A Hyundai története és a Kona modell bemutatása

A Hyundai napról napra meglepőbb autókkal rukkol elő, de mindegyikben van egy valami közös: meglepően jók. Összeszerelésre, minőségre nagyjából azt kapjuk, amit ennyi pénzért elvárunk, az európai ízlés alapján megrajzolt formák pedig számunkra is teljesen emészthetőek. A Kona különös megjelenése feltűnő jelenség, ezt elérte a Hyundai.

Aki ma formatervező, jó helyzetben van, elnézve az új autókat, jó pár gyártónál szabadon kiélhetik a legbetegebb álmaikat is. Lerajzolnak valamit, ami elég bizarrul mutat, belógatják tanulmányautóként, és mára teljesen normális, hogy egy-két éven belül ugyanaz a forma rendszámot kap.

A Kona is elég furcsa szerzet, Luc Donckerwolke odatette magát, és a Hyundai palettájába megérkezett általa egy olyan autó, amire ujjal mutogatnak még a kis srácok is, mert észreveszik, nem úgy, mint egy i30-at, ami remek autó, de ezt csak a felhasználó tudja. A Kona merész és különleges, de talán kicsit átesett a ló túloldalára.

Fiatalos, vad, csapongó a külső, de ugyanaz lesz vele, mint a Juke-kal. A Konát szokni kell, a háromfelé osztott első fényszórók elég érdekesek egy olyan világban, ahol például az Audi az A8-nál arra törekedett, hogy mindent egy lámpatestbe építhessen.

Persze, a halogén izzóknak hely kell, és a külön beépített főfényszóró és nappali menetfény teljesen érthető, de a legalsó szinten még megtaláljuk a feláras ködlámpát is. Hátul ugyanez a helyzet, fönt van egy dizájnos helyzetjelző test, a fontos izzókat meg Suzuki Wagon R módjára a lökhárítóba építették. Lökhárító, ember legyen a talpán, aki itt meg tudja mondani, mettől meddig tart, a matt szürkére fényezett elemek mindenbe belelógnak.

Firestone nyári gumi teszt

SUV-nak nevezni túlzás, inkább crossover, mivel magasabb, mint egy hagyományos kompakt. Az i20 Active-nál hosszabb és magasabb, az i30-nál rövidebb, szóval se nem kisautó, se nem kompakt, egy különös rést tölt be a Kona. Magasabb, mint egy hagyományos személyautó, az ülés is magasabban van, a kilátás sem rossz, de az orra is furcsán magas, azért nem olyan, mint egy rendes SUV-ban.

Bent is különös dolgok fogadnak, a Kona ugyanis egy kis életstílus-autó érzést is hoz. A gyáva fehér külső fényezés egyébként lehet látványos zöld, vagy világoskék, viszont bent is választhatunk színcsomagot. Ilyenkor kis keretet kapnak a légbeömlők, a kormány varrása is színes lesz, valamint az ülések varrásai, de ami a legfontosabb, hogy a biztonsági övek is, itt épp vörösek.

A Kona felszereltsége három szinten érhető el jelenleg, nekünk egy közel fullos jutott, ahogy ez általában lenni szokott. Pedig nem lenne fontos, mivel már alapáron is ad elég jó felszereltségeket, mint például az agresszív, de hatékony aktív sávtartót. Nem a legfinomabban működő rendszer, de teszi a dolgát és sötétben is egész ügyesen látja a felfestéseket.

Lejtmenet-vezérlő, visszagurulás-gátló, éberségfigyelő is van alapból, de elérhető tempomat is, digitális klíma, navigáció 7 colos érintőkijelzős fejegységgel. Ehhez már jár a 8 hangszórós, brutális mélyhanggal szóló Krell hifi is 250 ezerért, és ebben van 7 év Live szolgáltatás, 10 év térképfrissítés meg digitális adást vevő rádió.

Premium szinten már alap a vészfék-rendszer, ami városi tempónál állóra is fékezi a Konát. Az opciós színcsomag piros övei a legjobbak, de itt-ott piros keretekkel is találkozunk. Csomagtere több mint 360 literes alapból, bár ebbe vélhetően beletartoznak a padló alatti rekeszek is, amiből két szinten is találunk, apróságokat bőven pakolhatunk ide.

Linglong gumi vásárlási útmutató

Az ülések síkba dönthetőek, több mint 1100 liter így a raktér. A hátsó ajtó sem szűk, ekkora autó már egy kis család igényeit ki tudja szolgálni, hátul is van 12 Voltos csatlakozó. Lehet fűthető az ülés és a kormány is, mindkettő elég acélos, a téli hidegben rendkívül hasznos, főleg, hogy a fűtés elég későn érkezik egy nulla fok alatti reggelen.

A head-up display egész használható, bár az olcsóbb, plexire vetítő eszköz, teljesíti a feladatát. A Kona egész izgalmas megjelenésű kocsi, és akár vezetésre is az lehet. Bár kormányzása elektromos, semmiféle visszajelzése nincs, de legalább pontos, futóműve pedig feszes, már-már kemény, ami a mindennapokban kényelmetlenné is válhat. Dupla, vagy inkább tripla padlós a 361 literes csomagtér.

A Kona jelenleg kétféle motorral érhető el, Európában csak a turbósak játszanak, így alap a 120 lóerős 1,0 literes háromhengeres. Van még egy 177 lóerős négyhengeres 1,6-os is, amihez automata váltót és összkerékhajtást is kaphatunk, valójában ez csak a komolyabb igénybevételhez szükséges.

A mindennapokban pont elég a 120 lóerő, bár a motor hangja csúnya, ahogy már az i20 Active-ban is volt, erejét nem mondanám harmatosnak, jól viszi a Konát. Fogyasztani nem fog keveset, a 8,8 literes tesztátlagra még épp azt mondom, hogy jó, hosszabb távon hozzászokva ennél biztos lehet kevesebbet is kihozni belőle.

A váltó nem rossz, olyan, mint a kormányzás: elmegy, de itt nem is kell, hogy Type R-es váltási érzet legyen. Lett annyira formabontó, mint egy Juke, vagy egy Toyota C-HR, még izgalmasnak is mondhatjuk, felszereltsége meg bőséges is lehet.

Seicento hűtés javítása

Hyundai Kona

A Hyundai Kona

A Hyundai piaci helyzete és eredményei

A legnagyobb dél-koreai autógyár, a Hyundai Motor Co. rekord összegű negyedéves adózott eredményről számolt be. A Hyundai profitja több mint megduplázódott az előző év első negyedéhez képest és elérte a 586,6 milliárd wont (460 millió dollár). A jelentős eredményjavulás főként a Sonata limuzinnak és a Santa Fe összkerékhajtású szabadidőautonak volt köszönhető.

A dél-koreai kormány gazdaságösztönző céllal az elmúlt esztendőben csökkentette a gépkocsikra és más luxuscikkekre kivetett adó mértékét. A csökkentés elsősorban a magasabb kategóriájú belföldi és az importált gépkocsik értékesítésének kedvezett. Az évi 1,4 milliós dél-korai autópiacon azonban az olyan külföldi márkák, mint a General Motors, a Ford, a DaimlerChrysler és a BMW együttessen sem érik el az egy százalékot.

"A Hyundai Motor komoly reményeket táplál a márka európai jelenlétével kapcsolatban. A merész, vadonatúj Tucson a Hyundai nagyköveteként életre kelti szlogenünket: ’új gondolatok, új lehetőségek’. Azóta, hogy az első Santa Fe 2001-ben megjelent Európában, a Hyundai Motor több mint egymillió szabadidő-járművet adott el az európai vásárlóknak, ezzel is megerősítve a márka hiteles jelenlétét az egyre növekvő európai szabadidő-jármű piacon.

„A Hyundai progresszív szellemiségét és szenvedélyét jelképező formaterv teljesen átalakítja a márkát. A vadonatúj Tucson orrát a Hyundai jellegzetes, hatszögletű hűtőrácsa uralja; a LED-es fényszórókkal egységet alkotó maszk markáns karakterrel ruházza fel az autót. A formatervezők hátrébb költöztették a szélvédőoszlopokat, amelyek így optikailag elválnak a hosszú motorházfedéltől, kihangsúlyozva az autó kecses profilját. A kerékívek aszimmetrikus kialakítása álló helyzetben is dinamikus megjelenést kölcsönöz a járműnek.

A hátsó kerékív fölötti, kifejező ’Z’ karaktervonal plasztikus oldalprofilt rajzol, egyben erőteljes kiállással ruházza fel az autót. A belső felületekhez új, puha tapintású, kiváló minőségű anyagokat használtak fel. Emellett az utastér tervezése során messzemenőkig tesztelték a környezet ergonómiáját, biztosítva az egyszerű kezelhetőséget és a kellemes, érzéki élményt.

A vadonatúj Tucson teljes mértékben új fejlesztésű padlólemeze tágas helykínálattal vértezi fel a kompakt szabadidő-járművet. Az átgondolt helykihasználásnak köszönhetően a modell külső méretéhez viszonyítva különösen bőséges a belső tér, így a Tucson optimális helyet kínál az utasok és csomagjaik szállítására.

A vadonatúj Tucson olyan új kényelmi szolgáltatásokat kínál, mint a fűthető és szellőztethető első ülések, amelyek hosszabb ülőlapjuknak köszönhetően kényelmesebbek és a comboknak jobb alátámasztást biztosítanak. Az alkalmazott új technológiáknak köszönhetően a vadonatúj Tucson kategóriájának egyik legjobban felszerelt képviselője, ami a biztonsági berendezéseket illeti.

Ezek között megtalálható a három üzemmóddal (gyalogos, városi és országúti) rendelkező automatikus vészfékrendszer, amely önállóan működésbe hozza a fékberendezést, amint úgy ítéli meg, hogy túlságosan gyors ütemben csökken a távolság a Tucson és az előtte haladó jármű vagy gyalogos között.

A sávtartó rendszer megelőző kormánykorrekció révén segít elkerülni, hogy a gépkocsi a vezető szándéka ellenére elhagyja a forgalmi sávot. A hátsó keresztirányú forgalomfelügyeleti funkciójú radar 180 fokos tartományban figyeli a Tucson mögötti területet, és figyelmezteti a vezetőt, ha bármely irányból jármű keresztezné az útját.

Mindezen felül a holttérfigyelő rendszer a Tucson körüli forgalmat ellenőrzi, a sebességkorlátozásról tájékoztató funkció pedig az út fölött, illetve mellett elhelyezett jelzőtáblákat leolvasva és felismerve figyelmezteti a vezetőt az aktuális sebességhatárra.

A vadonatúj Tucson kategóriájának egyik legszélesebb motorkínálatával lép piacra. A Hyundai Motor az európai piacokon értékesített, új Tucson modelleket egytől egyig a Cseh Köztársaságban működő üzemében gyártja. A csehországi létesítmény kulcsfontosságú eleme annak a hosszú távú elkötelezettségnek, amellyel a Hyundai az európai jelenlétét szemléli.

A Hyundai igazi hollywoodi hangulatot varázsolt Budapestre, amikor itt forgatta a vadonatúj KONA Electric reklámfilmjét, amely egy kalandos utazás története, magával ragadó képekkel és filmes trükkökkel. A reklám egy kisfiú, Noé történetét meséli el, aki KONA kisautójával belefeledkezik a játékba, egy olyan képzeletbeli világban, ahol bármi lehetséges.

A spot azt üzeni, „Élj határtalanul” hiszen az új KONA több, mint egy autó: beindítja a képzeletedet és álmaid megvalósítására ösztönöz. "A képzelet varázslatos, és mi azt akartuk érzékeltetni, mintha egy gyerek játszana a játékautójával. A közel 100 fős stábnak sok magyar szakember is tagja volt.

A reklámfilm egyik leglátványosabb vizuális eleme a KONA gyors forgó mozgása. Mint a márka hazai importőre nem csak a forgatáson használt Hyundai modelleket, hanem a műszaki hátteret is biztosítottuk. Kollégáink végig jelen voltak a forgatás ideje alatt, hogy bármilyen esetlegesen előforduló műszaki kérdés, probléma esetén azonnal segíteni tudjanak.

Érdekesség, hogy a reklámban látható játékokat külön le kellett gyártatni a forgatáshoz, hogy pontosan ugyanúgy nézzenek ki, mint az „eredetiek". Így készült el az élethű KONAjátékautó is, amit bizonyos jelenetekben szívószállal mozgattak a stáb tagjai.

Budapest rengeteg filmes produkciónak ad otthont, köszönhetően a város adottságainak és a rendelkezésre álló szakmai know-how-nak. A Hyundai esetében úgy választották ki a budapesti helyszíneket, hogy azokat jellemezze a modern és a klasszikus építészet, az európai, városias hangulat.

„Örülünk, hogy a részesei lehettünk a munkának. A televízióban futó kampány adaptációjának gyártása során a spotban szereplő anyuka magyar hangja Lékai-Kiss Ramóna lett, aki a Hyundai hazai márkanagykövete és a véletlenek talányos összjátékának köszönhetően Rami kisfia is Noé és a filmben szereplő kisfiúval nagyjából egykorú. Hitelesebb magyar hangot nem is találhattunk volna a feladatra.

A vadonatúj KONAElectric a világ első teljesen elektromos meghajtású szubkompakt SUV-ja. Egyesíti a két leggyorsabban növekvő autóipari trendet: az elektromos mobilitást és az SUV karosszériatípus progresszív stílusát. illeszkedik a modern, környezettudatos vásárlók életstílusához és igényeihez: legyen élmény az autót vezetni a lehető legkisebb környezeti hatással.

A fogyasztók kényelmét előtérbe helyezve az új modell tágas belső teret és kivételes kényelmet kínál, így biztosítva nagyszerű élményt és nyugalmat a vezetők és az utasok számára egyaránt.

„Azok az ügyfelek, akik ezt az autót vezetik, úgy konfigurálhatják, hogy az megfeleljen személyes életstílusuknak. Nem kell kompromisszumokat kötniük a belső tér tágassága vagy a stílus terén. A két akkumulátorcsomag lehetőségének köszönhetően pedig kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbb hatótávolságot. Úgy gondoljuk, hogy a jövő elektromos és üzemanyagcellás lesz.

Járd a saját utad - hirdeti új szlogenjében a Hyundai. A Tucson ezzel szemben a mások által kitaposott ösvényen halad, ott viszont tökéletes helyismerettel rendelkezik: úgy tűnik, a koreaiak ráleltek azokra az egérutakra, amelyeken a fő csapást levágva máris látótávolságon belül tudhatják a japán előőrsöt.

Nyilván egyik szeme sír, a másik nevet a szöuli cégvezetésnek. Egyfelől tudják - és úton-útfélen hangoztatják is -, hogy a Tucson alapja az utolsó szegecsig megegyezik a testvérmárka Kia Sportage modelljével, márpedig a jövőt nem a választék összemosásában, hanem a markánsan eltérő kínálatban látja a konszern.

Másfelől viszont ez nyilvánvalóan nem szúrja a vásárlók szemét: még pár hónap, s a Tucson a második legkeresettebb Hyundai modellé válik a legnagyobb európai piacokon. Ausztriában akár három hónapot is hajlandóak várni rá a türelmes ügyfelek, a szállítási tervekben pedig a Toyota RAV4-essel csaknem azonos darabszám szerepel. Mi ez, ha nem egy sikersztori prológja?

Hyundai Tucson

A Hyundai Tucson

A Tucson külső megjelenése

Az autós újságíró, hacsak teheti, kerüli az ezüstmetál járműveket. Vezetni persze azokat is ugyanolyan, mint a pirosat, zöldet vagy feketét, fényképen viszont beleolvadnak az aszfalt, az acél-üveg épületek, a borús ég és még ki tudja hányféle szürke háttér színtelenségébe.

A Tucson esetében mégsem bántam volna, ha a csillogó mélysárga (alias aranyhomok) helyett valami visszafogottabb árnyalatot utal ki az importőr. Így ugyanis elmondhatatlanul feltűnő jelenség a divatterepjáró osztály legújabb tagja, ami a tesztelt kivitelhez alapáron járó, sötétített hátsó oldalablakokkal együtt határozott - és nem feltétlenül kívánatos - társításokat ébreszt a szemlélőben.

Legyen elég annyi, hogy egyenrangú kereszteződésekben gyakran villantva kellett jelezni: megadom az elsőbbséget, s a gyalogosok olykor zöldben is megtorpantak egy pillanatra, ha feltűnt a hatalmas autó. A Tucson nem hosszabb és csak kicsivel szélesebb, mint egy átlagos alsó-középkategóriás autó. Jóval kompaktabbnak hat például, mint a csak 17 centivel hosszabb, viszont kisebb tengelytávú Santa Fe.

Utóbbival ellentétben a tervezők itt nem pazarolták az anyagot, hullámzó felületek és szivacsos válltömések helyett szorosan a testre simuló gúnyát húztak a vázra. A pentagon fényszórók, az egyre vastagodó bordázat a motorháztetőn, az oldalablak folytonos, szintén ötszögletű felülete és a körbefutó, vaskos fekete műanyagbetét robusztusnak, határozottnak, erőtől duzzadónak mutatják a Tucsont (amelynek mellesleg a névadó arizonai városhoz hasonlóan 'tuszon'-nak kell ejteni a nevét).

Meglepő fordulat: elméletileg a Kia a sportos, a Hyundai pedig az elegáns márka a csoportban, itt viszont láthatólag felcserélődtek a szerepek.

Ez repítette a Kia tavalyi járműeladásait rekordmagasra.

Márka Év Eredmény
Hyundai Motor Co. Legutóbbi negyedév Rekord összegű adózott eredmény
Kia Corporation Tavaly Rekordmagas járműeladások

KONA | A bizalom segít előre | Hyundai Kanada

tags: #tamas #hyundai #története