A Féltengely Gumiharang Fontossága és Cseréje

A gépkocsi attól tud haladni, ha a kerekeik forognak. A féltengely a hajtásláncolat egyik legfontosabb része. A motorban keletkező hajtóerő a sebességváltóba halad át. Ezt a hátsó meghajtású autókban a kardántengelynek adják át, amit a hátsó hídnál a féltengely ad tovább. A féltengely nemcsak a vonóerőt továbbítja a sebességváltótól a kerekekre, hanem azt is biztosítja, hogy a kerekek mindig abban az irányban forduljanak el, amelyre a kormányrendszer utasítja.

A féltengely anyaga igen masszív, erős és egyben rugalmas, mivel nagy forgató nyomaték leadását kell közvetítenie a hajtott kerekekre. Az igénybevétel ciklikus jellegű, mivel nem egyformán terhelődik.

A Féltengely Szerkezete

A féltengely a gépjármű meghajtásának erőátviteli alkatrésze. A féltengely csukló szerkezete, legyen az belső vagy külső, alapvetően hasonló. A belső bordázott agy rész felületén golyópálya marások találhatóak, amelyekbe beülnek a golyók, és ezek adják át a nyomatékot. Ez után található a külső házrész, melynek belső részében szintén golyó pálya van kialakítva, a külső részén pedig úgy szint bordázat található. Az egyszerűség kedvéért, pont úgy néz ki, mint egy csapágy.

A féltengely csuklóban a bemarások biztosítják, hogy a féltengely csukló agyhoz rögzített része el tudjon fordulni arra, amerre a kormányt fordítjuk. Ez azért előnyös megoldás, mert evvel a technikával biztosítani tudjuk a hajtott kerék kormányozhatóságát is. A belső csukló köti össze a váltót és a féltengely rudat.

A féltengely rúd egy edzett fém rudazat, mindkét végén bordás kialakítású. A külső féltengely csukló minden autóban alakját tekintve teljesen egyforma, és a kerék felől található. Nevezik homokinetikus csukló, vagy golyós csukló néven is. A külső féltengely csukló a kerék agyba rögzül egy bordás részen át, és általában egy csavar rögzíti a kerékagyba. A külső féltengely csukló szerepe, hogy a kocsi kereke el tudjon mozdulni, és lehessen közben kormányozni, ezért nem fix, a nevében is adódik, hogy csuklani tud minden irányba. A legfontosabb, hogy a nagy szögelfordulás lehetővé legyen téve úgy, hogy a nyomaték is át tudjon adódni. Erre az erőátvitelre ezek a csuklók tökéletesen alkalmasak. A féltengely csukló belső pályája olyan anyagból van kialakítva, mint a csapágy belseje, ami bírja a nagy erőterhelést. Persze ennek is korlátozott lehet az élet ideje.

Útmutató Renault Trafic vásárláshoz Németországban

Variációk a féltengely rögzítésében

Érdemes megjegyezni, hogy léteznek különböző rögzítési módok. Például a Volkswagenekben igen sok ideig a tárcsás verzió volt beszerelve. Ekkor a tengelyvég a váltóba van rögzítve általában egy imbusz csavarral, majd következett a tárcsa alakú csukló, ezután a féltengely gumiharangja. A gumiharangot itt nem szalagbilinccsel rögzítjük a csuklóhoz, mint más esetekben, hanem a tárcsa formájú csuklón van 6 db furat és csavarokkal rögzítjük.

A Féltengely Gumiharang Szerepe és Anyaga

Annak biztosítása érdekében, hogy a féltengelycsukló mindig zökkenőmentesen működjön, azt és a kormányművet is egy zsírral feltöltött gumiharangba kell beágyazni. Ezek a zsírral feltöltött gumiharangok lezárják az autó kormányművének vagy féltengely csuklójának mindkét végét, miközben lehetővé teszik a kormánymű és a féltengelyek mozgását.

A féltengely gumiharangok és kormánymű gumiharangok a legtöbb esetben gumiból készültek és ki vannak téve az autó alatt lévő környezeti elemeknek (időjárás, kőfelverődés stb.) és a sok mozgásnak. Idővel a gumi az UV sugarak és az egyéb környezeti hatások (például hő) miatt elöregszik, és esetleg elszakad. A gumiharangnál a legfontosabb, hogy gyárilag milyennel szerelték fel a gépjárművet.

A minőségi gumiharangok komoly mérnöki precizitással kidolgozott öntőforma és magas minőségű gumi alapanyagból készülnek, hogy ellenálljanak a környezeti behatásoknak és a folyamatos mozgásnak.

Hibák és Tünetek

A féltengely csukló porvédőjének elöregedése, illetve elszakadása az egyik leggyakoribb probléma. A csukló porvédője az idő előrehaladtával, mivel az anyaga - gumiból készül - elöregszik, és berepedezik. Ha nem időben vesszük észre ezt, és kiszakad, van rá esély, hogy a féltengely csukló is tönkremegy, mivel a féltengely csukló belülről grafitos zsírral van tömve. A kiszakadt gumiharangon keresztül a zsír kijut, szennyeződések (por, víz, homok) jutnak be, melyek gyorsan károsítják a csukló belső mechanikáját.

Symbioz: Captur és Arkana között

Kattogó vagy kattanó hangot akkor hallhatunk, ha a kormányt elfordítjuk és felgyorsítunk. Ilyenkor a féltengely csukló golyópályája megkopik és bemarások is keletkezhetnek rajta. Csukló eltöréséről csak nagyon extrém esetekben hallunk, például balesetek alkalmával.

A Féltengely Gumiharang Cseréje és Karbantartása

Az autók rendszeres karbantartásakor a professzionális szerelőknek minden esetben meg kell vizsgálni a gumiharangok állapotát és észre kell venniük, amikor élettartamuk végéhez közelednek, és erről tájékoztatni kell a jármű tulajdonosát.

A csere folyamata

A féltengely gumiharang cseréje nem bonyolult feladat, de precíz munkát igényel. A pontos munkafolyamat az autó típusától függően változhat, de általában a következő lépéseket kell követni:

  1. Emelje meg az autót, és támasztassa alá biztonságosan.
  2. Vegye le a kereket.
  3. Távolítsa el a féltengelycsuklót védő alkatrészeket.
  4. Óvatosan feszítse le a sérült gumiharangot.
  5. Tisztítsa meg a féltengelycsuklót a szennyeződésektől és a régi zsírtól.
  6. Helyezze fel az új gumiharangot, és rögzítse a bilinccsel.
  7. Kenje be a féltengelycsuklót friss féltengelyzsírral.
  8. Szerelje vissza a féltengelycsuklót védő alkatrészeket.
  9. Szerelje vissza a kereket.
  10. Engedje le az autót.

Fontos! A féltengely gumiharang cseréjét javasolt szakemberrel végeztetni, ha nem rendelkezik megfelelő műszaki ismeretekkel és tapasztalattal.

Suzuki projekt 11. rész - Féltengely gumiharang csere

Tippek a féltengely gumiharang élettartamának meghosszabbításához:

  • Rendszeresen ellenőrizze a gumiharang állapotát.
  • Kerülje a kátyúkat és az úthibákat.
  • Ne terhelje túl az autót.

A féltengely gumiharang cseréje egy viszonylag olcsó javítás, amely megakadályozhatja, hogy a féltengelycsuklót is cserélni kelljen, amivel plusz költségek terhelik az autó tulajdonosát. Webáruházunkban elérhető féltengely és kormánymű gumiharang készletek is.

Renault Scenic biztonsági öv beállítási útmutató

Szolgáltatások és Partnerműhelyek

A műhelyünkben minőségi garanciával vállaljuk az alábbi szolgáltatásokat, minden esetben számlát adunk:

Szolgáltatás Tartalom
Olajcsere Olaj, olajszűrő, levegőszűrő és pollenszűrő cseréjének munkadíja
Olajcsere (plusz) Olaj, olajszűrő, levegőszűrő, pollenszűrő és üzemanyagszűrő cseréjének munkadíja
Vezérlés csere Vezérlés cseréjének munkadíja (I., II., III. változat)
Kuplung csere Kuplung cseréjének munkadíja (I., II., III. változat)

Ügyfélvélemények

  • „Nagyon gyorsak voltak a fiúk. Felhívtam őket, két nap múlva újra vezettem az autómat. Nem zörög, nem rángat. Újra olyan, mint újkorában."
  • „A nevem Heller János, nagyon meg vagyok elégedve a céggel. Segítőkészek, korrektek. Vidékről, telefonon intézve maximális hozzáállással kaptam meg a megfelelő terméket. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Szigeti Imre Agrobig Kft."

Hol találhatók a partnerműhelyek?

A kiszerelő műhelyek azok számára nyújtanak segítséget, akik nem tudják megoldani a féltengely kiszerelését saját vagy ismerős műhely segítségével. Számukra ajánljuk a közelükben lévő társ szervizt:

  • Autó Nyíri, 2120 Dunakeszi, Egressy u. 11
  • 1151 Budapest, Mélyfúró 1.
  • SZBX TRANSPORT KFT., 7400 Kaposvár, Guba Sándor u.
  • 9027 Győr, Puskás Tivadar u.
  • 7100 Szekszárd, Tartsay Vilmos u.
  • 9700 Szombathely, Zeli Major u.
  • 7831 Pellérd, Iskola u.
  • 7150 Bonyhád, Perczel Mór u.
  • 6400 Kiskunhalas, Szegedi út 71.
  • 3508 Miskolc, Gárdonyi Géza u.

tags: #renault #clio #kulso #feltengely #gumiharang