Suzuki Swift Futómű Szilentek: Típusok, Hibajelek és Cseréjük Útmutatója

A futómű szilent hiba komoly problémákat okozhat az autó viselkedésében, kényelmében és biztonságában is. Bár a szilentblokkok apró, gumiból és fémből álló alkatrészek, jelentőségük messze túlmutat méretükön. Ezek a komponensek felelősek azért, hogy az autó futóműve rugalmasan kapcsolódjon a karosszériához, elnyeljék a rezgéseket, valamint csökkentsék a menetzajokat és az úthibákból eredő ütődéseket. Ha ezek a szilentek elhasználódnak vagy sérülnek, az az autó irányíthatóságára és utazási komfortjára is negatív hatással lesz. A következő cikkben részletesen bemutatjuk, mi is az a futómű szilent, hogyan ismerhetők fel a hibák, milyen következményekkel jár a meghibásodásuk, és hogyan orvosolhatók a problémák.

Mi is az a Futómű Szilent?

A futómű szilent, más néven szilentblokk vagy gumibak, a futómű és a karosszéria között helyezkedik el, és elsődleges célja, hogy rugalmas kapcsolatot biztosítson a felfüggesztés különböző elemei között. De úgy beépült már a szerelőszlengbe, annyira általánossá vált, hogy talán el is felejtettünk rendes nevet adni neki. A szilentblokk, becenevén szilent kivételesen nem a németből vagy angolból, hanem nagy valószínűséggel a franciából jött, a Paulstra cég silentbloc márkanevéből, amit ők egyébként már nem is használnak. Áttértek a vibrachoc-ra, a szilent meg nálunk ragadt. Nevéből sejthető az elsődleges szerepe: zajcsillapítás.

A szilentblokk szerepe, az, hogy rugalmas kapcsolatot biztosítson két elem között úgy, hogy a terhelést átvigye, de a káros illetve zavaró vibrációkat kiszűrje, illetve a hirtelen fellépő erőhatásokat tompítsa. Ezek az alkatrészek többnyire gumi és fém kombinációjából készülnek, hogy egyszerre legyenek tartósak és elnyelő képességűek. A gumi rész feladata, hogy csillapítsa a rezgéseket és ütődéseket, míg a fém részek a megfelelő rögzítést biztosítják.

A szilentek különböző helyeken találhatók az autó futóművében: a lengőkaroknál, a stabpálcáknál, sőt néha a motor vagy váltó felfüggesztésében is. A futóműben jellemzően a kasztni és a felfüggesztés találkozási pontjainál, a lengéscsillapítóknál és a stabilizátoroknál használatosak, de ilyenek például a motor- illetve váltótartó bakok is. Ezek az alkatrészek hatékonyan járulnak hozzá a jármű csendes és sima futásához. Emellett fontos szerepük van a jármű stabilitásában is, hiszen az irányíthatóság szempontjából kritikus, hogy a futómű elemei ne mozogjanak túlzottan egymáshoz képest.

A lengőkar szilent az autó futóművének egyik kulcsfontosságú eleme, amely a lengőkar és a karosszéria közötti rezgések és zajok csillapításáért felelős. Biztosítja a kényelmesebb utazást, javítja a vezethetőséget és a stabilitást, valamint megakadályozza a lengőkarok deformálódását. A lengőkar szilent két fémhüvelyből áll, amelyeket rugalmas gumibetét köt össze. A fémhüvelyek a lengőkarhoz és a karosszériához csatlakoznak, a gumibetét pedig elnyeli a rezgéseket és a zajokat. A klasszikus értelembe vett szilent a kerekeket megvezető lengőkar és a karosszéria vagy a bölcső, segédkeret között nyel élete során több ezer, százezer, millió alkalommal.

Baleno acélfelni specifikációk

A Futómű Szilent Meghibásodásának Jelei és Okai

A futómű szilent hibáját gyakran nem könnyű azonnal felismerni, mert a tünetek lassan, fokozatosan jelentkeznek. Kilágyul, megolvad, kiszopósodik. Az autó meg kóvályog, szédeleg, kopog. Sokszor nem szakad atomjaira, csak elöregszik, megváltozik a rugalmassága, kilágyul vagy eldeformálódik. Aki ült már igazán sokat futott autóban, ismeri azt a kicsit megereszkedett érzést, az enyhe támolygást, finom dobogást, ami a kiült ülések és kopott lengéscsillapítók mellett a szilenteknek is köszönhető. A vibrációt néha kopogó hangok is kísérhetik. A hibás lengőkar szilent súlyos következményekkel járhat, ezért fontos, hogy tisztában legyünk a működésével, a hibajeleivel és a cseréjével.

Főbb hibajelek:

  • Az első jelek közé tartozik az autó irányíthatóságának romlása, például az, hogy kanyarodáskor vagy fékezéskor "úszik" az autó.
  • Szintén árulkodó jel lehet, ha egyre több kopogó vagy nyöszörgő hang hallható a futómű felől, főként rossz minőségű úton.
  • A kormányzás bizonytalanná válhat, és egyenes úton haladva is gyakori lehet a kormány folyamatos korrigálása.
  • Emellett előfordulhat, hogy a gumiabroncsok egyenetlenül kopnak, különösen, ha a futómű geometria már nem megfelelő.

A meghibásodás okai:

A szilentblokkok anyaga természetes öregedésen megy keresztül, ami hosszabb használat után elkerülhetetlen. A gumi idővel elveszíti rugalmasságát, megkeményedik vagy megrepedezik, főként ha gyakran extrém hőmérsékleteknek vagy vegyszereknek van kitéve. A sózott utak, olajfoltok, üzemanyag és egyéb vegyi anyagok is károsíthatják az anyagot. Emellett a vezetési stílus is befolyásolja az élettartamukat: a rossz minőségű utakon való gyakori közlekedés, a padkákra való felhajtás, illetve a túlterhelt jármű fokozott igénybevételt jelent. A sportosabb vezetés, hirtelen fékezések, éles kanyarok is növelik a szilentek kopását. A futómű egyes elemei közötti mechanikai terhelések is okozhatnak előrehaladott károsodást, különösen, ha a szilent már egyébként is elöregedett. Fontos megjegyezni, hogy nem csak a kor, hanem a környezeti és használati körülmények együttesen határozzák meg az alkatrész élettartamát. Élettartama fordítottan arányos az útminőséggel, vagyis nálunk hamarabb fárad el, mint Svájcban, de ritkábban, mint Szenegálban. A lengőkar leggyakoribb hibája a deformáció. Ennek fő oka, ha nagy sebességgel kátyúkon hajtunk keresztül.

A Hibás Szilent Következményei és Diagnosztikája

A rossz, elhasználódott futóműszilentek jelentős mértékben rontják a jármű menettulajdonságait, tönkreteszik az úttartást. Komolyabb esetekben a futómű elemei akár egymáshoz is súrlódhatnak, ami további károkat okozhat. A futómű szilent hiba hosszú távon komoly károkat okozhat az autó más alkatrészeiben is, ha nem foglalkozunk vele időben. A lazán mozgó futóműelemek megnövelik a terhelést a lengéscsillapítókon, gömbfejeken és csapágyakon, ami azok idő előtti kopásához vezethet. Emellett a menetkomfort jelentősen csökkenhet, hiszen az utastérbe egyre több rázkódás, zörej és rezgés jut be. A pontatlan kormányzás miatt megnőhet a balesetveszély, különösen nagy sebességnél vagy kanyarodás közben. A gumik egyenetlen kopása nemcsak drágábbá teszi az üzemeltetést, de csökkenti a tapadást és a féktávolságot is. A szilent hiba figyelmen kívül hagyása tehát nemcsak kényelmetlen, hanem veszélyes is lehet. A műszaki vizsgán is problémát okozhat, hiszen a hibás szilent a futómű hibájának minősül, és elutasíthatják a vizsgát. Ráadásul, ha a hiba miatt más alkatrészek is sérülnek, a javítás költsége sokszorosa lehet az eredeti hiba költségének.

A hiba felismerése és diagnosztikája:

A futómű szilent hiba pontos megállapításához célszerű szakember segítségét kérni, mert a tünetek más hibákkal is összetéveszthetők. Egy tapasztalt autószerelő emelőre teszi az autót, és különböző irányokból mozgatva vizsgálja meg a futómű elemeit. A kilazult, kiszakadt vagy elmozdult szilentblokkok szabad szemmel is felismerhetők lehetnek. Emellett speciális eszközökkel rezgésteszt vagy vizuális ellenőrzés is végezhető, hogy pontosan meghatározzák a hiba helyét. Egyes szervizek ultrahangos vagy kamerás vizsgálatot is alkalmaznak a nehezen hozzáférhető helyeken lévő szilentek ellenőrzésére. Fontos, hogy ne csak a hibás elemet cseréljük ki, hanem ellenőrizzük a többi szilent állapotát is, hiszen általában egyszerre kopnak. Egy alapos állapotfelmérés része kell legyen a futómű teljes vizsgálata is, beleértve a gömbfejeket, lengéscsillapítókat és csapágyakat.

Hogy állítják be az autód futóművét?

Szilent Csere: Lehetőségek és Költségek

A szilent hibájának javítása általában az érintett alkatrész cseréjével történik, hiszen a gumielemek nem javíthatók, csak újra cserélhetők. Toldozni, foldozni, felújítani nem ajánlatos. A csere nem mindig egyszerű, mivel a szilentek gyakran préselve vannak a helyükre, így speciális szerszám szükséges a ki- és bepréseléshez. Mivel a lengőkar hibája hatással van a futómű többi elemére, a javítás után érdemes a futóművet újraállítani. Célszerű a szilent cseréjét követően futómű-beállítást is végeztetni, mivel a geometria elállítódhat a javítás során. Ez további 10-15 ezer forintos tétel lehet, de elengedhetetlen a biztonságos közlekedéshez.

Ismerje meg a Suzuki Hayabusát

Gumiszilent csere: lengőkarral vagy anélkül?

Egyes autótípusoknál a szilent külön is cserélhető, más esetekben csak a teljes lengőkarral együtt vásárolható meg. A szerelő széttárja a kezét: csak lengőkarral együtt lehet cserélni. Mély levegőt vesz a tulaj, gyanús neki, ahogy az olajos ujjak pörgetik az ezreseket. Ez most egy úgynevezett átverés? Lengőkar szilentet cserélni lehet, de nem ajánlott és anyagilag se éri meg. Lengőkar szilent csere egyszerűen: A lengőkar szilent cseréhez a lengőkart előszőr is ki kell szerelni kompletten. Ha ez megvan akkor a rossz szilentet ki kell préselni a helyéről és az újat pedig be. Viszont az életben ez nem ilyen egyszerű. Először is ismerni kell a lengőkar felépítését és anyagát. Acél, alu vagy valami ötvözett. Amennyiben alu vagy alu ötvözet a lengőkar akkor a szilent cserét el kell felejteni mert könnyűfémbe nem szabad préselni.

Költséghatékony megfontolások a lengőkar szilent cserénél:

Kezdjünk el számolni és kijön a végeredmény. Előszőr is egy lengőkar szilent 4-5 ezer Ft, ebből kell úgy kettő, továbbá van még egy talpas is amit ki kellene cserélni, ha már ki van szerelve a lengőkar. Ez legyen mondjuk 6 ezer Ft. És akkor jön a munkadíj lengőkar ki-be szerelés mondjuk 1-1 óra vagy is 30.000 Ft (15.000 Ft/óra). És akkor itt jön a fekete leves. A Szilent ki be préselése is lehet 1-2 óra. Ezután még mindig benne van a pakliban az, hogy az 5-10 éves lengőkar hibás, sérült vagy nem bírta ki a préselést (20T). Tehát ha ezeket a számokat összeadjuk és a hibázási lehetőségeket vagy az anyagfáradást nem is vesszük figyelembe akkor egyértelműen látszik, hogy a legjobb megoldás a komplett lengőkar csere. Munkadíjban is olcsóbban jövünk.

Az anyagköltség típustól függően változik: egy egyszerű szilent ára 3-5 ezer forint is lehet, míg egy teljes lengőkar több tízezer forintba is kerülhet. A munkadíj szintén változó, de általában 10-25 ezer forint közé tehető alkatrészenként.

Példa Szilent Csere Költségekre (becsült értékek)
Alkatrész/Munkadíj Költség (Ft) Megjegyzés
Egy lengőkar szilent 4 000 - 5 000 Darabonkénti ár
Talpas (amennyiben cserélni kell) ~6 000 Lengőkar kiszerelésekor
Lengőkar ki-beszerelés munkadíj ~30 000 Kb. 2 óra, 15 000 Ft/óra alapon
Szilent ki-bepréselés munkadíj 15 000 - 30 000 Kb. 1-2 óra, speciális szerszámot igényel
Futómű beállítás 10 000 - 15 000 Minden csere után ajánlott
Összesen (egy lengőkar esetén, csak szilentek cseréjével) 65 000 - 86 000 Ezért lehet kedvezőbb egy komplett lengőkar cseréje

Alternatív Megoldás: Poliuretán Szilentek (Powerflex)

Akik megunják a szüntelen cserélgetést, vagy drágállják a kizárólag lengőkarral együtt kapható szilenteket, gyakran keresik a gyáritól eltérő megoldásokat. Bekopogtattunk a Powerflex magyar képviseletéhez, ahol vállalták, hogy átszilentezés előtt és után is kipróbálhatunk egy autót. Eleve más anyagból készülnek, gumi helyett poliuretánból, ami azért szerencsés választás, mert nem öregszik. Nem bántja sem az olaj, sem a benzin, de még az napfény, vagyis az UV-sugárzás sem, bár mondjuk az elég ritkán éri a szilenteket. Kicsit másképpen is működik, mint a hagyományos szilentek, mivel itt a középső csövecske nincs összesütve a rugalmas anyaggal. Míg a gumiszilenteket rögzítő csavarokat mindig akkor kell meghúzni, amikor terhelten, alapállásban van az autó, vagyis le van engedve a csápos emelő, a Powerflexek rozsdamentes anyagból készült perselye úgy van kitalálva, hogy szabadon elfordulhasson az őt körülölelő poliuretánban, ezért erre nem kell odafigyelni. Hobbi- vagy versenyautóknál, ahol szokták variálni a magasságot, önmagában ez is óriási előny. De aki csak sima ültetőrugókat rakott az utcai autójába, az is jól teszi, ha meggyőződik arrol, hogy a rugócsere után kilazították, és az alacsonyabb helyzetben húzták vissza a lengőkarok csavarjait.

Powerflex típusok és jellemzőik:

  • Kétféle keménységben gyártják a Powerflexeket: a lágyabb lila anyagot ajánlják utcai vagy mérsékelten sportos használathoz, a feketét pedig versenyzéshez.
  • A lila 70 shore körüli keménységű, vagyis viszonylag lágy - olyannyira, hogy ezt már nem is nagyon lehet forgácsolással előállítani.
  • A legnagyobb különbség a gyári szilentekhez képest, hogy a Powerflexek nincsenek kikönnyítve, mind tömör poliuretán, vagyis kevesebb elmozdulást engednek meg ugyanakkora erő hatására.
  • Így aztán sokkal ritkábban mennek tönkre, ezért is merik őket örök garanciával hirdetni.
  • Az öri gari nagyon jól hangzik, de annyi korlátozás azért van, hogy csak annál ér, aki a szilenteket vette. Vagyis ha veszünk egy lila szilentes autót és szétrongyolódik a poliuretán, nem verhetjük az asztalt, de amíg nálunk a gép, és persze ha nem versenyzünk vele, akkor elég egyszer megvenni a szilenteket, ezzel le van a gond.

Mikor érdemes poliuretán szilentre váltani?

Ha ennyire tökéletes, miért nem jár mindenki ilyennel? Egyrészt nincs minden típushoz, másrészt nem kimondottan olcsó. A kettes Octavia két nagy szilentje az első lengőkarnál, amit a kóstolópróba kedvéért kicseréltünk, például közel harmincezer forint. Ez a Skodánál pénzügyileg nehezen indokolható, azonban bizonyos Alfáknál, ahol csak lengőkarral együtt lehet kapni a szilentet és elég sűrűn kell cserélni, még olcsóbb is lehet a gyári vagy utángyártott verziónál. BMW-sek is gyakran lerabolják a polcot - egyes típusoknál évi rendszerességgel szakadnak szét a nagyszilentek, amit a tulajdonosok előbb-utóbb megunnak, és még ha olcsóbb is az utángyártott szilent, az örökös szervizjárás és a többször kifizetett munkadíj helyett egy nagyobb zsebbe nyúlással örökre letudják a problémát.

Fogyasztási teszt: Suzuki Swift vs. Citroën C-Zero

Viszont annak is tudatában kell lenni, hogy ha a nagy, puha gumigöböt egy keményebb, teli darabra cseréljük, azzal belenyúlunk a futómű gyárilag kitalált viselkedésébe. Konkrétan elveszítjük az első futóműnél a fékezésnél létrejövő összetartást vagy a hátsó futómű passzív kormányzását, csak hogy a korábban említett példákat ismételjük. Nem kérdés, hogy egy szétszakadt, kilágyult szilentnél biztonságosabb lesz az autó a lila szettel, de lehet, hogy a gyári felálláshoz képest kicsit másképp fog viselkedni. Egy-egy autópályás fékezésnél, sávváltásnál előfordulhat, hogy a megszokottnál többet kell korrigálni, cserébe viszont közvetlenebb, élettelibb kormányzást kapunk - ezért is használják a Powerflexeket előszeretettel tuningautókban.

Engem pont az érdekelt, hogy mennyire elviselhető ez a szofttuning egy hétköznapi autóban. Az eddigi keményszilentes élményeim elég megrázóak voltak a szó eredeti értelmében, ezért én utcai használatra csak óvatosan ajánlottam ezeket. A 140 ezret futott Skodában mindössze annyi meglepetés ért az első próbaút során, hogy egészen halk kopogást véltem hallani a jobb oldalról. A Golf-platformra épülő kerregő gardrób bálnásan viselkedett, ahogy szokott, eredeti feszességükből legfeljebb a lengéscsillapítók veszítettek valamit, különben ennyi futásnak megfelelően alig használt benyomást keltett az autó.

Elsőre alig észrevehető a változás. Ha nagyon odafigyelünk, a kisebb úthibák persze valamivel jobban átjönnek, a fekvőrendőr is határozottbban köszön be, a bokszba hajított drazsés doboz hangosabban zenél. De sokkal enyhébb a különbség, mint a versenyzésre használt hazai gyártású zöldszilenteknél vagy az általam ismert filléres amerikai piros cuccok esetében. Nem mondom, hogy a gyerekaltatásra használt családi egyterűt átalakítanám, de nem kell rettegni attól, hogy az átszilentezett autó közúton használhatatlan lesz. A jótékony hatás nagyobb tempónál jön elő érezhetően. Ebből a szempontból a dízel Skoda persze nem a legideálisabb tuningalany - egy Focus vagy egy 1-es BMW inkább megköszönné a kezelést -, de itt is tagadhatatlanul precízebb lett a kormányzás, közvetlenebben érezni az autó reakcióit a kézmozdulatainkra. Olyan jellegű változást kell elképzelni, mint amikor egy collal nagyobb felnit teszünk fel, és a peresebb gumitól frissebbnek, ropogósabbnak érezni az egész autót. Csak itt nem kell félni a padkázástól meg a felnigörgőzéstől. Ja, és megszűnt a halvány kopogás is, amit ezek szerint a kikopott hatszög okozott - véletlenül megjavítottuk az autót. A tapasztalatok szerint gyakran előfordul, hogy utólag jön rá a tulajdonos, mennyire megszokta a rosszul viselkedő autót. Bár utcai autóknál a gyári megoldások híve vagyok, ha szétszakadós szilentű járművem lenne, meggondolnám a lila poliuretán cseredarabok beszerelését.

A Powerflex termékek választéka kicsit brites beütésű, például meglepő módon több TVR-hoz is van készlet, de Mercihez egyáltalán nem, viszont létezik néhány univerzális, méretre vágható darab, amivel például problémásabb veteránoknál lehet ügyeskedni. Amiatt nem kell aggódni, hogy a műszaki vizsgán fennakadnak az átalakításon - a tapasztalatok szerint a vizsgabiztosok jellemzően értékelik a tulajdonos igényességét, pedig ha szigorúan értelmeznénk a törvény betűjét, ez már erősen szürke zóna. Egyelőre viszont a kisipari szilentsütők termékeit sem szokták kiszórni - nem is lenne igazságos, hiszen sokszor jobbak az olcsó, távol-keleti utángyártott vackoknál.

Hogy állítják be az autód futóművét?

A Lengőkar és a Szilentek a Suzuki Swiftben

Túl gyakran kopog vagy zörög a Suzuki Swift futóműve? Tudom, mekkora bosszúság, amikor az autóból különös zörejek jönnek, vagy épp szivacsos lesz a vezetési élmény. Ez különösen jellemző a régebbi Suzuki Swiftnél, ha a szilentek, illetve a bilincsek rögzítőcsavarjai elhasználódnak. Ez a Suzuki Swift első lengőkar hátsó szilent és hátsó lengőkar első szilent bilincs rögzítő csavar 1990-2003 (01570-1030A, 01570-10303) megnyugtató megoldás lehet. A típus/évjárat és a cikkszám (OEM) egyezése alapján könnyedén azonosíthatók a szükséges alkatrészek.

A lengőkar az autó futóművének egyik alkatrésze. Feladata, hogy összekapcsolja az út felületét követő kerekek rugózott mozgását a rugózatlan tömegekkel. A lengőkar megfelelő működésének köszönhetjük azt, hogy megfelelő az autó úttartása és az útfelület egyenetlenségeit nem érezzük közvetlenül az utastérben ülve. A lengőkar egy mechanikus menetstabilizátor, ami az első és a hátsó tengelyen is megtalálható. A lengőkar a rajta lévő gömbfejjel biztosítsa a kanyarokban a gépjármű alacsony súlypontját, illetve stabilan tartsa az autót forduláskor. A lengőkar egy gömbfejben mozog. Ezt a két alkatrészt az úgynevezett szilent tartja össze. A szilent gumiból készül, mely idővel hajlamos arra, hogy megfáradjon, elöregedjen. Mivel a gömbfej a gépjármű mozgása során állandó mozgásban van, erőteljes kopásnak van kitéve, és a lengőkart is koptatja. A lengőkar és alkatrészei idővel elhasználódnak, megkopnak, működésük nem lesz megfelelő, ezért le kell cserélni őket.

A lengőkar abroncs felőli oldalán általában egy gömbfej, míg alváz felőli oldalán a szilent található. A szilent igaziból egy puhább, jellemzően gumiból készülő rezgéscsillapítást szolgáló valami. Lengőkar felépítése és a lengőkar szilent elhelyezkedése: A lengőkar áll magából a testből amihez csatlakozik általában 1-2 lengőkar szilent, ezt hívjuk lengőkar első szilentnek vagy hátsó szilentnek. Áruházunkban hatalmas választékban megtalálod a futómű alkatrészek bármely elemét, alkatrészét: lengőkar, szilent, stabilizátor, talpas, gömbfej stb. Lengőkar Suzuki gépjárművek teljes típusához, akár Ignis, WagonR, Alto stb. Swifthez lengőkar szilent, gömbfej széles választékban.

Megelőzés és Karbantartás

A futómű szilentek állapotát legalább évente, vagy minden 20-30 ezer kilométer megtétele után érdemes ellenőrizni. A legideálisabb, ha ezt az olajcseréhez kapcsolódó szerviz alkalmával is elvégzik, amikor úgyis emelőre kerül az autó. Ha az autóval gyakran járunk rossz minőségű utakon, hegyi szerpentineken vagy gyakori a nagy terhelés, a szilentek gyorsabban elhasználódnak. Éppen ezért érdemes gyakrabban szemügyre venni őket. Ha valaki a gumiabroncs kopását vagy a futómű hangját gyanúsnak találja, ne várjon a következő szervizig. Egy-egy szilent állapotát otthoni ellenőrzésre is meg lehet próbálni, de a pontos diagnózis mindig szerelő dolga. Egy teljes futómű átvizsgálás általában 20-30 perces munka, de nagyban hozzájárul a biztonságos közlekedéshez. A megelőzés mindig olcsóbb, mint a javítás - különösen akkor, ha elkerülhető vele egy komolyabb baleset.

Ha szeretnénk, hogy a futómű szilentek sokáig jó állapotban maradjanak, érdemes néhány tanácsot megfogadni:

  • Először is, kerüljük a nagy sebességű kátyúba hajtást vagy a járdaszegélyre történő felhajtást. Ezek az ütések jelentős stressznek teszik ki a futómű minden részét, különösen a szilenteket.
  • Tartsuk be a gyári ajánlott guminyomást is, mert az alul- vagy túlfújt gumik fokozott terhelést jelentenek a felfüggesztésre.
  • Kerüljük az autó túlterhelését is, mert ez az egyik fő oka a szilentek idő előtti kopásának.
  • Az agresszív vezetési stílus, hirtelen fékezés vagy gyors kanyarodás szintén csökkenti az élettartamukat.
  • Ha lehet, parkoljunk fedett helyen, hogy a gumi alkatrészeket kevésbé érje közvetlen napfény vagy fagypont alatti hőmérséklet.
  • Érdemes időnként autómosáskor alulról is lemosni az autót, különösen télen, hogy a sóréteg ne károsítsa a szilenteket.

tags: #Suzuki #Swift #futómű #szilent #típusok #és