Az autórajzok szimbolikus jelentése
Régen a suliban különféle firkálmányok díszítették sokunk füzetét, ha éppen nem kötötte le a figyelmünket eléggé egy óra. Felnőve néhány unalmasabb meeting közben kerülhetnek különféle rajzok a papírra. De például maratoni telefonbeszélgetések és ügyfélszolgálati várakoztatások is kiváló lehetőséget jelentenek arra, hogy csak úgy firkálgassunk valamit.
Az, hogy ilyenkor milyen ábrák, formák és figurák születnek, nagyobb jelentőséggel bír, mint gondolnánk. A művészetterápiában gyakran foglalkozunk azzal, hogy az általunk megalkotott rajzoknak, képeknek pontosan mi is a szimbolikája, mit üzennek nekünk, és vajon a szimbolikus jelentésük hogyan kapcsolódhat hozzánk. Nem ritka, hogy ilyenkor egészen megdöbbentő összefüggésekre ébredhetünk rá.
Milyen jelentéssel bírnak a szimbólumok, miféle üzenetet hordozhatnak az egyes jelek? Tényleg olyan (lesz) a személyiségünk, mint amit az óvodai jelünkből kiolvashatunk? Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól.
Lássuk, melyek a leggyakoribb firkálmányok és azok jelentései:
- Ha négyzeteket firkálsz, akkor szilárdan állsz a valóság talaján. Kocka szilárd, stabil elem, a firkákban való megjelenése megbízhatóságra utal.
- Ha szeretsz embereket, arcokat rajzolni, akkor emberszerető vagy, és figyelemmel kíséred környezeted eseményeit.
- A szív firkák főleg a szerelmes, romantikus időszakokban jelennek meg.
- A fegyverek (ágyú, pisztoly, kard) a versenyszellem, a férfias energiák szimbólumai, de jelezhetnek elfojtott agresszivitást is.
- Az épületfirkák (ház, vár, sátor tb.) a biztonság és stabilitás igényről árulkodnak.
- Ha előszeretettel firkálsz Napot akkor vidám, életszerető, magabiztos ember vagy.
- A fa nagyon gazdag szimbolikus értelemmel bír: az élet, a fejlődés, a vitalitás és az ember jelképe. A fa gyökérzete a szexuális életet, törzse a hétköznapi, gyakorlati életet, koronája a szellemiséget jelképezi.
- Ha szívesen firkálsz virágokat, akkor nyílt, társaságkedvelő és barátságos ember vagy. A virág fajtája is érdekes információkat hordoz.
Nézzünk meg néhány óvodai jelet és azok jelentését:
Autóklíma hibaelhárítási útmutató
- ablak: a világra nyitott, kíváncsi, könnyen teremt kapcsolatot.
- ajándék: fontosak számára az élet apró örömei, főképp azok, amik kézzel foghatóak.
- álarc: nehezen kiismerhető, mert valódi hangulatát, érzéseit igyekszik elrejteni a világ elől.
- alma: életvidám, élet- és ételszerető, kreatív.
- asztal: realista, gyakorlatias és nagy teherbírású.
- ásó: képes összeszedetten és kitartóan végezni a feladatait, nem riad meg a kihívásoktól sem.
- autó: aktív, mozgékony és nagyon önálló személyiség. Kedveli a kihívásokat, a versenyhelyzeteket.
- babafej: élénk, figyelmes, érdeklődő.
- bagoly: van benne valami veleszületett, ösztönös, mély bölcsesség.
- bakancs: önálló, célratörő és kitartó. Szereti a saját útját járni, felderíteni és megtapasztalni az ismeretlent.
- balta: erős és elszánt, akaratát igen határozottan (olykor agresszívan) nyilvánítja meg.
- banán: különleges, sőt extravagáns személyiség, akinek időbe telik kibontakoztatni tehetségét.
- béka: bár tele van érzelmekkel, mégis nagyon megfontoltan tud viselkedni. Fontosak számára az emberi kapcsolatok, szívesen kommunikál.
- bohóc: ellentétes érzelmek jellemzik: kifelé vidám, belül nagyon érzékeny és sérülékeny. Szeret a figyelem középpontjába kerülni.
- bot: nagy teherbírású, hatalmas lelki és/vagy fizikai energiákkal rendelkezik. Minden látszat ellenére olykor neki is szüksége van támogatásra.
- búgócsiga: lendületes, pörgős, aktív (sőt már-már hiperaktív) személyiség. Nagy a mozgásigénye, fontos, hogy energiáit megfelelően "kifussa".
- busz: aktív, mozgékony és önálló személyiség, aki azért tud csapatjátékosként is viselkedni.
- búzakalász: termékeny, kreatív személyiség, gazdag érzelemvilággal, az életről alkotott bölcs meglátásokkal. Áldozatkész.
- cipő/papucs: mozgékony, szeret úton lenni, szüksége van a szabadságra, az önállóságra. Célratörő és kitartó.
- citrom: pozitív gondolkodású, élettel teli személyiség, aki a problémás helyzetekből is igyekszik kihozni a maximumot.
- cserepes virág: szereti az élet szépségeit, harmóniára, esztétikára törekszik. Fontosak számára a gyökerei, a család.
- daráló: jól alkalmazkodik, még az ismétlődő, monoton tevékenységekben is megtalálja az örömöt. Lassan, fokozatosan, de igen tudatosan fejlődik.
- dinó: kényelmes, komótos, szeret szemlélődni, álmodozni. Fantáziája élénk, szívesen hallgat meséket, talál ki történeteket.
- dinnye: megértő, szeretetteljes és biztonságra vágyó.
- dob: központi figura, aki nagy hatással van a környezetére. Szereti továbbadni az információt.
- dominó: szeret játszani, mókázni.
- ecset: gondos, aprólékos, szívesen belefeledkezik a tennivalóiba.
- ember: szellemi-intellektuális beállítottságú. Elmélyült, sőt kritikus gondolkodású, alapos és figyel a részletekre.
- felhő: álmodozó típus, akinek mindig jár valamin az agya. Kedveli a rejtélyeket, a talányokat.
- festőpaletta: színes, kreatív személyiség. Szereti a változatosságot, nehezen viseli az egyhangúságot.
- fésű: fegyelmezett, erős, másokra nagy hatással bíró, ám meglehetősen diplomatikus, nyugodt, békés személyiség.
- fogkefe: önbizalma gyenge lábakon áll, sokat elégedetlenkedik magával. Ezért másokkal szemben is sokszor bizalmatlan, tartózkodó.
- fogó: ha kell, meg tudja védeni magát. Harcias, sőt kicsit agresszív is lehet.
- furulya: érzékeny, finom lelkű, harmóniára vágyó, de szenvedélyes természetű.
- gereblye: ha az életben akadállyal találkozik, nem menekül előle, hanem nekifog a megoldásának.
- gomb: biztonságra törekszik, ragaszkodó, stabil és hűséges típus.
- gyík: ismeretlen helyzetekben meglehetősen félénk és bizalmatlan. Óvatosságából adódóan előbb alaposan felméri a dolgokat, majd fürgén cselekszik.
- gyűrű: olykor zárkózottnak tűnhet, pedig csak szereti kijelölni a határait, ami mögé nem enged be akárkit.
- gyűszű: éles látású, jó felfogású, ám igen kritikus. Csípős megjegyzései lehetnek, amik legtöbbször pontosan "betalálnak".
- hajó és gőzhajó: érzelmes, érzékeny típus, intenzív belső élettel, élénk képzelőerővel.
- háló: ellentmondásos személyiség, nehéz őt kiismerni. Titokzatos és mély érzésű.
- hangjegy: komoly, érzelmes lelkületű. Szellemi irányultságú, de a művészetek (vagy konkrétan a zene szeretete) sem áll távol tőle.
- háromszög (triangulum): fontos számára az egyensúly, a harmónia. Könnyen átlátja az összefüggéseket.
- hattyú: művészi lelkű, kecses, finom, de félénk és önmagával szemben sokszor bizonytalan.
- hinta: dinamikus személyiség, aki ha teheti, mozgásban van. Fizikailag, lelkileg és szellemileg is igényli a változatosságot.
- hordó: jó kedélyű, vidám, hatalmas szívű. Valódi mély érzéseit, sebezhetőségét, érzékenységét csak a legszűkebb környezete ismeri.
- hóvirág: szereti az egyszerű szépséget, szerény, romantikus, érzelmes. Tele van kreativitással, akár művészi érzékkel.
- iskolatáska: fontosnak tartja, hogy mit gondolnak róla mások. Főképp intellektusával, műveltségével szeret kitűnni a tömegből.
- jelzőlámpa: óvatos és körültekintő. Életében fontos szerepet játszanak a szabályok.
- kakas: ötletes és gyakorlatias, elképzeléseit ügyesen megvalósítja.
- kamion: erős, teherbíró és önálló személyiség. Eredmények elérése érdekében nagyon kitartó.
- karika: olykor zárkózottnak tűnhet, pedig csak szereti kijelölni a határait, ami mögé nem enged be akárkit.
- kerítés: szeret távolságot tartani, nehezebben oldódik. Már kis korában komoly, felelősségteljes személyiség.
- kés: dinamikus, sőt kissé agresszív személyiség, aki nem hagyja magát, bátran kiáll az érdekei mellett. Hajlamos a versengésre, a féltékenységre.
- kettős kör: fontosak számára a kapcsolatok, főleg a szerelem, erről a témáról már korán romantikus elképzelései vannak.
- kocka: stabilitásra, biztonságra törekszik. Felnőttként nagy hangsúlyt fektet az önismeretre.
- kocsikerék: lendületes, dinamikus személyiség, aki képes alkalmazkodni a változásokhoz.
- koszorú: megelégedettségre, kiegyensúlyozottságra, ám lelke mélyén (komoly) elismerésre vágyik.
- könyv: érdeklődő, nyitott a világra, szeret tanulni.
- kötény: óvatos, figyelmes és kockázatkerülő. A feladatait lelkiismeretesen végzi.
- kukorica: jó kedélyű, vidám, szereti az élet örömeit, de a nagy tömeget nem igazán kedveli.
- lakat: zárkózott személyiség, aki nem egykönnyen nyílik meg.
- lámpa: töprengő, elmélyült típus, fontos számára, hogy megértsen dolgokat, ezért nem fogad el mindent feltétel nélkül.
- lapát: képes összeszedetten és kitartóan végezni a feladatait, nem riad meg a kihívásoktól sem.
- lázmérő: ambiciózus, megfontolt. A rendelkezésére álló energiákat igyekszik okosan beosztani, indulatait, érzelmeit pedig kordában tartani.
- ló: lendületes, aki nem szeret egy helyben toporogni. Kreatív, ötletes, aki szívvel-lélekkel követi álmait.
- lóhere: bízik az életben, ezért nyitottan áll hozzá.
- madár: tele van szárnyaló gondolatokkal, szereti átlátni és megérteni a világ összefüggéseit.
- makk: fontos számára a jólét, szereti élvezni az életet.
- mérleg: egyensúlyra, igazságosságra és mértéktartásra törekszik. Diplomatikus, bár olykor bíráskodó.
- mókus: kommunikatív, nyitott természetű, segítőkészen és kíváncsian fordul mások felé. Szeret tartalékolni, gyűjtögetni és nagy becsben tartja ezeket az értékeit.
- mosógép: maximalista, ezért hajlamos a problémákon sokáig rágódni.
- nyuszi: fizikailag és lelkileg is energikus, könnyen regenerálódik.
- olló: kreatív, ötletgazdag és fantáziadús, elképzeléseit szereti gyakorlati síkon is megvalósítani.
- őzike: érzékeny, kedves és tiszta szívű. Nagyon jók a megérzései, az intuíciói. Együtt érzően támogatja azokat, akik segítségre szorulnak.
- palack: titokzatos, rejtélyes, nem szívesen adja ki magát másoknak.
- palota: gyermeklelkű, álmodozó, aki vágyik a biztonságra, a védelemre.
- paprika: iróniával, jó humorérzékkel rendelkezik, olykor azonban hajlamos csípős megjegyzéseket tenni.
- párna: szüksége van a biztonságra és szereti a kényelmet.
- patkó: látszólag vidám, bizakodó életfelfogású, aki bízik a szerencséjében.
- pipa: nyugodt, megfontolt, békés természetű. Szeret a háttérbe húzódva figyelni. Ritkán veszti el a türelmét.
- plusz-jel (kereszt): belső konfliktusai és a benne rejlő ellentéteket kell megtanulnia összhangba hozni.
- pohár: fontos számára a család, az otthon. Nyílt, megbízható, hűséges és őszinte.
- polip: intuitív, empatikus és találékony. Könnyen alkalmazkodik az új helyzetekhez, mégsem befolyásolható.
- postaláda: szívesen gyűjti össze a híreket, az információkat. Ő mindig tud valami érdekeset mesélni.
- rádió: szereti figyelni a körülötte zajló események, sőt odafigyel mások véleményére.
- repülő: spirituális, ötletes, inspiratív. Abban a tevékenységben, ahol örömet és szabadságot talál, erőfeszítések nélkül tud előrehaladni.
- róka: óvatos és elővigyázatos, aki szereti kiismerni, felderíteni a helyzeteket mielőtt cselekedne. Megoldásai ötletesek, cselesek.
- roller: aktív, mozgékony és nagyon önálló személyiség. Kedveli a kihívásokat, a versenyhelyzeteket.
- rózsa: meglehetősen tudatos, fiatalon is érett személyiség.
- ruha: fontos számára, hogy mit gondolnak róla mások. Ezért igényes és nagyon odafigyel magára.
- sátor: nyitott a világra, szereti a kalandot, a romantikát.
- szekrény: titokzatos vagy titkolózó, aki nem szereti magánügyeit a nagy nyilvánosság elé tárni.
- szélmalom: szellemi beállítottságú, rugalmas és nyitott gondolkodású. Kiváló közvetítő és átadó.
- szőnyeg: szereti a mozgást, a változatosságot. Igaz, eltűri a monotonitást is, de közben a képzelete gyakran egész máshol jár.
- tányér/tál: jó érzékkel veszi észre az élet kínálta lehetőségeket.
- teknős: fegyelmezett, visszafogott, akár visszahúzódó típus. Megfontolt, képes magán uralkodni.
- telefon: jó kommunikációs képességei vannak.
- televízió: folyamatosan igényli az új impulzusokat, érdeklődő, kíváncsi. Egyedül nem érzi jól magát, társakra, társaságra van szüksége.
- torta: szereti élvezni a finom falatokat, a kellemes perceket, igyekszik minden fontosabb momentumnak ünnepélyes hangulatot kölcsönözni.
- tölcsér: szenzitív, érzékeny, befogadó. Szereti megismerni és megérteni az érzéseket.
- törpe: okos, intelligens, agyafúrt. Szívesen szórakoztat másokat, viccelődő természetét felnőttként sem növi ki.
- traktor: erős és teherbíró. Eredmények elérése érdekében képes kitartóan, sőt akár monoton módon dolgozni.
- tű: megfontolt, pontos, részletekbe menően precíz. Szeret a dolgok végére járni elvarrni a szálakat.
- tükör: fontos számára a jó megjelenés, a kifinomult ízlés. Maga körül is szereti a szépet.
- vasaló: fontos számára a rend, nem csak fizikai, hanem lelki értelemben is.
Az autó szimbóluma az aktív, mozgékony és önálló személyiséget jelképezi, aki kedveli a kihívásokat és a versenyhelyzeteket.
Hogyan fejezi ki az autó az élethez való hozzáállásunkat? Arra bátorítalak, hogy ha van autód, akkor használd arra is, hogy tanúságot tegyél Krisztusról! Ennek egyik legnépszerűbb módja egy kis matrica - nagy jelentéssel!
Amikor négy évvel ezelőtt megvettem életem első - és egyetlen eddigi - autóját, akkor az egyik legelső dolgom az volt, hogy egy „halacskát” tettem a csomagtartójára. Egy jelet, amelyet sokan nem is értenek - a gyakori kérdéseknél például volt aki azt hitte, hogy ennyi hobbihorgász van Magyarországon…Pedig a hal a keresztény szimbolikában Jézus Krisztust jelenti, ami egy ógörög nyelvű szójáték következménye.
Ugyanis a Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó szavak görög kezdőbetűinek összeolvasása (ιχθυς, ichthüsz) görögül „halat” jelent. Ezért az emberek egyfajta tanúságtételként teszik az autójukra: hirdetéstanúságot téve arról, hogy számukra Jézus a megváltó.
Voltak olyan feltételezések is, miszerint a hal egy egyfajta jelzés súlyos baleset esetén, hogy az emberhez hívjanak papot. Ez nem túlságosan valószínű, hiszen a hatóság emberei nem szokták körbejárkálni az autót matricát keresve, szerencsére inkább a sérült ellátásával foglalkoznak, de egészen biztosan volt már példa arra, hogy valakiről innen tudták meg, hogy keresztény, és ezért értesítették Isten szolgáját.
Késések az elektromos Land Rover terveiben
Több indokot is fel tudnék sorolni, hogy miért ajánlom mindenkinek, hogy helyezze el a jelképet a gépjárművén - amelyet már taxin is láttam -, de most csak 3 okot sorolok fel:
- Mert tanúságot teszel Jézusról!
- Mert felemelő érzés más keresztényekkel találkozni.
- Mert felelősséggel jár!
Ez elsőre komolytalannak tűnik, de nagyon is fontos: ha hal van az autódon, akkor tanúságot teszel a hitedről, arról hogy Krisztust követed. És ha ez így van, akkor nem járathatod le Krisztus nevét mindenféle rossz döntéssel: artikulálatlan üvöltözéssel, felesleges dudálásokkal, szemétkidobással. Valamint szuper, hogy Krisztust követed, de a sebességhatárok betartásával tedd ezt meg kérlek! Mi keresztények a szeretetre lettünk meghívva, és akármilyen fura is, de az autóvezetésben ennek ugyanúgy kell látszódnia. És nagyon fontos, hogy ez nem egy jámbor balekságot jelent!
De mi a helyzet az autó márkák logóival? Vajon azok is hordoznak valamilyen rejtett üzenetet?
BMW: A BMW név - Bayerische Motoren Werke, azaz Bajor Motorgyár - története 1917-ig nyúlik vissza. A BMW a dél-németországi Bajorország fővárosában, Münchenben található Rapp Motorenwerke repülőgépmotor-gyártó vállalat átnevezéséből jött létre.
Amikor a BMW név 1917 júliusában először szerepelt a cégjegyzékben, még nem állt mellette céglogó. Hasonlóképpen, az ugyanebben a hónapban készült első hirdetésből is hiányzott bármilyen BMW szimbólum vagy embléma. „A kezdeti időkben a logó és annak jelentése korántsem volt annyira ismert a széles nyilvánosság előtt, mint ma, mivel a BMW-nek nem voltak konkrét végfelhasználói, akiket meg kellett volna szólítani” - magyarázza Fred Jakobs.
Vélemények a Bardi Auto traktor alkatrészeiről
Ami a nevet és a márkajelet illeti, a BMW rövidítés szigorú németes logikát követve a Bayerische Motoren Werke, azaz Bajor Motorgyár szavak kezdőbetűiből áll össze. Valljuk be, nem túl fantáziadús elnevezés.
Az embléma a BMW-előd Rapp Motorenwerke cég logója volt. A benne szereplő kék-fehér szín Bavaria zászlajából jön. Bavaria Bajorország latin neve. Sokan egy forgó repülőgép rotort próbálnak belelátni a logóba, mert persze a BMW is gyártott repülőgép motorokat.
Olyannyira, hogy még magassági világrekordot is sikerült elérni a cég által gyártott hajtóművel, egészen pontosan 9760 métert, s mindezt 1919-ben! Nem lehetett véletlen tehát, hogy egy korábbi szériára 2000-es megrendelést kaptak a háborúban álló német kormányzattól.
Ha Erwin Panofsky 1962-ben képes volt terjedelmes esszét írni a Rolls-Royce hűtőrácsáról, akkor azért akadhatna végre valaki, aki tudományos alapossággal végiggondol néhány összefüggést a BMW arculatával kapcsolatban is. Mondjuk ilyeneket: mi lehet a BMW légbeömlői és lámpái formájának a titka? Miért húzódnak le előle, ha előzésbe kezd? Miért bélyegzik meg tulajdonosait irigykedve suttogott negatív jelzőkkel? Miért gondoljuk azt, hogy ők vannak a legtöbben a gyorshajtók listáján? És vajon mindezek ellenére, vagy épp mindezek miatt a legütősebb csajozós autók egyike a BMW?
A legtöbb sztereotípia talán ehhez a márkához kötődik. Sokan férfiasnak tartják, mások egyenesen agresszívnek. Az orrát cápáéhoz hasonlítják, a designerek pedig meg is lovagolják ezeket a véleményeket, s megtesznek mindent annak érdekében, hogy hangsúlyozzák az erőt, és határozottságot sugárzó vonásokat. És lássuk be, sikerül is nekik.
Audi: Hogy is hagyhatnánk ki a németeket? Hallani olykor, hogy erejük, megbízhatóságuk, precizitásuk utánozhatatlan ugyan, de nélkülöznek minden fantáziát. Hát, én nem tudom. A kört ez idáig nem sikerült négyszögesíteni, ám ha egyszerre négy jelenik meg belőle egymásba fonódva, mindenkinek ugyanaz jut az eszébe.
Az Audi jelmondata legalább ilyen pontosan utal arra az innovatív gondolkodásmódra, amely a márkát jellemzi. Vorsprung Durch Technik - Haladás technika által. Senkit nem kell győzködni ennek az állításnak az igazságtartalmáról. Sorozatgyártásban például ők használták először az összkerékhajtást. Ez volt a legendás Audi Qattro. Az ilyen sikerekhez persze olyan kiváló mérnökökre volt szükség, mint Ferdinand Porsche, aki az akkoriban még Auto Union néven futó cég motorjait fejlesztette.
Visszatérve a négy körre, August Horch 1909-ben alapította meg gépjármű gyártó vállalatát Zwickauban, amit aztán 1910-ben átneveztek Audi Werke GmbH-ra. Ehhez a céghez csatlakozott 1932-ben még három üzem, a DKW, a Horch és a Wanderer. A négy kör ennek a négy vállalatnak az összekapcsolódását jelzi. Persze jelezhetne négy kereket is, de az okosok szerint az előző változat az igaz.
S hogy miért épp erre a névre keresztelte márkáját Horch úr? Az Audi szó latinul annyit jelent, hallani! Ugyanazt, mint a cégtulajdonos családneve, ám azt már felhasználta egy másik üzlethez. Lefordította hát latinra, mert az ugye mégse járja, hogy ne a cégtulajdonos nevét viselje egy vállalat. Nem, nincs ebben semmi nárcizmus!
Mercedes-Benz: Magyarország már négy éve a kiegyezés okozta mámorban, illetve depresszióban fürdőzött - ki-ki vérmérséklete szerint -, amikor egy német mozdonyvezető mérnök fia, Karl Benz 1871-ben gondolt egy nagyot, s létrehozta vasöntödéjét és szerelőműhelyét. Itt bütykölte össze első háromkerekű járművét, amellyel 1885-ben tartotta első sikeres menetpróbáját.
A gépezet majd három évig egy kocsiszínben porosodott, mikor is Benz asszony, elunva, hogy állandóan kerülgetni kell, fogta a két gyereket, felpakolta a szerkezetre, s meg sem állt velük Benz anyósának biztos távolban, 180 km-re lévő lakhelyéig.
Az elnevezés és a szimbólum a Daimlerekhez kapcsolódik. Történt, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia nizzai konzulja, bizonyos Emil Jellinnek álnéven versenyezgetett egy Daimlerrel. A diplomata leányát Mercedesnek hívták, ami spanyolul kegyelmet jelent. Az a bizonyos csillag 1911 óta jelzi, hogy bizony legalább tábornoki rangú gépjárművel állunk szemben.
Lopták is ezerrel az emblémát, amíg valamelyik fejlesztő ki nem találta a bebillenthető megoldást. Szimbolikus jelentése viszonylag egyszerű.
Škoda: A Márka a 2011-es Genfi Autószalonon a "New Power of Škoda" szlogennel mutatta be új arculatának elemeit - köztük az új logót is. Az új arculati világ megkülönböztető jellemzői a frissesség és precizitás.
A legfontosabb változás a logó esetében, hogy még hangsúlyosabban középpontba került a gyártó emblémájaként megjelenő szárnyas nyílvessző motívuma, amely jóval nagyobb, így jobban látható formában szerepel az új kommunikációs logón.
A nyílvessző zöld színének tónusa az eddigi "natúr-zöldről" a frissebb hatást keltő "Škoda-zöld" árnyalatra változott. A szárnymotívum külső szélein krómdíszítés kelt még igényesebb benyomást.
Hasonlóképpen fejlődött a szárnyas nyilat övező, eddig fekete szegélygyűrű is, amely most karcsúbb vonalakkal és szintén krómhatású rajzolattal jelenik meg.
A szegély jóval nagyobb távolságban veszi körül a nyílmotívumot, a teljes embléma számára levegősebb és karakteresebb megjelenést kölcsönözve. A "Škoda AUTO" a korábbiaktól eltérően már nem olvasható a szegélygyűrűn, helyette ezúttal a márkajelvény felett a "Škoda" márkanév látható, amely a logó elválaszthatatlan része.
Reméljük, cikkünk segített jobban megérteni az autórajzok és az autógyártók logóinak szimbolikus jelentését!