Simson Schwalbe: A legendás népmotor története, műszaki részletei és motorblokk információk
A technikáért rajongó ember úgy van vele, hogy tiszteli a múlt járműveit. És még ha nem is akar vagyonokat költeni, hogy birtokoljon egyet, mert szívesebben használ újabbat vagy más jellegűt, akkor is ott motoszkál a gondolat, hogy mi lenne, ha állna a garázsban egy szobor.
Sőt, még olcsóbban is, de ebbe nem mennék bele, mert az orosz csodákat olcsón meg lehet kapni, de gyakran tényleg csak a szobor funkciót töltik be, amíg rájuk nem költesz egy vagyont, és a lutri még utána is benne van.
A Simson Schwalbe története és népszerűsége
A Schwalbe viszont még olcsó, és van is belőle, mert egykor népmotor volt. Konkrétan számomra az első kétkerekű jármű, amit láttam életemben, cirka 1 évesen, amikor az ember talán már felfog valamit. Annak idején a kevés típus közül ez volt az egyik segédmotor, ami hozzáférhető volt újonnan a Keravillban. A formája annyira jellegzetes, hogy simán megmaradt.
Simson Schwalbe modellek és műszaki jellemzők
A KR51: turbóhűtéses változat
Sokan nem tudják, hogy az általunk Schwalbe-ként ismert jószág alapvetően két verzióban kapható ma a használtpiacon. Az egyik a turbóhűtéses verzió és annak különféle változatai, amelyet 1968-tól 1980-ig gyártottak. A henger oldalán egy lemezburkolat van, ami alatt egy turbinakerék forog mechanikusan hajtva, ez fokozza a hűtés hatásfokát - hasonlóan, mint a mai léghűtéses robogókon.
Létezett kormányváltós is, olyat talán soha nem láttam: a lábváltós változat terjedt el nálunk. Ezt hívták KR51 típusnak.
Simson kuplung javítás lépésről lépésre
A KR51/2: az S51 blokkos evolúció
Az evolúció 1980-ban hatalmas változásokat hozott az akkor már nagyon retrónak tűnő Schwalbénak, amelyek kívülről alig látszanak: megkapta a közismert és igen népszerű S51 blokkját. Az S51-et azért szerette akkor mindenki, mert motornak nézett ki, nem robogónak, bár akkor még nem nagyon tudtuk, mi az a robogó.
Az S51 "kockahengeres" blokk modernebb volt, de csak sima léghűtéses, turbó nélkül. Ez volt a KR 51/2, amit már nemcsak három, de négygangos váltóval is gyártottak.
Teljesítmény és menettulajdonságok
A kockablokkos talán jobban megy, de számottevő előnye nem a papíron 0,1 lóerő többlet, hanem inkább csak a négysebességes verziónak van, annak sem végsebességben. Mind a régi, mind az új típus papíron hatvan körüli végsebességre képes, 80 kiló önsúllyal. A turbós blokk állítólag megbízhatóbb.
Elöl-hátul dobfék, hátul hagyományos kettős rugóstag, és meglepetésre elöl is, mert ott is lengőkaros a futómű. Nem mindegyik típus teleszkópja hidraulikus: az alaptípusok dörzscsillapításúak. Az elektromos rendszer 6V-os, állítólag a régiben ez is jobb, de világítani az új képes. A közben beszerzett saját turbósom csak hunyorog, bár az lehet, már nem gyári extra.
Létezett hikomat típus is, ami tényleg a Trabant hasonló nevű automatájához hasonlított: nem volt kuplung, a váltókar maga végezte a kuplung kiemelését. Ilyet se láttam soha.
Útmutató a kuplung leszedő helyes használatához
Ha jól tudom, a Schwalbe volt a legtöbb példányszánban eladott Simson: több mint 1 milliót gyártottak belőle.
Simson Schwalbe első indítása 20+ év után!
Alkatrészellátás és költségek
Érdemes tudni, hogy még mindig tonnaszám van alkatrész. Nem csak bontott, de gyári és utángyártott is akad, mégpedig baráti árakon. Én magam láttam 6500-ért króm utángyártott kipufogót, de a durva az, hogy a távol-keleten is gyártanak mindenféle biszbaszt hozzá.
A mustársárga példány igazi fészerben őrzött példány volt, pozitív értelemben. Még a gyári gépkönyv is megvan hozzá, ami önmagáért beszél. A tulajdonos, István 40 rugóért lőtte, de tudta, hogy lesz vele meló, így vidéken talált egy szakit, aki pontosan vezette a költségeket. Rá kellett költeni a vételérat, és ebbe nem fért bele egy fényezés, de lett új ülés kompletten és új kipufogó is, kopó alkatrész csere, és ha jól emlékszem új dugó-gyűrű is. Az eredmény egy patinás, gyári veteránmotor, amit István konkrétan nem nézeget, hanem közlekedni használ. Minden működik rajta. De azért nem menne vele Ausztriába.
Az övé a /2-es típus, én azonban turbósat szerettem volna, mert ha veterán, akkor már legyen tényleg az, nem holmi kockahengeres.
A Simson Schwalbe vezetési élménye
A Schwalbénak ugyanaz a buta gyújtáskulcsa van, mint az S51-nek, azaz csavarhúzóval is simán indítható. Mármint ráadható a gyújtás, mert még rúgni kell. A kapcsoló első fokozata gyújtás, második lámpa+gyújtás, de van valahogy parkolófény is, ami egy mókás kis lámpácska a kormány tetején. Rúgásra azonnal indult. A hangja szép tiszta, új Simsonhang. Keravill-fíling.
A váltó szépen vette az egyest, azonnali lefulladásra számítottam, mert nem vagyok ilyesmihez szokva. Két ütem ugye. Nagy gáz, kuplung, már megy is. A váltóval bajban voltam: sarokváltó, mint az általam roppantul gyűlölt Honda Wave. Megpróbáltam kihagyni ezt, azaz először egyes le, majd alányúltam lábfejjel, ahogy motoron szoktam, és felhúztam kettőbe. Nagyon nagy úton mozog, nem valami jó. Még egy váltás, három, legmagasabb sebesség, a váltási érzet elég rossz. A motor forog nagyon, de ötvenes, fel kell ezt fogni. Kanyar: a visszakapcsolással semmi gond.
Aztán mégis próbát tettem a sarokváltóval, és láss csodát: tökéletesen működik. A dolog annyi, hogy a tengelytől nem csak előre nyúlik a váltókar, hanem hátra is, de hátrafelé rövidebb, így kisebb úton mozog a sarok, amikor rátaposunk. Pillanatok alatt meg lehet szokni. Sok pillanat, de előbb-utóbb meglesz. Az egészben az az érdekes, hogy a sok évvel később kifejleszett SR 50-es robogó váltója valami elképesztő ótvar szar konstrukció ehhez képest. Sajnos az enyémről kompletten hiányzik a sarokváltó rész, úgyhogy váltókart kell cserélnem.
Pár kereszteződés, azaz kanyar, váltás és fékezés után azt mondam: ez átkozottul jó. Először is: elfogadhatóan megy. A futómű viszonlyag stabil és komfortos, szinte motorozni lehet vele: még dönteni is akár. A műanyag fékkar rohadt ijesztő, de nem maradt a kezemben, és a fék működik. A hátsó is, amit Vespa módra a jobb trepnin kell működtetni, lábbal. Láttam már jobbat akár mezei robogón is, de rosszabbra számítottam.
Nincs szörnyű majom a köszörűkövön érzés, pedig ez az volt. Pár méter után úgy éreztem, ez egy jó városi közlekedési eszköz. Persze ebben benne van, hogy az állapot nem roncs. A fene gondolná, de van benne akksi is a kormányoszlopot fedő idomzat jobb oldalán. Hátul ezen még megvan a klasszikus Simson-csomagtartó, ami nagyon hasznos lehet: lehet rajta cipelni pl. a keverék olajat a tankoláshoz.
Szerencsére nem trendi, de vájtfülűek számára érdekes kis motor ez, ami szerintem van annyira stílustiszta, mint a Vespa. Ár/teljesítményben biztosan tudja azt, mert 120-ért nagyon pöpec Schwalbét kapsz (igaz, a határ itt is a csillagos ég, akad 250-ért is), míg ennyiért Vespát nagyon nem mernék venni. És hogy törjek egy kis szentséget is: jobb, mint a PK, főleg ha az ár/teljesítmény arányt nézzük. István Schwalbéje meggyőzött, hogy nekem is kell egy, és azóta meg is van az átépített iszonyat. Így már le merem írni: városi közlekedésre ezerszer inkább ezt venném, mint ennyiért egy kétes robogót.
Motorblokk azonosítás és típusok
Gyakran merül fel a kérdés, hogy a különböző helyen és formában ellátott blokkszámok szerint melyik blokk pontosan milyen típusú simsonba szerelték.
Habár nem vagyok otthon annyira a Simsonokban, az biztos hogy nem a késői darabok. Az SR2-n sem hinném hogy ilyen a felfogatási pont, szóval a Star/Schwalbe párosra tippelnék. There's a very fine line between "hobby" and "mental illness". Pontosabban valaki?...
Az én ötletem az volna, hogy gyártottak blokkot simson star-hoz, ezenkívül ma találkoztam azzal hogy a schwalbe-ba is tettek bele már s50 blokk-középpel motort. A star blokknál a vázhoz való hátsó felfogatásban egy gumiban megy a csavar, az enyémbe például nincs ilyen. Szerintem schwalbe és star blokkok vegyesen.
Én is a Star/Schwalbe párosra tippelek a hengerek formája miatt. A blokk-közép pld. a Staromnál a 80-as évekbeli hiánygazdaság következtében az S50-ről származik-egy törés miatt, tehát csereszavatos. A blokkközepet tömítés garnitúra alapján is beazonosíthatod.
Lehet, hogy már késő de szerintem ez egy Simson SR4/4 Habicht blokk lehet. Sőt biztos vagyok benne.
KERMI szakvélemények és típusengedélyezési adatok
A KERMI szakvéleményekrõl már volt szó, most kicsit a bevizsgált motorok számait nézzük át, sajnos nem mindig szerepel pontos azonosító, sõt olyan is van, hogy biztosan hibás az adat.
| Modell | Dátum |
|---|---|
| Simson moped SR2E | 1962. XII. 7. |
| Simson Schwalbe KR51 | 1964. VI. 15. |
| Simson Star SR4-II | 1965. XII. 15. |
| Simson Sperber | 1967. X. 13. |
| Simson Spatz | 1967. X. 6. |
| Simson mofa SL1 | 1971. VI. 15. |
| Simson Star SR4-2/1 | 1972. III. 06. |
| Simson S50 prototípus | 1974. IV. |
| Simson Schwalbe KR51/1 K | 1974. V. |
| Simson S50B | 1975. IV. 16. |
| Simson S50B1 | 1976. II. 03. |
| Simson S50B2 | 1977. XII. 22. |
| Simson S50N-H | 1978. I. 05. |
| Simson S51N-H | 1980. I. 14. |
| Simson Schwalbe KR51/2 N-H | 1980. V. 27. |
| Simson S51B 1-3 | 1980. IX. 02. |
| Simson S51E (megszakítós gyújtás) | 1983. III. 10. |
| Simson S51E | 1983. VI. 23. |
| Simson S70C | 1985. I. 24. |
| Simson S51B 2-4/1 | 1986. XI. 06. |
| Simson S51B 1-4 | 1987. XII. 17. |
| Simson SR50/1B | 1988. X. 21. |
| Simson S51/1B H40 | 1990. III. 27. |
| Simson S53C | 1990. VIII. 28. |
tags: #simson #swalbe #motorszám #információk