Oldtimer Autók Magyarországon: Muzeális Minősítés és Adókedvezmények

Egyre többen kacérkodhatnak a gondolattal, hogy beszereznek egy oldtimer autót, vagy a saját autójuk éri el azt a kort, amivel kiérdemelheti ezt a minősítést. A "súlyadó" néven is ismert gépjárműadó minden gépkocsi tulajdonost, illetve üzembentartót érint, akár cégként, akár magánszemélyként. Azonban a legalább 30 éves muzeális járművek számára számos kedvezmény és mentesség elérhető, amelyek pénzügyileg is vonzóvá teszik az oldtimer tartását. Cikkünkben bemutatjuk, milyen költségvonzattal, illetve költségelszámolási lehetőséggel kell számolnunk, ha beszerzünk egy muzeális autót, és egyáltalán megéri-e cégre megvenni, vagy jobban járunk, ha magánszemélyként tesszük ezt.

Mi Minősül Muzeális Autónak?

A muzeális jellegű az a gépjármű, amelyet legalább 30 éve gyártottak, használata kizárólag a jellegével összefüggő célból történik, továbbá az eredeti műszaki jellemzőit nem változtatták meg, vagy annak megfelelően helyreállították.

Általánosságban elmondható, hogy az a jármű kaphat idehaza OT-rendszámot, amelyiket gyári állapotban őriztek meg, azon előírásba ütköző átalakítást nem végeztek, vagy az eredeti állapotnak megfelelően, korhű technológiákkal és anyagokkal restaurálták, és mindezt hatósági átvizsgálás igazolja.

Pontosabban, a törvény úgy szól, hogy 30 éves kor után kaphat muzeális minősítést egy autó, az azonban nem teljesen igaz, mert a gyártás pontos dátumához képest be kell töltenie a 31. évét. Amennyire pontosan lehet, igazolni kell az autó gyártásának időpontját.

A 30 évnél idősebb járművek két fontos feltétel teljesítése esetén kapják meg a megfelelt minősítést: a jármű eredeti műszaki jellemzőit nem változtatták meg vagy annak megfelelően állították helyre valamint olyan esztétikai állapotban van, hogy alkalmas típusának bemutatására.

Mire figyeljünk dízel vásárláskor?

Az OT-rendszám Előnyei

Az OT rendszám nem csak egy „elit klubtagságot” jelent, de számos kedvezménnyel és egyszerűsítéssel is jár.

  • Se cégautóadó, se gépjárműadó (régen súlyadó), se regisztrációs adó nem sújtja az OT rendszámos autókat.
  • A biztosítás is kedvezőbb, amennyiben a Magyar Nosztalgia- és Hobbijármű Regiszter (MNHJR) is minősíti az autót.
  • Környezetvédelmi felülvizsgálat alóli mentesség.
  • Hulladéktörvény alóli mentesség (a környezet veszélyeztetése nélkül tartott muzeális jellegű).
  • Eredetiségvizsgálat kedvezmény: A muzeális jellegű járművekkel kapcsolatos közlekedési igazgatási eljáráshoz az előzetes eredetiségvizsgálatot nem kell elvégezni.
  • Egy kérelemmel 5 évre történő kivonás a forgalomból (az általános fél év helyett).
  • Hosszabb érvényesség a műszaki vizsgára: A szokásos 2 éves intervallum helyett elegendő csupán 5 évente megjelenni az oldtimer minősítésű járművek számára előírt speciális műszaki vizsgán.
  • Ha a jármű elmúlt 30 éves és muzeális céllal került külföldről Magyarországra, akkor nem kell megfizetni a regisztrációs adót, továbbá a muzeális minősítés egyben eredetvizsga is.

A Gépjárműadó Alapjai és Általános Szabályai

A gépjárműadó (korábbi nevén súlyadó) egy évente fizetendő közteher, amelyet a jármű üzembentartójának, ennek hiányában a tulajdonosának kell megfizetnie. A gépjárműadó célja a közúti infrastruktúra fenntartása és fejlesztése.

Kinek Kell Gépjárműadót Fizetni?

Magyarországon az 1991. évi LXXXII. törvény értelmében minden hatósági rendszámmal ellátott gépjármű és pótkocsi után éves gépjárműadót kell fizetni. Az adó befizetése annak a személynek a kötelezettsége, aki a magyar járműnyilvántartás alapján az év első napján a gépjármű tulajdonosa vagy az üzembentartója.

A gépjárműadót természetesen 2026 és 2027 években is meg kell fizetni az autóbuszok, a motorkerékpárok, a pótkocsik és félpótkocsik, valamint a nyerges vontatók üzemeltetésekor is.

Mely Járművek Mentesülnek a Gépjárműadó Alól (OT-n kívül)?

A jogszabályok több esetben is lehetőséget biztosítanak gépjárműadó-mentességre. A régen súlyadó névvel bevezetett gépjárműadó befizetése alól azok lehetnek csak kivételek, akiknek a tulajdonában négykerekű segédmotor, munkagép, lassú jármű van, vagy DT, CD, CK és Z rendszámú gépjármű üzembentartói.

Autóklíma hibaelhárítási útmutató

A környezetkímélő járművek esetében külön szabályok vonatkoznak a gépjárműadó-mentességre, amelyek az utóbbi években szigorodtak. 2025-től jelentősen átalakultak az elektromos és plug-in hibrid autókhoz kapcsolódó adókedvezmények. A 2025. január 1. után forgalomba helyezett, 5P és 5N környezetvédelmi besorolású plug-in hibridek már nem jogosultak adómentességre. A korábban forgalomba helyezett ilyen járművek esetében az adókedvezmény 2026. december 31-ig még érvényben marad. Ezzel szemben a tisztán elektromos (5E) és nulla emissziós (5Z) járművek továbbra is teljes gépjárműadó-mentességet élveznek.

A Gépjárműadó Mértéke

A gépjárműadó alapja a gépjármű hatósági nyilvántartásban feltüntetett teljesítménye, kilowattban. Ha az adatokat csak lóerőben adták meg, akkor 1,36-tal kell osztani, és egész számra kell kerekíteni. Az adó összege emellett a jármű típusától és korától is függ - minél idősebb a jármű, annál alacsonyabb az adó mértéke.

A kormány 2025-től inflációkövető adóemelést vezetett be többek között a gépjárműadó esetében is. Ez azt jelenti, hogy minden évben a megelőző év júliusában mért, azaz a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index mértékével növekszik.

Az adó mértéke 2026-ban személyautók és motorok esetében:

Kor Adó (Ft / kW)
A gyártás évében és az azt követő 3 naptári évben 375
Gyártás évét követő 4-7. naptári évben 325
Gyártási évet követő 8-11. naptári évben 250
Gyártási évet követő 12-15. naptári évben 205
Gyártási évet követő 16. naptári évben és az azt követő években 150

Egy új szabályozás értelmében 2022 januárjától a gépjárműadót már nem ezer forintra kerekítve, hanem pontos összegben kell befizetni.

Késések az elektromos Land Rover terveiben

A NAV hivatalos oldalán megtalálható egy gépjárműadó kalkulátor, amely tartalmazza a számítás módját és az adó mértékét más típusú gépjárművek (autóbusz, lakókocsi, lakópótkocsi, tehergépjárművek, nyerges vontatók) esetén.

A Gépjárműadó Befizetése és Ellenőrzése

A gépjárműadót 2021 óta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak kell befizetni, a NAV-tól kapott határozat vagy levél alapján. Az adózóknak - az évközi adókötelezettség keletkezésének vagy változásának kivételével - az adót egyben kell megfizetniük április 15-ig. Természetes személyek számára 2026-ban is lehetőség van az adó öthavi, pótlékmentes részletekben történő megfizetésére is. Emellett évente egyszer, június 30-ig illetékmentesen lehet részletfizetési kérelmet benyújtani a NAV-hoz.

A gépjárműadó befizethető banki átutalással a 10032000-01079160 számú, NAV belföldi gépjárműadó-bevételi számlájára.

A NAV minden év elején határozatot küld az érintetteknek - az elektronikus kapcsolattartásra kötelezett üzembentartók elektronikus úton számíthatnak a határozatra, a többiek pedig postai levélben kapják meg ugyanezt.

A gépjárműadó befizetésének státuszát legegyszerűbben a NAV online felületein ellenőrizheti. Az Ügyfélportálon vagy az eSZJA rendszerben belépve megtekintheti az adószámláját, ahol látható, hogy történt-e befizetés, illetve van-e esetleges tartozása.

Mi Történik, Ha Nem Fizeti Be?

Ha nem fizeti be határidőre a gépjárműadót, a NAV késedelmi pótlékot számíthat fel a tartozás után, amely naponta növeli a fizetendő összeget. Tartós elmaradás esetén a hatóság végrehajtási eljárást is indíthat, amelynek során akár inkasszót tehet a bankszámlára, letilthatja a jövedelmet, vagy más módon hajthatja be a tartozást.

Gépjárműadó Adásvétel Esetén

Adásvétel esetén különbség van az újonnan vagy használtan vásárolt gépjárművek esetében. Az újként vásárolt vagy újra forgalomba helyezett gépjárművekre vonatkozóan a NAV folyamatosan küldi ki a gépjárműadóról szóló határozatokat. A gépjárműadót a határozat jogerőre emelkedése után, azaz a fellebbezési határidő lejártát követően 15 napon belül kell megfizetni.

Az év közben vásárolt használt gépjárműre csak a következő évtől kell gépjárműadót fizetni. A főszabály szerint a gépjárműadót az fizeti, aki az év első napján a járműnyilvántartásban üzembentartóként, ennek hiányában tulajdonosként szerepel. Ha a gépjárművet a forgalomból bármely okból kivonták, akkor a forgalomból kivonás hónapjának utolsó napján megszűnik az adókötelezettség. Ez független attól, hogy a forgalomból kivonást már az új tulajdonos kérte.

Cégautóadó és Gépjárműadó 2026: A Kétszeres Adózás Elkerülése

Jó hír a cégautó tulajdonos vállalkozások számára, hogy a jogszabályok lehetővé teszik a gépjárműadó levonását a cégautóadóból, amennyiben az alábbi feltételek mindegyike teljesül:

  • Ugyanaz a személy a gépjármű tulajdonosa és üzembentartója.
  • Az adott időszakban mindkét adó fizetési kötelezettsége fennáll.
  • A gépjárműadót időben befizették.

Nem változnak az előírások azon a téren sem, hogy a gépjárműadó törvény és mértéke a jövőben is kemény szabályok közé szorítja a cégautó adót is, hiszen már az elmúlt évben szigorodtak az ide vonatkozó rendelkezések, a cégautók adóját már nem a köbcentiméter alapján határozzák meg, hanem a teljesítmény a mérvadó, valamint fontos szempont az autó környezetvédelmi besorolása.

Az OT-vizsga Folyamata és Követelményei

Az autónak muzeális minősítésen kell átesnie és még műszaki vizsgáznia is kell ahhoz, hogy érvényes OT rendszámot kaphasson. Az OT rendszám megszerzése nem a hagyományos okmányirodai procedúra, hanem lényegesen összetettebb eljárás. Az OT-vizsga a saját, magyar veteránvizsgánk, aminek külső látható jele az OT-rendszám és egy rézplakett, amit valahol elhelyeznek a járművön. Nem örökérvényű; ötévenként vagy tulajdonosváltásnál újra kell minősíttetni az autót, motort, buszt, teherautót. A muzeális minősítés és műszaki vizsga 5 évig érvényes az OT rendszám esetén.

Az OT-vizsga Lépései

  1. Időpontfoglalás és felkészülés: Első teendőnk időpontot kérni a Magyar Autóklub 16 muzeális minősítő helyszínének egyikén. Érdemes már legalább két héttel korábban előjegyeztetni a járművet a Magyar Mobilitási és Autóklub naptárában szereplő helyek egyikén. Legyenek meg a minősítés alapfeltételei, valamint az előre kitöltött 1. számú melléklet, melyeket az MAVAMSZ honlapjáról lehet letölteni a jelentkezéshez. A gépjármű legyen tiszta, esztétikus, nem fontos, hogy szalon állapotú legyen, de a látszólag elhanyagolt járművek biztosan nem kapnak minősítést. Az autónak tökéletesen tisztának kell lennie az utolsó csavarfejig és egyetlen eldugott kis zugában sem lehet kosz, por, használatból adódó szennyeződés. A Muzeális Minősítési vizsgálat szabályzata szerint kizáró oknak minősül, ha a motortér, illetve futómű és fenéklemez olajsáros, szennyezett, erősen elhanyagolt állapotú.
  2. A jármű átvizsgálása és értékelése: A minősítésen elméletileg négy szervezet szakemberei vesznek részt: egy fő az Autóklubtól, egy fő a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól, egy fő a Mavamsztól, egy fő a Közlekedési Múzeumtól (általában nincs ott). A vizsgálatot végző képesített szakértő szemrevételezéssel, különböző műszeres mérések elvégzésével, valamint fényképek készítésével formál véleményt és előre meghatározott pontrendszer szerint osztályoz, a tapasztaltak a megfelelő dokumentumokban rögzítésre kerülnek. Lényeges, hogy a szervezet és a közreműködők által felhatalmazott járműszakértők egyhangú döntése szükséges ahhoz, hogy a bemutatott járgány megkaphassa a vágyott plakettet. Abban is konszenzusra kell jutniuk, hogy a verda eredeti állapotú vagy a felújított kategóriába esik. A muzeális minősítés fontos kulcsa, hogy az autónak olyan állapotban kell megjelennie a vizsgán, hogy az alkalmas legyen a típus bemutatására, kiállítására, példaként szolgálhasson.
  3. Műszaki vizsga és forgalomba helyezés: A muzeális minősítés önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy a jármű részt vehessen a forgalomban, ehhez OT rendszámot kell igényelni, és műszaki vizsgára is vinni kell az autót. Akár OT-, akár FIVA-vizsga, mindkettőnek alapeleme a műszaki vizsga is, tehát a szokásos fékpados, futóműrángatós, szélvédő-kavicsfelverődéses stílusú rész. Itt a gyártáskori paramétereknek kell megfelelnie az autónak, tehát a féloldalas fék, elrozsdásodott tartóelem, kopott gumi garantált bukta, de például a biztonsági öv hiánya nem, ha gyárilag nem tettek olyat a kocsiba. A muzeális minősítés során a bizottság többféle felmentést adhat a kor aktuális elvárásaitól, amelyek az autó eredetiségét miatti hiányosságok meglétét tartalmazza. Amennyiben a gépkocsi a hatósági műszakin is sikerrel szerepel, az ügyfél - a muzeális jármű-igazolás és a műszaki adatlap birtokában - bármelyik kormányhivatal okmányirodájában kiválthatja a magyar forgalmi engedélyt és az OT rendszámot.

Fontos Szempontok a Minősítés Során

  • Dokumentáció és tudás: Az autód vizsgázik, de neked kell biztosítanod a lehető legtöbb háttéranyagot hozzá. Az első és legfontosabb az Autóklub honlapjáról letölthető kérelem formanyomtatványa. Rengeteg múlik azon, hogy mennyi információt tudsz biztosítani az autó mellé. Tudnod kell bizonyítani, hogy az autóban látható ülések, kárpitok korhűek, a felszereltsége szintén, és típusazonos alkatrészeket tartalmaz.
  • Eredetiség és típusazonos állapot: Hiába van biztosabb megoldás fékrendszer, áramellátás, vagy fényszórók terén, az autó csak akkor fogja megkapni az OT vizsgát, ha mindene eredeti, vagy típusazonos. A tuning nyilván szóba sem jöhet, de az sem játszik, ha fejlesztettek rajta. Nagyon szigorúan veszik a jármű egyedi azonosítóinak meglétét, azok korrektségét: a vázszám és a motorszám nem lehet átütött, áthegesztett, hiányos, takart.
  • Külföldi járművek forgalomba helyezése: Örömmel tudósítunk arról, hogy még egyszerűbbé vált a historikus járművek első forgalomba helyezése, miután júniusban módosították a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényt. A változtatás értelmében 2023.07.22-től mentesülnek az egyedi forgalomba helyezési eljárás alól azok a külföldi forgalmi engedéllyel rendelkező járművek, melyek az első hazai minősítés alkalmával teljesítik a muzeális járművekre vonatkozó feltételeket. A megfelelt eredményű gépek tulajdonosainak nem kell külön felkeresniük valamely Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének vizsgálóállomását, mert a Magyar Mobilitási és Autóklub vizsgabiztosai - a muzeális jármű-igazolás kiállítását követően - elvégezhetik az úgynevezett forgalomba helyezés előtti vizsgálatot.

OT-vizsga vs. FIVA-vizsga

Az OT-vizsga a saját, magyar veteránvizsgánk, aminek külső látható jele az OT-rendszám és egy rézplakett, amit valahol elhelyeznek a járművön. Nem örökérvényű; ötévenként vagy tulajdonosváltásnál újra kell minősíttetni az autót, motort, buszt, teherautót.

A FIVA a nemzetközi veteránvizsga neve, birtokában a járművel kiemelt nemzetközi versenyeken lehet indulni. Ez drágább, tízévenként kell megújíttatni az érvényességét, s tulajdonosváltáskor ez is elveszíti a hatályát.

Mindkettőnél extra kedvező biztosítás, adómentesség, környezetvédelmi vizsgálat alól való mentesség, ritkább műszaki vizsgáztatás a kapott előny.

Előzetes Veterán Átvizsgálás és Pre-minősítés

A Magyar Autóklub éppen ezért hozta létre az előzetes veterán átvizsgálás intézményét, ahol lényegében elpróbálják a muzeális minősítést. Átnézik a dokumentumokat, ellenőrzik a jármű papírjait és megtörténik az esztétikai szemrevételezés is. Ez 6325 forintba kerül, ami szinte aprópénz ahhoz képest, mintha megbukna az éles vizsgán.

Sok esetben segíthet az úgynevezett előminősítés, ha a jármű már elmúlt 20, de még nincs 30 éves, és a tulajdonos szeretné megőrizni a későbbi felújításhoz. Ilyenkor kérelemre az MMB kiállíthat egy igazolást, hogy a hulladékká vált gépjárművekről szóló 267/2004. (IX.23.) kormányrendelet figyelembevételével a jármű restaurálás nélkül vagy restaurálással várhatóan muzeálisnak fog minősülni. A tulajdonos vállalja, hogy a tárolást előírásszerűen, nem közterületen parkoltatva oldja meg, és így az ideiglenes forgalomból kivonás féléves intervallum helyett 10 évre szól, és a 30. év betöltése után semmi akadálya nem lesz a forgalomba helyezésnek, feltéve, hogy a jármű akkor majd megfelel az elvárásoknak.

Muzeális Autó Használata a Mindennapokban

Az OT rendszámot kapott gépjármű használata gyakorlati korlátozást nem jelent, jogszabályi behatárolás tehát nincs, pontosabban nagyon általánosan fogalmaz az erre vonatkozó 1991. évi LXXXII. törvény 18. §-ának 14. pontja, miszerint “használata kizárólag a jellegével összefüggő célból történik”. Tehát a használatra vonatkozó jogi korlátozást egyedül ez az egy mondat szabályozza 1991 óta, ami gyakorlatilag az összes felelősséget a használóra hárítja.

A muzeális jármű használata lelkiismeretességet követel! Minden veterán gépjármű használónak fegyelmezetten, a közlekedési és egyéb szabályok betartásával kell a közlekedési eszközét használni, tudomásul véve, hogy nem mindennapi használatra való a járműve, főleg a kora, az elavult műszaki felszereltsége, alkatrész használata miatt. A gépjármű sofőrjének rendelkezni kell önkontrollal. Szélsőséges esetet említve nyilvánvalóan nem hajtunk rá az autópályára egy olyan járművel, amelynek a maximális sebessége kirívóan alacsony, fékrendszere, vagy akár korhű gumi típusa átlagon aluli sebességet tesz lehetővé a jelen korabeli autókhoz képest, még akkor is, ha egyébként a forgalmi engedélyében, illetve törvényben nincs korlátozás feltüntetve. OT vizsgával rendelkező járművel vontatni, fuvarozni, terhet szállítani nem illik.

A veterán autót használók nagy részének ezek teljesen egyértelmű és evidens felhasználási feltételek, mely íratlan szabályokat az összes forgalomban közlekedő járműre kortól, rendszámtól függetlenül alkalmazni illik.

Azt érdemes észben tartani, hogy a muzeális minősítés nem használatban lévő autóknak szolgál. Hogy a minősítés után mi történik az autóval, hogyan fogják használni, az már nem feltétlenül érdekes, de 5 év múlva, amikor a műszaki vizsga esedékes, pontosan ugyanazt az állapotot kell mutatnia, vagyis fenn kell tartani azt az állapotot, amit az első minősítésekor mutatott.

Adózás és Költségelszámolás Muzeális Autók Esetén Vállalkozásoknak

Ha csak adó- és költségoldalról közelítjük meg a témát, akkor megéri egy muzeális autót beszerezni. Cégként éri meg jobban megvásárolni az ilyen jellegű gépjárművet, hiszen nemcsak a bekerülési költséget tudjuk adózatlan jövedelemből finanszírozni, de a fenntartási és üzemeltetési költségeket is el tudjuk számolni, ráadásul részlegesen, de áfalevonási jogot is gyakorolhatunk, mindemellett nem kell számolnunk cégautó adóval, gépjármű adóval és a kötelező gépjármű felelősség biztosítás is lényegesen alacsonyabb összegű lesz az OT minősítés megszerzése után.

Társasági Adóalanyok Nézőpontjából

A társasági adó törvény a muzeális autókról nem rendelkezik külön, ugyanakkor a számviteli törvény „Az eszközök értékcsökkenése” részben taglalja az ide vonatkozó előírásokat. Nem szabad terv szerinti értékcsökkenést elszámolni az olyan eszköznél, amely értékéből a használat során sem veszít, vagy amelynek értéke - különleges helyzetéből, egyedi mivoltából adódóan - évről évre nő. Ebből adódóan egy vállalkozás által megvásárolt muzeális jármű önmagában nem lesz hatással az eredményre, ugyanakkor az alábbi előnyökkel számolni lehet:

  • A járművet nem magánszemélyként kell megvásárolni, adózott jövedelemből.
  • A jármű fenntartási és üzemeltetési költsége céges költségként elszámolható (adók, karbantartás, üzemanyag, parkolási költség, stb.), ami adóalapot is csökkent.

Kisvállalati Adóalanyok (KIVA) Szempontjából

A társasági adótól annyiban mutat eltérést, hogy itt valóban adózatlan jövedelemből (nincs nyereségadó) vásárolhatjuk meg az autót. A költségelszámolásra itt is lehetőség van, a társasági adótörvénnyel azonos módon, míg értékcsökkenés (bár a KIVA alanyoknál nincs hatása az adófizetésre) itt sem számolható el.

ÁFA

Az Áfa Tv. nem tesz különbséget az autók között a koruk alapján, így az Áfa Tv. 124. § (4) a) pontja szerint az üzemeltetéshez, fenntartáshoz szükséges szolgáltatás igénybevételének Áfa tartalma 50%-ban levonás alá helyezhető. Levonható továbbá az áthárított áfa a személyautó beszerzése esetén, ha az többnyire bérbeadási célt szolgál, bár ilyen eset meglehetősen ritka, mivel a muzeális autókat nem cégek szokták értékesíteni, vagy ha igen, akkor csak a legritkább esetben áfásan, míg a vevő többnyire nem bérbeadásra hasznosítja az autót, mindenesetre az elvi lehetőség adott a beszerzési ár áfalevonására.

tags: #30 #evnel #oregebb #auto #sulyado