Acer Swift 7 Teszt: A Világ Legvékonyabb Ultrabookja

Az Acer Swift 7 egy ultravékony méretekkel rendelkező laptop, amely a karcsúság fogalmát a képzelőerő határáig fokozza. A gépről már az IFA bejelentésnél tudni lehetett, hogy megjelenésekor a világ legvékonyabb ultrabookja lesz, ennek ellenére izgalmas volt (újból) megtapogatni a masinát.

A Swift 7 vastagsága nincs 10 mm, a gép egészen pontosan 9,98 mm magas - és sok más vékony laptoppal ellentétben ez a vastagság nemcsak a készülékház elején mérve igaz, hanem a gép teljes mélységében. Emellett hihetetlenül könnyű is. A világ legvékonyabb notebookját akarta elkészíteni az Acer, és sikerült is neki.

A múltkori tesztünkben már leírtuk, hogy az Acer nagyon szimpatikus abból a szempontból, hogy az ultrabook kategóriában rendre úgy tud egyedi dizájnnal előrukkolni, hogy versenytársaival ellentétben egyáltalán nem merít az Apple-féle irányvonal stílusjegyeiből.

Acer Swift 7

Dizájn és Kialakítás

A Swift 7 a klasszikus felépítést követi: a géphez a kijelző a két oldalt lévő zsanérokkal csatlakozik. Ezek elég aprók, kicsit tartunk tőle, hogy később esetleg megadják magukat, egyelőre azonban adjuk meg az Acernek, hogy tudja, mit csinál. Elvégre egy 400 ezer forintos gépnél valószínű, hogy minden apró részletre odafigyeltek a mérnökök.

A gépház fémből, egészen pontosan alumíniumból van, viszont a ház nem unibody: az alsó rész pár csavar eltávolítása után igény esetén leszedhető. A gép alja és a monitor hátoldala fekete, köztük pedig egy vékony aranyszínű díszítés fedezhető fel. Ha kinyitjuk az ultrabookot, akkor látszik, hogy ez a díszítés valójában a billentyűzet/csuklótámasz oldala, amely a zsanér gép felőli részére is rálóg egyébként. Fekete és arany Az arany belső felület a fekete matt alumínium külsővel párosítva modern megjelenést sugároz.

Acer Swift 3: Teszt és értékelés

Az Acer gépeiről más ismerős megoldásként köszön vissza, hogy a visszajelző LED-ek a zsanérok közötti részre kerültek - így a lámpák fénye nemcsak akkor látszik, ha a notebookot kinyitottuk, hanem csukott állapotban is. Hiába nem unibody a gép kialakítása, az Acer mérnökei elég jó munkát végeztek ahhoz, hogy a 9,98 mm-es vastagság ellenére a gép ne recsegjen, ne ropogjon - viszont az tény, hogy hajlani hajlik.

Óvatosan kell vele bánni, az teljesen egyértelmű, ha például csak az egyik sarkát fogjuk meg, akkor az eléggé tud deformálódni. Normál körülmények között ez persze nem fog gondot okozni. Az Acer Swift 7 az egyujjas teszten nem ment át, kinyitásához mindenképpen meg kell fognunk az alsó részt is. Cserébe viszont minden helyzetben stabilan tartja a pozícióját; a panel pedig 135 fokban nyitható.

Letisztult vonalak A touchpadet körbeölelő lekerekített sarkok és domború élek pont a megfelelő mértékű érintőmélységet biztosítják.

Csatlakozók

Az ultrabookoknál mindin fontos kérdés, hogy a csatlakozókínálat milyen. Az biztos, hogy szűkös, az viszont nem mindegy, hogy miben kell kompromisszumot kötnünk. Nos, a helyzet az, hogy az Acer Swift 7 egy új szintre emeli a szűkösséget, mivel mindösszesen két Type-C USB csatlakozó és egy kombinált fülhallgató/mikrofon dugasz került rá. A 24 USB 3.1 Type-C port egyetlen megfordítható vezetékkel gyors adatátvitelt, töltést és megjelenítést biztosít.

A csatlakozókkal viszont nem vagyunk kibékülve. A két USB egyszerűen kevés; ha legalább a töltő saját konnektort kapott volna, akkor nem lenne nagy probléma, hogy csak két Type-C csatlakozónk van, így viszont átalakítók tömkelegére lesz szükség, és akkor arról még nem is szóltunk, hogy mi van akkor, ha valaki mondjuk nem WiFi hálózatra szeretne csatlakozni, hanem vezetékes LAN-t használna.

Swift 3 ventilátor karbantartása

A Type-C csatlakozók persze sok dologra jók, az viszont biztos, hogy egy rakat adapterre is szükségünk lesz. Egy elosztóra mindenképpen, hiszen ha a gépet folyamatosan a töltőn használnánk, akkor máris csak egyetlen egy csatlakozó marad szabadon. Ráadásul hátrány, hogy ebben az esetben második monitort nem lehet a gépre csatlakoztatni, mivel erre a célra és a töltésre is a hátsó csatlakozó szolgál. A dobozban az Acer egy Type-C-USB és egy Type-C-HDMI átalakítót mellékel.

Hiába a csomagban lévő két átalakító, valamilyen Type-C dokkoló vagy Type-C hub szinte biztos, hogy kötelező tartozéka a gépnek, aminek megvan az a hátránya is, hogy ha azt magunkkal kell vinni, akkor máris veszít a vonzerejéből az, hogy a világ legvékonyabb ultrabokkja van nálunk.

Teljesítmény

Az Acer Swift 7-et többféle konfigurációban is meg lehet vásárolni. Nálunk az egyik legjobban felszerelt modell járt, ebben Intel Core i7-7Y75-ös processzor, 8 GB RAM és 256 GB-os SSD volt. Intel Core i5-7Y54 duplamagos CPU került a csinos tokozásba, természetesen megkapta a lapka a Hyper Threading technológiát is annak rendje, s módja szerint, 4 megabyte cache-sel. A processzor alapórajele 1.20 GHz, de stabil működést kapunk 3.20 GHz-en is.

Tekintettel arra, hogy a processzor az ultrabookokba szánt verzió, csak kétmagos (az operációs rendszer felé négy mag látszik), így szinte csak órajele miatt gyorsabb, mint az i5-ös chipek, mindenki döntse el maga, hogy a prémium ár megéri-e azt a néhány százalékot. Az i7-7Y75 1,3 GHz-es alapfrekvencián működik egyébként, maximális órajele pedig 3,6 GHz.

Nem túl meglepő módon a memória integrált, így vásárlás előtt el kell dönteni, hogy mennyi RAM-ot szeretnénk - később ezzel a döntéssel kell együtt élni, a bővítésre semmilyen lehetőség nincsen. A helyzet az, hogy az SSD-n és a WiFi adapteren kívül csak az akku az, amihez hozzá lehet férni. Az SSD természetesen M.2-es, aki esetleg cserélni szeretne később, az vegye figyelembe, hogy csak 42 mm-es verzió beépítésére van lehetőség. És az interfész SATA, ami a sebességet is behatárolja.

Megfizethető ultrabook teszt

Az Acer Swift teljesen kikapcsolt állapotból mindössze 4 másodperc alatt kapcsol be (ennyi idő alatt jutunk el a bejelentkező képernyőhöz), de a gyorsaság természetesen nemcsak induláskor, hanem használat közben is jellemzi. A Core i7-es processzor, a 8 GB RAM és a 256 GB-os SSD az átlagos felhasználókat bőven kiszolgálja - ami persze nem csoda, ha figyelembe vesszük, hogy ultrabook jelenleg ennél gyorsabb nemigen lehet.

Nyilván vannak azért a gépnek korlátai, a számításigényes feladatoknál (például videovágás) az asztali konfigurációkkal nem tudja felvenni a versenyt, hiszen a desktop processzorokban négy, hat vagy akár nyolc mag is lehet. Ezek a processzorok ugyanakkor a Swift 7-ben lévő CPU 4,5 wattos TDP-jénél legalább tízszer többet fogyasztanak.

Valószínűleg azzal sem fogunk meglepetést okozni, hogy a masina akkor mutatja a leggyengébb arcát, ha játékokat kell futtatnia, mivel a processzorba integrált HD Graphics 615-öt nem erre találták ki. A chip a 4K-s kijelzőket is simán meg tudja hajtani viszont, és hardveres gyorsítást nyújt a legtöbb népszerű videoformátumhoz is.

A noteszgépek teljesítménye, még ha azonos processzorral is szerelték őket, eltérhet, mivel a magasabb órajelet a hűtés hatékonyságának függvényében tudja tartani a gép. Az Acer Swift 7-nél a hűtés passzív, ami egy Core i7 processzorral párosítva minimum merész. És a gyakorlati teszt is igazolta, hogy ha a terhelés tartósan 100% körüli, akkor bizony a CPU gyorsan leszabályozza magát, és az órajel 1,2 GHz-re csökken - extrém esetben még ez alá is.

Acer Swift 7 Notebook bemutató videó

Kijelző

Az ultrabookoknál legkedveltebb méret, a 13,3 colos képátló köszön vissza a Swift 7 esetében is; véleményünk szerint is ez a méret az, amelyik a legjobb kompromisszumot adja a hordozhatóság és a használhatóság között. Az Acer IPS-technológiájú, Full HD felbontású panelt választott, amelynek színtér-lefedettsége is elég jó, az LCD az SRGB-színtér 97 százalékát meg tudja jeleníteni. Tűéles vizuális élmény Az IPS technológiával minden tisztán és élesen jelenik meg a 13,3”-os Full HD kijelzőn.

A színei valóban szépek, és alapesetben is elég pontosak (persze hardveres kalibrációval mindig van hova fejlődni), ugyanakkor a Gorilla Glass üvegért szerintünk kár. Egy érintőképernyőnél nem lenne gond a tükröződés (illetve gond ott is, de el lehet fogadni, hogy máshogy a dolgot nem lehet megoldani), viszont így, hogy ez a funkció hiányzik (na nem nekünk, de el tudjuk képzelni, hogy van akit vonzz ez is), teljesen indokolatlan a dolog. Corning® Gorilla® Glass Az újgenerációs Corning® Gorilla® Glass burkolat védelmének köszönhetően az Acer Swift 7 kijelzője fejlett ütésálló képességekkel rendelkezik és kétszer ellenállóbb az esésnek, mint a másfajta üvegburkolatú modellek.

A fényerő eloszlása viszont egész jó, a sarkokban és a széleken is csak alig észrevehető a fény beszivárgása, maximális fényerőnél pedig az, hogy a sarkokban kicsit gyengébb a fényerő.

Akkumulátor

Ahogyan az az előző oldalon lévő képen is jól látszik, az akkumulátor hatalmas, jóval több hely jutott számára, mint az elektronika számára. Teljes terhelésen a gépet 3 óra 20 percig lehet használni, ami nagyon jó értéknek tűnik - viszont ezzel az adattal azért érdemes vigyázni, mert nem kis részben azért lett ilyen jó, mert a processzort elég sűrűn vissza kell fogni.

Ezt igazolja az is, hogy filmnézésre (kikapcsolt WiFi-vel és közepes fényerővel) 5,5 óra az üzemidő, ha pedig átlagos munkára használjuk a Swift 7-et, akkor kb. Dolgozzon vezeték nélkül útközben Akár 9 óra2 akkumulátor-üzemidővel mindent sikeresen el tud végezni, bármikor is merülnek fel az újabb feladatok.

Hang

A hangélmény erős közepes, és erős közepes is csak sok szódával - ez mondjuk nem az Acer Swift 7 hiányossága, hanem szinte minden ultrabookra jellemző, mivel a helyspórolás következtében nincsen hely arra, hogy használható hangkeltőket építsenek be a gyártók. Magával ragadóbb hangzás A Dolby AudioTM Premium és az Acer TrueHarmonyTM egymással karöltve vonja be Önt egy tiszta és merész virtuális térhangzásba.

Billentyűzet és Touchpad

A billentyűzet szigetes kialakítású, a gombok közötti távolság viszont relatív nagynak mondható. Cserébe a teljes gombsornak jó a tartása, elég erősen kell nyomni a gombokat ahhoz, hogy a felület gépelés közben meghajoljon. Összesen 82 gombot kapunk, amiben a jobb felső sarokba telepített bekapcsoló gomb is benne van.

A nálunk járt konfiguráció angol nyelvű kiosztással érkezett, de ez még egy korai tesztpéldány volt, a kereskedelmi forgalomba kerülő modellek magyar kiosztásúak (ékezetes karakterek, keskenyebb, de dupla sor magasságú Enter, stb.) A magyar klaviatúra értelemszerűen eggyel több gombot tartalmaz.

A billentyűzet szélessége gyakorlatilag egyezik az asztali billentyűzetek szélességével, de a gépelési élmény nyilván nem annyira jó, mivel a vékonyság azzal is jár, hogy a gombok leütési útja rövid. Az Swift 7 esetében annyira, hogy ezt még a keményre hangolt „futóművek” sem tudják ellensúlyozni. Azt viszont meg kell adni, hogy a gépelés nagyon halk.

Mindez összességében nem azt jelenti, hogy nagyon kényelmetlen lenne írni a masinával, viszont az tuti, hogy ha lehet választani, akkor már kisregényt sem rajta írnánk.

Képzeljünk el egy 5,5 colos telefont; az Acer Swift tapipadja pontosan akkora, mint ennek a mobilnak a kijelzője. Hatalmas. Biztos, hogy azzal nem lesz gondunk, hogy a teljes munkafelületet átfogjuk, és ehhez még csak az érzékenységen sem kell állítani. Széles, precíziós touchpad A széles, precíziós touchpad nagyobb mozgásteret biztosít, és pontosabban tud vele görgetni és kattintani is.

A tapipad felépítése a jól bevált sémát követi: a gombokat fizikailag nem választották le, az egér elsődleges és másodlagos gombjait az alsó sarkok megnyomásával érhetjük el. Alternatívaként az elsődleges kattintás aktiválható tetszőleges helyen történő egyujjas, a másodlagos pedig kétujjas megnyomással is. A gombnyomásokat kísérő kattogó hang lágy és halk.

Ahol van értelme, működnek a gesztusok is, így például képnézegetés közben zoomolni vagy a fotókat elforgatni éppen úgy lehet, mintha egy telefont nyomkodnánk. Az egyetlen dolog, amit felróhatunk ennek a beviteli eszköznek, az az, hogy egy minimális, de azért észrevehető késleltetése van akkor, amikor úgy indítjuk a mozgást, hogy előtte nem volt az ujjunk rajta a felületén.

Kompromisszumok nélküli használhatóság Az ultravékony méret nem jelenti azt, hogy a képességek tekintetében kompromisszumot kell kötni.

Szoftver

Az Acer a gépet Windows 10-zel adja, ahogyan fentebb már írtuk, az OS pár másodperc alatt indul, és a programok betöltése, valamint a köztük való váltás is gyors. Az Acer extra szoftverekkel nem szokott takarékoskodni, és most is rengeteg, a bloatware kategóriájába sorolható alkalmazást kapunk - közöttük biztos, hogy lesz több is, amely teljesen érdektelen. Az első indításnál éppen ezért érdemes a szoftvereket alaposan áttanulmányozni, és amire nincsen szükségünk, azt eltávolítani. Ez vonatkozik az drivereket kísérő alkalmazásokra is, mert valószínűleg azokra sem lesz mind szükségünk.

Specifikációk

Gyártó Acer
Modell Swift 7 SF713-51-M494 NX.GN2EU.001
Processzor Intel Core i7-7Y75
RAM 8 GB
SSD 256 GB
Kijelző 13,3" Full HD IPS
Akkumulátor üzemidő Akár 9 óra
Csatlakozók 2x USB 3.1 Type-C, 1x fülhallgató/mikrofon
Acer Swift 7 csatlakozók

Windows Hello A Windows Hello egy jelszómentes beléptetőfunkció, amely a leggyorsabb, legbiztonságosabb módja a Windows alatt futó készülékek feloldásának.5,6

Skype for Business Úgy tervezték, hogy Skype for Business tanúsítvánnyal rendelkező eszközökkel használható legyen. Csúcsszínvonalú audio- és videotechnológia használatával oszthatja meg híreit családtagjaival vagy tarthat nemzetközi konferenciákat.

3-szor gyorsabb vezeték nélküli kapcsolat A 2x2 802.11ac MU-MIMO technológia a korábbinál háromszor gyorsabb3 vezeték nélküli teljesítménnyel kápráztatja el.

tags: #acer #swift #7 #teszt