Volvo V40 és S40: Fenntartási Költségek és Tapasztalatok

A Volvo S40 és V40 modellek a kilencvenes években jelentek meg, és bár a márka rajongói vegyes érzelmekkel fogadták őket, sokak számára vonzó alternatívát jelentettek a középkategóriás autók piacán. Bár nem Svédországban, hanem Hollandiában készültek, a Mitsubishi Carisma és a Renault Megane alkatrészeinek felhasználásával, mégis sokan kedvelik őket. Cikkünkben áttekintjük a Volvo S40 és V40 modellek fenntartási költségeit és a felhasználói tapasztalatokat, hogy segítsünk a potenciális vásárlóknak a döntésben.

Gyakran előfordul, hogy a használtautó-vásárlókat megkísérti egy-egy prémiumkategóriás kocsi jól csengő neve, és ha ehhez kedvezőnek tűnő ár társul, máris nyílnak a pénztárcák. Persze utólag a műhelyben gyorsan kiderül, hogy az előző tulajdonos miért is kínálta ilyen olcsón a portékát. Remek példa erre a Volvo lépcsőshátú (S40) és kombi (V40) karosszériával kínált párosa is.

Az S40 neve az angol saloon, azaz lépcsőshátú kifejezésből származik, míg a V40 a versatility (sokoldalúság) rövidítése. Azért is meglepő az S40 és V40 rossz hírneve, mert a svéd mérnökök valódi mérföldkőnek szánták az 1995-ben megjelent, rendhagyó formavilágú modelleket.

Peter Horburyt illeti a dicséret, már ami a Volvo merész formatervét illeti, tudniillik az 1998-ban Év Formatervezőjének választott brit szakember vetette papírra az S40 és a V40 lendületes, gömbölyded vonalait. Lelkiismeretes munkájának köszönhetően egy megnyerő külsejű és csupán 0,32 cw-értékű jármű született, mely olyan vonzó lett, hogy a márka - történetében először - Ausztráliában és a Távol-Keleten is megvetette a lábát.

A páros kizárólag négyhengeres motorokkal volt elérhető, a benzinesek teljesítménye 105-től kereken kétszáz lóerőig terjedt, a dízelek pedig 90-116 LE-vel és akár 265 Nm-es forgatónyomatékkal „repítették” az 1,2-1,4 tonnás járgányokat.

V40 tapasztalatok és tanácsok

Kilenc évvel bemutatkozásuk után ruhát és elnevezést cseréltek a Volvók - a lépcsőshátú új köntösben, míg a kombi megnyerőbb külsővel és V50 névvel folytatta pályafutását. Ezúttal is „kiszervezték” a gyártást, nevezetesen a belga Gentre esett a választás, ahol a Ford Focusban is használt erőforrások és futóműelemek kerültek az autókba.

Természetesen bővült az erőátvitelek kínálata is, a jól ismert, M56 jelű, ötfokozatú kézi mellett elérhető lett a hatgangos M66, no meg az Aisintől származó ötös és hatos automatikus váltó.

Lényeges változás, hogy a 2004-től gyártott változat 50-60 milliméterrel szélesebb, így 177 centit foglal el a parkolóban, illetve olyan parádés motorok jelentek meg benne, mint az 1.6 DRIVe, mely korának egyik legtakarékosabb, egyszersmind „legzöldebb” gázolajos egysége volt.

Ezúttal különösen ajánlott utánajárni, hogy pontosan milyen beszállítók alkatrészei dolgoznak a formás karosszéria alatt, mert ránézésre egyformának tűnő autók is épülhettek eltérő technikára. Például lehetett bennük - a már említett - Volvo M56 váltó vagy a Renault-tól származó M3P, illetve M5P is, és korántsem mindegy, hogy melyikkel van dolgunk, mivel utóbbiak gyakori tünete a friss tömítés dacára is jelentkező, nehezen kiküszöbölhető olajfolyás. Ennél is súlyosabb a helyzet az 1,9-es dízelek váltóival, melyek minden előjel nélkül szétnyílhatnak (!), és a tulajdonos csak a földre hullott alkatrészekből értesül róla, hogy valami tönkrement a szerkezetben.

Nem feltétlenül hiba, de jelentősen növeli a fenntartási költségeket, hogy a benzines Volvók úgy falják a drága üzemanyagot, mintha nem lenne holnap. Nem érdemes félvállról venni a kezdődő rozsdafoltokat sem, hiszen ezek nem egyszerű esztétikai hibák. Mire kirügyeznek a sárvédők és küszöbök, a lemezek alatt már komoly pusztítást végzett a korrózió, mi több, általában kezelésbe vette az alvázat és a futóműelemeket is. Elég csak fellapozni a tulajdonosi beszámolókat, a sokat látott S40-ek és V40-ek kapcsán előbb-utóbb biztosan felmerül a rozsda miatt eltört spirálrugó, és a vele járó, ötven-százezer forint közötti javítási költség.

XC90 központi zár javítási útmutató

Tipikus „újautóhiba”, így az ezredforduló környékén gyártott Volvókat is érinti a légmennyiségmérő, valamint a két lambdaszonda - helyesen: oxigénszenzor - viszonylag gyakori cseréje.

Tovább súlyosbítja a helyzetet, ha csak felületesen tárják fel a problémát, és a műszerfal visszajelzője alapján vetetik meg szegény sofőrrel a darabonként 40-50 ezer forintot kóstáló lambdaszondákat, mert a hibakód gyakran csak egy tünetre, és nem a valódi okra utal. Korrodált, rozsdás csatlakozó vagy testkábel, esetleg meghibásodott katalizátor állhat a háttérben, tehát érdemes az alapos hibafeltárásra is áldozni az alkatrészek beszerzése előtt.

Ritka, hogy egy-egy használt modellnél egyik karosszéria- vagy motorváltozat sincs nincs túlsúlyban, márpedig a Volvónál pont ez a helyzet. Az első generációból hozzávetőleg ugyanannyit kombi és lépcsőshátú, illetve benzines és dízel kelleti magát a hirdetésekben. Kerülendőek a lomha és torkos 1,6-os benzinesek, miként az izmos, de költségesen fenntartható kétezres turbós kivitelek is, arany középkútként a Mitsubishitől érkező 1.8 GDI lehet jó megoldás.

Sokkal könnyebb a dízelek között szemezgetni, mivel alapvetően csak egyfélét kínáltak, a Renault-tól származó, 1870 cm3-es, 90-116 lovas sornégyest.

Sportos vonalvezetésű a V50 nevű kombi, melynek 4514 mm hosszú és 1770 mm széles karosszériája 417 l-es csomaggtartót rejt.

V70 tanksapka ajtó motor javítás

A 2004 utáni változatokban már megjelentek a fent említett, titkos favoritként ajánlható DRIVe-dízelek is, sőt újra volt öthengeres gázolajos a palettán, nevezetesen a saját fejlesztésű, 1984 köbcentis D3 és D4 (150 és 177 LE).

Változtak az elnevezések is, tudniillik az S40 kombi átiratát 2004-től V50-nek hívták, a kabriót meg C70-nek, csak hogy bonyolultabb legyen megjegyezni.

Egy felhasználó a következőt írta:

Az autót 2008 május elején vettem édesanyám főnökétől, egy doktornőtől. Az autó végig garázsban állt, csak hosszú utakra használták, síelni, nyaralások. Az autóban mindössze 137200 km-er volt és kívül belül újszerű állapotban volt és van... Az átírás előtt a kötelező eredetvizsgán a vizsgáztató meg akarta venni tőlem az autót készpénzre... Ez egy VOLVO. nem kelt érzelmeket, minden a funkcionalitásé, minden a helyen van, kitűnő összeszerelési minőség és biztonság, ennyi. Tapasztalat: Hat hónap alatt 22000 km-ert vezettem vele minden hibától mentesen, ebből a legtöbb országúton és autópályán. az autóban 1.6 os motor van, sokak szerint nem elég bele, szerintem meg nagyon is, de csak egyedül használva. Egyedül utazva autópályán 5.ben 2900 fordulatnál 105 km/h 6.3 átlag (IGAZ), országúton visszakapcsolva dinamikus tempót autózva 70- 150 között váltakozva erős forgalomban 9 liter. (saját véleményem szerint a legtöbb autó hasonló paramétereket produkál, habár sok ember nem meri bevallani magának, hogy az autója 12 litert eszik városban... ennek ennyi... Az ülések kényelme fejedelmi, de beletelik egy kis időbe amíg megtalálod a számodra kényelmes pozíciót... állítható gerinctámasz mindkét első ülésen... hmmm nem sok autóban találod meg... Fiatal korom(22) ellenére nagyon jó egy VOLVO-t vezetni, és minden fiatal fiúnak vagy lánynak csak ajánlani tudom a kocsit... Az autót nem lehet Astraval vagy a Golf IV el összehasonlítani. Aki kifinomult elegáns és BIZTONSÁGOS autóra vágyik próbáljon ki egy volvot, megéri... aztán hozzon döntést... Külföldön Írországban egy kollégám ajánlott egy megbízható autószerelőt, egyszer voltam nála, olajcserét kértem, majd amikor átvettem a kocsit az összes ablak le volt mosva, majd két kiégett izzót is kicseréltek darabját összesen 1 euroért... a vezetőülés papírhuzattal volt bevonva, előttem vették le róla... le a kalappal...

Egy másik felhasználó véleménye:

Az autót fél éve használom, 3 évesen vettem, 17 évnyi Ford Focus tulajdonlás után. Bár szerettem az utóbbit, azért ez egy másik világ. Minden porcikáján átsüt, hogy olyanok tervezték, akik értenek hozzá, akik tudják mi kell a felhasználónak. Az ülések fantasztikusan kényelmesek. A motor a Volvo saját tervezése, a sorozat leggyengébb tagja, de nagyon kezes. Nem vagyok versenyző típus, bőséggel kiszolgálja az igényeimet. Mindig várom az alkalmat, hogy vezethessem! Mínuszként néhány apróságot tudok említeni. A beltere nem való magas embernek, szerencsére nekünk jó. A beszállás nem könnyű, viszonylag alacsony az autó. A hátra kilátás elég korlátozott, erősen ajánlott egy tolató kamera. A navigációs rendszere lehetne kifinomultabb, időnként be akar vinni a sűrűbe, résen kell lenni. Szerencsére az adatbázisa frissíthető, negyedévente érhető el új. - Megvétele után vittem egy szokásos éves szervizre. Meg voltam velük elégedve.

A Volvo S40 és V40 modellek fenntartása során érdemes odafigyelni a rozsdásodásra, a motorválasztásra és az alkatrészek eredetére. A benzines modellek fogyasztása magas lehet, míg a dízelek között a Renault-tól származó 1.9-es motorok megbízhatónak bizonyultak. A vásárlás előtt érdemes alaposan tájékozódni az autó előéletéről és a szerviztörténetéről.