Simson Star: A Madársorozat Ikonikus Darabja és Műszaki Jellemzői

Az 1964-es Lipcsei Vásáron a Simson egy olyan modellel jelent meg, amely merőben eltért az előző, akkoriban már elavultnak ható SR2E moped mellett. Ez a jármű a madársorozat része, ő a seregély (a Star seregélyt jelent.) A másik nagyon híres darabja a sornak a fecske, azaz a Schwalbe.

A Simson Star modern megjelenésével elég nagy tömeget vonzott magához a vásárvárosban. Még ebben az évben elhozták a Budapesti Nemzetközi Vásárra is a motort, ahol egy picit eltörpült az új sláger, a Trabant 601 mögött. Hazánkban 1965-től lehetett megvásárolni. Az 1965-ös évben megbízhatóságáról tett tanúbizonyságot a trópusokon is, hiszen a fél világot bejárták a Starok nyergében. A 60 km/órás végsebességnek hála, nagyobb átlagsebességet értek el, mint az 1988-ban az SR2-esekkel. Összességében 1975-ig több, mint 500 000 Star hagyta el a gyárat.

Design és Felszereltség

A Simson Star a 60-as évek divatját követte motorkerékpáros vonalvezetésével, nagyméretű fényszóróival és azzal, hogy akár két személy szállítására is alkalmas volt. Jellemzői közé tartozott a 16 colos kerekek telefékekkel, féklámpával, gyújtáskapcsolókulccsal, üresjárati visszajelzővel, parkolólámpával, tokozott lánccal és az ülés alatti tárolóhellyel. Motorja kényszerlevegőhűtéses, 3,4 lóerős, egybeépített háromsebességes lábkapcsolású váltóval készült. Fontos megjegyezni, hogy rendszámos motorkerékpárok voltak, mert nem fért bele a segédmotoros kategóriába a nagyobb végsebessége és a kétszemélyes mivolta miatt.

Simson Star Vs. Simson Star

A korabeli Starsokról szólva, itthon a legtöbb Star a hetvenes évek elejei, zömükben 1971-esek, és többnyire nem szerelték fel kormányindexszel.

Fejlesztések és Típusváltozatok

Az évek során a Simson Star több módosításon is átesett. 1966-ban a korábbi NKJ karburátorokat felváltotta a modernebb BVF 16N jelű porlasztó, ami hozzájárult a jármű hatékonyabb működéséhez. 1968-tól az SR4-2/1 es lett a típusjelzés. Több ponton is módosították a kismotort.

Simson kuplung javítás lépésről lépésre

Ezek a változtatások többek között érintették a csomagtartót, ami gumi borítást kapott, az ülésről eltávolították az alumínium szegélycsíkot, a markolatok színe sötét lett, megújult a leáztatós tankmatrica, és módosult a km óra számlapja is. Az első példányokon még borostyánsárga volt a féklámpa, amit piros váltott fel a korabeli KRESZ módosítások miatt.

Az 1974-es modellévre további változásokat hajtottak végre a már lassan kifutó szérián. Ekkor fekete keretet kapott a lámpa, sötét lengéscsillapítók kerültek beépítésre, módosított, öntisztító fékbetétek és a külső hátsó fékkar volt a frissítések között.

Műszaki Adatok és Fogyasztás

A Simson Star műszaki paraméterei részletesen mutatják be a motor teljesítményét és üzemeltetését, különös tekintettel a fogyasztásra.

A motor tipusa M53 / 1 KF, hengerfurata 40 mm, lökete 39,5 mm, kapacitása 49,6 cm3. Sűrítési aránya 9,5:1, teljesítménye 2,5 kw (3,4 LE) 5750 - 6500 fordulat / perc, maximális nyomatéka 0,45 kpm 3500 ford. / perc. Porlasztó tipusa NKJ - 134, később 16 N1 - 6.

Fogyasztás és Üzemanyag

A Simson Star egyik legfontosabb jellemzője az üzemanyag-fogyasztása, amely 2,5 - 2,7 liter / 100 km. Az üzemanyag keverék 33:1 arányú. Az üzemanyag tartály térfogata 8,5 liter (ami körülbelül 6,2 kg), tartalék kapacitása pedig 1,5 liter.

Útmutató a kuplung leszedő helyes használatához

Íme egy részletesebb áttekintés a Simson Star technikai adatairól:

Paraméter Érték
Motor tipusa M53 / 1 KF
Henger furat 40 mm
Ütés 39,5 mm
Kapacitás 49,6 cm3
Sűrítési arány 9,5:1
Teljesítmény 2,5 kw (3,4 LE) 5750 - 6500 fordulat / perc
Max. nyomaték 0,45 kpm 3500 ford. / perc
Porlasztó tipusa NKJ - 134, 16 N1 - 6
Üzemanyag keverék 33:1
Fogyasztás 2,5 - 2,7 l / 100 km
Üzemanyag tartály térfogata 8,5 liter (6,2 kg)
Tartalék 1,5 liter
Sebességváltó olaj mennyisége 0,5 liter
Elektromos rendszer 6 V / 33 Watt
Gyújtógyertya Isolator: MM 14 - 240
Üres tömeg 70 kg
Össztömeg 230 kg
Csomagtartó teherbíró képessége 10 kg

Személyes Használati Tapasztalatok

Egy barátomnak volt Simson Star motorja, egyszer kipróbáltam egy körre és megállapítottam hogy ez maga a tökéletes motor és nekem ilyen kell. Tetszett, hogy minden kezelőszerve finoman és határozottan működik, pöccre indul, stabil az alapjárata, induláskor erő van benne és menetközben harmadik fokozatban rángatásmentesen felhúz már 20 km/ó sebességtől kb 70-ig. 50-60 között volt a legszebb csicsergő a hangja, azt gondoltam ez a sebesség elég lesz nekem. A rugózása is kellemes volt elöl-hátul. Gyüjtöttem rá a pénzt és minden eladó Start megnéztem a vásárban. Végre összejött a vételár és egy idős bácsitól megvettem egyet, kétéves volt gyári hibátlan állapotban éppen bejáratva. Ezzel vizsgáztam le nagymotorra (mert akkoriban még rendszámos volt) és kőrösi bukósisakkal napszemüveggel nagyon elegáns volt, a lányok is örömmel felültek hátra a szép motorra.

Elégedetten használtam, ezzel jártam suliba, boltba meg mindenhova amíg rá nem jöttem a korlátaira: az ülése kényelmetlenül kicsi 2 személy részére, a hátsó lábtartó a lengővillára volt szerelve, az út egyenetlenségei rázták a hátsó utas lábát,ez hosszú úton kellemetlen és fárasztó. A motorja is gyengécske pótutassal különösen emelkedőn vagy széllel szemben. Ekkor kezdtem el nézegetni az MZ-ket...

A használat során kisebb javításokra is szükség volt. Egy bukásnál tőből letört a baloldali lábtartó, amit magam javítottam. Két évig, amíg nálam volt, egy sebváltó középreállító rugót kellett cserélnem, mert eltört.

Simson gyertyamenet javítás

tags: #simson #star #fogyasztas