Személygépkocsi Összehasonlító Teszt Módszertan
Hat kisautót - az angolszász nómenklatúra szerint szuperminit, vagyis nem a legkisebb városi gyöszöket, hanem a kompromisszumokkal akár családi autóként is megfelelő kocsikat - hasonlítottunk össze. Ötajtós kocsikat választottunk, nem alapmotorral, hanem olyannal, amivel már élmény a vezetés. Ugrándoztunk egyikből a másikba, rendetlenkedtünk velük a havas szlalompályán, fitymáltuk kopogós műanyagaikat, méltattuk technikai újdonságaikat. Aztán még azon frissiben lepontoztuk őket, hogy eldönthessük, melyik a legjobb.
A Peugeot pedig teljesítményben ugyan kilóg a többek közül, lefelé, de mit tegyünk, ha az érdekes motort csak ilyen szerényre húzva adja a 208-hoz a gyártó. Hatásvadász megjelenésű francia, pici turbómotorral. Aston Martin-orrú zseb-Ford, szintén feltöltővel. Kompresszoros japán, ami csak kívülről kicsi. Spanyol-német, a mezőnyben bődületesen erős turbós négyhengeressel. Nőies Peugeot, háromhengeres, de relatíve nagy szívómotorral, csábító trükkökkel.
Egyensúlyfejlesztő gyakorlat az álló testhelyzet és a járás stabilitásának fokozásáért #004
A Teszt Szempontjai
Pontoztuk a külső megjelenést, az utastér térkínálatát és funkcionalitását, a tervezők kreativitását. Értékeltük a vezethetőséget, a motor és az erőátvitel által nyújtott élményt. És persze pontoztuk az árakat, a garancia feltételeit, a valós és az elméleti fogyasztást.
A figyelmes olvasó felfedezheti, hogy a merev szempontoknál, katalógusadatok összevetésénél kissé esetleges a pontozás; hol 0-tól 20-ig nagy lépcsőkben osztottunk pontokat, hol sima 10-9-8-7-6-5-öt használtunk. Nos, igyekeztünk mindenhol úgy értékelni, hogy a végső eredmény harmonikusan tükrözze az egyes értékek összevetését, és egy 292 helyett csak 290 vagy 288 literes csomagtartó ne vigye el a rangsort túlságosan.
A műszaki adatok közül csak azt a keveset használtuk fel, ami talán legjobban tükrözi a kocsi dinamizmusát, a méretadatokat pedig hagytuk a fenébe, helyette élő emberek pontoztak saját komfortérzetük szerint. A nehezen összehasonlítható garancia-feltételeket az átlagos magyar újautó-használati futásteljesítmény fényében pontoztuk: 100 ezer km-es korlát melletti 3 év többet ér, mint a kilométer-korlátlan két év, ha az átlagos magyar autós évi 15-20 ezret megy.
Autóklíma hibaelhárítási útmutató
A fogyasztási értékeket hasonló használat mellett, vegyes üzemben, több ember által vezetve számoltuk ki a benzinkútnál - a tapasztalati értékek nem tudományosak, de az eltérések jól mutatják a kocsik közti különbségeket. A tesztautók konkrét ára, az esetleges extrákkal együtt. Figyelem, listaárak, nem akciós összegek!
A Teszt Eredményei
A Fiesta, a legtöbb pontozó személyes favoritja győzött, az öregecske, drágácska, de nagyon dinamikus és kellően tágas SEAT lett a második. A hatásos külsejű, korszerű, mégsem drága Clio a harmadik. A többiekhez képest alulmotorizált 208-as sem maradt el érdemben, pláne, hogy az anyagiak értékelésekor a többiek teljesítményéhez közelebb álló 1,4-es motorral szerelt változat magasabb árát vettük figyelembe. A nagy vesztes pedig a Micra.
Izgalmas, de a gyakorlatban semmi komoly előnyt nem nyújtó kompresszoros motorjával, a többieknél jóval igénytelenebb belterével nemigen tudott labdába rúgni ebben a mezőnyben. No persze kérdés, hogy akkor melyikben tudna: a még olcsóbb, kisebb autók között sem lehet sok esélye.
A végső rangsor nem a szerkesztőség egyes tagjainak magánvéleményét tükrözi, de nem is megfellebezhetetlen istenítélet. Szerintem például a leggyengébb, nem túl praktikusan berendezett, kis kormányával több kollégám szerint teljesen használhatatlan 208 a legjobb autó a hat közül, mert csak. Az alábbi eredmény tehát csak irányadó lehet a döntésben - és ismétlem, ott van még a Yaris hibrid, meg a koreaiak!
Régi magyar közmondás, hogy aki dubajozni megy, ne sikítson, ha ráterül egy burnusz. A magyar piacon nem kaphatja meg a szaksajtó, amit szeretne, hanem örülhet annak, ami van. Ezért a toyotások által joggal hiányolt hibrid Yaris és a koreai apróságok kimaradtak a tesztből.
Késések az elektromos Land Rover terveiben
A Peugeot pedig teljesítményben ugyan kilóg a többiek közül, lefelé, de mit tegyünk, ha az érdekes motort csak ilyen szerényre húzva adja a 208-hoz a gyártó. A figyelmes olvasó felfedezheti, hogy a merev szempontoknál, katalógusadatok összevetésénél kissé esetleges a pontozás; hol 0-tól 20-ig nagy lépcsőkben osztottunk pontokat, hol sima 10-9-8-7-6-5-öt használtunk.
Nos, igyekeztünk mindenhol úgy értékelni, hogy a végső eredmény harmonikusan tükrözze az egyes értékek összevetését, és egy 292 helyett csak 290 vagy 288 literes csomagtartó ne vigye el a rangsort túlságosan. Nagyon lányos autó, a Micrával együtt nehéz beleképzelnem magam A műszaki adatok közül csak azt a keveset használtuk fel, ami talán legjobban tükrözi a kocsi dinamizmusát, a méretadatokat pedig hagytuk a fenébe, helyette élő emberek pontoztak saját komfortérzetük szerint.
Összesített eredmények
A számszerűsített részeredményeket az alábbi táblázatban foglaltuk össze. Aki nagyon ráér, saját ízlése és preferenciái szerint újra is súlyozhatja az egyes szempontokat, így megtudhatja, nála mi a nyerő.
| Autó | Külső megjelenés | Utastér | Vezethetőség | Ár/érték | Összesített pontszám |
|---|---|---|---|---|---|
| Fiesta | ... | ... | ... | ... | ... |
| SEAT | ... | ... | ... | ... | ... |
| Clio | ... | ... | ... | ... | ... |
| 208 | ... | ... | ... | ... | ... |
| Micra | ... | ... | ... | ... | ... |
A nehezen összehasonlítható garancia-feltételeket az átlagos magyar újautó-használati futásteljesítmény fényében pontoztuk: 100 ezer km-es korlát melletti 3 év többet ér, mint a kilométer-korlátlan két év, ha az átlagos magyar autós évi 15-20 ezret megy. A fogyasztási értékeket hasonló használat mellett, vegyes üzemben, több ember által vezetve számoltuk ki a benzinkútnál - a tapasztalati értékek nem tudományosak, de az eltérések jól mutatják a kocsik közti különbségeket.
Vélemények a Bardi Auto traktor alkatrészeiről
tags: #auto #összehasonlító #teszt #módszertan