A Simson Star: Története, Műszaki Jellemzői és Motorblokkjának Azonosítása

A Simson Star egy ikonikus motorkerékpár, mely számos rajongó szívébe belopta magát megbízhatóságával és egyedi karakterével. Tapasztalataink és a motorral kapcsolatos részletes információk alapján merüljünk el a Star világában, annak történetében, technikai részleteiben és a motorblokkok azonosításának kihívásaiban.

Bevezetés: Az Első Találkozás a Simson Starral

Egy barátomnak volt Simson Star motorja, egyszer kipróbáltam egy körre és megállapítottam hogy ez maga a tökéletes motor és nekem ilyen kell. Tetszett, hogy minden kezelőszerve finoman és határozottan működik, pöccre indul, stabil az alapjárata, induláskor erő van benne és menetközben harmadik fokozatban rángatásmentesen felhúz már 20 km/ó sebességtől kb 70-ig. 50-60 között volt a legszebb csicsergő a hangja, azt gondoltam ez a sebesség elég lesz nekem. A rugózása is kellemes volt elöl-hátul. Gyüjtöttem rá a pénzt és minden eladó Start megnéztem a vásárban. Végre összejött a vételár és egy idős bácsitól megvettem egyet, kétéves volt gyári hibátlan állapotban éppen bejáratva. Ezzel vizsgáztam le nagymotorra (mert akkoriban még rendszámos volt) és kőrösi bukósisakkal napszemüveggel nagyon elegáns volt, a lányok is örömmel felültek hátra a szép motorra.

A Simson Star Története és Fejlődése

Kereskedelmi bemutatók és fogadtatás

Az 1964-es Lipcsei Vásáron a Simson egy olyan modellel jelent meg, amely merőben eltért az előző, akkoriban már elavultnak ható SR2E moped mellett. A madársorozat része, ő a seregély (a Star seregélyt jelent.) A másik nagyon híres darabja a sornak a fecske, azaz a Schwalbe. A Simson Star modern megjelenésével elég nagy tömeget vonzott magához a vásárvárosban. Még ebben az évben elhozták a Budapesti Nemzetközi Vásárra is a motort, ahol egy picit eltörpült az új sláger, a Trabant 601 mögött. Hazánkban 1965-től lehetett megvásárolni.

Műszaki jellemzők és módosítások

A motorkerékpáros vonalvezetés, a nagyméretű fényszórók, akár két személy szállítására is alkalmas ülés, 16 colos kerekek telefékekkel, féklámpával, gyújtáskapcsolókulccsal, üresjárati visszajelzővel, parkolólámpával, tokozott lánccal, ülés alatti tárolóhellyel követte a 60-as évek divatját. Motorja kényszerlevegőhűtéses, 3,4 lóerős, egybeépített háromsebességes lábkapcsolású váltóval készült.

Az évek során számos módosítást hajtottak végre a modellen. 1966-ban a korábbi NKJ karburátorokat felváltotta a modernebb BVF 16N jelű porlasztó. 1968-tól az SR4-2/1 es lett a típusjelzés. Több ponton is módosították a kismotort. A csomagtartó gumi borítást kapott, az ülésről eltávolították az alumínium szegélycsíkot, a markolatok színe sötét lett, megújult a leáztatós tankmatrica, módosúlt a km óra számlapja is. Az első példányokon még borostyánsárga volt a féklámpa, amit piros váltott fel a korabeli KRESZ módosítások miatt.

Simson kuplung javítás lépésről lépésre

Megbízhatóság és elterjedtség

1965-ben a megbízhatóságáról tett tanúbizonyságot a trópusokon. A fél világot bejárták a Starok nyergében. A 60 km/órás végsebességnek hála, nagyobb átlagsebességet értek el, mint az 1988-ban az SR2-esekkel. 1975-ig több, mint 500 000 Star hagyta el a gyárat.

Modellváltozatok és hazai sajátosságok

Itthon a legtöbb Star a hetvenes évek elejei, zömükben 1971-esek. Többnyire nem szerelték fel kormányindexszel. Rendszámos motorkerékpárok voltak, mert nem fért bele a segédmotoros kategóriába a nagyobb végsebessége és a kétszemélyes mivolta miatt. Az 1974-es modellévre több változást hajtottak végre, a már lassan kifutó szérián. Fekete keretet kapott a lámpa, sötét lengéscsillapítók, módosított, öntisztító fékbetétek és a külső hátsó fékkar volt a frissítések között.

Részletes Műszaki Paraméterek

Az alábbi táblázatban részletesen megtekinthetőek a Simson Star (M53 / 1 KF) motorjának technikai adatai:

Paraméter Érték
Motor típusa M53 / 1 KF
Henger furat 40 mm
Ütés 39,5 mm
Kapacitás 49,6 cm3
Sűrítési arány 9,5:1
Teljesítmény 2,5 kW (3,4 LE) 5750 - 6500 fordulat / perc
Max. nyomaték 0,45 kpm 3500 ford. / perc
Porlasztó típusa NKJ - 134, 16 N1 - 6
Üzemanyag keverék 33:1
Fogyasztás 2,5 - 2,7 l / 100 km
Üzemanyag tartály térfogata 8,5 liter (6,2 kg)
Tartalék 1,5 liter
Sebességváltó olaj mennyisége 0,5 liter
Hajtáslánc 1 x 12,7 x 5,21 x 110
Elektromos rendszer 6 V / 33 Watt
Gyújtás időzítése 1,5 mm BTDC
Gyújtógyertya Isolator: MM 14 - 240
Gyújtógyertya hézag 0,4 mm
Fényszóró izzó 6 V 15 / 15 W
Hátsó lámpa 6 V / 5 W
Féklámpa 6 V / 18 W
Üres tömeg 70 kg
Össztömeg 230 kg
Csomagtartó teherbírása 10 kg
Legkisebb fordulókör átmérője 3,5 m

A Felhasználói Élmény: Előnyök és Korlátok

Elégedetten használtam, ezzel jártam suliba, boltba meg mindenhova amíg rá nem jöttem a korlátaira: az ülése kényelmetlenül kicsi 2 személy részére, a hátsó lábtartó a lengővillára volt szerelve, az út egyenetlenségei rázták a hátsó utas lábát,ez hosszú úton kellemetlen és fárasztó. A motorja is gyengécske pótutassal különösen emelkedőn vagy széllel szemben. Ekkor kezdtem el nézegetni az MZ-ket...

A karbantartás során felmerülő kisebb hibákat sokszor házilag is orvosolni lehetett. Egy bukásnál tőből letört a baloldali lábtartó. Magam javítottam. 2 évig amíg nálam volt egy sebváltó középreállító rugót kellett cserélnem mert eltört.

Útmutató a kuplung leszedő helyes használatához

Simson Motorblokkok Azonosítása

Azonosítási kérdések és szakértői tippek

Azt kérdezném a Tisztelt fórumozóktól, hogy a különböző helyen és formában ellátott blokkszámok szerint melyik blokk pontosan milyen típusú simsonba szerelték? Habár nem vagyok otthon annyira a Simsonokban, az biztos hogy nem a késői darabok. Az SR2-n sem hinném hogy ilyen a felfogatási pont, szóval a Star/Schwalbe párosra tippelnék. Pontosabban valaki?...

Azonosításkor fontos figyelembe venni a Simson blokkok csereszabatosságát és a különböző típusok jellemzőit. Hali! Az én ötletem az volna, hogy gyártottak blokkot simson star-hoz, ezenkívül ma találkoztam azzal hogy a schwalbe-ba is tettek bele már S50 blokk-középpel motort. A Star blokknál a vázhoz való hátsó felfogatásban egy gumiban megy a csavar, az enyémbe például nincs ilyen. Szerintem schwalbe és star blokkok vegyesen. Hello! Én is a Star/Schwalbe párosra tippelek a hengerek formája miatt. A blokk-közép pld. a Staromnál a 80-as évekbeli hiánygazdaság következtében az S50-ről származik-egy törés miatt, tehát csereszavatos. A blokkközepet tömítés garnitúra alapján is beazonosíthatod. Hello, lehet, hogy már késő de szerintem ez egy Simson SR4/4 Habicht blokk lehet. Sőt biztos vagyok benne.

KERMI szakvélemények és modellazonosítók

A KERMI szakvéleményekrõl már volt szó, most kicsit a bevizsgált motorok számait nézzük át, sajnos nem mindig szerepel pontos azonosító, sõt olyan is van, hogy biztosan hibás az adat.

  • Simson moped SR2E 1962. XII. 7.
  • Simson Schwalbe KR51 1964. VI. 15.
  • Simson Star SR4-II 1965. XII. 15.
  • Simson Sperber 1967. X. 13.
  • Simson Spatz 1967. X. 6.
  • Simson mofa SL1 1971. VI. 15.
  • Simson Star SR4-2/1 1972. III. 06.
  • Simson S50 prototípus 1974. IV.
  • Simson Schwalbe KR51/1 K 1974. V.
  • Simson S50B 1975. IV. 16.
  • Simson S50B1 1976. II. 03.
  • Simson S50B2 1977. XII. 22.
  • Simson S50N-H 1978. I. 05.
  • Simson S51N-H 1980. I. 14.
  • Simson Schwalbe KR51/2 N-H 1980. V. 27.
  • Simson S51B 1-3 1980. IX. 02.
  • Simson S51E (megszakítós gyújtás) 1983. III. 10.
  • Simson S51E 1983. VI. 23.
  • Simson S70C 1985. I. 24.
  • Simson S51B 2-4/1 1986. XI. 06.
  • Simson S51B 1-4 1987. XII. 17.
  • Simson SR50/1B 1988. X. 21.
  • Simson S51/1B H40 1990. III. 27.
  • Simson S53C 1990. VIII. 28.

Simson gyertyamenet javítás

tags: #simson #star #motorszam #információ