A Range Rover Története és Fejlődése: A Műfajteremtő Luxusterepjáró Származása
A műfajteremtő prémium terepjáró, a Range Rover, az Egyesült Királyságban terveztük és építettük. Utolérhetetlen kifinomultságával és folyamatos innovációival alapjaiban változtatta meg az autóipart. Ahogy az lenni szokott egy-egy típus esetében, már a bemutatásuk előtti időből is akadnak érdekességek velük kapcsolatban. Nincs ez másként a Range Rover esetében sem.
A Gyökerek: A Rover és a Land Rover
Az 50-es és a 60-as években a virágzó brit autógyártás egyik bástyája a Rover volt. A márka történetének egyik legfontosabb modellje, az 1948-as Land Rover alapjaiban változtatta meg az összkerékhajtású járművekről alkotott képet.
A Series-I-es a mezőgazdaságban dolgozók univerzális munkaeszközeként hódította meg a piacot, de hamar kiderült, hogy sokkal többre hivatott, mint amire szánták, ezért a Tickford karosszériaépítő cég már 1948-ban elkészítette a zárt, hétszemélyes változatot, melyet többek között egy darabból álló szélvédővel, fűtéssel és padlószőnyeggel is ellátott. Magas ára miatt összesen 641 darabot adtak el, és 1951-ben le is álltak az átépítéssel, a gyár azonban 1954-től bevezetett egy hasonló szériát, ők furgon karosszériából alakították ki a személyszállításra alkalmas Station Wagon modellt.
A néhány újdonsággal, például fűtéssel, kényelmesebb ülésekkel, kárpitozással és belső világítással is felszerelt Land Rover továbbra is puritán maradt, kiemelkedő terepképességei mellett épített úton gyengén teljesített. 1958-tól több prototípus is készült, melyekben megpróbálták egyesíteni a Roverek kényelmét a Land Rover hajtásláncával és futóművével, a Road Rover azonban nem jutott el a szériagyártásig.
A Range Rover Születése: A Velar Projekt
A hatvanas évek közepén megnőtt az igény a szabadidős célokra használható terepjárók iránt. Ez főleg az Egyesült Államokban jelentkezett, de a Rover marketingesei szerint egész Európára is jellemző volt. A projektet végül az amerikai igények mozdították előre, az USA-ban ugyanis megjelentek a nagy teljesítményű terepjárók, az International Harvester Scout, a Jeep Wagoneer és a Ford Bronco.
Melyik alufelni illik a Range Roveredre?
A Rover nem akart lemaradni, így Charles Spencer King elindította a 100 hüvelykes Station Wagon programot, melyhez a kiindulási alapot egy Buick V8-assal felszerelt Series II 88-as és egy Bronco adta. Belátták, hogy a megcélzott komfortszintet laprugók helyett csak tekercsrugókkal lehet elérni, a megfelelő menettulajdonságokhoz állandó összkerékhajtásra, a jelentősen megnövelt teljesítményhez pedig egy új váltóra is szükség lesz.
A Rover ismét az Atlanti-óceánon túlra szegezte tekintetét, ám ezúttal nem a Willy’s Jeep adott ihletet. A Ford Bronco és a Jeep Wagoneer ellenfelét álmodták meg a britek, a Rover P6 alapjaira. A Range Rover prototípusát titokban tartandó, külön nevet adtak neki, ez lett a Velar, ami az olasz velare szóból származott. Az 1969-re elkészült prototípusok néhány részlettől eltekintve véglegesek voltak. Tartottak tőle, hogy a konkurens márkák idő előtt tudomást szereznek a Land Rover terveiről, ezért Velar néven tesztelték az autókat.
Az autó főtervezőiiként Charles ‘Spen’ King és Gordon Ashford nevét említhetjük, akik 1968-ra el is készültek a prototípussal. A formatervért David Bache felelt, de a próbadarabok számára rögtönzött egyszerű, mégis modern külső borítás annyira frappánsan sikerült, hogy Bache végül csak a részleteken finomított, és új hűtőrácsot tervezett, a többi a mérnökök érdeme.
A Buick-eredetű Rover V8 motor
Annak ellenére, hogy a Range Rover eredeti motorja a Buicktól származik, Rover V8-asként vált híressé az 1960-ban bemutatott konstrukció. A teljesen alumíniumból készült, nyomórudas OHV-motor fejlesztését az 50-es évek végén kezdték.
Nagy teherbírása mellett a legfontosabb tulajdonsága, hogy könnyű volt, pusztán 144 kg-ot nyomott, így kiválóan alkalmasnak bizonyult a kisebb teljesítményű, de hasonló helyigényű négyhengeresek kiváltására. A Rover USA-ban működő érdekeltségét vezető J. Bruce McWilliamstől származott az ötlet, hogy Roverekbe is beépítsék a Buick fejlesztését, ezért meggyőzte az amerikaiakat, hogy adják el a licencet az angoloknak.
Az Első Generáció: A Range Rover Classic (1970-1996)
A sikeres tesztek után 1970-ben végül lehullott a lepel a Range Rover feliratú szériaváltozatról, amelyre egy kis, ovális táblát erősítettek „By Land Rover” felirattal. A karosszériát döntően alumíniumpanelekből építették fel, csak a kétfelé nyíló hátsó ajtó és a motorháztető készült acélból.
Az első Range Roverek még csak három ajtóval rendelkeztek, mozgatásukról V8-as motor gondoskodott és természetesen az összkerékhajtás sem maradt ki a terepjáró receptjéből. Bár túlmutatott a klasszikus Land Rover kényelmén, az első szériát még nem nevezték luxusterepjárónak, elsősorban a műszaki tartalom miatt számított kiemelkedőnek. Az alapárát pedig 1998 fontban szabták meg.
Orrában a 3,5 literes, 135 lóerős V8-assal és a négyfokozatú kézi váltóval 95 mérföld/órás (153 km/h) végsebességre volt képes, a 0-60 mérföld/órás (0-97 km/h) sprintet kevesebb mint 15 másodperc alatt teljesítette, ezt akkoriban a legtöbb limuzin sem tudta felülmúlni! A remélt eladási adatok teljesültek és az első években a használt Range Roverek magasan a listaár felett cseréltek gazdát.
The restoration of Range Rover Classic Part I
Fejlesztések és Típusváltozatok
Az ütőképes újdonság gyorsan népszerűvé vált, annyira, hogy az igények ismét megelőzték a fejlesztést. Sokáig ugyanis csak háromajtós karosszériával kínálták, és hiába járt egy második kilincs a hátul ülőknek, körülményes volt a ki- és beszállás.
A svájci Monteverdi és az olasz Fissore egy igényes megoldással állt elő, és ötajtóssá alakította a Range Rovert, ami annyira jól sikerült, hogy a Land Rover továbbra is fenntartotta a gyári garanciát ezekre a példányokra, sőt, egy év múlva, 1981-ben gyártani kezdte. Az első ötajtós változatra 11 évet kellett várni, ugyanis az csak 1981-ben érkezett a piacra, de 1982-ben követte még egy újdonság a felszereltségében, méghozzá az automatikus sebességváltó.
1982-től az automatikus váltó is megjelent az opciós listán, a háromfokozatú szerkezet a Chryslertől származott, ezt szintén a vásárlók nyomására valósították meg. Ám az 1982-es különlegességek közé tartozik még a pápamobil is, amit II. János Pál pápa a szigetországi látogatásakor kapott. 1984-ben javítottak az anyagok minőségén, már bőrkárpittal is lehetett Range Rovert venni.
1986-ban kívülről is megújult az egyre nagyobb presztízsű terepjáró, amely 1992-re már luxuscikké vált. Négy évvel később érkezett az első dízelmotoros változat, majd 1987-ben megejtették az észak-amerikai debütálást is. Két évre rá a V8-as motor hengerűrtartalmát 3,5 literről 3,9 literre növelték, illetve a terepjárók között elsőként kapott blokkolásgátlót.
A fejlődés ezután sem állt meg, hiszen 1992-ben elektronikus menetstabilizálóval, illetve adaptív légrugókkal gazdagodott a Range Rover felszereltsége. A motor hengerűrtartalmát 4,2 literre növelték, a csúcsmodell légrugózással és hosszabb, 100 helyett 108 hüvelykes tengelytávval készült. Az erősebb benzines és dízelmotorok megjelenésével egyidőben az autóba ABS és számítógéppel vezérelt, magasságában állítható légrugózás került. Vogue (az USA-ban Country) néven elegáns modell jelent meg húsz centiméterrel hosszabb hátsó lábtérrel. A régi széria utolsó módosítása a dupla légzsákok autóba kerülése volt.
A klasszikus Range Rover népszerű autónak számított a rendőrségnél, de nehéz terepen mentő- és tűzoltóautónak is használták különlegesen felkészített változatait.
1970 és 1996 között összesen 417.615 darab klasszikus Range Rover készült. A 26 éves termelés alatt átlagosan évente körülbelül 12.000 autó kelt el. Az első generáció továbbra is gyártásban maradt, egészen 1996-ig. Tehát összesen 26 évig tartották piacon, és 317 615 darabot gyártottak belőle.
A Második Generáció: P38A (1994-2001)
Viszont 22 évvel a piacra lépése után még mindig az első generáció rótta az utakat, de már nem sokáig. A második generáció 1994-ben debütált és éles váltást hozott, hiszen a két évtized alatt már ikonikussá vált kerek fényszórókat egyszerű téglalapra cserélték. Ugyanakkor még több luxust pakoltak az autóba, ám ezzel együtt a megbízhatóságán esett egy kis csorba. Bár az újdonság is megtartott olyan praktikus részleteket, mint például az osztott csomagtér-ajtó, az első generáció továbbra is gyártásban maradt, egészen 1996-ig. Míg a második generáció csak 7 évig maradt gyártásban.
A Harmadik Generáció: L322 (2001-2012)
A harmadik generáció aztán visszanyúlt a dicső elsőhöz, a téglalap alakú fényszórótesteket kerek egységek díszítették. Az autó már az ezredforduló után, 2001-ben érkezett a piacokra. Ebben már V8-as dízel is helyet kapott; igaz, csak 2006-tól, illetve olyan luxus finomságok, mint a 20 colos, gyémánttal esztergált alufelnik. 2010-ben ráncfelvarrásra küldték, amelynek során a világon elsőként 12 colos TFT kijelzőt is kapott a vezető a körműszerek közé.
A Márka Bővülése: Az Almodellek Megjelenése
Azonban nem szabad megfeledkezni a Sport változatról sem, amelyet 2005-ben dobtak piacra a nagyobb teljesítményre vágyó vevők számára. Ennek V8-as motorját turbófeltöltővel spékelték meg, a 4,2 literes lökettérfogatot ráadásul később öt literre növelték, ezzel már 5,9 alatt százon volt a luxusterpjáró. Bár innentől már akár szabadidő-autónak is nevezhetnénk, hiszen a vásárlóközönség ekkorra már réges-rég nem a terepjáró képességeket tartotta a legfontosabbnak. Természetesen a Sport modellek futóművét is a nevéhez illően próbálták áthangolni, állítható magasságot is kínálva hozzá. A Sport változatot pedig maga James Bond, akarom mondani Daniel Craig leplezte le New York utcáin.
A Range Rover Evoque, amely 2011 júliusában került gyártásba, a Land Rover LRX koncepcióautóból ered, amelyhez hasonlít. A márka merészsége megmutatkozott az Evoque Convertible, tehát a kabrió piacra dobásakor és azóta sem igazán talált követőre egy-két kivételtől eltekintve.
Végül érkezett a Velar, ami most már nem álnévként szolgált, helyette a luxus és a kifinomultság szinonimája kívánt lenni. A negyedik generációval pedig eljutottunk a napjainkban is forgalmazott típushoz, amelynél újra felbukkant a Velar név. Mellette szinte elavultnak tűnt a harmadik generáció, és a mérnökök eléggé odatették magukat, hogy a legek SUV-ja legyen az újdonság. A negyedik generációs típus ugyanis teljes egészében alumínium kasztnival gurult le a gyártósorról és a valaha volt legáramvonalasabb Range Rover lett. De a V6-os háromliteres motorral felszerelt modellt tudták még fokozni. 2015-ben megjelent az SVR, ami a valaha volt legerősebb gyári Land Rovernek számított a maga 565 lóerejével.
LONDON ÁLTAL INSPIRÁLT, LIMITÁLT KIADÁSÚ MODELLEK A Ranger Rover márka modellpalettáján most minden modell exkluzív kiadásban is elérhető. A limitált kiadásokat London legikonikusabb városrészei inspiráltak. RANGE ROVER Utolérhetetlen kifinomultság. RANGE ROVER SPORT Zsigeri, drámai, kompromisszumoktól mentes. RANGE ROVER VELAR Kifinomult elegancia. RANGE ROVER EVOQUE Karizmatikus és magabiztos. ÚJ TÁVLATOK FELFEDEZÉSE Folytassa velünk a kalandokat. FINANSZÍROZÁS TESTRE SZABÁSA Válasszon ki egy fizetési konstrukciót, amely ugyanolyan igényes, mint az új Range Rovere. RANGE ROVER VÁSÁRLÁSA Konfigurálja és rendelje meg új Range Roverét online.
The restoration of Range Rover Classic Part I
Tulajdonosváltások és a Márka Sorsa
A Land Rover időközben többször is tulajdonost váltott, a fejlesztés kezdetén független Rover 1967-ben a Leyland Motor Corporation irányítása alá került, később a részben állami tulajdonú cégóriás, a British Leyland részeként működött, a névváltás és az 1988-as privatizáció után a Rover Group tagjaként végül 1994-ben a BMW tulajdona lett.
24 év után akkor kezdték árusítani a Range Rover második szériáját, amely a modernizált Rover V8-as mellett 2,5 literes, soros hathengeres BMW dízellel is kapható volt. Még a BMW fejlesztette, de 2001-ben már a Ford vezetése alatt került piacra az LM kódnevű harmadik generáció. A vadonatúj műszaki alapokra épülő széria elsőként a BMW, később a Jaguar V8-as benzinesét kapta, utóbbi kompresszorral is rendelhető volt, a soros hathencgeres dízelt először a Jaguar, majd a Ford V8-as dízele váltotta le.
A Rover ugyan 2005-ben megszűnt, a Land Rover azonban a nehéz időszakokban is megtartotta az értékét. Nem csoda, hogy miután 2008-ban a Tata tulajdonába került, a Jaguar Land Rover néven tovább működő cégcsoport korábban sosem látott típusokkal igyekezett kihasználni a műfajteremtő sorozat örökségét.
És, hogy mit hoz a jövője? Valószínűleg a villanyosítást, amire már több kísérletet is tettek, először 2013-ban, amikor még a harmadik generáció alapjain kísérleteztek egy konnektoros hibriddel, amelyben a V6-os egységet támogatta a villanymotor. Már a harmadik generációnál elkezdődött a villanyosítás.
Szomorú, de úgy tűnik, hogy a Jaguar Land Rover kivonja a forgalomból az egyik legfontosabbnak tűnő márkanevét, vagyis a Land Rovert. Ezt úgy kell elképzelni, mint ahogy a RAM-nél vagy épp a Cupránál: tehát például a Defender ezentúl nem Land Rover Defender lesz, csak simán Defender. A döntés hátterében az áll, hogy a Jaguar Land Rover jobban elkülönítené az egyes típusok - ezentúl márkák - karakterét egymástól. Nem mintha ezek típusként nagyon egymásra csúsznának, és nem lenne egyértelmű, hogy melyik micsoda. Gerry McGovern, a JLR kreatív igazgatója szerint a típusok már most is elég erős márkanevek, ezért erre erősítenének rá. Maga a Land Rover név nem fog eltűnni teljesen, ami ebben a helyzetben további félreértéseket szülhet.
Megbízhatóság és Kihívások
A Range Rover márka némi vitát is kiváltott, különösen azok részéről, akiket aggaszt a nagy, luxusjárművek potenciális negatív környezeti hatása. A Range Roverek könnyen nyithatók és indíthatók voltak az eBay-en könnyen elérhető kézi eszközökkel. Az AutoTrader szerint a Range Roverek „bonyolult, költséges járművek, és nagyon drága alkatrészekkel vannak tele.” A Land Rover márka "minőségi problémák örökségével" rendelkezik, és a J.D. Power rangsorában "az alsó kategóriában" szerepel az általános minőség, megbízhatóság, értékesítési elégedettség és ügyfélszolgálat tekintetében, az autók csak a "Jobb, mint a legtöbb" minősítést érdemelték ki az általános teljesítmény és design kategóriában.
Range Rover Történelmi Adatok Összefoglalása
| Év | Esemény |
|---|---|
| 1948 | Land Rover bemutatása |
| 1968 | Velar prototípus elkészült |
| 1969 | Range Rover formaterv véglegesítése |
| 1970 | Első generációs Range Rover (Classic) bemutatása |
| 1981 | Négyajtós változat bevezetése (gyári gyártás) |
| 1982 | Automata sebességváltó megjelenése az opciók között, pápamobil |
| 1984 | Bőrkárpit és anyagminőség javítása |
| 1987 | Észak-amerikai debütálás |
| 1989 | V8-as motor hengerűrtartalmának növelése (3,9 liter), blokkolásgátló (ABS) |
| 1992 | Elektronikus menetstabilizáló és adaptív légrugózás |
| 1993 | Dupla légzsák alapáron, elkészült az utolsó kétajtós modell |
| 1994 | Második generáció (P38A) debütálása |
| 1996 | Első generáció (Classic) gyártásának befejezése |
| 2001 | Harmadik generáció (L322) bemutatása |
| 2005 | Range Rover Sport piacra dobása |
| 2008 | Jaguar Land Rover a Tata Motors tulajdonába kerül |
| 2010 | Harmadik generációs modell ráncfelvarrás (12 colos TFT kijelző) |
| 2011 | Range Rover Evoque gyártásba kerül |
| 2013 | Kísérletek konnektoros hibriddel, Range Rover Hybrid bemutatása |
| 2015 | Range Rover SVR megjelenése |
| 2017 | Range Rover Velar bemutatása |