A Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) Története és Szervezeti Felépítése
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt története hosszú és küzdelmes. A párt 1890-ben tartotta alakuló gyűlését, majd nevét Szociáldemokrata Pártra változtatta 1939. január 29-én. Ezen a néven működött 1944 márciusáig. Magyarország szervezett munkássága már az 1923. esztendőben is azokkal az elnyomó törekvésekkel viaskodott, amelyeket az ellenforradalmi berendezkedés honosított meg. A munkásság lenyűgözöttsége és jogfosztottsága nem enyhült. A kivételes drákói rendszabályokat épp úgy alkalmazták az elmúlt évben a munkásság ellen, mint az előző években.
Bethlen kormányzata szolgálta a kurzust és a kormányelnöknek változó nyilatkozatai csak arra szolgáltak, hogy erősítse azt a rendszert, amely nem csak a munkásságnak, hanem az országnak is tönkretevője. A demokratikus szocialista gondolkodás középpontjában a dolgozók, a munkásosztály áll. Ennek nem pusztán erkölcsi, hanem mélyebb gazdasági és politikai okai vannak.
A Párt Szervezeti Felépítése és Működése
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt szervezeti felépítése és működése rendkívül részletes volt, amely az évek során fejlődött és változott. Az iratanyag rendezésére az 1960-as évek közepén került sor, azonban nem tette lehetővé egységes elvek alkalmazását.
A Pártvezetőség és Pártválasztmány
A pártvezetőség a párt ügyeit irányította. Hetente ülésezett, és a központi ügyekkel foglalkozott. Az 1917. évi pártszervezeti szabályzat szerint a pártvezetőség és az ellenőrző bizottság mellett helyezkedett el. A párt legfelső testülete, a pártválasztmány, rendszerint negyedévenként tartotta üléseit. A pártválasztmány választotta a végrehajtó bizottság egy tagját is. A pártválasztmány tagjai szavazással választott legfelsőbb testülete 11, később 13 rendes és 3 póttagból állt.
A párt politikáját és taktikáját a pártgyűlést követően határozták meg. A kényes kérdésekről zárt üléseken, ún. szűk körű értekezleteken döntöttek. A pártgyűlések napirendjére kerültek a pártéletet érintő kérdések, az ifjúmunkás mozgalom helyzetével összefüggő kérdések, a sajtó, a szervezés és az agitáció is. A pártgyűlés eseményeiről a parlamenti frakció és a párttitkárság jelentései is tájékoztattak.
A Parlamenti Frakció
A parlamenti frakció 1922-ben tartotta alakuló ülését, és a választott szervek határozatai alapján működött. Az illetékes pártfórumok megvonhatták a bizalmat tagjaitól. A frakció tagjainak a részvételével gyűléseket is összehívták. A pártválasztmányon csak tanácskozási joggal vehettek részt a frakció tagjai. A frakció elnöke az egész korszakban Peyer Károly, vitavezetője dr. Gyula volt. 1931-1939 között Farkas István töltötte be ezt a tisztséget.
| Év | Mandátumok száma |
|---|---|
| 1922 | 14 |
| 1925 | 54 |
| 1935 | 11 |
| 1939 | 5 |
A frakciótitkárság a pártvezetői szervnek, az intézőbizottságnak, döntő befolyása volt a párt vezetésében. Feladata volt a tanácskozásainak vezetése és a parlamenti tevékenységhez szükséges anyagok összegyűjtése. Fontos volt a zártságáról és bizalmas információk kiszivárgásának megakadályozásáról való gondoskodás. A képviselőkhöz érkezett leveleket, bejelentéseket folyamatosan sorszámozták. Az érkezett panaszokat és ügyeket a jogvédő iroda útján intézték. A parlamenti titkár köteles volt bejelenteni a levelezést.
Párttitkárságok és Területi Szervezetek
A párt központjának szerepét is betöltötte a párttitkárság. A titkár elnevezés 1900-ban, a VII. pártgyűlésen jelent meg. Weltner Jakab 1905-1918 között Buchinger Manó töltötte be a párttitkári funkciót. A párttitkárság vezetőjét főtitkárnak, az egyes munkaterületek vezetőit titkárnak nevezték. Az 1930-as évek elején a titkárságot átszervezték, ekkor a budapesti lajstromos titkárságok teendőit is ellátta. Helyettese Pajor Rudolf volt. A titkárság vidéki osztályát Szeder Ferenc vezette. Kéthly Anna is a párttitkárságon tevékenykedett.
Az MSZDP már az I. világháború előtt országos párttá vált. Helyi szervezetek alakulhattak, ahol legalább húszan aláírták a párt belépési nyilatkozatát. Az alapítást a főszolgabírónak, városokban a rendőrkapitányságnak kellett bejelenteni. A vidéki szervezeteket, de főleg a falusiakat, általában fokozottabban üldözték. A párt az 1903-as szervezeti szabályzat említi először az ún. kerületi titkárságokat. Minden megyében meg kellett alakítani a pártvezetőséggel szoros kapcsolatban álló szervezetet. Az iratok szerint vidéki titkárságok működtek például Pécsett, Szegeden, Győrött, Debrecenben, Kolozsváron, Nagyváradon, Miskolcon, Szombathelyen, Újvidéken és Lugoson is.
A kerületi titkárságok személyétől függött a pártszervezés hatékonysága. 1930-ban a XXVII. pártgyűlés után a kerületek élére egy-egy vidéki titkárt állítottak. Az állagban az 1943. évi főváros környéki végrehajtó bizottság és a pártszervezetek iratai is megtalálhatók. A Főváros környéki végrehajtó bizottságot 1936-ban hozták létre, és 1937-ben, a XXXI. pártgyűlésen választották meg a vezetőit. Ez a bizottság 24 főváros környéki választókerületből jött létre. A párt tagjai számára a szervezeti élet a szakszervezetekben élt tovább.
Kampány részletek és a Momentum emblémája
Jogvédő Iroda és Gazdasági Hivatal
A jogvédő iroda 1920 májusában szűnt meg, de 1927 októberéig működött, és a jogi ügyek intézésére terjedt ki. A jogvédő iroda jogi segítséget nyújtott a párttagoknak és a hozzá forduló munkásoknak. Munkabérügyek és lakásügyek intézése is a feladatkörébe tartozott. Az 1929. évi választmányi határozat nyomán Európa országaiban, így Magyarországon is megkezdődött a szakszervezeti jogvédő irodák területi alapon való megszervezése és egységesítése. A jogvédő iroda vezetője 1919-1922 között dr. Ede, utódja dr. Kis Jenő lett. 1929-1933 között dr. Bárd Imre. A párt ügyésze 1926-1932 között dr. Béla, 1932-1944 között dr. volt.
1918-tól működött az ún. gazdasági hivatal, azt megelőzően a pénztáros intézte a párt gazdasági ügyeit. A gazdasági hivatal vezetőjének tisztsége mindvégig, 1944-ig, megmaradt. A gazdasági hivatalból - tanácskozási joggal - tagja volt a választott szerveknek. Az ellenőrző bizottság tagjainak bármikor joguk volt ellenőrizni a pénzügykezelést. A párt kiadóhivatala és a Népszava Könyvkereskedés iratai is ehhez a területhez tartoznak.
A Kommunista Hatalomátvétel és Pártegyesítés (1947-1948)
A második világháborút követő években a két munkáspárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt, a kisgazdapárttal és a nemzeti parasztpárttal nagykoalíciót alkotva közösen kormányozta a romokból nagy nehézségek árán újjáépülő országot. Eközben azonban öldöklő politikai harcot is vívtak, igyekezve egymást kiszorítani a különböző hatalmi pozíciókból.
A kommunisták legnagyobb riválisai kezdetben a kisgazdák voltak, akikkel szemben a szociáldemokraták és parasztpártiak támogatására is számíthattak. Sokszor etikátlan és törvénytelen eszközök alkalmazásával 1947-re sikerült megtörniük a Kisgazdapárt ellenállását: nemcsak lefejezték, de több kisebb pártra is feldarabolták az FKGP-t, ezzel megosztva annak szavazótáborát. Az 1947-es választásokon így már a kommunisták szerezték meg a relatív elsőséget, melynek birtokában aztán az egyik legjelentősebb ellenzéki pártot, a Magyar Függetlenségi Pártot is betiltották.
Mindez úgy módosította a parlamenti erőviszonyokat, hogy a kommunistáknak ettől kezdve már a szociáldemokraták segítségére sem volt tovább szüksége. Így 1947-1948 fordulóján elérkezettnek látták az időt arra, hogy hatalmukat az SZDP bekebelezésével növeljék tovább. A szociáldemokraták eleinte még naiv hittel ragaszkodtak önállóságukhoz, amit a Szolnokmegyei Népszava hasábjain többször is megüzentek koalíciós partnerüknek: „A Szociáldemokrata Párt nem ígéretekben és szólamokban, hanem a reális hatalomban teljes egyenjogúságot kíván és követel maga számára. Ezzel a feltétellel tudunk mi munkásegységet csinálni. Enélkül nincs együttműködés.”
Kripto-kommunisták és Tisztogatások
A kommunisták pártegyesítést célzó törekvéseit azonban hatékonyan segítették az SZDP soraiba és legfelső vezetésébe is beépített titkos kommunista tagok, az ún. kripto-kommunisták. Belülről verték szét a szociáldemokrata párt ellenállását és állították félre azokat, akik az SZDP önállóságát védelmezték. Leváltották például a párt Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei titkárát, Kiss Józsefet is, aki nem volt hajlandó behódolni a kommunistáknak.
Bár kezdetben Temesi Gyula is Kiss vonalát követte, de később, amikor a kripto-kommunista Marosán Györgynek sikerült kiszorítania a pártvezetésből Kéthly Annát és más önállóságot védelmező személyeket, és a párt alacsonyabb szintjein is megindult a tisztogatás, Temesi is a kommunistákkal együttműködők oldalára állt. Példáját sokan mások is követték, akik hirtelen mindenkit túlszárnyalva igyekeztek a kommunisták régi barátjának, a munkásegység elkötelezett híveinek mutatni magukat.
Az SZDP egyik vezető politikusa, Szakasits Árpád is félreérthetetlenül a kommunisták mellé állt, sőt, a pártegyesítést akadályozókat dermesztő hangvételű nyilatkozatban fenyegette meg: „Ez az út az egyetlen út, melyet a marxizmus jelölt ki számunkra. Nincsen és nem lehet sem második, sem harmadik út, aki erről letér, az többé nem a szocializmus harcosa, hanem annak ellensége. […] Aki nem tud, vagy nem akar eleget tenni kötelességének, nem tudja betölteni szocialista hivatását, az tovább nem maradhat helyén.”
Ez a „magasabb szocialista erkölcs” lényegében a kommunisták elvárásait jelentette, s aki ezeknek nem felelt meg, zavaró tényezővé vált, akit kizártak a pártból, még a két párt hivatalos egyesítése előtt. Erre a sorsra jutott Horváth Pál, szociáldemokrata alispán is, akivel szemben saját párttársai fogalmaztak meg memorandumot, kizárását követelve. Bár a belső vizsgálat az ellene felhozott vádak teljes alaptalanságát állapította meg, ez sem menthette meg.
A prominens szociáldemokraták látványos meghurcolását követően már senki sem akadt, aki érdemben szembe mert volna szállni a két munkáspárt egyesítésével, melyről így 1948 márciusában formálisan is tárgyalások kezdődtek. A kommunista irányítás megkérdőjelezhetetlenségét tükrözte, hogy a pártfúziót levezénylő „egység bizottságokat” 2/3 kommunista, 1/3 szociáldemokrata arányban alakították meg vármegyei, járási és települési szinten egyaránt. Ezek a bizottságok azután a helyi pártalapszervezeteket is megrostálták és kizárták a kommunistáknak nem tetsző tagokat.
A két munkáspárt egyesülését ezután előre meghatározott koreográfia szerint vezényelték le. Az alulról jövő kezdeményezés és a pártdemokrácia látszatát keltve először a kis pártalapszervezeteknél rendezték meg az egyesítő taggyűléseket, amelyeken azonban a felsőbb szervek által előre kijelölt új vezetőséget kellett „megválasztani”. Ezután került sor a városi és megyei egyesítő gyűlésekre, majd az országos pártegyesítő kongresszusra, melyek küldötteit szintén úgy választtatták meg, hogy a kommunista pártközpont előre megírta azoknak a neveit, akikre a tagságnak szavaznia kellett.
A létrejövő Magyar Dolgozók Pártja programnyilatkozata a demokratikus pártok koalíciója helyett már egy új, nyíltan diktatórikus politikai irányvonal mellett szállt síkra, melyben „fokozatosan háttérbe kell szorulnia a pártversengésnek.”
Fontosabb Archívumi Anyagok és Források
Az MSZDP történetének tanulmányozását számos archívumi anyag segíti. Az iratanyag rendezésére az 1960-as évek közepén került sor. Az első világháború előtti időszakból teljesen hiányoznak például az 1893. II., az 1894. május 24-25-én tartott IV., az 1905. június 3-5-én tartott XIII. és az 1909. pártgyűlés iratai. Az országos értekezletek anyaga is hiányos. A fondban csak az 1930. szeptember 7-9-én tartott XXVII. pártgyűlés jegyzőkönyve található.
A Politikatörténeti Intézet Levéltára őrzi az MSZDP fondját és Révész Mihály személyi fondját. A gyűjtemény Révész Mihálynál maradt másik fele 1956-ban kiégett lakásában elpusztult. Udvaros István győri párttitkár 1940. április 18-án kelt levele a pártvezetőséghez is releváns forrás. Fontos még a Népszava, az Ifjúmunkás c. lapok, a Munkás Híradó c. folyóirat és az Anyaggyűjtemény c. kiadványok is.