A Peugeot 307: Egy Elit Beszállító Felemelkedése és Kihívásai
Mindenki életében vannak meghatározó autók, amiket ugyan sosem jutna eszünkbe kirakni háttérképnek, de valami miatt mégis beleégnek az emlékezetünkbe. A felsoroltak akár egyszerre is játszhatnak a Peugeot történelmének egyik legnépszerűbb típusánál, a 307-esnél. Nekem viszont nem ezért maradt meg a fejemben, hiszen amikor 2001-ben megjelent, kilenc éves voltam, és a Peugeot 307 első példányai pár év múlva youngtimerek lesznek.
A kezdeti benyomások és a design
A 307 tényleg nagy ugrás volt a 306-oshoz képest, de közel sem okozott olyan meglepetést, mint a nem sokkal korábban bemutatott 206-os. A marketingkörítés viszont kivételesen jópofára sikeredett, jókat röhögtem, amikor a rég látott reklámokat előhalásztam. Emlékszem, a 307-es nyilvános hazai bemutatóján kivetítős játékon lehetett részt venni. Nem volt túl nehéz; egy nagyon alap Flash cucc, ahol az autó különböző pontjain kellett megtalálni az egérrel kikattintható részeket.
A 307-es mindig is tetszett, de nem találkoztam még olyannal, aki lerondázta volna. Hiába vettek belőle rengeteget még itthon is, ma sem unalmas a forma, egyedül ez a fehér áll kevésbé jól neki (minden más árnyalatban viszont állat).
Év Autója cím és az első nehézségek
A típus el is nyerte a 2002-es Év autója címet, de hamar jött a feketeleves: a CAN bus-os elektronikai rendszer változatos hibái (eleve lassan reagált mindenre tőle az autó, ha egyáltalán...), és a zörgő utastér miatt sok tulajdonos kívánta pokolba. A helyzetet súlyosbította, hogy az óriási legyártott mennyiség miatt (az első években félmilliós darabszámok) néha egészen banális alkatrészekre is hónapokat kellett várnia a tulajdonosoknak. Megkockáztatom, erről a típusról kaptuk a legtöbb Népítéletet, összesen 451-en mesélik el kalandjaikat, kálváriájukat - kinek hogy adta ki. A 6,51-es átlag tényleg nem túl jó érték, de az ítéleteket böngészve kiderül, hogy a tulajdonosok fele 4-esnél magasabb osztályzatot adott az autójára, ami azért nem rossz.
Gyakori hibák és visszahívási akciók
A garanciális javítások mellett tizennégy visszahívási akcióval próbálták menteni a helyzetet. Ezek közül talán a legnagyobb az ABS és az ESP hibája miatti 2007-ben.
Megoldások a Peugeot 206 kilométeróra hibáira
A leggyakoribb problémák és a kapcsolódó visszahívások részletezve:
| Dátum / Gyártási időszak | Hiba leírása |
|---|---|
| 2002. májusi gyártás | A futómű baloldali stabilizátora hozzáérhet fékcsőhöz, amitől szélsőséges esetben megszűnhet a fékhatás. |
| 2004. május-június közötti gyártás | Az első felfüggesztés és/vagy a gömbcsukló hibája. |
| 2003. november-2004. április közötti gyártás | A hibás motorvezérlő elektronika a fojtószelep leállását vagy eltörését okozhatja, amitől vészüzemmódba áll az autó. |
| 2005. június | Visszahívták a plüsszőnyeges autókat, mert azok hozzáérhettek a gázpedálhoz. |
| 2005. december | A fékcső bölcsőjének hibája miatt jelentettek be visszahívást. Az alkatrész kidörzsölheti a fékcsövet, ami így akár el is eregetheti a fékolajat. |
| 2006. június | Újabb visszahívási akciót jelentettek be. Ritka esetekben a hátsó kereszttag és a hátsó oldalsó elemek nem felelnek meg a gyártói előírásoknak. |
| 2002. május-2002. | A motorvezérlő szoftver bizonyos esetekben nem juttat elegendő üzemanyagot az égéstérbe, ami így a motor károsodásához vezethet. |
| 2006. június | Következett az újabb visszahívási akció, ezúttal az EGR-szeleppel volt probléma. Ritka esetekben a kérdéses alkatrész hirtelen motorleállást és újraindulást okozhat, valamint felvillantja a check engine lámpát is. |
| 2007. április | A hűtőfolyadék hőmérsékletét figyelő szenzor meghibásodhat, ami magas hűtőfolyadékra figyelmeztető kontrollámpa felvillanását, ritka esetben a motor hibás működését is okozhatja. A visszahívási akciót 2007. októberében kiterjesztették a korábban hibátlannak tartott 1,6-os benzinmotorra is. |
| 2008. február | A kétliteres DW10-es kódjelű turbódízelmotorral szerelt 307-esekre jelentettek be visszahívási akciót. A vákuumszivattyú hibája miatt ingadozhat a fékrásegítés mértéke. |
| 2009. október | A világításvezérlő szoftver hibája miatt rendeltek el visszahívást. A hibás szoftver miatt szélsőséges esetben magától lekapcsolhatott a világítás. Ezt a visszahívási akciót 2010. októberében újra bejelentették, akkor 2006. december és 2008. |
| 2006. december-2009. | A fékrásegítő vákuumszivattyújában lévő szelep meghibásodhat. |
A 2005-ös facelift és az átdolgozott modell
A helyzet rengeteget javult a 2005-ös facelifttel, amikor harcsaszájat növesztett a 307-es, rövidebb lett a motorháztető, változtattak a lámpákon és bizonyos motorokban találtak még néhány lóerőt.
Fotelnepper: Az elvileg jó autó, nagyon olcsón – Peugeot 307 SW 2.0 – 2005.
Vezetési élmény és belső tér
A keserédes felvezető ellenére örömmel mentem a több, mint 300 ezer kilométert futott 2007-es 307-esért. Egyrészt a gyerekkori emlékek miatt, másrészt arra számítottam, hogy a mostanában kipróbált, elég jó bőrben lévő használt autókkal ellentétben bőven lesz mit írni róla. Előítéleteim csak félig igazolódtak be.
Bent is látszik, hogy használták az autót, de semmi durva. A kormány kicsit megkopott, az ajtóbehúzó környékén látszik egy kis hámlás, nehezen mászik vissza a biztonsági öv a helyére és egy picit felgyűrődött a vezetőülés kárpitja (sajnos nem javítható, mert a szövetet a szivacsra ragasztották), de ennyi. Azt hiszem, ezzel bárki kiegyezne egy tizenkét éves autón.
A kályhaezüst betét még ma is szép a középkonzolon, sok a tárolórekesz, úszunk a fényárban, elöl-hátul kényelmesen elférni: a 307-esben ugyanolyan kellemes létezni, mint egykor. Persze, nincs 2000-es évekből származó Peugeot elektronikai glitch nélkül: elsőre összevissza villódzott a hátsó beltéri világítás, de aztán magától elmúlt.
Akkoriban sokan panaszkodtak a 307-esre, hogy sokat puhult az elődjéhez képest, egyáltalán nem élvezetes vezetni, sokan úgy érezték, alig van már kapcsolatuk az autó mechanikai részével. Én újabb autókból ültem át a 307-esbe és érdekes módon ugyanez volt az élményem, csak a 307-es javára. Sportosan vezetni továbbra sem jó, hiszen a váltó közepesen rossz, és az egész autót inkább a kiszámítható, kényelmes haladásra találták ki. S ha már váltó: recsegve vette a rükvercet, ami nem egyedi jelenség ennél a típusnál. Összességében kifejezetten üdítő élmény olyat vezetni, amiben a mostani autókhoz képest több mechanikai élmény éri az embert.
Biztonság és kényelmi hiányosságok
A gyerekek biztonságát ekkor még nem mérték, és fontos információ, hogy az Isofix rögzítési pontok extraként voltak rendelhetőek. A legolcsóbb változatokba csak két légzsák járt és az ESP sem volt alap, csak az ABS. Meglepő, hogy a nagy ablakok mellett nem gondoltak a megfelelő méretű tükrökre, így városban kicsit fárasztó vele közlekedni. A gyors sávváltás már csak a szoruló indexkar miatt is nehézkes, típushiba, csoda hogy még működik. Nagyobb kátyúknál a hátsó futómű felől jön egy kis kopogás is, ez szintén jellemző a 307-esekre.
Motorválaszték és specifikus hibák
Hatféle méretű és üzemű motorral lehetett kapni 307-est, amikből a szívó benzinesek nem az alacsony fogyasztásukról híresek, de legalább csendesek. Az 1,4-es 75 (később 88) lóerős motor gyenge az ekkora méretű autóhoz, az 1,6-os (110 le) már elég, a kétezres csak forgatva megy jobban. Dízelből is három volt, amiből az 1,4-est csak igazi türelemjátékosoknak ajánlanám.
Dízelmotorok jellemző problémái
- Gyakran előforduló hiba a légtelenítő kézi pumpán jelentkező lyuk, ami miatt levegősödhet az üzemanyagrendszer. Cseréje az összes környező csővel együtt ajánlott, szerelők polipnak is szokták hívni.
- Az első szérián lévő pneumatikus működtetésű EGR egy kicsit megbízhatóbb szerkezet, mint a későbbi elektromos működtetésű.
- Az 1,6-os (109 lóerő) már jobb választás, de sokféle változata van, egyes típusoknál még a kettős tömegű lendkereket is megúszhatjuk, így érdemes jól utánanézni motorkód alapján.
- Az első generációra jellemző a porlasztócsúcs kifújása, ez jellemző ciccegő hangot, és kokszos-olajos lerakódást okoz a hengerfejben, illetve végső esetben azon kívül is. Ennek a hibának a javítása nem drága, azonban sok, aprólékos munka alaposan kitisztítani mindent, majd a réz tömítőgyűrűit kicserélni. Ennek elhanyagolása általában lerakódást okoz a motorolajban, ami szinte homokszerű kokszot jelent.
- A kétezres dízel már inkább sűrű autópályázásra való. Ez a változat Siemens befecskendezőrendszerrel készült. A turbón van egy geometria-szögállás érzékelő potméter, ami szereti elfelejteni a valóságot, ettől erőtlenné válik a motor. Cserélni lehetséges, de szakértelmet igényel, illetve már külön nem is kapható.
Váltók terén a gyengébb motorokhoz öt, a kétliteres dízelekhez hatsebességes manuális járt.
Fenntartási költségek és élettartam
A 300 ezer kilométer során harmincezrenként cseréltek olajat az autóban, kétszer kapott klímafeltöltést, 119 ezernél és 237 ezernél kapott új vezérlést és nagyjából ugyanekkor érett cserére az akkumulátor, illetve a futómű néhány alkatrésze is. Emellett még a gyertyacserék (59, 119, 161 és 168 ezer kilométernél ) és a generátor halála (237 ezernél) ami érdekesebb. Ezek így, a gyertyacseréket leszámítva nem tűnnek annyira meredeknek, de az ördög sosem alszik.
Minden a Peugeot 206 hűtőfolyadékáról
Vásárlási tanácsok és alternatívák
Ha szerelmes a 307-esbe vehet ilyet, de ha lehet, kerülje a soktulajos betegágyakat valamint a facelift előtti példányokat, és szánja rá a pénzt az előzetes átvizsgálásra! Bele kell, hogy férjen a büdzsébe, hiszen az óriási kínálat miatt (közel 400 darab a piacon) a legolcsóbb, vizsgás 307-esekhez már 400 ezer forint alatt hozzájuthatunk, és az árplafon is kétmillió alatt van, de annyiért már nyitható tetős CC-t kapunk.
Ha szeretne egy kicsit jobbat autózni, a Ford Focus II lehet az alternatíva, köztes megoldásnak ott a Volkswagen Golf V, ha pedig az unalmat választaná, az egyik utolsó igazán tartós Toyota, a Corolla lesz az ön választása.
tags: #peugeot #307 #beszallito #elit