Scudo 1.6 HDI Vezérlés Csere Intervallum: Minden, Amit Tudnod Kell

A belső égésű motorokban a vezérlés hatalmas szerepet tölt be. A vezérlés feladata, hogy a töltet a legoptimálisabb pillanatban, megfelelő mennyiségben a hengertérbe kerüljön, illetve lehetővé tegye az égéstermék távozását. Fontos tudni, hogy egy bizonyos kilométer megtétel után, vagy időtartam után kötelezővé válik a vezérlés cseréje.

Ha ez a csere elmarad, annak súlyos következményei lehetnek a jármű motorjának a minőségében, működésében. A gyártók nagy segítségünkre vannak a tekintetben, hogy az autóalkatrészek használatának maximumát meghatározzák. Ettől függetlenül fontos, hogy mindig résen legyünk, ugyanis ezek a megadott paraméterek nem jelentik azt, hogy az adott autóalkatrész ne mehetne tönkre idő előtt.

Vezérműszíj elhelyezkedése a motorban

Miért Fontos a Vezérlés Cseréje?

A vezérműszíj anyaga legfőképp gumi. Ennek köszönhetően erős, ellenálló tulajdonágokkal bír, továbbá képes a motortérben keletkezett magas hőmérsékleti tartományban elvégezni az autó működéséhez szükséges feladatokat. Ebből következően rendkívül sok előnyös tulajdonsága van a guminak, de itt meg kell említeni a hátrányát is. Sajnos mindegy, hogy milyen technológiával készítik a vezérműszíjat, a gumi néhány év alatt elöregszik, amely végül szakadáshoz is vezethet.

A vezérműszíj feladata, hogy összhangban tartja a főtengelyt és a vezérműtengelyt. A vezérműszíj esetében rendkívül fontos, a fentebb említett csereperiódusra vonatkozó leírást betartanunk. Természetesen nem törvényszerű, hogy egy-egy vezérműszíj akár ne működhetne két-háromszázezer kilométert is, azonban a gyártók 80-, és 100 ezer kilométer között határozták meg a vezérműszíj alkatrészek csereperiódusát.

Ennek a meghatározott értéknek a meghaladásával azt kockáztatjuk, hogy a vezérműszíj akármikor elszakadhat, aminek következtében nagyon súlyos károkat okozhat a motortérben. Gondoljunk bele, hogy menetközben egy ilyen nagy sebességgel forgó vezérműszíj elszakad, majd elszabadul és mindent, ami csak az útjába kerül üt, ver, összetör a motortérben. Az eredmény pedig nem lesz más, mint egy több százezer forintos kár az autónkban, amit megelőzhettünk volna, ha jobban figyelünk a szükséges csereperiódus idejére.

Fiat Scudo levegőszűrő karbantartás

Vezérműszíj szakadásának következményei

Mikor Kell Cserélni a Vezérlést a Scudo 1.6 HDI Esetében?

Általánosságban a 60.000 és 200.000 km megtétele után vagy 5 év attól függ, melyik következik be hamarabb, de vannak olyan modellek, melyeknél a csere periódus elvileg 240 000 km. Mi azt javasoljuk, inkább cseréljék le hamarabb. Egy arany szabály van; ha használt autót vásárolunk, mindenféleképpen érdemes egyből lecseréltetni.

Nem tudhatjuk, a jármű javítás történetét vagy sajnos nem mindig bízhatunk benne, inkább érdemes kicseréltetni, még akkor is, ha megbontáskor úgy látszik, az újszerű.

Fontos megjegyezni, hogy ha az autónkat nem használjuk, és az előírt felét vagy még annál is kevesebbet futott a jármű kilométer tekintetében, akkor is törekednünk kell az alkatrész cseréjére, hiszen az idő elteltével az vezérlés alkatrész használaton kívül is öregszik, vagy tönkremegy.

Milyen Alkatrészeket Érdemes Cserélni a Vezérléssel Együtt?

Ajánlott a vezérműszíj cserével egyidejűleg a feszítő-és vezetőgörgőket, vízpumpát is cserélni. A vezérlés csere alkalmával nem elegendő csak a vezérműszíjat cserélni. Az autók többségénél a vezérműszíj hajtja a vízpumpát, de vannak olyan típusok ahol a hosszbordás szíj kapta ezt a feladatot.

Fontos megjegyezni, hogy a régi, elhasználódott csapágyhibás vízpumpa, ha működésképtelenné válik, akkor hatalmas károkat okoz a vezérműszíjban. Vízpumpa csere hiánya a későbbiekben hűtőfolyadék szivárgást okozhat. Komolyabb esetekben a csapágy szétesik, ami a szíjat félrevezeti és a műanyag vízpumpa lapátok is letörhetnek. Ez a hiba komoly motor károsodást is okozhat. Mindegyik esetben ugyanúgy meg kell bontani ismét a vezérlést, aminek a költségét megspórolhatod, ha vezérlés csere alkalmával egyben megtörténik a vízpumpa cseréje is.

Fiat Scudo sokoldalúsága

A vezérműszíj feszességét és elvezetését segítik a görgők. Típus függő, hogy egy adott autóban éppen mennyi görgővel tervezték a motor vezérlését. A görgők élettartama is azonos a vezérműszíjéval. Ha kimarad a cseréje, idővel zajos lehet. Egyes vezérléseknél patronos rezgéscsillapítót is alkalmaznak, hogy a rezgés egy adott tűrési értéken belül maradjon. A vezérműszíj, görgők és vízpumpa élettartama szempontjából ennek a cseréje is nagyon fontos. A gyárak kötelezően előírják a cseréjét.

Vezérlés alkatrészei

Vezérműlánc vs. Vezérműszíj

Egyes típusoknál vezérműszíj helyett vezérműláncot alkalmaznak. A vezérműlánc érdekesebb, mivel itt a gyártók nem határoznak meg kifejezett cserét, csak ellenőrzést. Ezeknek a cseréje akkor szükséges, ha hangja van, kb. ezt úgy tudnám jellemezni, hogy megváltozik a motor hangja, mélyebbre kicsit csattogósra. Vagy találóan ahogy a köznyelvben megjelent, a benzinesből dízel lett!

Így jogosan gondolhatnánk, hogy egy láncos motor százszor jobb, mint egy szíjas, mert nagyon ezzel nem kell foglalkozni. Sajnos ebben a formában ez nem igaz, mivel van olyan benzines alacsony köbcentis motor, melyeknél láncot alkalmaztak, tapasztalataink alapján 100-150 ezer kilométerenként igenis ezt is cserélni kell, jellemzően amelyek egy sorosak. Például Skoda Fabia, Fiat 1,3 Jtd, Opel Corsa 1,0 1,2.

Fontos Tippek a Vezérlés Cseréjéhez

  • Mindig azokat az anyagokat építsük be, amit a vezérlés szett doboza tartalmaz. Ne használjunk például más csavarokat, és főleg ne eltérő tulajdonságúakat.
  • Kellő nyomatékkal húzzuk meg a csavarokat, se több se kevesebb!
  • A vezérműszíj és elemeinek a cseréjét bízzuk szakemberekre. A cseréje igen nagy precizitást és pontosságot igényel, nem mellesleg célszerszámokat is.

A vezérműszíj kopására utaló 5 jel | AUTODOC tippek

Gyakori Scudo hibák

tags: #scudo #1.6 #hdi #vezérlés #csere #intervallum