A Suzuki Swift GLX áttekintése: A városi kisautótól a modern hibridig
Az első Suzuki Swiftek az olcsó, egyszerű autózásról szóltak. Ki ne emlékezne a 90-es évekre, amikor az emberek tömegével cserélték le elöregedett szocialista autóikat, hogy végre beülhessenek egy nyugati vagy távol-keleti gépkocsiba? Telt-múlt az idő, és a Suzukinál komoly változások mentek végbe. A negyedik generációval 2005-ben - amit az első „vasaló” Swiftnek is szokás hívni - a gyártó elkezdett megemberesedni, és az azt követő generációváltásokkal mindig egy kicsit jobb lett. A Lianát úgy tervezték, mintha a 80-as években valaki ki akarta volna találni, mivel járnak az emberek 2000-ben. Sikertelenül, mert mire az autó forgalomba került, már rég ki is ment a divatból.
Ellenben az új Swiftről süt az új kor szelleme. Egész belevaló járgány kerekedett a mi autónkból. 2017-ben érkezett meg az aktuális hatodik generáció, és a Swiftre bizony ráismerni sem lehet. Íme az új Suzuki Swift, amely balsorsként elődje nevével kénytelen tovább élni. Pedig ahhoz már semmi köze.
Külső megjelenés
Amikor az ember ránéz egy új Suzuki Swiftre, rögtön tudja, hogy mit lát. Ismerős a forma, ismerős a kialakítás, de többé már nem a lesajnálnivaló olcsó kisautót látja benne, hanem valami egészen mást, egészen vállalhatót. A barátságos lámpatestek lágy ívvel fogják közre a sportos hatású karosszériát.
A megjelenésén a látványos, de csak a legmagasabb GLX felszereltségi szinthez járó 16 col átmérőjű felnik természetesen sokat dobnak. A 10 küllőjükkel, kéttónusú fényezésükkel a legmodernebb trendeket követik, és 185/55 R16-os gumik feszülnek rajtuk.
Belső tér és felszereltség
Pofás külsőhöz hasonlóan jóképű belső dukál. Itt dőlt meg az Ignis, és itt billeg a léc fölött a Swift is. Habár az utastér teljesen kulturált, a középkonzol kilóg a mestermunkával összerakott beltér egységesen szép képéből. Ennek ellenére bátran állíthatjuk, hogy ennél szebb utasterű autó eddig még nem jött ki az esztergomi gyár kapuján.
Ismerje meg a Suzuki Hayabusát
A külső után, az autóba beülve sem éri csalódás az embert. Ami rögtön feltűnik, hogy a csekély külső méretei ellenére egész kellemes az autóban a helykínálat. Az ember elfér elöl, elfér hátul, és a 180 centis utas is kényelmesen elfért maga mögött. Akár 4 felnőttnek is kényelmes lehet hosszabb távon is, hátul azért a középső hely csak vészmegoldás.
Érzéki könnyedséggel működő bajuszkapcsoló és határozott ellenállású váltó jellemzi az autót. Mindenre figyeltek, amit menet közben babrálunk. Nem értettem sosem, hogy miért baj, ha egy műanyag kemény. Szerintem az a baj, ha csúnya. Nem fekszem rá, nem kell, hogy puha legyen, elég, ha jól néz ki. A Swiftben pedig jól néz ki minden. Minőség? Jó! Anyaghasználat? Nem olyan jó! Amerre csak a kéz eltévedhet, kemény műanyagokkal találkozik. De kit érdekel? Ki taperolja az autó műszerfalát egyfolytában? Senki. Viszont ami fontos, hogy korrektül össze van szerelve az autó. A nyöszörgő műanyagok, zajongó fedelek és társaik már rég a múlté.
A következő, ami feltűnik, hogy mindenfelé modern dolgokkal találkozik a vezető. Érintőképernyő itt, színes infotainment kijelző ott, hangulatvilágítás amott. A Swift hozza a modern világ elvárásait, sőt egy kicsit még talán többet is. Mind a négy ablak elektromos, a tükör gombnyomásra behajtható, a klíma digitális, van ülésfűtés elöl, a nyitás-zárás-indítás kulcs nélkül is megy, távolságtartós a tempomat, van telefontükrözés és vezetési asszisztensek sokasága, stb.
Nagyon meg voltam elégedve viszont a fedélzeti rendszerekkel, amelyek mindent tudnak, amit csak tudniuk kell. A műszerfal közepén található egy 7 coll átmérőjű érintőképernyő, melyre ki lehet tükrözni a telefonunkat, bluetooth-on lehet zenét hallgatni, van saját navigációja és a kezelése is magától értetődő, könnyen megtanulható. Praktikus szempontból a kétdines gyári rádió telitalálat. Vitatható a leegyszerűsített fedélzeti komputer értelme. Csak pillanatnyi fogyasztást mutat a szélvédő tövébe tolt kijelző.
Méretek és praktikum
Méreteit tekintve továbbra is kisautó maradt a Swift, 3820 mm-es hosszával ideális városi autónak számít, könnyen lehet vele parkolni, kis fordulókörének hála (4,8 m) pedig egyszerű vele szűk helyeken lavírozni. 173 centiméteres szélességének köszönhetően a manapság egyre szűkülő parkolókkal sem lesz gondja annak, aki ezt választja. Széltében és magasságában megnyúlt, viszont elődjénél kurtább az új Swift. Dacára ennek belül tágasabbnak érzi az ember, még akkor is, ha a korábbi Swift sportkocsikat megszégyenítő alacsony üléshelyzetét a manapság divatos magas fotel váltotta fel.
Suzuki Ignis kényelmi kiegészítők
Praktikus szempontból baráti a Swift, hatalmasak a zsebek az ajtókban, óriási a kesztyűtartó, a váltó előtti pohártartókba belefér a félliteres palack. Városi autóról lévén szó, nagyra értékeltük a forgalomról pontos és hatalmas képet adó tükröket. Talán ezzel akarták elterelni a szót arról, hogy a csomagtartó egyértelműen kicsi.
📍[BLOG 27.] Suzuki alkatrészek webáruház. Suzuki csomagtér ajtó teleszkóp.
A csomagtér ugyan jelentőset gyarapodott az elődhöz képest, de a 265 litere még mindig nem számít nagy térfogatnak, ennél sok kisautó kínál ma már nagyobb rakteret. Sebaj, a hátsó támlák legalább 2/3-1/3 arányban dönthetők, ha esetleg nagyobb helyre lenne szükség. Ha hosszabb útra megyünk, feltehető, hogy van és lesz néhány csomagunk. A pakolhatóság nem tartozik a Suzuki Swift erősségei közé, ugyanis az alaphangon mindössze 211 literes raktér úgy 2 kisebb sporttáskát képes befogadni, viszont ha ketten, vagy hárman indulunk túrázni, úgy a kétharmados hátsó ülések döntehtőségével javíthatunk a helyzeten.
Motor és hibrid rendszer
Az új Suzuki Swiftet kizárólag egyféle motor hajthatja. A vásárló mindössze annyit dönthet el, hogy kéri-e hozzá a kiegészítő hibrid rendszert vagy sem. Nincs már 1,0 literes 3 hengeres turbómotor, kizárólag az 1,2-es négyhengeres szívó. Hogy jó-e ez nekünk? Feltétlen, hiszen ez a motor is tökéletesen mozgatja a könnyű karosszériát és várhatóan sokkal megbízhatóbb a másiknál.
Sőt, immáron zöldnek is számít, hiszen elérhető hibridként is! Véleményem szerint egy könnyű kis városi autó normál benzinmotorral is éppen eléggé zöld egyébként - szemben a zöldrendszámos plug-in hibrid szabadidő-autókkal, mert azok egyáltalán nem zöldek - de az elektromos rásegítésnek hála, többszörösen környezetkímélő.
A tesztautó kézi váltós hibrid verzió volt és mind a négy kerekén hajtott. A 90 lóerős, 120 Nm-es nyomatékkal rendelkező benzinest egy csupán 3 lóerős, 50 Nm-t produkáló 12V-os indítógenerátor egészítette ki, amely szíjhajtással csatlakozott a főtengelyhez. Bárki mondhatja, hogy ez édeskevés, de a Swift esetében nem is teljes értékű hibridről beszélünk. A benzinmotor mindig megy, ha az autó gyorsul, a kis villanymotor csupán rásegít. Az autó nem lesz erősebb tőle, nincs meg a plusz 3 ló és 50 Nm, hanem a motornak kell kisebb teljesítményen dolgoznia az általában használt fordulatszám-tartományokban.
Hogy mikor segít be a hajtásba, mikor nem, azt az autó magától szabályozza, elsősorban gázpedálállás és akkutöltöttség függő a dolog. Fékezéskor vagy motorféküzemben a generátor késedelem nélkül megkezdi a mozgási energiából kinyerhető elektronokat visszatermelni a vezető ülése alatt található kisméretű lítium-ion akkumulátorba. A hajtásrendszert nem is sportosságra, hanem a takarékosságra lőtték be. Ebben segít az említett indítómotor generátor, amely gyorsításkor bekapcsolódik az autó mozgatásába. A benzinmotornak kevesebb dolga van, így kevesebb üzemanyagot kér. Logikus. A villanymotort a motorféküzemben begyűjtött, normális esetben veszendőbe menő mozgási energiából táplálja a rendszer, többletsúlya mindössze 6 kg.
A kis négyhengeres motor meglepő kulturáltságával hívja fel magára a figyelmet. Nagyon csendes, teljesen rezzenéstelenül működik, alig venni észre, hogy jár. A motor menet közben is csendes marad, hangját húzatáskor persze már hallani, de egészen kellemes, nem sértő a fülnek. Megy is, turbó ugyan nincs, de mégis nyomatékosnak mondható, már 2000-es fordulattól tartható a városi forgalom ritmusa, 4000 környékén pedig egész virgonc. Nem egy rakéta, de teljesen használható, ki merem jelenteni, hogy a Swift-vásárlók még erősnek is fogják érezni.
Az 1328 köbcentiből előhozott 92 (egyes források szerint 93) lóerő vérmes dögöt farag a kellemes küllemű járgányból. Pedig a kisebb motor képessé tenné a Swiftet komolyabb hosszúságú utak problémamentes leküzdésére. Égen földön kerestük, a szigorúan titkos adatnak minősített gyorsulást sehol sem leltük fel. Egy kedves olvasónk segítségével végül sikerült kideríteni, hogy 11 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára a kézi sebességváltós Swift.
Fogyasztás
Nos, közepes tesztünk során az autót több környezetben is próbára fogtuk. Rögvest a Suzuki képviseletétől rá az M0 autóútra, majd onnan egyenesen az M6 autópálya következett. Mint ismeretes, az M0-n, ha épp nincs korlátozás, 110 kilométer/órás maximumot futhatunk, ez máris kedvező viszonyítási alapként szolgált cikkünk megírásához, ugyanis az átlagosan korábban 90 kilométer/órás értéken felül is méricskélhettünk.
Fogyasztási adatok
| Motor | Sebesség / Környezet | Fogyasztás (liter/100km) | Megjegyzés |
|---|---|---|---|
| 1.2 szívó | 90 km/h | 3.6 | 2750 RPM |
| 1.2 szívó | 130 km/h | 6.3-7.9 | közel 4000 RPM (3850) |
| 1.2 szívó | Országút (70 km/h korl.) | 3.3 | 4. fokozatban |
| 1.2 lágyhibrid 4x4 | Vegyes (gyári adat) | 5.8 | |
| 1.2 lágyhibrid 4x4 | Város (tesztelt) | max. 5.2 | 90% város, taposott gáz |
| 1.3 (régebbi) | Autópálya 130 km/h | 6.5 | |
| 1.3 (régebbi) | Autópálya 90-100 km/h | 5.7 | |
| 1.3 (régebbi) | Város (BP) | 7.5-8.0 |
42 literes tank kapacitásával is remekbeszabott hatótávot kapunk az 1.2 literes, 94 lóerős, 118 Newtonméter csúcsnyomatékú szívó benzinmotorral szerelt Suzuki Swift-től. Egyetlen kötözködni valót találtunk a motorban, a kissé magas fogyasztást (ez valószínűleg a régebbi, nem hibrid 1.3-as motorra vonatkozik). Meg kell mondanom, hogy a start-stop nagyon szépen teszi a dolgát. Kiguruláskor már 10-15 km/h-ás sebességnél lekapcsolja a motort, az újraindítás pedig azonnal egy szempillantás alatt megtörténik, amikor a vezető elkezdi kinyomni a kuplungot.
A lágyhibrid Suzuki Swift fogyasztása a gyártó szerint 5,8 liter vegyesben, de nekünk 90%-ban városi nyüstöléssel, alkalmanként jól letaposott gázpedállal sem sikerült 5,2 liter fölé tornászni az átlagot. Zseniális, főleg úgy, hogy az autó cipelte a 4x4-es hajtás többletsúlyát, ami fél litert is rádob a fogyasztásra. Ezek szerint 5 liter alatt is el lehet járni a kis Swifttel, ha valaki megelégszik azzal, hogy csak az első tengely hajt. A szép eredmény a hibridség mellett valószínűleg annak is köszönhető, hogy még a fullos és összkerékes GLX is mindössze 980 kg, a fapad nem 4x4-es, nem hibrid GL pedig csupán 840 kg.
Menetdinamika és komfort
Az előd független hátsó futóművével sem tudott olyan élményt nyújtani, mint a mostani a csatolt hátsó lengőkarossal. A Swift nyújtotta élménynek csak egyik láncszeme az új futómű. Itt van még a pontos váltó, a jó kormányzás és a stabil útfekvés. Rövid úton vezettük a 10 lóerővel vaskosabb, 1,5 literes motorral táplált Swiftet is.
A C oszlop már más kategória, itt szükségeltetik némi kompromisszumkötési hajlam, viszont a méretes oldaltükrök javítanak a hiányosságon. Városi és elővárosi környezetben már nem egyszer bizonyította a Suzuki Swift rátermettségét.
Tetszett, hogy menet közben a hibrid Suzukiban csend van, a beltér nem csörög-zörög, a futómű sem zajos, nem dobol a rosszabb minőségű budapesti utakon. Ellenben a csillapítás nekem túl feszes, ennyi sportosságra szerintem nincs szükség egy mezei Swiftben. Cserébe viszont jó az úttartás, jól lehet vele kanyarodni, a mókában a nagyon közvetlen kormány is partner. Én azért inkább a kényelmesebb futómű hangolásra szavaznék, ha valaki megkérdezne.
A váltó megvezetése teljesen jó, a fokozatokat könnyű megtalálni, ha kötekedni akarnék, azt mondanám, hogy talán a kar egy kicsivel hosszabb utakon jár, mint kéne. Érdekes azonban, hogy az átlagfogyasztás még így sem szökik az egekbe, 6.3-7.9 litert rögzítettünk 100 kilométerre. Tulajdonképpen országúti tempónál is érződik, hogy elkelne egy hatodik fokozat az egyébként jó áttételezésű váltó kapcsán, viszont 130 kilométer/órás autópályatempónál már égbekiáltóan előjön a hiányérzet - közel 4000-es percenkénti fordulaton (3850 RPM) a motor hangos, már-már kulturálatlanba forduló viselkedést produkál.
Vezetéstámogató rendszerek és biztonság
Jól vizsgázott a városi vészfékasszisztens, amely a többi autós mellett a gyalogosokra is figyelmeztet. Ha az ember előtt hirtelen megáll a sor, vagy lelép az úttestre egy gyalogos, akkor először hangos csipogással jelzi a veszélyt, majd ha a vezető nem reagál, automatikusan fékez. Tízből maximum egyszer vaklármázott, ami szerintem teljesen jó arány.
A sávelhagyásra figyelmeztetés már inkább nem működött, mint igen, de ez a sok helyen hiányos felfestések miatt lehetett így. Jó jön tolatáskor a tolatókamera is, képe a hátramenet kapcsolásakor azonnal megjelenik a kijelzőn, nem úgy, mint sok más autó esetében, amelyekkel már rég beálltunk a helyre, mire valami látható a monitoron. Legnagyobb kedvenceim a LED fényszórók voltak, mert széles tartományban és messzire világítanak, fényerejük pedig lenyűgöző.
Ár és érték
Szerencsére a Suzuki Swift megmaradt továbbra is az olcsó városi kisautónak úgy, hogy se kívülről, se belülről, se pedig menetközben nem érződik már rajta az olcsóság. Ha valakinek nincs szüksége a hibrid rendszerre, akkor 200 000 Ft-ot spórolhat, az összkerékhajtási rendszer nélkül pedig további 400 ezer Ft marad a zsebben. Az autó elérhető fokozatmentes (CVT) automatikus sebességváltóval is, igaz, csak a legmagasabb GLX szinthez kérhető és le kell mondani a hibridségről és a 4x4-ről is. Ennek ára a kedvezménnyel 4 440 000 Ft. Én magam ez utóbbit venném, mert nem szeretek kuplungolni, kár, hogy nem lehet a hibrid rendszerrel párosítani. Mindenki másnak a kézi váltós hibridet javasolnám, mert jól megy és alig fogyaszt.
A tesztben szereplő Suzuki Swift 1.3 GLX klímával, CD lejátszós hifivel, Bluetooth és USB csatlakozási lehetőséggel jelenleg 4 217 000 forintos bruttó listaáron vásárolható meg a márkakereskedésekben (ez az ár feltételezhetően egy korábbi, de jól felszerelt 1.3-as modellre vonatkozik, amely még kapható lehetett, vagy egy 2025-ös modell CVT váltóval, ahogy az utolsó bekezdés említi).
📍[BLOG 27.] Suzuki alkatrészek webáruház. Suzuki csomagtér ajtó teleszkóp.
Régebbi Suzuki Swift modellek és tulajdonosi vélemények
Az itthon első sorozatúnak számító, Esztergomban 1992-től gyártott Swift, valójában már a típus második generációja volt, az igazi első modell 1983-tól 1988-ig készült a világ sok táján, sok márkanéven, csak Európában nem. Mire a magyar sorokra ért már az újabb sorozat sem számított modernnek, az évek során pedig végletesen elavult.
A régi Swift Sedan
A Swift lépcsőshátú kisautó, ez a műfaj ma már nem nagyon létezik. Olcsón beszerezhető, tartós és takarékos szerkezet. A négyajtós presztízsben mindig is a ferdehátúak felett állt kicsit, a csúcsot az olyan változatok jelentették, mint az általunk is kipróbált GLX, két légzsákkal, távirányítós központi zárral, négy elektromos ablakemelővel, elektromos tükörállítással, és légkondival! A Sedan legnagyobb értéke az alapból is 365 l-es csomagtartó.
A kipróbált autót 2003 decemberében helyezték először forgalomba, akkor, amikor Esztergomban az Ignis már átvette a Swift helyét a sorokon. A Swiftet rendesen karbantartották az elmúlt 15 évben, évente friss motorolajat kapott, és a váltójában is cserélték a kenőanyagot. Szelephézagait nagyjából 40 000 km-enként ellenőrizték, de igazából csak 120 000 után kellett először állítani az összetett szerkezeten. Ma már más a divat: az alacsony, szürke műszerpult középkonzolja is a 80-as éveket idézi - tologatósak a fűtés-szellőzés kapcsolói. A karosszéria és a küszöbök sehol sem rozsdásak, az elöl McPherson, hátul oldalankénti többkaros (!) futómű elemein látszik némi felületi korrózió, de semmi vészes.
Mélyre kell ülni, az ülés puha és keskeny, a kormánymagasság fix, így az üléshelyzet erősen kompromisszumos. A pedáltér szűk, de a pedálok könnyen járnak. Könnyen és élénken indul az 1,3-as, hangja (főleg összetett, egyvezérműtengelyes, sokhimbás vezérlése miatt) hidegen kicsit kerregős. A váltókar ma is finoman jár, a motor nagyon jól veszi a gázt, és a mélyből is egyenletesen, hidegen is csuklás és rángatás nélkül húz fel. A kuplung tökéletesen adagolható, de a vékony karimájú, és nem is kellemes fogású kormány nagyon nehéz. Amint megmozdul a Swift, kellemesen felkönnyül, így csak a parkolás kín, már a városi araszolás sem problémás. A futómű feszes, de ma is jól teszi a dolgát, egyenesfutása nagy sebességnél is hibátlan. 130 km/h-nál ötödikben 3300/perc a fordulatszám, a motor hangos, de ha kell visszakapcsolás nélkül is szépen továbbgyorsít innen. Rossz úton az utastér műanyagai (főleg a műszerfal) zörögnek, és a nagyobb huppanókon a jobb kormányösszekötő is meg-megszólal.
A Swift Sedan mindössze 4,09 m hosszú, és tengelytávja is rövid (2365 mm), így a hátsó lábtér szűk, de a kiskamaszok még jól elférnek.
Tulajdonosi tapasztalatok (különböző évjáratokból)
- "Futkározós autónak vettem 2004-ben, emlékeim szerint 900000 forintért. Igazából minden fillért megért, rendkívül megbízható traktor. A típusra jellemző kopó alkatrészek cseréjén kívül meghibásodás nem volt."
- "Lehet, hogy hihetetlen, de eddig még nem volt hibája, csak a természetes öregedéssel és a megtett úttal járó időszakos cserék. Jó: olcsó a fenntartása, picike motorja ha nyomom neki és pörgetem egészen virgoncá teszi. Rossz: nem a kényelem csúcsa, de ki lehet bírni, emelkedőn nem szárnyal, de felmegy!"
- "Sajnos emelkedőn indulni vele nem egyszerű. Az 1500-ös Ladánk emelkedőn alapjáraton elindult felfelé, alig akadozva."
- "Eddig minden rendben, csak a váltó érezhetően akadozik hosszú állást követő indulás után, de elég hamar bemelegszik. Továbbra is nagyon szeretjük vezetni. Megbízható. 110 km/h sebesség fölött már jó 6l a fogyi, illetve városban araszolva 6,5-7,5."
- "Hááát végre eljött az idő. Lassan lecserélem az autót így ideje értékelnem az együtt töltött időnket. Aki ilyen vásárlásán gondolkozik azt tudom javasolni, hogy bátran vásároljon 1 jó darabot belőle, mert megbízható társa lesz. A kis járgány sosem áll meg kivisz a világból a fenntartása verhetetlen, ára verhetetlen, 200-300e Ft-ért nem kap az ember jobbat ennél, csak reménykedni tudok hogy a következő autóm is legalább ilyen lesz."
- "Az 1.3-t javaslom mindenképpen mert volt 1.0-om is de az többet evett városban tekintettel arra hogy folyton nyomni kellett a pedált hogy elinduljon az 1.3nál elég felengedni a kuplungot és megy. Autópályán fogyasztás 130-al 6.5L 90-100-al 5.7L. BP-en 7.5-8.0L."
- "Az autó sajnos elkezdett rohadni így 16évesen és már jönnek az apró hibák rajta így úgy döntöttem hogy megválok tőle, a másik hogy az autópályán sokat utazok és jobb lenne egy 140-150-es tempóban haladni, de a járgányt nem akarom kínozni 16 évesen. Zajos is 130-nál így hosszú távon jobban elfárad az ember benne."
- "Alacsonyan van az ülés és túlságosan puha. Kényelmetlen kiszállni beszállni. Pesten a parkolás fájdalom, az alkarom akár Arnoldé."
- "Fiataloknak első autónak, időseknek városba, bevásárláshoz, vikkendezni tökéletes. Ja és amit még imádok benne, hogy ha odalépek a gáznak akkor ez veszi a lapot. Na itt úgy van hogy rálépek és ömlik a benzin bele, kapar a kerék, ordít a motor és ez jó érzés :) Az 1.6 még jobb lehet csak ott, már a fék nem elég."
Már a legelején el kell oszlatnunk egy sztereotípiát: a Suzuki Swift - bármilyen furcsán is hangzik - nem kifejezetten városi környezetbe tervezett autó. Több ízben járt már a Napimagazin.hu-nál a Suzuki Swift, próbáltuk többek közt 3 ajtós, illetve 5 ajtós Sport verzióban, legutóbb pedig a „majdnem csúcsfelszereltségű” GS változat került górcső alá. Irány a hosszabb táv. Végül a szerkesztőségi meetingen egyöntetűen eldöntöttük, hogy hozzávetőlegesen egy 2-300 kilométeres, viszonylag egyhuzamban levezényelt utazás optimális lehet a Suzuki Swift hosszabb távon történő tesztelésre. Első állomásunk Baja és környéke volt, ide már szinte hazajárunk; a környéken barangolva az első napon meglett a bűvös 300 kilométer - s akkor még a legjava csak tervben volt meg, skiccekben a noteszben, néhány nem is olyan távlati elképzelésben. Másnap tehát indult is a három felnőttből álló csapat, folyamatos cserékkel, a sofőr maradt mindvégig pozíciójában; az utasoldali első, illetve hátsó hármas üléseken helyet foglaló delikvensek váltották egymást folyamatosan. Első nekifutásra hátra egy 180 centiméter testmagasságú utas ékelte be magát, persze csak idézőjelben, mivel első benyomása máris az volt a Suzuki Swift hátsó belteréről, hogy kifejezetten optimális. Egyértelműen elenyésző lett mára a korábbi, néhány évvel ezelőtti nagy típusfrissítésnél sarkalatos hiányosságként aposztrofált fejtér probléma, közepesen kihúzott háttal, hajlított térdekkel tökéletes komfort lőhető be. Ugyanígy az utasoldali első ülésen is, kifogástalan az ergonómia. Nem, nem túlzunk, még egyszer hangsúlyosan kiemeljük: ne 6-700 kilométeres folyamatosan levezényelendő utazásban gondolkodjunk, hanem szépen, komótosan kivitelezettben. Nézzük a vezethetőséget.
tags: #suzuki #glx #áttekintés