Veterán Labdarúgó Torna és László Emlékezete
Folytatódott a Kárpát-medencei Veterán Labdarúgó Torna, egy immár 2011 óta zajló küzdelemsorozat.
Immár nyolcadszor találkoztak az öregfiúk, a szereplők régi ismerősökként köszöntik egymást. Ahogy egy évvel ezelőtt, ismét Vajtán csaptak össze a hazai és a határon túli, amatőr együttesek, megint nyolc gárda nevezett a tornára.
Az Őze Tibor által vezetett Országos Veterán Labdarúgó Sport Egyesület által rendezett eseményen ezúttal három határon túli magyar csapat, a Topolya, a Nádszeg-Csallóköz, az Eszék mellett öt belföldi csapat lépett pályára.
A nyíregyházi Hed-Land Nyíregyháza, a Debreceni Agráregyetem gárdája, a DASE, valamint a Szeged és a Tiszaföldvár mellett a Videoton veteránjai mérkőztek egymással. A Videoton együttese ezúttal ezüstérmes lett.
Az idei esemény vezérmotívuma a Videoton csapatának 1984-1985-ös szereplése volt az UEFA Kupában, a negyven évvel ezelőtti csapat kapitánya, Csongrádi Ferenc, valamint a nemzetközi sorozat gólkirálya, Szabó József volt a díszvendég, de velük tartott a Videoton öregfiúk csapatának edzője, a kétszeres válogatott támadó, Tiber László is.
Az ünnepélyes megnyitó után a vajtai futballpálya melletti főépület társalgójában levetítették a Nemzeti Sport stábja által készített „Visszatérés Madridba” című filmet, amely a fehérváriak menetelését dolgozta fel, különös tekintettel a Real Madrid elleni finálé két mérkőzésére.
Akik éppen nem futballoztak szombaton délelőtt és délután, érdeklődve figyelték a négy évtizeddel ezelőtti menetelés legfőbb mozzanatait, kedélyesen beszélgettek Csongrádival és Szabóval.
Amikor a csapatok a nyitómeccs előtt pályára vonultak, Őze Tibor először a korábbi olimpikon atléta, az 1980-as, moszkvai, nyári olimpián sprinterként szereplő Petrika Ibolya munkáját köszönte meg, aki oroszlánrészt vállalt a szervezésben, a sportnap zökkenőmentes lebonyolításában.
Őze kiemelte Térmeg György polgármester segítségét, aki egy év elteltével ismét vállalta a házigazda szerepet, valamint a Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség igazgatója, Schneider Béla közreműködését. Az FVLSZ ajánlotta fel az emléklapokat, a díjakat, érmeket, serlegeket.
Ismét eljött Ózdról - szülővárosában él jelenleg is - Csank János mesteredző, a korábbi szövetségi kapitány egy éve is megtisztelte a számára meglehetősen távoli eseményt. Csak hat éve dolgozik Tarpán, az ukrán határtól mindössze öt kilométerre fekvő településen tevékenykedik az utánpótlás akadémián.
Veterán és utánpótlás asztalitenisz
− Nagyon örülök, hogy ismét találkozunk, fontos, hogy megint sokan futballoztok. Körülnéztem, újfent sok ismerős arcot látok, örülök, hogy itt van Csongrádi a Szabó is, utóbbival vannak közös élményeim is a futballpályáról, Egerben védtem, a Dorog színeiben gólt fejelt nekem bajnokin. Nagyon fontos ez a kezdeményezés, bízom abban, hogy mindenki sérülésmentesen megússza - közölte Csank János.
A polgármester, Térmeg György elmondta, büszkeség, hogy a tavalyi év sikere után ismét megrendezhetik a rangos, öregfiúk randevút. „Vajtán szeretik a futballt, ez így volt a múltban és nem lesz másként a későbbiekben sem. Külön köszönet, hogy a Vidi negyven évvel ezelőtti hősei közül ketten elfogadták a meghívást, emelik a rendezvény fényét. Annak idején minden meccset a helyszínen, a Sóstói Stadionban tekintettem meg, életre szóló élményt jelentett.”
Az első mérkőzésen a DASE 1-0-ra verte a Szegedet, a Videoton pedig 2-0-ra az eszékieket. A fehérváriak aztán 2-1-re legyűrték a szegedieket, Szeged és Eszék csatája 1-1-es döntetlennel ért véget. Az A-csoport küzdelmeit, a DASE és Fejér vármegyeiek meccse zárta, utóbbiak magabiztosan nyertek 3-0-ra.
A másik pályán a Topolya 1-1-es döntetlennel nyitott a Nádszeggel szemben, majd a Hed-land 2-0-ra verte a Nádszeget. A Tiszaföldvár szoros derbin, 1-0-ra múlta felül a csallóközieket, a Hed-Land nagyon elporolta, 7-1-re verte a Dunaföldvárt, végül a Topolya 2-0-ra a Nádszeget.
A helyosztók során a Nádszeg együttese 2-0-ra felülmúlta az eszékieket, ezzel előbbiek megszerezték a 7. helyet. Az 5. helyért vívott összecsapáson a Szeged 2-0-ra győzte le a Tiszaföldvárt, a bronzmeccsen a DASE 3-0-s vereséget szenvedett a Topolyától.
A döntőben a nyírségi Hed-Land 2-0 arányú győzelmet aratott a Videoton futballistái felett, koronázóvárosiak így a második helyen zárták a küzdelmeket.
A gólkirály Rubóczki Tibor (Hed-Land) lett, legjobb kapus díját ketten is átvehették, Papp János (Hed-Land) és Racskó Pál (Nádszeg), a legjobb mezőnyjátékosnak pedig Varga Istvánt (Topolya) választották.
Pusztai László Emlékezete
Miután a Ferencváros elcserélte a kor egyik legkiválóbb védőjét, Páncsics Miklóst Pusztai Lászlóra, a zöld-fehérek hívei közül csak kevesen sejtették, hogy a jobbszélső még hat és fél idényen keresztül a csapat erőssége lesz, a KEK-döntőbe, két bajnoki címhez, két MNK-győzelemhez segíti a klubot.
Legendássá lettek - elsősorban az Ebedli Zoltán tűpontos indításaiból a belsőcsatárokat kereső beadásai, néha szöglettel felérő óriási partdobásai, szinte páratlan gyorsaságának köszönhető elfutásai.
Játékospályáafutást Ausztriában zárta le.
Pusztai László Szentesen született, 1946. március elsején. „Kimaradtak az életemből az ifi és serdülő évek, ahol a labdarúgás alapjait megtanulhattam volna. Végigkísért a pályafutásomon, hogy hiányoztak az alapvető technikai elemek. Ha nem lettem volna átlagon felüli gyorsasággal megáldva, aligha lehettem volna élvonalbeli játékos” - mondta hetvenes évek közepén a pályakezdéséről.
Tizennyolc évesen lett igazolt játékos, két évvel később már az NB I-ben játszhatott, 1968 végén bekerült a válogatott bő keretébe, mielőtt (a SZEAC kiesése után) Kozma Mihállyal együtt a Bp. Honvédhoz került volna.
1970-ben, a jugoszlávok ellen debütált az A-válogatottban, de a katonacsapatból csak egyszer játszott a legjobbak között, pályafutása akkor vett újabb fordulatot, amikor a Ferencváros tagja lett. A Fradival eljutott a KEK-döntőbe, nyert két bajnoki címet (1975-1976, 1980-1981), kétszer (1976, 1978) MNK-győztes is lett.
A válogatottban túl a harmincadik születésnapján, az argentínai világbajnokság selejtezőin jutott a zenitre, emlékezetes teljesítményt nyújtott a szovjetek elleni hazai mérkőzésen. Budapesten óriási partdobása után fejelte Kereki Zoltán a győztes gólt. „A csehszlovákok és a lengyelek ellen szándékosan nem gyakoroltuk azt a variációt, hogy én bedobom a labdát középre a 11-es pont tájékára, nehogy a lelátón jelenlevő szovjet megfigyelők feljegyezzék ezt a megoldást. A gyakorlatban most próbáltuk ki először, szerencsére bejött.” - mondta a mérkőzés után.
Két találkozón játszott a Mundialon is. Huszonöt válogatott mérkőzésén öt gólt szerzett.
Pályafutását Ausztriában, légiósként zárta le. Az 1981-es tavaszi idényben 18, 1982-1983-ban 15 mérkőzést játszott az osztrák Bundesligában. A köztes idényben a második osztályban játszott a fekete-fehérekkel. Klubtársa volt Kű Lajos.
Így ÜLDÖZTÉK HADHÁZY autóját Hatvanpusztán
1985. augusztus 1-én a klub búcsúmérkőzést szervezett a tiszteletére, Vépi Péterrel, Mucha Józseffel, Hajdú Józseffel és Megyesi Istvánnal együtt kapott még egyszer nagy ünneplést a bécsi Austria ellen. A Ferencváros örökös bajnoka volt.
Visszavonulása után sportvezetőként a Ferencvárosban dolgozott, tragikus gépkocsibalesetben vesztette életét 1987. július 6-án, Polgárdi közelében.
A legendás Feleki László így búcsúzott tőle a Képes Sport hasábjain:
A halált el lehet, mert el kell viselni, de belenyugodni nem lehet. Különösen akkor nem, ha értelmetlen, váratlan, ostoba szerencsétlenség okozza. Mint az a gépkocsibaleset, amely gyászt hozott a Pusztai-családra. Pusztai László nagy egyénisége volt a magyar labdarúgásnak. Ha visszaemlékezünk nagyszerű szélsőjátékára, csak sajnálhatjuk, hogy ez a játékforma - átmenetileg - eltűnt a labdarúgásból. Pusztai jobbszélső volt, nagyon gyors, ragyogó technikájú, ki tudta használni a partvonal felé húzódó nagy területet, beadásai pedig a szó szoros értelmében gólveszélyesek voltak. Külön emelték játékának értékét hatalmas partdobásai: be tudta dobni a labdát a kapu elé. A huszonötszörös válogatott valóban veterán korában rándult át a szomszédba, „külföldre”, vagyis a burgenlandi Kismartonba, amely az Esterházy-család révén a magyar kultúra egyik fellegvára volt évszázadokon át. Ez a kis kirándulás csak arra volt jó, hogy ne azonnal foglalja el az FTC szakosztályvezetői tisztségét. A fiatal, mindössze 41 éves sportvezető játékos pályafutása után megtalálta életkorának megfelelő helyét. Tele volt tervekkel rajongott egyesületében. Boldog házasságban élt feleségével és két gyermekével. Ilyen életforma után vágyik mindenki, aki az élet szépségét szeretné megvalósítani. Ennek az életformának vetett véget brutális hirtelenséggel a kiszámíthatatlan végzet, az országúti baleset, a közlekedési szerencsétlenségek fekete krónikájának gyászos statisztikai adata. Két gyermeke gyászolja szüleit, akiket a szeretett Fradi a saját halottainak tekint. Emlékezzünk Pusztai László emberi nagyságára, szívet-lelket gyönyörködtető tudására, dicsőségére.
Egyesületei:
- 1964 - 1966 Szentesi Kinizsi
- 1966 - 1968 Szegedi EAC
- 1969 - 1974 Budapesti Honvéd Sport Egyesület
- 1974 - 1981 Ferencvárosi Torna Club
- 1981 - 1983 SC Eisenstadt
Eredményei: 1978.
Vladár László Rendkívüli Teljesítménye
Nem mindennapi teljesítményt vallhat magáénak Vladár László a BLSZ Veterán I. osztályában szereplő Budaörsi SE labdarúgója, 22 mérkőzésen lépett pályára, és 66 gólt szerzett.
Évtizede lett Budaörsön az Old Boys csapat játékosa, majd ahogy idősödött következett a Veterán korcsoport. Az előzményekről viszont keveset tudunk. - Egerben kezdtem az utánpótlásnál, de ahogy közel kerültem az akkor Csank János irányította felnőtt csapathoz, megsérültem. A sérülésből felépülve elkerültem Egerből, játszottam az NB III-as Érd együttesében, majd a Ferencváros junior keretének lettem tagja. A Fradinál többek között olyan játékosok szerepeltek, akik az Európa-bajnokságot nyert magyar utánpótlás válogatottban is helyet kaptak. Nehéz lett volna ott gyökeret eresztenem, így aztán lassan kikoptam az amatőr futballból.
A gólkirályi címet 66 találattal nyerte el. Minden gól egy külön élmény, de a csoport erős csapatainak lőtt gól azért emlékezetesebb. A Ferencvárost 4-3-ra vertük, és egyszer én is bevettem a kapujukat. Gyakran eszembe jut az MTK-nak lőtt 13 gól, vagy a III.
A versenykiírás lehetővé teszi, hogy az idősebb korcsoporthoz tartozó a fiatalabbaknál is szerepelhessen. Ezt ki is használja, mert a Veterán mellett az Old Boys-ban is pályára lép. Nincs gond, mert a Veteránban kedden van a forduló, az Old Boys-ban viszont pénteken. Ez utóbbi korcsoportban a csapat házi gólkirálya lettem 14 találattal. Még két napon teniszezek, kétszer pedig személyi edzővel dolgozva tartom szinten a kondíciómat.
Morvai László Emlékezete
Morvai László Jenő kecskeméti lakos életének 76. Morvai László a Kecskeméti Dózsában nevelkedett és lett kiemelkedő tudású labdarúgó!
Végigjárta a ranglétrát és a tehetségének, szorgalmának köszönhetően nagyon fiatalon játéklehetőséget kapott a felnőttek között. Amikor elérkezett a katonaidő, a Tapolcai Honvédba (NB II-es) vonult be és ott bizonyította, hogy milyen tehetséges, technikás és gólerős játékos. Olyannyira, hogy az MTK vezetői felfigyeltek rá és 1971-ben leigazolták és ott folytatta pályafutását 1974-ig.
Ezt követően visszaigazolt Kecskemétre a KTE-be. Itt már keveset játszott, mert komoly sérülésekkel bajlódott, ami a befejezésre kényszerítette.
Tudatosan készült az edzői pályára, tanult, képezte magát és kis csapatoknál vállalt edzői munkát. Ezt már levezetésnek szánta, hogy közel maradhasson a szeretett sportágához. Dolgozott a Kecskeméti Máv, illetve jakabszállási és nyárlőrinci csapatoknál.
Ezt is befejezte, mert a munkája és az edzői munka nem fért össze és így maradt a szurkolás. Példaértékű volt pályafutása, gondolkodása a labdarúgás iránt. Aki ismerte, azoknak örök emlékű marad!
Sajnos egy újabb értékes labdarúgót búcsúztatunk a Kecskeméti Köztemetőben 2023.07.13-án, 13.00-kor !