Opel Astra K Dízel Teszt és Típushibák: Megéri használtan?

Az Opel Astra K, melyet 2016-ban az "Év Autója" címmel is elismertek, ma is népszerű választás a kompakt kategóriában. Miközben folyamatosan ott loholt a Volkswagen nyakán a német vetélytárs Opel Astra, Magyarországon általában népszerűbb is, hiszen kicsit olcsóbb és talán kevesebb is vele a baj, persze ez motorváltozat-függő. Jelen cikkünkben részletesen áttekintjük az Opel Astra K dízel változatának erősségeit, gyengeségeit és a használt vásárlás során felmerülő fontos szempontokat.

A hozzászólásokat olvasva most közkívánatra jön az átvizsgálás és a használtautó-típusbemutató kedves nézőnk K Astrájáról.

Az Opel Astra K története és piaci pozíciója

Az Opel Astra már az ötödik generációjánál jár, és csak most sikerült elnyernie az európai Év Autója díjat. Ebben a kategóriában az Opel még 1985-ben a Kadettel diadalmaskodott, pedig hát az Astra 1991-es piacra dobása óta az alsó-középkategória egyik meghatározó és keresett modellje. Az Opel történelmének az egyik, ha nem a legfontosabb modellje az Astra. Ez a típus a szintén jól ismert Kadettet váltotta fel a kompakt autók kategóriájában.

A G-t leszámítva az összes Astra-generáción kellemesen legel a szem, mindegyik a kor divatjának megfelelő, nem hivalkodó, mégsem unalmas formát kapott. Noha a dizájn megítélése mindig szubjektív, sokan úgy gondolják, a K széria a legszebb az Astra generációk közül. Kétségtelen, hogy a jelenlegi L sorozat is igen mutatós, viszont a K Astra valóban különlegesnek számít.

Ez ugyanis az utolsó generáció, amely még a GM tulajdonosi időszakában készült. Mivel az Opel néhány éve már a Stellantis konszernhez tartozik, így a jelenlegi Astra már a franciák műszaki alapjait használja. Az Év autója választás egyik leggyakoribb kritikája, hogy vattaúj autók közül válogatnak a zsűritagok, amelyekről aztán évekkel később derül ki, hogy komoly problémahalmazok. Az Opel Astra K megérdemelten nyert 2016-ban, ráadásul mára talán még jobb vételnek tűnik, mint bemutatásakor.

Astra F katalizátor állapotának vizsgálata

Külső és belső jellemzők

A tervezők alapos és jó munkát végeztek, ez már a K Astra külsején is látszik. Mutatós, jó kiállású autó ez, különösen az ötajtós karosszériával. Szép részlet a hűtőmaszk, csinosak a lámpák, a tető sportosan ível hátrafele, a C-oszlop környéke is jól néz ki. Az ötajtóson felül csak kombi kivitel létezik, a Cascada nevű kabrió a J Astra alapjaira készült. Az Astra K sorozatot Kínában Buick, Ausztráliában és Új-Zélandon pedig Holden márkanévvel is forgalmazták.

A J széria közismerten túlsúlyos volt, ehhez képest átlagosan közel 200 kilót sikerült leadni, ami nem kevés. Öt centit rövidült és több száz kilóval vált könnyebbé az előző generációhoz képest. Ilyen változás már egyértelműen látszik a fogyasztásban és menet közben, a vezetési tulajdonságokban is. Az újságírók jelentős része szemérmetlenül Golf-kategóriának nevezi a kompakt autók szegmensét, pedig az évek során folyamatosan ott loholt a Volkswagen nyakán a német vetélytárs Opel Astra. Nem hibáztatok senkit, aki alacsonyabbra helyezi a lécet az Opeleknél, hiszen általános elvárás, hogy kapjunk egy kicsit szebb Golfot olcsóbban.

Utastér és Komfort

Belül ugyancsak szép és egész tágas tér fogad minket. Bár a műszerfal még hagyományos műszerekre épül, középen akár színes információs kijelző tájékoztathatja a sofőrt. Az előd modellhez képest az új Astra műszerfala kifinomultabb stílusú és érzésre is minőségibb. Jól mutat a műszerfalon végigfutó szürke dekor, és nem túlzók a lakkbetétek sem. A legkevésbé sem komor vagy unalmas a belső, ugyanakkor nem is agyonvariált.

Ami a komfortot illeti, minden más téren eléggé odatették magukat az Opelnél. Az anyagok javarészt jó minőségűek, egyedül az ajtó könyöklőjére raktam volna vastagabb szivacsozást. 170 ezer kilométer alatt már pont annyira elengedett az anyag, hogy kényelmetlenné vált. Az anyagok minőségét az is mutatja, hogy ilyen futásteljesítmény után is az elvárásoknak megfelelőlen néz ki minden az Astrában. Nem látni csúnya megkopásokat, vetemedéseket a kárpitokon vagy a gombokon.

Korunk kedvence, az érintőképernyős kijelző ebben a kocsiban is megtalálható, ám a GM-hez tartozó márkánál - jó érzékkel - nem bonyolították agyon az R 4.0 IntelliLink nevű szerkezetet, nincs az az érzésünk, mintha egy szabásmintán próbálnánk kiigazodni. Az IntelliLinkre keresztelt rendszer könnyen használható, de néha túl sokat gondolkodik. Ebben az autóban volt telefonra tükrözős üzemmódja is, de nagyon nem mindegy, hogy milyen telefonnal próbálkozunk, rengeteg beszámoló van az interneten arról, hogy a felhasználók nem tudják a rendszerrel párosítani a készüléküket, vagy ha igen, később ledobálja őket az Opel.

Fűtés az Opel Astra G-ben

Az alapból is kényelmes első ülések magasabb felszereltségnél AGR ortopédia minősítésűek, ezekben deréktámasz és hosszabbítható ülőlap is van. Hátul sem rossz a helyzet, átlagos testalkatú felnőttek, a hosszú úton is kényelmesen utazhatnak. A csomagoknak is jut hely, ötajtósként a 370 literes térfogat az átlagnak megfelelő. Akinek ez kevés és zavaró a magas rakodóperem, válassza a kombit. Ott már alaphelyzetben is 540 literes térbe pakolhatunk, a lehajtott ülésekkel pedig könnyen cipelhetünk nagyobb dolgokat is.

A klímapanelt szerencsére nem integrálták a központi monitorba, a fontos funkciók megmaradtak fizikailag létező kapcsolókon. A vezérlő egyszerűen értelmezhető, a hőmérsékletet két tekerőgombbal lehet pörgetni, és nincs is ennél jobb. Az ülésfűtés és szellőztetés három fokozatba állítható. Az extrás, állítható hosszúságú első ülőlapok jók, az ülések kényelmesek, jól tartják a derekat és a lábat, támasztják a vállat. Korábban érte kritika az Opelt a nem kényelmes fotelek miatt, de ezúttal nincs miért panaszkodnunk.

Vezetési élmény és futómű

A K Astrával egészen jó kanyarodni, és nem csak a kategória mércéjével mérve. A kormány nincs túlszervózva, viszonylag gyorsan reagál, de mégsem ideges, számomra pont jól lőtték be a beállításokat. Igazából már a J Astrát sem volt olyan rossz vezetni, de gyanítom, hogy az élményen rengeteget javított a kiviteltől függően 120-200 kilós fogyókúra is.

A watt kitámasztós hátsó futómű megmaradt, de csak az erősebb motorokhoz (például az 1,4 turbóhoz és ehhez az 1,6-os dízelhez) kínálják. A technológia eredeti célja a költség- és súlycsökkentés mellett az volt, hogy komfortosabb futóművet tervezhessenek anélkül, hogy az autó túlságosan dőlne a kanyarokban. A kényelem annyira nem jött össze, bár tény, hogy az Opelek mindig is a keményebbre hangolt autók közé tartoztak. Nem kellemetlen az Astrával utazni, de azért több kategóriatársa (Golf, Focus, Cee'd) is ügyesebben rugózik.

Opel Astra K 1.6 CDTI OPC Line Teszt - Bemutató - Eladó

Motorválaszték és tipikus problémák

Az 1,4 Turbóhoz hasonlóan ebben az Astrában az összes többi motor is GM-fejlesztés, a 2019-es modellfrissítés után bevetett 1,2 literes háromhengeres sem a mostani tulajdonos, a PSA fejlesztése. Az 1,5 Diesel sem francia motor, mert a PSA-konszern 1,5 literes motorja nem három-, hanem négyhengeres. A motorpaletta széles, de a technológia bonyolultsága miatt minden változatnak megvannak a maga sajátosságai. A motorválasztékban történtek radikális változások, hiszen teljesen lecserélődött a paletta, alternatív hajtás nincs, de a belső égésű egységeket alacsony fogyasztásra optimalizálták.

Astra felni útmutató

1.6 CDTi dízel motor

Kellemes partner ebben az 1,6-os, suttogó fantázianevű közös nyomócsöves dízel is, amelyet Szentgotthárdon gyártottak. Tényleg egészen csendes a motor, és a 136 lóerővel viszonylag dinamikusan is viszi az Astrát. A legnépszerűbb dízelmotor (110 és 136 LE), fogyasztása kiváló, de konstrukciós hibája a tulajdonosok rémálma lehet. Rövid utakra és városi használathoz ne a dízeleket válasszuk, mert ezt a bánásmódot nem igazán tűrik jól. Az eltömődő EGR és részecskeszűrő erre a motorra is jellemző, de van egy kritikusabb probléma is vele.

  • Vezérműlánc probléma: A lánc hajlamos a megnyúlásra már 100 000 km környékén. A legnagyobb gond, hogy a vezérlés a motor váltó felőli (hátsó) oldalán található. A 23 ezer km után egészen biztosan nem kell láncot cserélni.
  • Tünetek: Hidegindításkor jelentkező éles, fémes csörgés ("lánccsörgés"), ami bemelegedés után 10-15 másodperccel megszűnhet.
  • Kockázat: Ha az olajszivattyú lánca (amelynek nincs feszítője) elszakad, a motor azonnal tönkremegy az olajnyomás hiánya miatt.
  • Flottás autók veszélye: Mivel rengeteg Astra K volt céges vagy taxi, sok a visszatekert órás, 200-300 ezer km-t futott példány. Ezeknél a láncnyúlás szinte garantált, a csere pedig gyakran elmaradt a magas költségek miatt.

Az 1,6 CDTi motor jó középút lehet azoknak, akik nem csak városban használják az autót, hanem sokat utaznak is. Az Opel Astra 1.6 CDTI ECOTEC úgy lő ki álló helyzetből, hogy arra nem is gondolnánk, miután elfoglaltuk helyünket a vezetőülésben, a mért 9.6 másodperces 0-ról 100-ra sprint rövidebbnek tűnik, mint valójában - a gyári 10.1 másodperces értéket így is megdöntöttük szépen. Ebben az összeállításban 6 liter/100 km körüli vegyes fogyasztást produkált az Opel. Hihetetlenül alacsony értékek születtek, a 48 liter összkapacitású üzemanyagtankkal közel 1000 kilométer is megtehető, ha ügyesen rendezzük dolgainkat menet közben. Városi környezetben 5.1-5.6 közt ingadozott az átlag 100 kilométerre, országúton 3.7 litert rögzítettünk.

2019-es modellfrissítés utáni dízel motorok

A már említett 2019-es modellfrissítéskor az összes motort lecserélték. Bár logikusnak tűnhetne, hogy ekkor már francia erőforrások érkeztek, ez azonban nem így van. A K Astra sosem kapott PSA motorokat, a frissített kínálat mindegyike még GM fejlesztés. A dízel egy új fejlesztésű 1,5 literes háromhengeres, amelynek az erősebb, 122 lóerős változata került a kipróbált példány motorterébe, rögtön a szintén fogyasztásra optimalizált kilencfokozatú automatikus váltóval. Az 1,5 literesre zsugorított dízel 105 vagy 122 lóerővel érhető el, de sajnos járáskultúrájában közelében sincs az elődjének. Ennyi és ilyen jól megválasztott áttétel mellett nem csoda, hogy kifejezetten alacsony a fogyasztás, az 5,7 l/100 km-es tesztátlagot a város dobta meg, autópályán ennél kevesebbel is el lehet járni.

Benzinmotorok

A CDTI-n kívül rengeteg alternatíva közül választhatunk. Az ezres háromhengeresről korábban egészen jókat írtunk, az erősebbik változata nem is megy sokkal rosszabbul, mint az 1,4-es. Az Opel Astra K 1.0 Turbo modelljébe nagyon sok fejlett biztonsági, kényelmi extra került bele.

  • 1.4 Turbo Benzin: Dinamikus motorok (125 és 150 LE), de érzékenyek a karbantartásra.
    • LSPI jelenség (Low Speed Pre-Ignition): Alacsony fordulaton, nagy terhelésnél jelentkező öngyulladás, ami dugattyútöréshez vezethet. Megoldás: Dexos1 Gen2 (vagy Gen3) szabványú motorolaj kötelező használata! Az Opel a gyártás kezdetekor nem megfelelő olajspecifikációt határozott meg, ezért előgyújtási probléma lépett fel.
    • Turbófeltöltő: 100 000 - 120 000 km felett kopás jelei mutatkozhatnak (fütyülő hang, olajfogyasztás).
    • Rángatás: 2500-as fordulat felett jelentkező rángatás, ami gyakran szoftverfrissítést vagy kokszosodás miatti tisztítást igényel.
  • 1.0 Turbo: Párás éjszaka után reggel nem indul, picit pörög a motor, lefullad. Hiba kódot nehezen kiolvastuk: P1682 Motor fojtószelep hibás működés. A vezérműtengely állító szelepnél szivárog az olaj, ha jól tudom ez a szolenoid szelep. Kiszedtem és egy tömítő gyűrű található benne mindössze gondolom ez lehet a folyás oka. Most figyeltünk fel arra, hogy gázelvételkor valami kattan a motornál üresben (nyitott motorháztetőnél).
  • Szívóbenzines (1.4): 2019-ig létezett az 1,4 literes benzines szívómotor, amely az egyetlen turbó nélküli opció az autóhoz. 100 lóerős teljesítménye nem teszi az autópályák ördögévé, ugyanakkor megbízható és egyszerű felépítésű motor ez. Túlnyomórészt városi használathoz jó választás.

Opel Astra K dízel motorok áttekintése és tipushibái

Motor típusTeljesítmény (LE)Gyártási időszakFogyasztás (tesztátlag)Főbb jellemzők / TípushibákAjánlás
1.6 CDTi95, 110, 136, 1602015-20196.0 l/100 km (vegyes)- Vezérműlánc nyúlás (hátsó elhelyezés, drága csere)
- Olajszivattyú lánc szakadás kockázata
- EGR és DPF problémák városi használatnál
Csak dokumentált lánccserével ajánlott.
1.5 Diesel105, 1222019-2021 (facelift)5.7 l/100 km (vegyes)- 3-hengeres, GM fejlesztés
- Járáskultúrájában elmarad elődjétől
Kedvező fogyasztású, fiatalabb példányoknál gyártói garancia lehet.

Sebességváltók

A sebességváltók általában megbízhatóak, de az automata rendszerek kényessé válnak, ha elhanyagolják az olajcserét. Sebességváltóból is viszonylag széles választék van, és a facelift során ezekhez is hozzányúltak.

Manuális váltók

  • 6-sebességes kézi váltó: A leggyengébb motort leszámítva mindet hatsebességes kézi váltóval kínálják. Az Opel 2019-ben visszahívási akcióval orvosolta a problémát a 2016-2018 között gyártott kézi váltós autóknál, ahol gond volt a kuplunghidraulikával. Beszámolók szerint a kuplung egyszer csak beesett, amit ugyan vissza lehetett húzni, de a sebességváltás sok esetben lehetetlenné vált.
  • M32 Kézi váltó (6 sebességes): Bár javítottak rajta a J Astrához képest, a csapágyak búgása és a váltókar mozgása gázadásra még mindig előfordulhat.

Automata váltók

  • Hagyományos Automata (6T Széria): A 6-sebességes Hydra-Matic család (6T30 / 6T35 / 6T40 / 6T45 / 6T50) dolgozik a legtöbb modellben. Probléma: 150 LE feletti teljesítménynél és dízeleknél 70-80 ezer km után rángatás, bizonytalan váltás jelentkezhet. Ennek oka szinte mindig az elhasznált olaj vagy a szoftveres hiba. Karbantartás: A gyártó élettartam feltöltést emleget, de a valóságban 60 000 km-enként kötelező az olajcsere (DEXRON VI). "120 ezer kilométernél a váltó komplett széttört. Mentem a nulláson, egyszer csak ugrott egyet, én meg éppen ki tudtam gurulni az Alacskai kútra. Az egyik tengely kijött a ház oldalán."
  • CVT Váltó (Fokozatmentes): Az 1.4 Turbo (145 LE) motorhoz társított váltó. Probléma: Nagyon érzékeny az olajminőségre. Ha elhanyagolják, az a váltó tönkremenetelét okozza. Karbantartás: Itt speciális, GM szabványú folyadék szükséges, a csereperiódus szigorú betartásával.
  • 9-fokozatú automata: A legerősebb 1,5 literes dízelhez jár. Hagyományos, hidrodinamikus nyomatékváltóról van szó, amely finoman kapcsol, és szereti elejteni a fordulatot. Pillanatok alatt kapcsolgat a váltó, városi tempónál már hatodikban járunk, a fordulat alig valamivel 1000 fölött van, a sok áttétel miatt autópályán is kényelmesen lehet haladni, 130 km/óránál 2000-es fordulaton üzemel a motor.
  • Easytronic robotizált automata: Az 1 literes turbóshoz volt opció. Bár korábban nem volt túl jó híre, ez már egy harmadik generációs szerkezet, ami sokkal megbízhatóbb.

Elektronikai és futómű hibák

Az Astra K tele van modern kütyükkel, amik bosszúságot okozhatnak.

  • IntelliLux LED Matrix fényszórók: Az autó egyik legnagyobb extrája, az Opel nagy dobása. Ha hibát jelez vagy nem kapcsolja le a szegmenseket, az egészet cserélni kell, nem javítható elemenként. Ára: 300 000 - 400 000 Ft / db. Ezen túlmenően fűtött kormány és ülések, bőrkárpit, vezetéstámogató rendszerek sora és további extrák kerülhettek az autóba.
  • Infotainment rendszer: Gyakran lefagy, elsötétül, vagy a rádió bekapcsolva marad leállítás után (lemeríti az akkut). A legnagyobb kijelzős, gyári navigációval felszerelt érintőkijelző hajlamos becsíkozódni. Itt is csak a komplett csere segíthet.
  • Start-Stop rendszer: 2017 utáni modelleknél gyakran nem működik. Négy év, 61e km után állíthatom, hogy semmi komoly dolog nem jött elő ezidáig. Kuplung munkahengert kellett cserélni visszahívás keretein belül, nekem 0 ft-omba került.

Futómű

A futómű tartós, de van egy speciális alkatrész, ami megtévesztheti a szerelőket.

  • Watt-rudazat (Watt-Link): Az erősebb motoroknál hátul található stabilizáló rendszer. Ha hátulról kopogást hallasz, gyakran a Watt-rudazat középső himbája (cikkszám: 13332257) a bűnös, nem pedig a drágább lengőkar.
  • Lengéscsillapítók: Elöl a porvédő gumiharangok 150 000 km körül elszakadnak, ilyenkor érdemes cserélni őket.
  • Általános hiba: Az első futómű felől hallható nyikorgó hang. Ennek forrása az első lengőkar szilentblokkja, ezt a lengőkar cseréjével lehet orvosolni. Az angol BGA vállalat komplett első lengőkarja a szilenteken túl, a támasztógömbfejet is tartalmazza. Kedvező árával és 2 éves gyártói garanciájával tartós és megbízható alkatrész kerülhet az autónkba.

Használtautó vásárlás - Mire figyeljünk?

Az Opel Astra K kiváló választás lehet, ha tisztában vagy a kockázatokkal és a motorválasztás jelentőségével. Mielőtt kezet rázol az eladóval, ezeket mindenképp ellenőrizd:

  • Hidegindítás teszt: A motort teljesen hideg állapotban indítsd el. Ha 3-5 másodpercnél tovább hallasz fémes csörgést (lánchang), sétálj el, vagy alkudj 1 milliót (1.6 dízelnél).
  • Turbó ellenőrzés: Hallgasd meg, nem fütyül-e hangosan gyorsításkor. Nézd meg a kipufogót: van-e kékes füst (olajfogyasztás)?
  • Váltó teszt: Automata váltónál finom gyorsításnál és megállásnál sem szabad rántania.
  • Elektronika: Próbáld ki az összes gombot, érintőképernyőt, és ha van, a Matrix LED lámpát (ne írjon ki hibaüzenetet a műszerfalon).
  • Szervizkönyv: Keresd a "Dexos1 Gen2" vagy "Dexos 2" olajbejegyzéseket. Ha nem megfelelő olajat használtak, az hosszú távon motorkárt okozhat.
  • Kártörténet: A Totálkár kártörténeti lekérdezőrendszer egy sérülésjavítási-kalkulációt tartalmazó jelentést küldött, miután megadtuk az autó alvázszámát. 2017-ben, amikor még csak 86 ezer kilométer volt az autóban, egy koccanásnál nem komolyabb balesetben rongálódott az első lökhárító, az autó jobb oldalának több eleme, valamint a jobb első futómű. A javítás 300 ezer forintba került. Ha a rendszer releváns információt talál, a lekérdezés autónként 3990 forintba kerül, más esetekben ingyenes.
  • Visszahívások: Gyári visszahívások is voltak a K Astra életciklusában, ezek különböző hibák, például légzsákproblémák miatt is történtek. Összesen viszonylag keveset, ötöt rendelt el a gyártó. Ellenőriztessük le, hogy a kiszemelt autóban elvégezték-e a szükséges javításokat.

Hazánkban az Opel Astra lényegében létezése óta népszerű és közkedvelt típus. Ráadásul céges autóként sem ritka, így bőséges a választék a használtpiacon is. Cikkünk írásakor nagyjából minimum 2,5 millió forint szükséges egy K Astra megvásárlásához. Ezért akár 300 ezer kilométernél is magasabb futást és szinte kizárólag dízelmotort kapunk a pénzünkért. Feleennyi kilométerhez érdemes kb. 1 millió forinttal többet rászánni a vásárlásra. Itt már benzines és dízel motorokkal, magasabb felszerelt példányokból válogathatunk. Ha a frissítés utáni, fiatalabb autókból szeretnénk választani, akkor 4,5 millió forinttól indul a kínálat.

Ajánlott motorok

A benzines 1.2 Turbo és a karbantartott 1.4 Turbo biztosabb választás, míg az 1.6 CDTi dízel csak dokumentált lánccserével ajánlott. A 2019 utáni 1.2 Turbo (szíjas vezérlés) vagy egy gondosan karbantartott 1.4 Turbo (125/150 LE) is jó választás lehet.

Árszintek és felszereltség

A Vezess Értékbecslőben szereplő Opel Astra K 2016-os, 114 216 kilométert futott kombi a 150 lóerős motorral. Az 1,6-os dízel Astra alapára 6 170 000 forint. A tesztautó Innovation felszereltségi szintű, ennek alapára 7 220 000 forint, ennél drágább nincs is az árlistán. Erre még pluszban jön a Téli csomag 2, - fűthető első és hátsó ülések, elektromos kézifék, 2 USB töltőcsatlakozó a hátsó középkonzolon, fűthető kormánykerék, 150 ezer forint - illetve az Innováció csomag - Navi 900 navigáció IntelliLink rendszerrel, LED fényszórók, 540 ezer forintért. Az átlagembernek drága. Az automata váltós dízel Astra nem olcsó mulatság, 8,84 milliós alapárral szerepel a listán, a vetélytársak (115-130 lóerős, automata váltós kompakt kombi) 1-2 millióval alacsonyabb áron kaphatók. Az alapár Innovation felszereltség esetén 7 300 000 forint automataváltóstul, de az is bizonyos, hogy az 1.2 milliónyi plusz kiegészítő megléte akár fontos is lehet.

Elszálltak az árak: néhány éve még térdig jártunk a 10 millió alatti autókban, most meg ott tartunk, hogy egy szerény kompakt is neccesen fér be a nyolcszámjegyű lélektani határ alá. Eközben Kína brutális tempóban terjeszkedik, és relatíve kedvező árakkal, illetve látványos extrákkal porszívózza el az ügyfeleket a régiektől. A piac és a gyártók reagáltak, a helyzet nem olyan borzalmas, mint amilyennek elsőre látszik: most is van temérdek, egyáltalán nem kínai alternatíva azoknak, akik 10 millió alatti, új autóra pályáznak.

tags: #astra #k #dízel #teszt #vélemények