Yamaha TMAX 500 Kipufogó Teszt: A Nagyrobogó Részletes Bemutatása

A Yamaha TMAX egy ikonikus nagyrobogó, amely a városi közlekedés és a túrázás tökéletes kombinációját kínálja. Népszerűsége Olaszországban és Franciaországban is töretlen, ami nem véletlen, hiszen a TMAX a kategóriájában kiemelkedő teljesítményt és kényelmet nyújt.

Yamaha TMAX 500

A TMAX Evolúciója

Az előző modellhez képest a TMAX életében most történt először forradalmi változás, pedig már 7 éve ott figyel a motorpiacon, úgyhogy innentől kezdve nevezhetjük 2.0-ás verziónak. Ez a változás kívülről csak a szakavatottak szemében jelentős, mert a külsejében szinte csak akkor észrevehető, ha ott áll mellette a régi, de minden részletében szebb lett az előző modellnél. De mégis a lényeg odabenn rejlik!

Szerencsére, ami jó volt az előzőn, azt mind meghagyták, viszont ezek a minimális részletek annyira feldobják az egészet, hogy ha a két motort egymás mellé tolnánk, a régi nem érezné jól magát az új társaságában, ahogy a fenti képeken látszik is. A gömbölyű formák mellé most határozott éleket is kapott a tervezőktől, főleg a lámpák környékén.

Az ülés nyitásának irányát most megfordították, szerintük így jobb. Szerintem meg nem, de ez csak megszokás kérdése. Az viszont már nem az igazi, hogy a hatalmas ülés alatt nem túl nagy rakodótér rejlik. Mindössze egy zárt bukósisak fér el benne, az is csak így fejjel lefelé. Ez persze annak köszönhető, hogy a soros kéthengeres blokk a lábunk közé van beépítve, és az ülés alatti részén található a váltó és a hajtás egysége, ami elég nagy helyet foglal.

Kényelem és Használhatóság

A szélvédelem hibátlan a T-Maxon. Szinte teljesen elvezeti a menetszelet a vezetőről, ami jól jön a hideg hónapokban. Nekem már-már túlzottan is steril a vezetési élmény. A kezelő kapcsolók és a fékkarok mind-mind a nagyobb igazi motorokról kerültek a T-Maxra, amitől akár nagymotoron is érezhetjük magunkat.

Kipufogótömítés csere útmutató T-Max 500

Én rengeteget szoktam cuccolni, és vásárolni is motorral járok, aminek a termését általában a lábam között szoktam hazavinni. Erre ezen is van lehetőség, de nagyon kell vigyázni az ülés elején található tank fedelére, hogy össze ne karcolódjon a csomagoktól.

Amikor ráültem, az volt az első benyomásom, hogy a minőség érződik minden részletében és ez így maradt a teszt végére is szerencsére. Minőségi darab, aminek a kinézete nem ront a használati értéken! Ez érződik az árcédulán is. 2.298.000Ft-ot kell leszurkolni érte, de szerintem megéri. Én beállítanám a garázsomba szívesen.

Motor és Teljesítmény

A 44 lóerős soros kéthengeres négyütemű blokk 46,4 Nm-es nyomatékot produkál, ami így leírva nem tűnik túl soknak, de használat közben rájövünk, hogy nem is kell ennél több ebben a kategóriában. A váltó szinte folyamatosan a nyomaték és teljesítménycsúcs között tartja a fordulatszámot, amitől a gyorsulása nagyon nagy élmény minden sebességtartományban. Ez az, amiben rengeteget fejlődött a T-MAX.

A réginél nem éreztem ilyen kezelhetőséget. Pont ez volt a célja a hangvillás gyárnak az új vázzal is, hogy ezen a téren fejlesszenek a legtöbbet. Öt kilóval lett könnyebb csak az előzőnél, és látszólag semmi különös nincs rajta, de mégis szenzációsan jó vele motorozni.

A felnik mérete 15 colosra nőtt, amikre elöl 120/70, hátul 160/60-as gumikat szereltek. Ezen nincs mit kritizálni. Az R szériás elsőfék úgy megállítja a Yamahát, mint ahogy a gerely áll a földbe. Erre nem számítottam ebben a kategóriában.

Főtengely tulajdonságai Yamaha csónakmotorban

Hátul még egy rögzítőfékkel is ki van egészítve a 267 mm-es féktárcsa, hogy ne tudjon elgurulni oldalsztenderen, ha egy lejtőre támasztjuk le a gépet.

Yamaha TMAX 500 blokk

Kipufogó Rendszer és Hang

A következő szemet gyönyörködtető látvány az égnek meredő kipufogó. Ami egyedül rontja az összképet, az hátul a kerék és a lengővilla közötti távtartó, amit elfelejtettek lefújni feketére.

Sajnos az égnek meredő vaskos kipufogó inkább látványos, mint hangos, a sorkettes aggregát orgánumát szívem szerint fojtás nélkül engedném a külvilágba, pláne, hogy az autósok is könnyebben észrevennének. Az egysegges utazás érdekes dolog egy nagyrobogóval. Ráülsz, és azt hiszed, a térképről lemész, annyira kényelmes. Mint egy szék. Én is szinte kerestem a lehetőséget, hogy hosszabb útra menjek vele, mármint a sajátommal, aztán egyszer elmehettem Szolnokra, és megállapítottam: jó a szélvédelme, és kényelmes, de valahogy másfél óra az, ameddig igazán kényelmes.

És akkor még nem említettem a körülményeket, elsősorban a kipufogó gyári hangját. Hangos, a tónusa is randa, kissé covidos, száraz köhögés. El se hinnéd, hogy sokat dolgoztak rajta.

TMAX 560 vs. XMAX 300

A TMax csak 1,5 centivel hosszabb, és egy centivel szélesebb, mint az XMax 300. Nagynak persze az XMax is marha nagy. Amikor a vásárlásra készülődtem, ez nem is tűnt fel, csak utólag örülök neki: egy 300-ason már olyan magasan ül az ember, mint egy endurón, szépen áttekinthetővé válik a forgalom. Nem is lenne hülyeség ilyen magas 125-ösöket építeni, hiszen városban tudja az ember igazán kihasználni ezt a magasságot.

Yamaha csónakmotor alkatrész kereső: részletes leírás

Míg az XMax is tökéletesen tudja a 130-140-es autópályatempót és a pazar szélvédelmet, az elvan 3 literrel, a TMax meg simán fogyaszt 5 liter körül, ami a három literrel nagyobb tankját beleszámítva is száz kilométerrel rövidebb hatótávot eredményez.

A váz az merev, azt nagyon elfogadnám. A 300-as XMax-szal lehet városban állatkodni, autópályán 130-cal utazni, és néha azzal is megyek egy Dobogókőt, de merevség-ügyi vezetési élményre nagyon hasonlít a régi, bukólámpás Mazda MX5-ösömre. Azzal is jó volt szerpentinezni, de minden úthibán éreztette, hogy nem kőből (=Porschéből) van, izeg-mozog, inkább vagyok pusztai nomád harcos, mint páncélos lovag.

Műszaki adatok

Tekintsük át a Yamaha TMAX 500 legfontosabb műszaki adatait:

Paraméter Érték
Teljesítmény 34,2 kW (46,5 LE)/6750 f/perc
Max. forgatónyomaték 52,3 Nm/5250 f/perc
Hosszúság/szélesség (tükrökkel) 2200/910 mm
Tengelytáv 1580 mm
Ülésmagasság 800 mm
Szabad hasmagasság 125 mm
Menetkész tömeg 217 kg
Üzemanyagtank 15 l
Első gumi mérete 120/70 R15
Hátsó gumi mérete 160/60 R15
Max. sebesség 180 km/h
Tesztfogyasztás 5,5 l/100 km
A modell alapára 2 913 000 Ft

A TMAX főbb riválisai mind-mind térhálós csővázra épülnek, még az olyan nagyágyúk is, mint az Aprilia SRV850, a Suzuki Burgman 650 vagy a nemrégiben bemutatott Honda NC700D Integra. Ezzel szemben a Yamaha dögös idomai alatt - látványnak sem utolsó - alumínium perimeter vázat találunk, ami példátlan merevséget és „könnyedséget” kölcsönöz a hangvillás gépnek.

Yamaha TMAX 500 oldalnézet

Sportosság ide vagy oda, a TMAX üléspozíciója egészen elfuserált, menet közben folyamatosan azon járt az eszem, hogy vajon ki lehetett a célközönség. A deréktámasszal kiegészített vezetői pamlag akkora, hogy egy nápolyi masztiff simán lefialhatna rajta, 190 centim és 96 kilóm dacára harmadát sem használtam ki a rendelkezésemre álló helynek.

Viszont a 43 milliméteres belsőcső-átmérőjű első villa, a motor alatt elfektetett hátsó rugóstag, no meg a két 15 collos kerék ámulatba ejtően gyors kanyarvételeket tesz lehetővé. Ha ráérzünk a TMAX habitusára, szűk és elnyújtott íveken is a végletekig csapathatjuk neki, bizonytalanságot csak lassú gurulásnál, és nagy sebességgel vett, hepe-hupás kanyarokban éreztem, de ez sem volt számottevő.

tags: #yamaha #tmax #500 #kipufogó #teszt