A Volkswagen Golf Syncro és az összkerékhajtás fejlődése
A Volkswagen Golf egy alsó középkategóriás autó, amelyet a német Volkswagen gyárt 1974 óta. Összesen 8 generációja van. A Volkswagen cég a Bogár utáni korszakában, az 1970-es évek elején több modellel jelentkezett. A 70-es évek elején a Bogár népszerűsége folyamatosan csökkent, mert akkoriban a versenytársakhoz képest már elavult technikának számított. Ezek mellett az akkor dúló gazdasági válság idején alacsony fogyasztású modellre volt szükség. Ezért a Volkswagen megvásárolta a Trabant 603 terveit, mérnökei pedig ebből megalkották az első Golfot. Az első Golfot, miután a prototípust maga Giorgetto Giugiaro szabta át, 1974 májusában, Münchenben mutatták be.
Kezdetben 1,1 literes 50 lóerős és 1,5 literes 70 lóerős motorral árulták. A Bogárhoz képest a Golfban már vízhűtéses motor dolgozott, s az autó hátuljában már a csomagtartót találta a vásárló. A motor ugyanis átkerült az autó orrába. A kínálat 3 és 5 ajtós ferde hátú, valamint kabrió kivitelből állt, de a kocsi alapján készült el a Caddy nevű áruszállító típus is. 1976-ban jelent meg a kultuszt teremtő GTI változat, 1,6 literes, 110 lóerős motorral. Ebben az évben kerül piacra dízelmotoros Golf is, amely két literrel kevesebb üzemanyagot fogyasztott 100 kilométeren, mint társai.
A Golf második generációja és a Syncro bemutatása
1983 augusztusában mutatták be a második generációs Golfot. A forma az előző generációra hasonlított, de méreteiben megnőtt az autó. Ebből is volt 3 és 5 ajtós változat, de kabrió nem készült. Teljesen új, csatolt lengőkaros hátsó futóművet kapott. A második generációból számtalan újítás készült. Ezen újítások sorában mérföldkőnek számított a négykerék-hajtású változat megjelenése, amely jelentősen növelte az autó tapadását és használhatóságát változatos körülmények között.
1986 áprilisában bemutatták a syncro névre hallgató viszkó kuplunggal felszerelt verziót. Ez a rendszer lehetővé tette a nyomaték automatikus elosztását az első és hátsó tengelyek között, javítva a vezetési stabilitást csúszós útviszonyok között. A Syncro technológia bevezetésével a Volkswagen Golf új szintre emelte a kompakt autók képességeit, megteremtve a terepesített Golf modellek alapjait.
A Golf Country és egyéb különleges modellek
Hamarosan bemutatták a Rallye Golfot, 160 LE-s G-töltős motorral szerelték fel, és onnan lehet felismerni, hogy sárvédő szélesítéseket kapott, valamint téglalap alakú lámpákkal árulták. 1989 nyarán mutatták be a Golf Limitedet, melyet már 5 ajtósan is lehetett rendelni. 1,8 literes G-töltős, 16 szelepes motor 210 LE leadására volt képes. Mindössze 70 darab készült belőle. 1989-ben a GTD névre keresztelt dízelmotort új töltőlevegő-hűtőt kapott, melynek köszönhetően 80 LE-re erősödött.
1990 januárjában mutatták be az eddigi legkülönlegesebb modellt, a Golf Countryt, mely a Steyr-Puch-hal közösen készült. Különös ismertetőjegyei, hogy karosszériája közé távtartókat építettek, s ezzel a szabad magasság jelentősen nőtt, némi terepjáróképességet eredményezve. Az autó aljára védőelemeket építettek, az orrára pedig egy nagyméretű ütközőt (gallytörőt) szereltek. A pótkerék az autó hátsó lökhárítóján volt egy oldalra nyíló keretre ráerősítve. Csak 5 ajtós változatban készült. Ez a modell kiválóan illusztrálja a Syncro rendszerben rejlő lehetőségeket és a Volkswagen innovatív megközelítését a különböző piaci igények kielégítésére.
А ВЫ ЗНАЛИ про ГОЛЬФ 4Х4 КАНТРИ? / VW Golf 2 Country / Иван Зенкевич
További generációk és az összkerékhajtás fejlődése
1991-ben mutatták be a harmadik generációs Golfot, lekerekített formák, tágasabb tér és halkabb dízelmotor jellemezte. Forróviaszos üregvédelem, gondosan megtervezett elektronika. Novembertől volt kapható VR6-os jelzéssel. Ezt a modellt 174 LE-s motorral lehetett kapni. Ennél a szériánál vezették be a VR6-ot. VR6-os motorok tulajdonsága a szűk hengerszögű V6-os motor. 1992-ben a hármas széria elnyerte az év autója díjat. Kezdetben ez a kocsi is csak 3 és 5 ajtóval volt kapható, 1993-ban viszont a Golf III Variant verziót is bemutatták a sajtónak, mely az első kombi Golf lett.
1997 augusztusában debütált az új, negyedik széria. Az új modell főleg minőségérzetben változott. 2003-ban mutatták be az alapjában megújult ötödik generációs Golfot. Az addig használatos olcsóbb csatolt hosszlengőkar helyett független hátsó felfüggesztést kapott. Az autót Walter de'Silva és csapata tervezte, az előző generációt dolgozták át. A sajtó szerint az új formaterv gyávára és unalmasra sikeredett. 2008-as párizsi autószalonon mutatkozott be a hatodik generáció. Az autó tervezésénél Walter de'Silva az előző generációkat, főleg az egyes és a négyes modell formaterveit használta fel. Az új forma, tágas tér és a kedvező fogyasztású motoroknak köszönhetően a hatos Golf elnyerte a világ év autója díjat.
A 2012-es párizsi autószalonon mutatták be a hetedik generációt. A modell a VW-konszern új MQB-platformjára épül. Az autó formája jelentősen különbözött az előző két generációétól.
2019. október 24-én mutattak be Wolfsburgban a Golf nyolcadik generációját. A kocsi az előző modell alvázára épült. Számos új korszerű kényelmi és biztonsági elektronikai segédeszköz került beépítésre. A háromféle benzin és a szintén háromféle dízel motorok mellett ötféle hibridmeghajtás közül is lehet választani. A kocsi kezdetben kizárólag 5 ajtós változatban volt kapható, a piaci változások miatt a Golf is leállt a 3 ajtós változatok gyártásával, ahogy már Sportsvan sincs, de 2020 óta lett kombi változat, aminek terepesített kivitele is készült Alltrack néven, állandó összkerékhajtással, ez utóbbi 2021-től kapható.
Gyors szélvédőcsere Golf Cabrio
A Golf fejlődése során a műszaki adatok is folyamatosan változtak. Például egy 1.6 TDI Bluemotion Tech S modell hossza 4268 mm, szélessége 2027 mm, magassága 1442 mm, és tömege 1250 kg. A motor 1598 cm³-es, 103 LE teljesítményű, maximális nyomatéka 250 Nm. Az átlagfogyasztása 3,1 liter/100km, és 8,2 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/h-ra, 50 literes üzemanyagtartállyal.
2022-ben készült el ebből a szériából az addigi legerősebb gyári Golf, a Golf R, ami 320 lóerős teljesítményt és lekorlátozott 270 km/h-s végsebességet mondhatott magáénak, ezt még ugyanabban az évben követte egy még erősebb típus Golf R 20 Years névvel, aminek még erősebb, 333 lóerős teljesítménye lett, a következő évben pedig egy ehhez hasonlóan 333 lóerős típus, a Golf R 333 Limited Edition mind a limitált 333 példánya nyolc perc alatt elkelt.
Minden a VW Golf 1.4 16V vezérműszíj cseréjéről
tags: #vw #golf #syncro #információ