Generátor szénkefe csere: Minden, amit tudnod kell

A járművünkben található generátor (és az ahhoz tartozó szénkefe is) fontos szerepet tölt be, hisz az elektromos berendezéseket látja el árammal és az akkumulátor töltéséért is felel. Ahhoz tehát, hogy közlekedni tudjuk, fontos a jól működő generátor, ám ahogy minden más alkatrész, ez is meghibásodhat, és lényegese hogy generátor hiba jeleit időbe felismerjük.

Ezek egy elektromos motorral rendelkeznek, melyek lehetővé teszik, hogy üzemeljenek. A szénkefe alapvető szerepet játszik a működésében, az érintkezése fontos folyamatokat eredményez a belsejében. Ez egy, a vázhoz vagy az álló részhez erősített szerkezet, amit rugók tartanak a helyén, a két ellentétes oldalon.

A forgó rész, rézlapokkal burkolt részéhez ér, és a használat során kopik, így idővel a szénkefe is cserélendő. Az optimális működés érdekében, minőségi szénkefével kell rendelkeznie.

A generátor szénkefe olyan 250 ezer kilométert bír ki, de ez persze erősen típusfüggő és nagyban befolyásolja a vezetési szokásunk is. Elkopni nem szokott teljesen, de ha a benne lévő rugó nem nyomja már le rendesen, akkor az maga a generátor működését befolyásolja. Ha a szénkefe elkopik, akkor a generátor nem fog dolgozni, nem tölt.

A forgórész tekercselése az úgynevezett csúszógyűrűkhöz van kivezetve, melyhez a szénkefék csatlakoznak.

Tippek az Opel Meriva A oszlop javításához

Feszültség szabályzó, szénkefe csere Bosch 70A 700 120 123 001 ( 90 413 760 ) generátornál.

Hogyan teszteljük autógenerátort | AUTODOC tippek

Szükséges eszközök a generátor leszereléséhez és a szénkefe cseréjéhez

  • Villáskulcs 17, 13, 10, esetleg 13,10 dugókulcs
  • Torx dugókulcsok
  • Vízpumpa fogó (utólagos klímás gépjármű esetén)

Fontos biztonsági intézkedések

  1. A leszerelés előtt áramtalanítani kell! Akku saru lekötés, de előtte, ha kódos a rádió, ellenőrizd, hogy meg van e a kódod!
  2. Az indító kulcs legyen a zsebünkben.

A generátor leszerelése

  1. A légmennyiség mérő csatlakozóját bontani. A műanyag szívócsövet le kell szerelni.
  2. A generátor felett lévő tartó konzolt (13-as csőkulcs) le kell szerelni.
  3. Vezetékeket félrehajtva rögzíteni, hogy ne legyenek útba a szerelésnél.
  4. Szereljük le a generátor szíjat. (Én egyetlen vízpumpa fogóval elfordítom a feszítő görgőt és a fix görgőről leakasztom a szíjat. Utólagos klímás a gépem, így ez a módszer alkalmazható.)
  5. A generátor felső részén lévő 8-as csavart, amely rögzíti a generátort a motorhoz, lazítsuk meg. Nem kell kivenni egyelőre.
  6. A generátor alsó részén van egy 10-es ármenő csavar. Gyárilag torx fejjel és hat lapfejű anyával. Ezt szereljük ki. Csak a motortér belseje felé húzható ki. (elég kényelmetlen szerelni)
  7. 10-es, illetve 13-as kulcsokat előkészítve vegyük ki a helyéről az előbb fellazított csavart. A generátor ekkor már kieshet a helyéről.
  8. Fordítsuk el és kössük ki az elektromos vezetékeket. Lehetséges, hogy a kábelek még műanyag bilinccsel rögzítve vannak a generátorhoz. Azt sajnos el kell vágni.
Generátor szénkefe

A védő burkolat leszerelése

  1. A három kereszthornyos csavart csavarjuk ki.
  2. Majd a burkolat peremén lévő három rögzítő fület óvatosan oldalra feszítve, illetve a burkolatot enyhén húzva kiakadnak a fülek és levehető a burkolat.
  3. A képen látszik a feszültségszabályzó helye illetve a hajlított érintkező. Ezt érdemes megtisztítani, oxid mentesíteni mielőtt az új szabályzó, vagy szénkefe felkerül.

A visszaszerelt szíjnál ügyelni kell, hogy a megfelelő helyre kerüljenek vissza a hossz bordák. Ha eddig nem száltál be a kocsiba akkor számíts arra, hogy a riasztó beindul. Ezért van a kulcs a zsebben. Rövid impulzusszerű indítózással, hogy a motor ne induljon be, a szíj a kisebb beállítási pontatlanságokat „korrigálja”. Ha minden rendben találunk, akkor mehet.

Beindítva a motort ellenőrizzük a töltés visszajelző illetve egyszerű feszültség méréssel.

Autó generátor

A generátor hibáinak jelei

Mivel a funkciójuk az, hogy újrahasznosítsák azt az elektromos energiát, amit az akis vezetés közben használ, nagyon fontos, hogy egy esetleges meghibásodásnál időben felismerjük, hogy most bizony a generátorral van baj. Ha ugyanis nem jó a generátor, az akkumulátor is csak mérsékleten fog működni.

Bár az akkumulátor élettartama 4-5 év, a generátoré lényegesen több. Az szakemberek véleménye is az, hogy általában a generátor az autó teljes élettartama alatt kitart, ugyanakkor vannak esetek, amikor ez nem egészen így van. Bár generátor strapabíró szerkezet, de mégis megeshet, hogy valamiért meghibásodik. Elöregedni alapvetően nem fog, de hibák, ahogy más alkatrészek esetében is, természetesen jelentkezhetnek, és nem árt, ha időben felismerjük ezeket.

Zafira EcoFlex olajszűrő csere útmutató

Amikor a generátor meghibásodik, annak bizony vannak jelei, melyeket, ha időben azonosítunk, akkor elkerülhetünk egy komolyabb meghibásodást. Vannak olyan generátor hiba jelek, melyek egyértelműen arra utalnak, hogy ez az alkatrész a hibás, de vannak olyanok is, melyek akár akkumulátor gondra is utalhatnak.

Lássuk, melyek a leggyakoribb jelzések, melyek megjelenése esetén gyanakodhatunk arra, hogy baj van a generátorral.

  • A töltés visszajelző lámpa felvillanása a műszerfalon: a legnyilvánvalóbb jelek közé tartozik, ha a műszerfalon felvillan a töltés visszajelző lámpácska. Ha azonban nem alszik ki a lámpácska, hanem égve marad, akkor mindenképp célszerű ellenőriztetni a generátort, mert valószínűleg valami gond van vele.
  • A világítás fényereje gyengül: amennyiben azt tapasztaljuk, hogy a műszerfalon lényegesen gyengébb a világítás fényereje, mint amit megszoktunk, akkor generátorhibára érdemes gyanakodni. Akár a fényszórók fénye is gyengébb lehet, bár ezt akkumulátor hiba is okozhatja.
  • Nem vagy lassan reagálnak az elektromos berendezések: mivel a generátor felel az elektromos alkatrészek energiaellátásáért, ezért ezek nem megfelelő működéséből is következtethetünk generátor hibára. Ha például azt tapasztaljuk, hogy nem tudjuk le vagy felhúzni az ablakot, netán igen, de lényegesen lassabban, mint kellene, vagy az elektromosan állítható visszapillantó tükör reakcióideje sem megfelelő, akkor célszerű generátor ellenőrzést kérni.
  • Haldokló akkumulátor: az is utalhat generátor hibára, ha az akkumulátor nem működik megfelelően. Ha ezután is tapasztaljuk a fent felsorolt hibajeleket, mint a gyenge fényerő, vagy a lassan reagáló ablakok, akkor valószínűleg a generátor a ludas.
  • Égett gumiszag: ha valamilyen fura szak csapja meg az orrunkat az autóból, az sosem jó jel, az égett gumiszag pedig generátorhibára is utalhat. A generátort ugyanis egy szíj hajtja meg, ha pedig ez a szíj nem foroghat szabadon valamiért, akkor az intenzív hő miatt éghet a gumi, ennek pedig lesz egy kellemetlen szaga. A szag tehát egy fontos generátor hiba jelzés, melyet érdemes komolyan venni, és utána járni, mi is okozza.
  • Szokatlan zajok: amennyiben csikorgó, visító hangot hallunk, akkor az többféle hibára is utalhat, többek között a generátor meghibásodás jele is lehet. A generátor meglehetősen összetett, számos elem alkotja, melyek elhasználódása vagy meghibásodása okozhat ilyen zajokat.

Mit tehetünk, ha a generátor hiba jelek bármelyikét is tapasztaljuk?

Amennyiben a fenti hibákat bármelyikét is észleljük, célszerű azonnal felkeresni egy szerelőt, és kideríteni, hogy pontosan mi okozza a gondot. Megeshet persze, hogy egyes hiba jelek megtévesztőek, és nem a generátorral van gond, de mivel azzal is lehet baj, érdemes arra is vetni egy pillantást, ha már elvittük az autót a szerelőhöz.

Amennyiben kiderül, hogy a generátor volt a ludas, akkor érdemes rákérdezni, hogy javításra vagy cserére van-e szükség. A generátor alapvetően nem túl bonyolult berendezés, van lehetőség a felújítására, javítására. Közel sem biztos, hogy az egész generátort ki kell dobnunk, hiszen a generátor hiba jelek csak arra utalnak, hogy a generátorral van gond, de azt nem tudhatjuk pontosan, hogy melyik elemével. Megeshet, hogy csak egy alkatrésze felelős a gondokért, és csak azt kell kicserélni, mert például elhasználódtak a kefék elhasználódtak, az egyenirányító, vagy a szabályozó.

A feszültségszabályzó szerepe

A feszültségszabályzó (rövidítve fesszabályzó) szabályozza a jármű generátorának az akkumulátor feltöltéséhez szükséges feszültséget. A generátort a szabályozó készteti arra, hogy folyamatosan 13,5 V és 14,5 V közötti feszültséget tudjon fenntartani. Ez ugyanis elegendő ahhoz, hogy az autó akkumulátora biztonságosan újra töltsön, úgy, hogy közben megóvja a jármű alkatrészeit, és elektromos áramköreit (a lámpákat, a vezeték rendszert, az elektromos kiegészítőket).

Milyen kerékpártartót válasszak Insignia Kombihoz?

Akkor, ha az autónk akkumulátora nem kapja meg a szükséges energiát, az akkumulátor töltési teljesítményét a jármű elektromos rendszereinek működtetése teljes mértékben felemészti. Majd, amikor az az összes töltést felhasználta, az autó aksija teljesen lemerül, és ezt követően nem fogjuk tudni a járművet elindítani. Ha azonban az akkumulátor túltöltődik, vagy esetleg túl magas töltőfeszültségnek lesz kitéve, akkor az akár tönkre is mehet, hiszen a benne található elektrolitok túlmelegednek és felforrnak. Ennek következtében az autó akkumulátorának a szivárgását és megduzzadását is tapasztalhatjuk.

A feszültségszabályzó hibájának jelei

  • Ingadozó motorteljesítmény: minden esetben gyakori tünet lehet, mely egyértelműen a meghibásodott feszültségszabályozóra utalhat. Valójában azt tapasztalhatjuk ilyenkor, hogy az autó rángat, durrog, és csak megszakításokkal gyorsul. Menet közben úgy tűnhet, mintha a motor küzdene, mintha le akarna fulladni. Azt is tapasztalhatjuk, hogy az autó motorja hirtelen megtorpan egy rövid időre. Illetve az autó generátor feszültségszabályzó hiba jelei közé tartozhat az is, hogy az autó gyorsulása nem egyenletes, hanem szaggatott. Tehát a motor kiszámíthatatlan, kellemetlenné teszi a vezetést, hiszen nem nyúlt egyenletes teljesítményt.
  • Villogó fények: Ha a feszültségszabályzóval van probléma, akkor annak a leggyakoribb jele az szokott lenni, hogy a műszerfalon villogó, pulzáló és elhalványuló fényeket tapasztalunk. Anélkül, hogy bármit állítgatnánk, a fényszórók is halvány és fényes erősség között ingadoznak. Ilyenkor gyakori, hogy a belső lámpák is elkezdenek villogni, sőt a távolsági fényszórók is nem várt módon kezdenek el működni.
  • "CHECK ENGINE" lámpa: Előfordulhat az is, hogy a feszültségszabályzó nem megfelelő működése miatt felvillan a műszerfalon a „CHECK ENGINE” lámpa, vagy akár az akkumulátor jelzőfénye is. Ez utóbbi azonban kigyulladhat akkor is, amikor az elektromos rendszer meghibásodik, ennek a hátterében is állhat a rossz feszültségszabályzó.

Bár lehet, hogy néhány autótulajdonos azt gondolja, hogy a feszültségszabályzó cseréje nem egy túlságosan bonyolult folyamat, ennek otthoni elvégzését senki nem szokta javasolni.

Generátor alkatrészei

tags: #opel #generátor #szénkefe #csere