Skoda Octavia 2 Visszapillantó Tükör Index Cseréje
A visszapillantó tükör segítségével láthatjuk a körülöttünk haladókat, elkerülve ezzel az esetleges baleseteket, ezért rendkívül fontos, hogy a tükrök a megfelelő állapotban legyenek. Jól néz ki és hasznos is a visszapillantó tükrökbe épített index. Azonban sérülékenyebb, mint a sárvédőbe szerelt oldalindexek, így bizony gyakrabban törnek.
A sérülések a régi indexeken: az egyiken külső törés, a másikon külső-belső repedés. Esetünkben mindkét tükörben cserélni kellett, amihez bontóból vette a tulajdonos a cseredarabokat. Cseréjük típustól függően nehéz, vagy még nehezebb.
A munka aprólékos és óvatos volt, mivel majdnem minden műanyag a tükörházban, és a burkolatot könnyen elpattanó fülek tartják.
Tükörlap eltávolítása
A visszapillantó tükör akár otthon is cserélhető házilag mindössze pár perc alatt. A hagyományos - tehát nem fűthető - Skoda tükörlapok általában ragasztva vannak, ezt egy spatula segítségével óvatosan le lehet választani a tartójáról.
A fűtőbetétes tükörlapok esetében egy rögzítőkeret segítségével lehet a helyére illeszteni a lapot. A cseréhez ezt óvatosan le kell pattintani a helyéről, majd ki kell húzni a fűtőbetéthez csatlakozó kábelt.
Példák tükörlapokra:
- Opel Astra H tükörlap, jobb. Jobb oldali tükörlap, tükörbetét. Külső tükör betét. Elhelyezkedése, az autó jobb oldalán. Utas oldal. Fűthető tükörlapról van szó.
- Opel Astra H tükörlap, bal. Bal oldali tükörlap, tükörbetét. Külső tükör betét. Elhelyezkedése, az autó bal oldalán. Sofőr oldal. Fűthető tükörlapról van szó.
Fontos megjegyezni, hogy az oldalainkon a partnereink által szolgáltatott információk és árak tájékoztató jellegűek, melyek esetlegesen tartalmazhatnak téves információkat. A képek csak tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban. A termékinformációk (kép, leírás vagy ár) előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak.
LED-esítés
Skoda Octavia 3. szériájénak megjelenése már modernnek hat, egészen addig, amíg a retro halogén lámpák fel nem kapcsolódnak. Erre kínáltunk megoldást a tulajdonosainak, akik mindent kicseréltek, ami halogén és mindenből a legjobbat választották. A korábban bemutatott Octavia külseje mellett a beltér is B99 AUTO LED termékekkel gazdagodott, amelyeknek köszönhetően az autónak fiatalos hangulata és nem utolsó sorban sokkal nagyobb belső fényereje lett.
2025 márciusától Magyarországon is használhatóak halogén izzók helyén jóváhagyással rendelkező LED-ek. A képeken látható termékek hibakódot nem jeleznek, a porvédő kupakok alatt elférnek és a vetítési képet sem módosítják. Egyéb ellenállásra vagy kódolásra a cserét követően a megfelelő működéshez nincs szükség.
A LED nem csak a projektoros fényszórókban jelenthet megoldást a fényerő növelésére. Ha megtaláljuk azt a LED-et, ami az adott autó lámpájában jól működik, akkor egy sima foncsoros lámpában is elérhető a fényerő növekedés a vetítési kép megváltozása nélkül, illetve mások, például a szembeforgalom elvakítása nélkül.
Erre hibakódmentes megoldást jelentenek az alábbi termékek:
- LED tompított
- LED helyzetjelző
A LED-ek beszerelése nem igényli a porvédő kupakok kivágását vagy elhagyását!
Hibakódmentesen kerültek kiváltásra a gyenge halogén izzók ebben a faceliftes 3-as Octaviaban. A porvédő kupakok a helyükön maradtak, a vetítési kép nem változott, de a fényerő nőtt.
Ebbe az Octaviaba is bekerült a hibakódmentes LED első szettünk. A szett tartalmaz egy pár H7 LED tompított és egy pár H15 LED távolsági/menetfény/helyzetjelző LED-et, amelyek esztétikus jégfehér színben, hatalmas fényerőt adnak az autó elavult sárga lámpáinak, mind ezt a vetítési kép változatlansága mellett.
A lámpa porvédő kupakjai a beszerelést követően gyári állapotukban visszahelyezhetőek maradnak, ezzel megőrízve a lámpa állapotát.
Ebben az Octaviaban is eljött az ideje, a gyenge és sárga halogén izzók cseréjére. Helyüket HIBAKÓDMENTES B99 Auto LED termékek vették át, amelyek 5x nagyobb fényerőt biztosítanak, emellett az autó megjelenését is esztétikusabbá teszik. Bi-Xenonból Bi-LED, egy sima izzócserével teljesen hibakódmentesen.
Ebben a Rapidban is bebizonyosodott, hogy modern igényeknek nem felel meg a neves német gyártó emeltfényűnek jelzett halogén izzója. Ezt most is hibakódmentes B99 AUTO LED-ek váltották ki, melyeknek köszönhetően az éjszakai vezetés élménnyé válik. A porvédő kupakok maradéktalanul visszamentek.
A típus egyik jellemző hiányossága a halogén lámpák fényereje, amelynek oka, hogy a projektorban a halogén izzók fényereje teljesen elveszik. A képeken szereplő autóba is bekerült kínálatunkból a típushoz összeállított első szett, melynek köszönhetően az éjszakai vezetés is élmény lesz mostmár.
Leváltottuk a sárga halogén izzókat, a helyükre az autóhoz illő LED-ek kerültek. Fényerejüknek köszönhetően az éjszakai vezetés élvezetessé és könnyűvé válik, az autó megjelenése pedig esztétikusabb lesz. Az új fényforrások vetítési képe megegyezik a halogén izzókéval, ennek köszönhetően a szembeforgalmat nem zavarja.
Kiégett és erejét vesztett xenon izzókat cseréltünk korszerű LED-ekre ezen a Skoda Superben. Xenonnal szemben ezek a fényforrások teljes élettartamuk alatt ugyanakkora fényerővel üzemelnek, prémium xenon izzókat meghazudtoló erősséggel. Kiegészítésként a kanyarfényt/ködlámpát is LED-re cseréltük. Mindkét egység esetén egy sima izzócserével elvégezhető a művelet. A gyári rendszer gyári csatlakozókon keresztül hibakódmentesen vezérli, annak minden funkciójával. A porvédő kupakok átalakításmentesen visszahelyezhetőek.
Ezen a Skoda Superben is elvégeztük a halogén izzók LED-re cserélését. A halogén projektorok ellenségét jelentő halogén izzók cseréje LED-re ezen a 2. generációs Skoda Superben is megtörtént.
Ebben a Skoda Superbben is elvégeztük az elavult xenon izzók LED-re cserélését.
Ennek a frissen vásárolt Superbnek a lámpája is szembeötlően gyenge volt halogén izzókkal. Nem újdonság ez, hiszen a halogén izzók jellemzően nem tudják kellőképp megvilágítani a projektorokat. Helyüket most is B99 AUTO LED termékek vették át, a tulajdonos nagy örömére.
Ennek a Roomsternek egy bi-halogén rendszerű lámpája van, ahol a tulajdonos már több ízben próbálkozott a fényerő növelésével kisebb nagyobb sikerrel a hatékonyság és az élettartam tengelyén. A problémát ez esetben is tartós, magas fényereű B99 AUTO LED termékekkel orvosoltuk, amivel a benne lévő halogén izzóhoz képest jelentős fényerő növekedést tapasztaltunk. Az autó hibakódmentes maradt, a vetítési kép nem változott, a porvédő kupakok visszakerültek a helyükre.
Ez az Octavia már gyári LED fényszóróval rendelkezett, azonban így is akadt mit kicserélni. A ködfényszórók, amelyek kanyarfényként is üzemelnek, eltörpülve, sárgásan világítva eléggé lehangolóak voltak a LED fényszóró mellett. Ezt orvosolva színben passzoló és magas fényerejű B99 AUTO LED-ek kerültek a ködlámpába.
Ennek a Superbnek a lámpája halad a korral. Az elavult xenon égők korszerű B99 AUTO LED-ekkel lettek kiváltva. A csere egyszerűen egy izzócsere, a LED csatlakozója, foglalata és méretei megegyeznek a xenon égőkkel, így akár házilag is könnyen cserélhetőek az egységek. A gyári funkciók ezúttal is megmaradtak és hibakódmentesen, hiánytalanul üzemelnek. A fényerő több, mint kétszeresére nőtt a vetített kép változatlansága mellett.
Az autó ködlámpája gyenge és sárga volt a halogén izzóknak köszönhetően, ezek helyére színben passzoló, erős LED-ek kerültek. Szintén teljesen kompatibilis és hibakódmentes fényforrások kerültek az autóba.
Ismét beigazolódott, hogy a xenon technika leáldozóban van a LED-del szemben, mely mérés alapján is jóval erősebb és összeségében korszerűbb, hatékonyabb. Ebben a Superbben is hibakódmentesen üzemelnek termékeink, a xenon égők egy egyszerű izzócserével helyettesíthetőek a vetítési kép változatlansága mellett.
Pótoltuk, amit a gyárban megspóroltak. Ez az autó gyárilag LED lámpával rendelkezik, ennek ellenére a távolsági fényszóró és a ködlámpa halogén izzós megoldással lett legyártva. Ezek sem esztétikában sem funkcióban nem feleltek meg a tulajdonosnak, így színben hozzáillő erős LED-ekre lettek cserélve.
Skoda Octavia VRS 2011 (2. generáció) visszapillantó tükör irányjelző csere
| Tulajdonság | Halogén izzó | LED |
|---|---|---|
| Fényerő | Alacsonyabb | Magasabb |
| Élettartam | Rövidebb | Hosszabb |
| Szín | Sárgás | Jégfehér (esztétikusabb) |
| Energiafogyasztás | Magasabb | Alacsonyabb |
| Kompatibilitás | Régebbi technológia | Korszerűbb, kompatibilis |