Kormányfelújítási és Kormánybőrözési Árak: Minden, amit Tudnia Kell
A kormánykerék az autó egyik legfontosabb eleme, amely közvetlen kapcsolatot biztosít a vezető és a jármű között. Az idő múlásával a kormány kophat, sérülhet, vagy egyszerűen csak elavulttá válhat. Ilyenkor érdemes lehet a kormány felújításán vagy bőrözésén gondolkodni. Cikkünkben bemutatjuk a kormányfelújítás és -bőrözés folyamatát, árait, valamint a kapcsolódó szolgáltatásokat.
Kormánybőrözés: Stílus és Kényelem
A Hesmon Kormánybőrözés csapata több mint 30 éve foglalkozik kormánykerék bőrözéssel. Eleinte sportkormány gyártással foglalkoztunk, Jo-To sport kormányok a mi nevünkhöz köthetőek. Fő profilunk a kormánybőrözés, de ezen kívül számos alkatrész kárpitozásával foglalkozunk. Egyszerű kormánybőrözésen túl egyedileg megálmodott formavilágot tudunk Önnek megvalósítani. Számos anyaggal dolgozunk, ezeket az Árlista menüpontban tekintheti meg.
A kormánybőrözés menete:
- Elsősorban vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy meg tudjuk beszélni, milyen kormányról is lenne szó, illetve hogy mi lenne az elképzelése.
- Amennyiben nincs formai átalakítás, úgy tudunk 1 illetve 2 napos időpontot adni.
- Egy megbeszélt napon reggel 8:00 kell elhozni a kormányt vagy az autót. Ha szükséges a kormányszerelését is tudjuk Önnek biztosítani.
- Személyesen újra átbeszéljük, hogy pontosan mire is gondol, illetve átnézzük a bőr mintákat, hogy az Önnek megfelelő anyagot tudja kiválasztani.
- Ezután Önnek semmi dolga nincs . Amint elkészül a kormány, telefonon értesítjük, hogy mikor tudja átvenni azt.
A kormánybőrözés nem megvárható, 24-48 órán belül készítjük el. Telefonon tud időpontot foglalni. Várólistánk általában több hét, a magas minőség és a kézzel készül időigényes munka miatt. 1996. óta foglalkozom autókárpitozással, 2012. óta kizárólag kormánybőrözéssel. Hatalmas rutinra tettem szert ez idő alatt és profi módszert fejlesztettem ki a profi eredmény eléréséhez. Alapanyagokat csak neves olasz és német bőrgyárakból vásárolok, állandó első osztályú minőségben. Minden munkát egyedileg, kézzel készítek el, az igényeknek megfelelően. Az elégedettséget közel 30 év gyakorlata garantálja. Ha megtisztel bizalmával, várom hívását nyitvatartási napokon.
Részletes árakat az Árak menüpontban talál. Pontos árat pedig a kormányról készült fotó és az elképzelés alapján tudunk adni. A munka elkészülésekor telefonon értesítjük, mikor átvehető a kész termék. Megértésüket köszönjük.
PU NAPPA - Extra magasminőségű anyag
ÚJDONSÁG! PU NAPPA - Extra magasminőségű anyag, teljesen sima és antibakteriális felület, 100% bőrhatás. UV, hő, sav, lúg és vegyszerálló, magas kopásállóság. A 2-es kategóriában felsorolt hasonló megoldásokkal.
Autóklíma hibaelhárítási útmutató
Ápolás, tisztán tartás:
Az elkészült kormányokat a bőr felületükön leápolva, a műanyag felületükön letisztítva és szintén leápolva adjuk át! Ezek után szoktuk javasolni a bőr megfelelő ápolását, hogy annak az élettartamát meg tudjuk hosszabbítani. Javasolt ápolás előtt a szennyeződésektől letisztítani a kormányt, utána pedig leápolni azt . Fontos, hogy mikor a bőrápolóval leápoltuk a kormányt még egy száraz ronggyal töröljük azt át. Ezt a folyamatot 4-5 havonta javasolt elvégezni.
Garancia:
Munkáinkra természetesen garanciát vállalunk. Garanciavesztéssel jár kormány védő, kormányzár, gyűrű okozta sérülések, ápolás elmulasztása és egyéb külső behatással összeköthető sérülés.
Szervokormány Javítás: Árak és Tudnivalók
Mit tehetünk ha a kormánymű, a kormányoszlop vagy az elektromos szervó meghibásodik? Első dolgunk a hiba megállapítása. Ha a szervó nem működik megfelelően, a legtöbb esetben javítható!
Önnek milyen típusú szervója van? Még nincs kiszerelve? A javításhoz a kormányművet sajnos ki kell szerelni. A legjobb, ha egy közeli autószerelővel kiszerelteti a kormányművet.
Mi a teendő, ha a szerelő kiszerelte?
- Hozza be személyesen is a 1143 Budapest Gizella út 14-be (ennek az az előnye, hogy így jut be hozzánk a kormánymű, kormányoszlop vagy elektrohidraulikus szervószivattyú a leggyorsabban.)
- Küldünk futárt a kiszerelt kormányműért, csak jelezze ezt felénk ezt a fenti „Futár Rendelése” kitöltésével vagy telefonon. Budapesten belül még aznap érte megy, az ország többi részére másnap.
Ha nem ismer megbízható autószerelőt vagy nem akar keresgélni, Budapesten a 16. kerületi partnerszervizünk ki is szereli Önnek. Évek óta dolgozunk velük, megbízhatóak. A ki-és beszerelés ára elektromos kormányoszlop esetén nettó 35.000Ft, a kormányműveknél nettó 50.000Ft, de függ az autó típusától. Ha ezt választja, vigye az autóját a szervizbe, onnantól minden a mi dolgunk.
Késések az elektromos Land Rover terveiben
Szervóhibák és javításuk (személy és kisteher - 3,5t alatt):
- Elektrohidraulikus szivattyúknál az ismert hibajelenségek: néha megy néha nem, teljesen megállt. Oka lehet olajfolyás vagy beázás, mindkettő károsíthatja az elektronikát.
- Elektromos kormányoszlop hibajelenségek: kitekeri oldalra a kormányt, egyik oldalra nincs szervó vagy egyáltalán nincs. A hibát okozhatja a kormányszög jeladó meghibásodása és a rossz kommunikáció is.
- Szervókormány meghibásodásakor legtöbbször egyáltalán nincs szervó vagy újraindítás után néha visszajön. A legösszetettebb típus, hibája lehet elektromos (kommunikáció, vezérlési hiba, elektromotor hiba) és mechanikus (kopás, törés).
Elsődleges a pontos hibameghatározás csak azután érdemes a csere vagy a szervókormány javítás lehetőségeit elemezni. A hiba meghatározása és a javított alkatrész működésének ellenőrzése is csak az erre a célra speciálisan fejlesztett szervó teszt-berendezéssel végezhető. A hibás alkatrészek cseréje csak gyári vagy minimum ennek megfelelő minőséggel végezhető. A javítás után a szervó helyes működése a berendezéssel ellenőrizhető.
Szervokormány javítás árak:
- Elektromos kormányoszlop: 89 eFt-tól
- Szervókormány, kormánymű (elektromos): 120 eFt-tól
- Elektrohidraulikus szervószivattyú: 95-eFt-tól
- Tehergépjárműveknél: 240 eFt-tól* nettó ár, garanciával
Juttassa el hozzánk a kiszerelt szervót! Hozza be személyesen (1143 Budapest Gizella út 14.) vagy kérjen futárt! Kérje a szervó elszállítását! - Érte megyünk és megjavítjuk a szervót!
A javítás utáni üzemszerű tesztelés, a beállítások elvégzése a legtöbb típusnál csak az igen költséges tesztberendezésekkel lehetséges. Cserébe megnyugodhatunk: a szervókormány a gyári előírásoknak megfelelően üzemel.
A kormánymű javítása után fontos a futómű beállítása is, ami néhány ezer forintos tétel, ne feledkezzen meg róla.
Javítjuk kisteher gépjárművek, teherautók, kamionok, buszok kormányműveit is.
Vélemények a Bardi Auto traktor alkatrészeiről
Miért érdemes az EPS Optimum Kft-t választani?
- 1 vagy 2 nap javítási idő. Amíg a kormányművet javítjuk, az autó általában foglalja a helyet az emelőn. Ezért igyekszünk a leggyorsabban megjavítani.
- Szervókormány Javítás Specialista vállalkozás vagyunk. Legtöbbször a javítást és a csere lehetőségét is biztosítani tudjuk.
- Elektromos kormányművet, elektromos kormányoszlopot, elektrohidraulikus szervót is javítunk.
- Javítunk golyóorsós kormányműveket is (teherautók,kamionok, buszok kormányművei)
Mi történik, ha nem javítható a szervó? Mi akkor sem hagyjuk cserben ha a szervó nem javítható. Kipróbált külföldi partnereinktől forgalmazunk kormányműveket kedvező árakon, garanciával. Készleten is tartunk sok gyakori típust.
Hogyan csomagolja be a szervót, ha mi küldjük a futárt?
- Szerelje le róla az axiális csuklókat.
- Csomagolja a szervót vagy kormányművet dupla nejlon borításba az olajfolyás elkerülésére.
- Töltse ki a dobozban az üres teret papírral, ronggyal.
Érdeklik a szervókormány javítás részletei? Ahhoz, hogy meg tudjuk tisztítani a kormánymű alkatrészeit, darabjaira kell szednünk. Ezután látható pontosan a hiba oka. A kopott alkatrészeket cseréljük, ezek lehetnek: csapágyak, perselyek, teflongyűrűk, szimeringek. A rozsda okozta berágódásokat visszamunkáljuk. Nem dolgozunk olcsó anyagokkal, nehogy egy pár ezer forintos spórolás később sok bosszúságot és súlyos tízezres költségeket okozzon. Ellenőrizzük az axiális csuklókat, cseréljük a porvédő gumiharangokat. Az összeszerelést követően beállítjuk a kormányművet, hogy működése optimális legyen. Javításainkhoz „H”-engedéllyel ellátott megfelelőségi tanúsítványt adunk.
Az elektromos szervókormányok, kormányoszlopok felújítása összetettebb. A mechanikai feladatokon kívül a vezérlőpanel javítása a leggyakoribb feladat.
Gyakori hibák és megoldások
Az alábbiakban összegyűjtöttük a leggyakoribb szervokormány hibákat és azok lehetséges okait, valamint megoldásait:
- Mi van ha gyenge, megszűnt szervóhatás mindkét irányban, menet közben?
- Megfelelő olajszint esetén az elégtelen, gyenge szervohatás legtöbbször a szervoszivattyú kopásából adódik.
- Amennyiben a szervoszivattyút meghajtó ékszíj kopott, illetve laza, ebben az állásban megcsúszik. Ez a szervoszivattyút hajtó ékszij, vagy az ékszijfeszítõ görgő cseréjével megoldható.
- Egyéb esetekben a szervoszivattyú javítása indokolt. Ennek meghibásodásakor az ékszíj meg-megcsúszik, illetve csattoghat.
- Mi van ha zajos a szervórendszer?
- A zajt kiválthatja motorfordulat emelése, végálláshoz közeli kormánykerék állás, vagy már a legkisebb kormánykerék elfordítása is.
- Amennyiben a zaj kormánymozdulattal egyidejűleg hallható, illetve erősödik, többnyire a szervorendszer hibájára utal.
- Fogasléces kormányművek esetében érdemes rendszeresen ellenőrizni a porvédő gumiharangok sérülésmentességét, mert csak ez védi a kormánymű belső részeit a szennyeződés!
- Az olaj a zárt rendszerbõl valahol elszivárog (szervokormánymû porvédőharangban) és a szervotartályban olyan mértékben csökken az olajszint, hogy a szervoszivattyú már csak levegőt szív a tartályból. A szervohatás nem alakul ki, vagy gyengül.
- Szervoolaj, vagy automata váltoolaj (Dextron II-III. újabb gépjárművek esetében típusfüggő) utántöltésével a zaj megszűnik és - ha a szervoszivattyú nem károsodott a szárazon futástól - a szervohatás újra kialakul.
- Idővel minden szervoszivattyú belső betétjei megkopnak. A kopás általában a tartályban lévő szervoolaj színéből is megállapítható.
- Mi van ha a szervóhatás alapjáraton nincs, illetve gyenge - emelt fordulatszámon viszont jobb?
- Gyenge, illetve elégtelen szervohatás látható hibaforrása lehet az elszakadt ékszíj.
- Megfelelő olajszint esetén az elégtelen, gyenge szervohatás azonban legtöbbször a szervoszivattyú kopásából adódik.
- Mi van ha a szervóhatás csak az egyik irányban van?
- Figyelem! A túl könnyű kormányzás nagy sebességnél labilissá, balesetveszélyessé teszi a közlekedést!
- Ennek funkciója a kormány elfordításakor a megfelelõ olaj mennyiség biztosítása a megfelelõ irányban.
- Mind a kormánymû öntvényház, mind a vezérlõ tengely gyűrűinek kopása okozhatja az alábbi hibákat: szervohatás csak az egyik irányban alakul ki, szervohatás túl könnyû, kormánymozdulat nélküli aláfordulás, kormánykerék nyugalmi állapoban ide-oda mozgása.
- A kormánymû javítását, illetve cseréjét igényli. Ennek meghibásodásakor a fent ismert hibajelenségek jelentkezhetnek.
- Javasoljuk, hogy a futómű tüzetesebb átvizsgálását futómű szakszervizben végeztesse el.
- Mi van ha szervótartályból hiányzik a szervóolaj?
- A hiba többnyire a szervorendszer tömítetlenségére utal.
- Fogasléces kormányművek esetében érdemes rendszeresen ellenőrizni a porvédő gumiharangok sérülésmentességét, mert csak ez védi a kormánymű belsõ részeit a szennyeződésektől!
- Az olaj a zárt rendszerbõl valahol elszivárog (szervokormánymű porvédőharangban) és a szervotartályban olyan mértékben csökken az olajszint, hogy a szervoszivattyú már csak levegõt szív a tartályból. A szervohatás nem alakul ki, vagy gyengül.
- Szervoolaj, vagy automata váltoolaj (Dextron II-III.) utántöltésével a zaj megszűnik és - ha a szervoszivattyú nem károsodott a szárazon futástól - a szervohatás újra kialakul.
- Mi van ha a szervótartályban habos az olaj és/vagy a szervórendszer zajos?
- Megfelelő olajszint esetén az elégtelen, gyenge szervohatás legtöbbször a szervoszivattyú kopásából adódik.
- Mi van ha a szervo-, illetve mechanikus kormánymű leállított motornál és / vagy ide-oda mozgatáskor erősen kopog?
- Figyelem! Szervós és mechanikus kormányművek esetében egyaránt gyakori hiba - sajnos egyre fiatalabb autókon is - a fogasléc középső részének, orsótengelyének és támasztó perselyének nagymérvű kopása.
- Betudható ez a Magyarországon gyakori úthibáknak és a kormányműben lévő elégtelen kenőanyag mennyiségnek.
- A fogasléces kormányművek esetében a porvédő gumiharangok sérülése szintén megrövidíti a csúszó, gördülő alkatrészek élettartamát.
- Mi van ha a szervó-, illetve mechanikus kormánymű kormányzáskor megszorul, akad?
- Figyelem! Mindenféle képpen kérje futómű szervíz segítségét!
- Akadás esetén az Ön és többi közlekedő biztonsága érdekében közúton ne használja a gépjárművet a hiba elhárításáig!
- Általában hirtelen kormánymozdulatnál észlelhető, hogy hirtelen irányváltáskor “megugrik” a kormány. Ez általában a kormánymű javítását, illetve cseréjét jelenti.
- Mi van ha a szervokormánymű egyik irányba mozdításakor szinte magától aláfordul?
- Figyelem! A túl könnyű kormányzás nagy sebességnél labilissá, balesetveszélyessé teszi a közlekedést!
- Mind a kormánymű öntvényház, mind a vezérlő tengely gyûrûinek kopása okozhatja az alábbi hibákat: szervohatás csak az egyik irányban alakul ki, szervohatás túl könnyű, kormánymozdulat nélküli aláfordulás, kormánykerék nyugalmi állapoban ide-oda mozgása.
- A kormánymű javítását, illetve cseréjét igényli. Ennek meghibásodásakor a fent ismert hibajelenségek jelentkezhetnek.
- Mi van ha a szervókormánymű középső állásban külső beavatkozástól függetlenül jobbra-balra mozog?
- Figyelem! A túl könnyű kormányzás nagy sebességnél labilissá, balesetveszélyessé teszi a közlekedést!
- Mind a kormánymû öntvényház, mind a vezérlő tengely gyűrűinek kopása okozhatja az alábbi hibákat: szervohatás csak az egyik irányban alakul ki, szervohatás túl könnyű, kormánymozdulat nélküli aláfordulás, kormánykerék nyugalmi állapotban ide-oda mozgása.
- A kormánymű javítását, illetve cseréjét igényli.
- Mi van ha vidéki vagyok és nem tudok felmenni Budapestre?
- Semmi gond! Ön kiszerelteti a kormányművet az Ön által választott autószerelővel és mi futárt küldünk Önhöz.
Cégünk régóta foglalkozik személyautó és haszongépjármű kormányrendszerek, valamint rendszer elemek javításával, felújításával.
A személyautóktól a kistehergépkocsikon keresztül a kamion és busz kormányrendszerek, valamint rendszer elemek javításával, felújításával foglalkozunk.
1 év teljeskörű garancia Mi a számlás árainkat tüntettük fel! Nálunk biztos érvényes garancialevelet fog kapni! 100% Minőségi garancia 100% minőségi garanciát vállalunk! MINDEN kopó alkatrészt cserélünk gyári minőségre! Amennyiben javítható szervókormánya vagy kormányműve, 1-2 munkanapon belül felújítjuk. Segítség kell? Nálunk biztos érvényes garancialevelet fog kapni!
12 hónap garanciát vállalunk korlátlan futás teljesítmény mellett. 100% minőségi garanciát vállalunk! MINDEN kopó alkatrészt cserélünk gyári minőségre! A felújítás után, gyakorlatilag olyan lesz mint az új! Egész országra kiterjedő Gyors beszállítás, Gyors bevizsgálás, Gyors visszaszállítás, csak nálunk! Töltse ki a futár rendelőt, és már a következő munkanapon felvételre kerül az alkatrész! Amennyiben javítható szervókormánya vagy kormányműve, 1-2 munkanapon belül felújítjuk. Csere esetén akár 1 munkanapon belül kiszállítjuk az új alkatrészt. Segítség kell?
Kormánymű felújítás - szervokormanyjavitas.hu
Mire figyeljünk a szervokormány javítás előtt?
Ezek az ügyfelek sajnos porul jártak, és több tízezer, (akár százezer ft-ot) is buktak, mert nem voltak elég körültekintőek. Ezért ha Ön kormánymű felújítás előtt van, mindenképpen szánjon rá 5 percet, hogy ezt az összehasonlítást elolvassa, mielőtt belekezd a felújításba! Ezeket mindenképpen kérdezze meg egy felújító cégtől mielőtt döntést hoz!
- Valóban kicserélik az ÖSSZES tömítést. Hisz Ön komplett felújítást fizeti ki!
- A gyárival megegyező alkatrészeket használ. Ami drágább, de biztosan jó lesz. (Német, Angol, Amerikai gyártmányok.)
- A számla kérdése. Ha Ön kap számlát, a garanciát biztosan fogja tudni érvényesíteni. Ha Ön nem kap számlát a munkáról, csak a felújító cég jó szándékában bízhat, hogy valóban tudja-e érvényesíteni a garanciális igényét. (Sajnos hetente jönnek hozzánk ilyen problémával ügyfelek.)
- Porvédő Gumiharang! Egy korrekt cég biztosít teljesen új porvédő gumiharangot a felújítás mellé. Pár ezer forint, de biztosítja hogy a szennyeződés ne “egye el” újra a frissen felújított kormányművet. (Egy drága felújítás oka legtöbb esetben az elhasználódott gumiharangokból adódik. Bemegy a szennyeződés, és tönkreteszi a tömítéseket. )
- Egy korrekt cég mögött mindig tudni hogy milyen EMBER van. A weboldalon, az emberek a saját arcukkal és becsületükkel vállalják a felelősséget. Egy korrekt cég vállalja hogy nyilvánosan lehessen róluk visszajelzést írni. (Pl. Továbbá ha egy cég megtalálható a Google organikus (nem fizetett) találatai között az első pár találatban, az biztosan azt jelenti hogy a cég hosszú idő óta, tartósan működik. (Jelen esetben például: kormánymű javítás, kormánymű felújítás, szervoszivattyú javítás kulcsszavakra) Ezt mindig érdemes ellenőrizni.
- Tényleg MINDEN tömítés ki lesz cserélve? Sajnos ez nehezen utánakövethető, de van hogy csak azt cserélik ki amit nagyon muszáj. Ez legtöbb esetben a korai garanciális problémáknál derül ki.
- Milyen alkatrészek kerülnek be a felújítás során. Sajnos rendszeresen találkozunk hozzánk került, már javított alkatrészekben, olcsó utánagyártott alkatrészekkel. Ami okozója az újrajavításnak.
- Az feltüntet ár számlás ár? Sokszor hallani, hogy csak utólag derül ki, hogy a kiajánlott ár valójában számla nélkül értendő. Önnek azért fontos hogy számlát kapjon a javításról, hogy később tudja érvényesíteni az esetleges garanciális igényeit. Számla nélkül marad a reménykedés, hogy a szerelő is egyetért majd a problémánkkal.. (Mindig a számlás árakat hasonlítsa össze!)
- Az ár ugye tartalmazza az új porvédő gumiharangokat is? Finoman szólva is meggondolatlanság, ha egy cég egy frissen felújított kormányműre visszateszi a régi használt porvédő gumiharangokat! Ezzel gyakorlatilag “beírta a naptárba a következő felújítás idejét.” Erre mindenképpen kérdezzen rá, hogy az Önnek ajánlott ár tartalmazza-e az új gumiharangokat, hisz egy kormánymű felújításhoz ez is jár!
- Alaposan utána néztem kivel javíttatok? A cég megtalálható a Google-ben eredetileg is? Ha a weboldal csak az internetről leszedett képekkel van tele, az intő jel lehet.
Járműkárpitozás árak
Nem csak személyautók kárpitozását és kormánybőrözését vállaljuk! Legyen szó motorkerékpárokról, teherautókról, buszokról vagy akár hajókról, repülőkről, bármilyen jármű belső terének és kormányának felújításában, kárpitozásában segítséget nyújtunk.
Az árak kormányonként eltérőek, a pontos ár függ a kormány bonyolultságától és az anyaghasználatától.
Járműkárpitozás árak:
| Szolgáltatás | Ár |
|---|---|
| Teljes ülés újrakárpitozása | Egyéni ár |
| Ülés részleges javítása | 30.000 Ft-tól |
| Ülés szivacs javítása/pótlása | Egyéni ár |
| Tetőkárpit | 50.000 Ft-tól |
| Ajtókárpit | 15.000 Ft-tól |
| Kézifékkar | 15.000 Ft-tól |
| Váltógomb | 10.000 Ft-tól |
| Könyöklő | 10.000 Ft-tól |
| Váltó- vagy kézifékzsák | 9.000 Ft-tól |
| Egyedi biztonsági övek | Egyéni ár |
| Egyéb alkatrészek bőrözése elképzelés szerint | - |