PEUGEOT 3008 SUV: Felszereltségi Szintek és Innovatív Megoldások Áttekintése

A PEUGEOT 3008 SUV piacvezető a kompakt SUV-k szegmensében: 2016-os bemutatkozása óta több mint 800.000 példány készült belőle. Európában és a kontinensen kívül is kereskedelmi sikertörténetnek számít, amit 2017-ben Az Év Autója kitüntető cím koronázott meg. A PEUGEOT most büszkén mutatja be az új PEUGEOT 3008 SUV-t. Az új PEUGEOT 3008 SUV tökéletesen megtestesíti a „power of choice”, azaz a választás szabadságának eszméjét: két- és négykerék-meghajtású plug-in hibrid változatban, valamint benzines és dízelmotorokkal egyaránt elérhető, így ötvözi a hatékonyságot a vezetés örömével. Az élményt fokozandó, ebben a modellben is bemutatkozik a márka új felszereltségi szint struktúrája, amelyet a PEUGEOT 308-ban ismerhettünk meg. Az új PEUGEOT 3008 SUV dizájn és felszereltség tekintetében is új rendszert teremt, amely egyszerre egyszerűsíti a különböző felszereltségi szintek közötti eligazodást, valamint árnyaltabbá, gazdagabbá teszi az egyes szinteket. Az új verzió struktúra három felszereltségi szintre épül. Minden egyes szinthez elérhető egy kiegészítő, köztes szint: ezek a megfelelő nevű „csomagban” olyan elemeket kínálnak, amelyek révén az erre nyitott ügyfelek új kényelmi, esztétikai vagy praktikus funkciókkal gazdagíthatják autójukat.

Inspiráló Külső Dizájn és Világítástechnika

Az új PEUGEOT 3008 SUV orr-része továbbra is úttörő formatervezési megoldás, tökéletesen egyedi és inspiráló. A kifinomult, dinamikus vonalvezetés a modernitás új szakaszát jelenti. A keret nélküli hűtőrács tekintélyt parancsoló, ugyanakkor finom vonalú, a fényszórók alatt kis szárnyakban végződik, így formai egységbe vonja az orr-rész minden egyes alkotórészét. Az új lökhárítóba épített, ragyogó fekete légterelők és a fényezett védőszegély a modell sportos jellegét emelik ki, már az első felszereltségi szinten is. A GT és a GT Pack változatokon egyedi hűtőrács jelenik meg, amely tovább erősíti a prémium jelleget. Újratervezték az első fényszórókat is: az agresszívabb tekintet szakít az eddig megszokott stílussal. Már a belépő szinten LED-es technológia működik, a fényszórótestek vonalai pedig igen élesen, összetartó nappali fényekben végződnek. Ez a sajátságos világítás tökéletesen illeszkedik a PEUGEOT jelenlegi stílusához, első pillantásra felismerhetővé teszi a modellt.

A GT csomag már Full LED fényszórókat kínál, amelyek még dobnak egyet a különleges, high-tech megjelenésen. Ebben a változatban továbbfejlesztett nappali fény és kanyarfényszóró is található, utóbbi akár 90 km/h sebességnél is segíti a biztonságos kanyarodást. Fontos újdonság, hogy a hagyományos ködfényszórók helyett a modellben az úgynevezett „Foggy Mode” funkció kapott helyet. A hátsó fényszórók - köztük a tolatólámpa - is megkapták a Full LED technológiát, a márkára jellemző oroszlánkarmok pedig 3D-ben jelennek meg, így téve egyedivé a modell hátsó részét. Az irányjelzők futófényesek. A hátsó fényszórókat átlátszó, füstszínű bura védi, amely meghosszabbítja a csomagtér mentén húzódó fekete díszsávot, optikailag szélesítve az autót. A GT változatban lesz elérhető az új, 19 collos gyémántfényű „San Francisco” könnyűfém keréktárcsa -ez is a verzió exkluzív mivoltát erősíti.

Az Utastér: Kényelem és Technológia Harmóniája

A PEUGEOT 3008 sikerében mindig nagy szerepe volt a látványos utastérnek. Az új PEUGEOT 3008 SUV nem adja alább az intelligens technológiai megoldások terén sem: a legújabb generációt képviselő vezetést segítő rendszerek mellett új PEUGEOT i-Cockpit® teljesít benne szolgálatot, új, még tökéletesebb megjelenésű műszerfallal és szintén új, 10 collos HD érintőképernyővel. A 12,3 hüvelykes digitális műszeregység teljes egészében személyre szabható, egyedileg beállítható. Az új, 10 hüvelykes központi HD érintőképernyő hét, zongorabillentyű szerűen elhelyezett gomb - az úgynevezett „toggles switches” - segítségével is vezérelhető. Az elegáns megjelenésű képernyőn bármikor közvetlenül elérhetjük a legfontosabb kényelmi szolgáltatásokat: az audió rendszert, a légkondicionálót, a hangvezérléssel működő 3D navigációs rendszert, az autó beállításait, a telefont, a mobilalkalmazásokat és a vészvillogót. A belső égésű motorokkal szerelt, automata váltós változatokon a középkonzolon találjuk a vezetési mód kiválasztására szolgáló gombot, mellyel a Normal, a Sport és az Eco mód között választhatunk.

Az okostelefon mindennapjaink szerves része, így az új PEUGEOT 3008 SUV-ból sem hiányozhat. A telefon töltéséhez a vezeték nélküli töltőn kívül az első üléssorban egy, a hátsó üléssorban pedig újdonságként két USB-csatlakozó áll rendelkezésre. Az új PEUGEOT 3008 SUV-ban akár 515 wattos FOCAL® hifi berendezéssel is garantálhatjuk ahamisítatlan francia hangzást. Kéz nélkül nyitható csomagtér, Nyitható panorámatető, Több pontos masszázsülés, Elektromos kézifék.

Megoldások a Peugeot 206 kilométeróra hibáira

Intelligens Vezetést Segítő Rendszerek

Az új PEUGEOT 3008 SUV-ban a legújabb generációt képviselő vezetést segítő rendszerek teszik teljessé a technológiai kínálatot: Éjjellátó rendszer (Night Vision), amely egyedülálló a kompakt SUV-k szegmensében: éjszaka és korlátozott látási viszonyok mellett segíti az autó elé kerülő élőlények (gyalogosok, állatok) felismerését. A rendszer 200-250 méteres távolságban (azaz a fényszórók hatótávján túl is) érzékel, az infravörös kamera képe pedig a digitális műszeregységen, a vezető látóterében jelenik meg. Adaptív tempomat Stop and Go funkcióval (az EAT8 automata váltós modelleken): újraindítja az autót, ha az 3 másodpercnél rövidebb időre állt le. A rendszer a gázpedál vagy a kormány mögötti gomb megnyomásával aktiválható újra, és 0 km/h sebességtől kezdve mindig elérhető. A funkció a Drive Assist Plus csomag részeként lesz kapható. Sávtartó automatika (az adaptív tempomathoz kapcsolódva) segít az autó sávban elfoglalt helyzetének tartásában.

Peugeot 3008 Plug-in Hybrid 225LE FWD teszt | Akkor vedd, ha tudod tölteni is

Az új PEUGEOT 3008 SUV természetesen mindig a kényelmi és a vezetést segítő berendezések teljes kínálatát nyújtja: Adaptív tempomat 30 km/h funkcióval a manuális váltós változatokban, állítható követési távolsággal, Visiopark 1 180°-os hátsó kamerával, Visiopark 2 360°-os első és hátsó kamerával, Park Assist, aktív parkolássegítő rendszer járdával párhuzamos és arra merőleges parkolóhelyekhez, Aktív sávelhagyásra figyelmeztető jelzés iránykorrigálással, Éberségfigyelő, amely 65 km/h sebesség felett, hosszú utakon, a kormány apró mozdulatainak elemzésével figyeli a vezető éberségét. Adaptív fényszóró, Sebességkorlátozó táblákat felismerő rendszer sebességajánlással, Aktív holttérfigyelő (iránykorrigálással) 12km/h sebesség felett, Advanced Grip Control, optimalizált kipörgésgátló 4 úttípusra (normál, hó, sár, homok), speciális gumiabroncsokkal, Hill Assist Descent Control (HADC), amely meredek lejtőkön segít biztonságosan irányban tartani az autót.

Motorválaszték és Plug-in Hibrid Technológia

A figyelemreméltóan hatékony és erős HYBRID 4 300 e-EAT8 motor a 200 lóerős (147 kW) PureTech benzinmotor és két elektromos motor kombinációja. Az egyik (110 lóerős, azaz 81 kW-os) villanymotor elöl, az e-EAT8 váltóhoz kötve teljesít szolgálatot, a másik (112 lóerős, azaz 83 kW-os) pedig a hátsó tengelyt hajtja. Az elektromos módban is elérhető 4WD üzemmód rossz utakon, nehéz terepen biztosít stabil meghajtást. Nedves, sáros, havas, csúszós úton is kifogástalan tapadást garantál, mivel a teljesítményt elektronikus vezérléssel, homogén módon osztja el a négy kerék között. A 225 lóerős (165 kW-os) kétkerék-meghajtású HYBRID változatban egy 180 lóerős (132 kW-os) PureTech benzinmotor és az e-EAT8 váltóhoz kapcsolt 110 lóerős (80 kW-os) elektromos motor működik együtt. Az EMP2 (Efficient Modular Platform) padlólemezre épített modell mindkét meghajtású változata több lengőkaros hátsó futóművet kapott, amely remek egyensúlyt teremt a vezetés élvezete és az utazás komfortja között. Ráadásul úgy, hogy ezt sem az utastér kényelme, sem a csomagtér mérete nem sínyli meg.

Az elektromos motor lítiumion akkumulátorának kapacitása 13,2 kWh. A teljes feltöltés időtartama hozzávetőlegesen így alakul:

  • 7,4 kW-os Wall Boxról: a 7,4 kW-os egyfázisú kábellel kb. 1 óra 45 perc,
  • Megerősített (16A) csatlakozóról: a 3,7 kW-os egyfázisú kábellel kb. 4 óra.

A teljes birtoklási költség (TCO = Total Cost of Ownership) a hivatásos felhasználók számára régóta ismert és alkalmazott fogalom, de természetesen a magánszemélyek számára is fontos adat. A plug-in hibrid autók vételára ugyanis magasabb, mint a belsőégésű változatoké, de az üzemeltetés során más tényezőket is figyelembe kell venni: a vásárláshoz igénybe vehető támogatások (környezetvédelmi és egyéb bónuszok, céges vásárlások támogatása stb.), karbantartási költség, alacsony üzemanyagköltség. A cél az, hogy az elektromos és hibrid autóknál várható TCO azonos legyen a belsőégésű változatéval. Easy-Charge, avagy hogyan könnyítsük meg ügyfeleinknek a különböző töltési megoldások közötti tájékozódást: töltési megoldások otthonra vagy az irodába, széles kínálattal (megerősített csatlakozó, Wall box, Smart Wall box stb.), az elektromos hálózat helyszíni felmérésétől a megfelelő berendezésre tett javaslaton át a berendezés teljeskörű felszereléséig, nyilvános töltőpontok a Free2Move Services segítségével: virtuális töltőkártya révén használhatunk kb. 195 ezer töltőpontot Európa-szerte, a töltők között pedig a távolság, a töltés sebessége és ára szerint is kereshetünk és választhatunk. A kiválasztott töltőponthoz az autó navigációs rendszere irányít el. Trip planner: a Free2Move Services mobilalkalmazásban, a hátralévő hatótáv és az útvonalon elérhető töltőállomások figyelembevételével megtervezhetjük akár hosszabb utazásainkat is. Az így megtervezett útvonalat átküldhetjük az autó navigációs rendszerébe. Mobility Pass: az autó törlesztőrészletébe belekalkulált díj fejében bármikor igényelhetünk csereautót, így élvezve a teljes és garantált szabad mozgást. A MyPeugeot® mobilalkalmazáson keresztül vagy az autó érintőképernyőjén előre beprogramozhatjuk az utastér hőmérsékletének automatikus beállítását, amely akkor zajlik, amikor az autót töltjük.

Peugeot 206 relé probléma

Az Új PEUGEOT E-3008: Elektromos Jövő a STLA Medium Platformon

A jelenlegi PEUGEOT 3008 igazi bestseller, mely az utóbbi 7 évben 130 országban több mint 1 320 000 ügyfelet hódított meg. A PEUGEOT változatlanul arra törekszik, hogy 2025-re minden modellje elektromos változatban is elérhető legyen, 2030-ra pedig szeretné elérni, hogy európai értékesítései 100%-át az elektromos modellek tegyék ki. A PEUGEOT E-3008 az első olyan modell, amely a Stellantis vadonatúj STLA Medium platformjára épült. Az innovatív platform egy teljesen új szintet képvisel, úgy tervezték, hogy az ügyfelek számára legfontosabb szempontoknak megfelelően a legjobb szolgáltatásokat nyújtsa. A „Next-Level” PEUGEOT E-3008-at kizárólag a franciaországi Sochaux-ban fogják gyártani, és várhatóan 2024-ben kerül piacra. A modellválaszték az egyszerűség kedvéért két felszereltségi szintből (Allure és GT), 3 opciós csomagból és három elektromos motorból áll majd (210 LE, nagy hatótávú 230 LE és kétmotoros 320 LE négykerék-meghajtással).

LINDA JACKSON, A PEUGEOT VEZÉRIGAZGATÓJA: „A Next-Level E-3008 bevezetése fontos állomása annak a folyamatnak, mely a PEUGEOT 100%-ban elektromos márkává való gyökeres átalakulását célozza. A modell design, vezetési élmény és hatékonyság szempontjából új mércét állít fel. MATTHIAS HOSSANN, A PEUGEOT FORMATERVEZÉSI IGAZGATÓJA: „Az új E-3008-ban a Peugeot kreativitása és merészsége egyaránt kifejezésre jut, a modell a márka valamennyi alapértékét megtestesíti. Az új E-3008 fastback SUV designjával azonnal felhívja magára a figyelmet. A nagymacskás jelleg részben a jármű kiegyensúlyozott arányaiból is következik.”

Az E-3008 Kiemelkedő Dizájnja és Innovatív Utastere

Az új E-3008 orr-része kinézetre teljesen újszerű. A hűtőrács fölött az autó teljes szélességében egy keskeny, elegáns sáv húzódik, benne az ultrakompakt fényszórókkal. A modell valamennyi változata LED-es fényszórókkal van felszerelve. A hagyományos fastback sziluettnek modernebb megjelenést biztosít a „lebegő” hátsó spoiler. Az új E-3008 impozáns hátsó részének dinamikus formáit még jobban kiemeli a - GT változatokon 3D technológiájú - emblematikus három fénykarom. Az oldalablakok szegélyeinek elrejtése is hozzájárult az elegáns, letisztult profilhoz. Külső kivitelét tekintve az új E-3008 modernebb és fentarthatóbb megközelítést tükröz. Az innovatív dikroikus pigmenteknek köszönhetően az Obsession-kék fényezés a fényviszonyoktól és az egyes karosszériaelemektől függően hol kék, hol zöld színben játszik, elegánsan jelezve, hogy az E-3008 már egy új korszak szülötte. A fényt sejtelmesen visszaveri a műszerfal teljes hosszában húzódó és az ajtókon is folytatódó elegáns alumíniumbetét.

A kívülről innovációt és eleganciát ígérő E-3008 belülről sem okoz csalódást. A PEUGEOT tervezőcsapata úgy döntött, hogy az i-Cockpit® három fő komponenséből kettőt összevon. A panoráma-képernyő valósággal lebeg a műszerfal fölött. A minél ergonomikusabb kialakítás jegyében a 21” ívelt panoráma-képernyő enyhén a vezető felé van fordítva, de az első utas is tökéletesen látja. A műszerfal közepén, a panoráma-képernyő jobb oldalán található érintőtechnológiás egység a vezető és az első utas számára egyaránt hozzáférhető. Itt van lehetőség a fűtés/klímaberendezés, a navigációs rendszer, a média- és a kapcsolódási funkciók stb. vezérlésére. Az új PEUGEOT Panoramic i-Cockpit® teljesen új felépítéssel rendelkezik. Újdonsága, hogy a panoráma-képernyő egy az utastérből nem látható rögzítőrendszerrel van a műszerfalra erősítve. A műszerfal közepén helyezkednek el az i-Toggle kapcsolók. Ezt a praktikus felépítést az tette lehetővé, hogy az automata sebességváltó vezérlője a műszerfalra került, mostantól a kormány jobb oldalán, közvetlenül a stop/start gomb mellett helyezkedik el. A kompakt kormány kezdettől meghatározó eleme a PEUGEOT i-Cockpit®-nak. A tervezők most ezt is újragondolták, hogy még nagyobb vezetési élményt és kényelmet nyújtson.

Az új E-3008 tágas és világos utasterében pihentető élményben van részünk. Az - Allure kiviteli szinten szintetikus bőr és szövetkárpitozású, a GT változaton bőr és Alcantara bevonatú - új első ülések kivételesen kényelmesek. Az új E-3008 első ülései AGR (Aktion für Gesunder Rücken) minősítéssel rendelkeznek, amit egy a gerincproblémák megelőzésével kapcsolatos kutatásokat támogató, német orvosokból és terapeutákból álló egyesület ítél oda. Az egészséges utastéri levegő biztosítása érdekében az új PEUGEOT E-3008 AQS (Air Quality System) rendszerrel van felszerelve, amely folyamatosan ellenőrzi az utastérbe kerülő leveő minőségét, és szükség esetén automatikusan bekapcsolja a belső levegő keringetése funkciót. GT kiviteli szinten ezen felül a szennyező gázokat és részecskéket kiszűrő opciós Clean Cabin légkezelő rendszer is kérhető. A kitűnő hangszigetelés még tovább fokozható az opciós többrétegű első ablakokkal. A hangszórókhoz egy 690 W-os 12 csatornás - D osztályú - erősítő társul. Az új E-3008 utasterében 17 különböző tárolóhely került kialakításra, melyek űrtartalma összesen kb. 34 liter. A kalaptartó alatt mért 520 literes hasznos térfogatával az új E-3008 csomagtartója ugyanolyan tágas, mint elődjéé.

Minden a Peugeot 206 hűtőfolyadékáról

E-3008 Technológia és Elektromos Hajtás

Az új STLA Medium platform vadonatúj első és hátsó tengelyeket foglal magában, melyek kialakítása kedvez a dinamikus menettulajdonságoknak. A vezető a középkonzolon elhelyezett kezelőszervvel négy üzemmód közül választhat. A szegmens tisztán elektromos SUV-i közül a legjobb fordulókörrel (10,6) rendelkező új E-3008 kompakt méretével különösen otthonosan mozog a városi forgalomban. A könnyebb manőverezés érdekében szériában hátsó kamerával van felszerelve, mely kétféle látószöget kínál: a gépjármű hátsó környezetét és madártávlati képét egyaránt meg tudja jeleníteni. A PEUGEOT az új E-3008 kínálatában szereplő Drive Assist Plus rendszerrel újabb lépést tesz a félautonóm vezetés felé. Félautomata sávváltás: a járművezető kívánságára sávot vált helyette. Előzetes sebességbeállítás: A jelzőtáblákról leolvasott és az online navigációs rendszerből származó információk alapján észleli, ha megváltozik az engedélyezett sebességhatár, és javasolja a vezetőnek, hogy módosítsa az adaptív sebességtartó automatika beállítását. Továbbfejlesztett Grip Control rendszer: csúszós felületeken optimalizálja a tapadást.

A PEUGEOT E-3008 az első olyan modell, amelyik a Stellantis vadonatúj STLA Medium platformjára épült. Az STLA Medium BEV-by-design platform a kerekek között rekord mennyiségű energia tárolására képes: az akkumulátor kapacitása a 98 kWh-t is elérheti, miközben a tengelytáv továbbra is rövid maradt (az E-3008 esetében 2,73 m). Az új generációs állandó mágneses szinkronmotor nagyobb teljesítményt és hatékonyságot kínál. A kétkerék-meghajtású változatok teljesítménye 157 kW (343 Nm), illetve 170 kW (343 Nm). A kétmotoros négykerék-meghajtású változat 240 kW összteljesítménnyel büszkélkedhet (elöl 157 kW, hátul 83 kW). A fordulatszám csökkentőt (reduktor) a Stellantis gyártja, szintén Franciaországban, a valenciennes-i üzemben. Az akkumulátor temperálása hűtőfolyadék keringtetésével történik. A váltakozó áramú töltéshez kétféle fedélzeti töltő áll rendelkezésre. A szupertöltőkön keresztül történő egyenáramú töltéshez az új E-3008 Mode 4 aljzata akár 160 kW teljesítmény fogadására is képes. Ez a rendkívül praktikus funkció lehetővé teszi, hogy egy elektromos készülék áramellátásáról az új PEUGEOT E-3008 nagyfeszültségű akkumulátora gondoskodjon (pl. egy elektromos kerékpár töltésekor vagy egy villamos készülék működtetésekor). A kompakt kormány mögött elhelyezett kapcsolókkal 3 különböző szintre állítható be a visszatápláló fékezés. A modell motorválasztéka - piactól függően - két villamosított (egy hibrid és egy plug-in hibrid) változattal és egy a nemzetközi piacokra szánt hajtáslánccal bővül.

E-3008 Csatlakoztathatóság és Kényelem

A GT változaton szériában kínált PEUGEOT i-Connect® Advanced rendszerrel még teljesebb az élmény. Ez a rendszer nagy teljesítményű TomTom online navigációval és utazástervező (Trip planner) funkcióval rendelkezik, amely a minél nagyobb hatótávolság és a könnyebb töltés érdekében optimális módon tervezi meg az utazásokat. Az ideális útvonal kiszámításához a rendszer számos információt vesz figyelembe, ilyenek többek között a megteendő távolság, az akkumulátor töltöttségi szintje az induláskor, a kívánt töltöttségi szint az érkezéskor, a sebesség, az energiafogyasztás, a forgalom, az út típusa, a domborzat... A természetes beszéden alapuló hangfelismerő funkciónak köszönhetően az „OK PEUGEOT” hangparancs az infotainment rendszer, a fűtés és a légkondicionáló, valamint a telefon funkcióihoz is hozzáférést biztosít. Segítségnyújtásképp és a felhasználókban felmerülő kérdések megválaszolása érdekében a rendszer egy digitális kezelési útmutatót és QR-kóddal elérhető oktatóanyagokat is tartalmaz. A PEUGEOT i-Connect® Advanced rendszerrel felszerelt modelleken a középkonzol hátsó részén a hátsó utasok számára két további (töltésre szolgáló) USB-C aljzat került elhelyezésre. Fenntartható politikájának megfelelően a PEUGEOT az új E-3008-at Franciaországban tervezi és gyártja. Az E-3008 Allure változatok egyszínű fényezéssel és dombornyomott motívumokkal ellátott bőr/szövetkárpitozással kerülnek forgalomba. Az E-3008 GT változatok kétszínű fényezéssel (fekete tető) és Alcantara kárpitokkal rendelkeznek. A PEUGEOT egy magasan pozicionált, általános termékpalettát kínáló kreatív márka. A „Power of ALLURE” jelmondatban foglalt ígérete minden egyes modelljében és szolgáltatásában tetten érhető. A márka legfőbb értékei a Vonzerő (vonzó design), az Érzelem (az ösztönös vezetés élménye) és az Igényesség (kompromisszumot nem ismerő minőség és könnyű használat).

Korábbi 3008 Generációk Felszereltségi Jellemzői

Már jó öt éve, 2009-ben mutatkozott be a Peugeot 3008-as. Épp ezért a tavaly őszi Frankfurti Autószalonra kapott egy kis frissítést. Csak a kötelező kört futották meg, belsejében semmi nem változott, csak a külsején cserélték le a könnyen és olcsón kifröccsenthető műanyagelemeket. Új az első lámpák rajzolata a nappali menetfénnyel, a Peugeot feliratos hűtőmaszk az 508 óta szokás, azt is megkapta, hogy feledtessék, ez még az első generációs 308-as rokona. A hátsó lámpáknak is jót tett a modellfrissítés, szebbek a korábbinál. Beülve először gondban is voltam. Hmm, mit is kell itt nézni, mi változott? Semmi, a belbecs változatlan - mondhatnánk. Maradt az elsőre és pláne az új 308-aséhoz képest túl nagy kormánykerék, aminek bár lapított az alja, csak annyira sportos, mint amennyire én balettos vagyok. Az ülések viszont simán jók, a pozíció a 3008-as jellegéből adódóan magas. Belül mindent maradt a régi. Kellemes, kényelmes, és a kisszobányi méretű középkonzol sem változott. A 3008-ast leginkább belső tulajdonságai miatt kedveltük meg. Külsejét nevezzük inkább csak érdekesnek. Utastere azonban tágas, a vezető az átlagosnál magasabbról lát rá a forgalomra és a hatfokozatú kézi váltó is nagyon eltalált helyre került. Odabent a 308-as formai elemeivel találkozunk, kicsit feljavított változatban. Bár a MINI már ellőtte a régimódinak tűnő billenőkapcsolók sorba építését, ez a Peugeotban is jól mutat. Az anyagok puhák, jó szagúak, igényes járgány hangulatát keltik. A 3008-as legnagyobb vonzerejét így egyértelműen az autó belseje jelenti. A tér mindenfelé bőven elég, a fejünk felett, a térdünk előtt egyaránt, és a második sorban sem szenvedés a lét. Az 1,6 négyzetméteres üvegtető is nagyot lendít a belső hangulaton. Az utazás során magunkkal vitt apró kacatok elnyeletésére zavarba ejtő számú lehetőség van. A kesztyűtartó furcsán szűk lett, valami nagyon belelóg. Kárpótlásul kettő van belőle, a kormány alatt is található egy. A headup display jó dolog, bár a Peugeot csak félmegoldást épített a 3008-asba. A tesztutat két, egyaránt 1,6 literes motorral felszerelt autóval tudtuk le. Ezek közül a benzineshez már többször volt szerencsénk és ezúttal sem csalódtunk benne. Kellemes társ az 1,6-os 110 lóerős dízel is, de ezzel már nem akkora kaland az autózás. A tesztelt Allure kivitelű 2.0 HDi ára most 1,2 milliós akcióval 7,15 millió, a tesztautóé 8,261. Az árból innen csak a gyengébb, 1.6-os HDi választásával lehet faragni, ami akcióban, a legjobb felszereltséggel csak 6,6 millió forint. A 3008-as karakteréhez illene az automata váltó, ezt az erősebb dízellel és az 1.6-os turbós benzinessel lehet választani, spórolásbajnokoknak meg ott a kisebb dízel robotváltóval. A 3008 jó választás annak, aki magasan ülve és úgy vezetve érzi magát jól és biztonságban. Vagy ha a lakhelyünk megközelítéséhez kell a 15 centis hasmagasság.

tags: #peugeot #3008 #style #felszereltseg #ismertető