy praktikus és stílusos pohártartó, amelyet autós gyerekülésekhez terveztek.

A gyermekbiztonság alapjai az autóban

Gyermekülések és szabványok

Az Európai Unió területén a gyermek 135 cm testmagasságáig illetve 12 éves koráig kötelező a gyerekülés vagy ülésmagasító használata.

Két fő szabvány létezik a gyerekülésekre:

  • ECE R44/04: Az ECE R44/04 jelöléssel 2005 óta gyártanak gyereküléseket, ez egy standard minimum előírás, ami a mai napig érvényben van.
  • ECE R129 (i-Size): 2013-ban megjelent az új ECE R129, a köznapi nevén "i-Size" szabvány, mely megnövelt biztonságot garantál, mely az ECE R44/04 esetében nem kötelező. Ilyen például az, hogy az i-Size előírás szerint készült gyerekülésekben kötelező a beépített oldalvédelem, kötelező születéstől 15 hónapos korig hátramenetben utaztatni a csecsemőt és kisgyermeket a fej és nyak védelmében, és kötelező az Isofix bekötéssel bekötni a gyerekülést az autóba, mert ez a legbiztonságosabb módja a gyerekülés rögzítésének az autóban.

Az alábbi táblázat összefoglalja a két szabvány közötti főbb különbségeket:

Gyakori baleseti sérülések

Jellemző ECE R44/04 ECE R129 (i-Size)
Kötelező oldalvédelem Nem kötelező Kötelező
Hátranéző utazás csecsemőknél Nem kötelező 15 hónapos korig Kötelező születéstől 15 hónapos korig
Rögzítés módja Isofix vagy autó biztonsági öve Isofix (kötelező)
Kompatibilitás Isofix-el Isofix vagy öves rögzítésű autókban is használható Csak Isofix-szel rendelkező autókban használható
Bevezetés éve 2005 (frissített verzió) 2013

Az Isofix rendszer előnyei

Az Isofix bekötésnél alig van esélye annak, hogy hibásan kötjük be az autóba a gyerekülést, mivel szín- és/vagy hangjelzés segíti a helyes bekötést. Emellett, az Isofix rögzítés esetén összeépítjük a gyerekülést az autó karosszériájával, a holtjáték szinte nulla, és a gyerekülés onnan kiszakadni, kicsavarodni általában nem tud, ha jól van berögzítve. Ezért az Isofix a legbiztonságosabb.

Tehát i-Size-os gyerekülés csak Isofix-szel készül, ezért Isofix nélküli autóban nem használható i-Size szerint készült gyerekülés. Ez az, ami miatt az ECE R44/04 szabvány nem vonható ki egyenlőre. Az autók kb. 40%-a még Isofix nélküli.

Az autó biztonsági övével bekötött gyereküléseknél sokkal magasabb a hibázás lehetősége (kb. 40%), mert sokan elsietik az alapos bekötést, esetleg túl lazára hagyják, vagy egyáltalán be sem kötik, csak beteszik a gyerekülést az autóba. Emellett, súlyos baleset, felborulás esetén, ha az autó utasterében sok tárgy repül ide-oda, és egy olyan, ami a gyerekülést rögzítő biztonsági övet megsértheti vagy kettévághatja, akkor a gyerekülés rögzítése akár meg is szűnhet.

Gyermekülés elhelyezése és légzsákok

A legkevesbbé biztonságosnak az első utasülés (anyósülés) számít, mert baleset esetén a legtöbb sofőr önkéntelenül is saját életét védi, ha van rá módja, a mellette ülő utas kerülhet a legnagyobb veszélybe. Az autó hátsó ülésén a középső ülésen, vagy a vezető mögötti hátsó ülésen a legbiztonságosabb a gyerekülés elhelyezése.

Első utasülésen a 0. és 0+ korcsoportos gyerekülés (0-13 kg), vagyis az újszülöttek szállítása a hordozó-gyerekülésben csak kikapcsolt légzsák esetén megengedett. (A légzsák a gyermekekre halálos ütést mérhet, ha kinyílik.) Javasoljuk nem csak az első, hanem az oldal légzsákot is kikapcsolni!

Renault Scenic biztonsági öv beállítási útmutató

A légzsák kicsapódik és mereven tartja a felnőtt testet. Ezért 0+ korcsoportban ki kell kapcsolni a frontlégzsákot, illetve nagyobb korcsoportban az autó utasülését szükséges a leghátsóbb pozícióba eltolni az első légzsáktól minél messzebbre. Bár a légzsák első formáját 1955-ben alkotta meg egy svéd mérnök a Volvo gyárban, azonban sok éven át tartott a mai technológia kifejlesztése, hiszen túl nagyot ütött a légzsák kinyílás közben. A front légzsákot a 80-as években kezdték beépíteni a Volvo autókba, majd a 90-es évek középen az oldallégzsákokat is.

A biztonsági öv megfelelő rögzítése

Igen. A gyereket is, és a felnőtt saját magát is kösse be mindig, kis távolság és lassú haladás esetén is. Ha csak 10 km/h-val odébb gurulunk, akkor is be kell kötni a gyermeket, mert a kisgyerekek (de még sokszor egy 9-10 éves sem) tud egy hirtelen fékezéskor megkapaszkodni, és kieshet az ülésből, beverheti a fejét, mellkasát, stb. Akármilyen kis sebességgel halad az autó, frontális ütközés esetén (pl. parkoló vagy ahhoz hasonló létesítmény területén előrefelé vagy hátramenetben közlekedő járművek vezetőinek) a biztonsági öv létfontosságú.

A biztonsági öv és a gyermek teste között egy ujjnyi rés legyen, ne több. A relatív nagy és nehéz babafej és gyenge babanyak könnyen megsérülhet erős fékezés vagy frontális ütközés során, hiszen ostorcsapásszerűen előre csapódik a fej. Egy 6 hónapos 8 kg-os baba feje körülbelül 2 kg. Ez a súly megsokszorozódik a frontális ütközés során, ami életveszélyes hatású lehet.

Nagyobb gyerekek megpróbálják középen kioldani a csatot vagy kihúzni a karjukat az övből. Ez leginkább azért van, mert a mindkét vállat lefogó övek korlátozzák a mozgást és kényelmetlenné válik az izgő-mozgó gyerek számára. Ezért azt tanácsoljuk a szülőknek, hogy jól magyarázzák el a gyermeknek, miért fontos, hogy ne húzzák ki a karjaikat a biztonsági övből, és miért kell, hogy szinte szorosan (1 cm mozgástér a test és a biztonsági öv között) legyen a gyermek bekötve. Sokszor persze az a legjobb megoldás a gyermek figyelmének elterelésére a biztonsági övről, ha a szülők szórakoztatják a gyermeket, pl. mesével.

Fontos tudnivalók és további biztonsági tippek

Baleset utáni gyerekülés használat

Nem javasoljuk, mert a gyerekülés energia-elnyelő anyaga és váza hajszálrepedéseket tartalmazhat, melyek szemmel nem láthatók. Már 30 km/h sebességnél hajszálrepedések keletkezhetnek a gyerekülés szerkezetén.

Utazás repülőn

Nincsenek egységes nemzetközi szabályok. Mindig meg kell kérdezni a repülőtársaságot, felengedik-e a 0+ korcsoportos 0-13 kg gyerekülést (hordozót) a repülőre, csecsemőszállítás céljából. A Maxi-Cosi Citi SPS 0-13 kg és a Maxi-Cosi Pebble 0-13 kg hordozók hivatalosan is rendelkeznek a német TÜV certifikációval repülős szállításra. A repülőn a hordozót ugyanúgy menetiránynak háttal kell bekötni a repülő utasülésébe, azonban egy 2-pontos biztonsági övvel rögzítjük a gyerekülést az utasülésre. A kék övvezetőn át kell húzni a biztonsági övet és jó szorosan meghúzni azt.

Terhességi biztonsági öv

A kismama övnek köszönhetően Ön és gyermeke is biztonságban utazhat. A kiegészítő kismama öv a jármű biztonsági övét lefelé, a medence és a comb körül irányítja, megakadályozva ezzel, hogy közvetlenül a növekvő terhes pocakon haladjon át.

Tisztítás és karbantartás

A Maxi-Cosi gyerekülések intenzív használatra és kb. 10 év folyamatos használatra készülnek. Bár a gyereküléseknek nincs lejárati idejük, azonban a termék elhasználódását befolyásolhatja, hogy sokat állt-e tűző napon, leejtették-e kézből, történt-e vele baleset, stb. Ha nagyon elhasználódott a gyerekülés, nem szabad tovább használni.

Mosni maximum 30°C-on ajánlott. Kézzel javasoljuk mosni vagy kézi mosóprogramon 30 Celsius fokos vízben, mind a babakocsi, mind a gyerekülés textilhuzatát. A huzat levételét bemutatja a használati utasítás, illetve sok terméknél videók is segítik, keresse a honlapon a termékleírásnál vagy a youtube-on beírva: a termék konkrét neve.

Nem garanciális, kizárólag akkor, ha az kifejezetten a varrásmentén található, illetve ha a lyuk vagy anyaggyengülés már a vásárlás pillanatában is megvolt. Tehát érdemes a vásárlás után otthon azonnal átvizsgálni a terméket és azonnal jelezni a forgalmazó vagy a márkaképviselet felé, ha látható szövetanyag sérülést talál. Sohasem garanciális, hanem a normál használatból erednek.

tags: #babahordozo #biztonsagi #ov #vedoparna #maxi #cosi