Mercedes W169 Első Ablaktörlő Méret: Minden, Amit Tudni Érdemes
Ablaktörlő lapátunkat nem használjuk mindennap, de minden percben öregszik bármit is teszünk ellene. Fontos, hogy a lapátunk jó állapotban legyen, akár gondozással, akár új vételével, hiszen ez elengedhetetlen a biztonságos közlekedésünkhöz.
Az Ablaktörlő Lapátok Fejlődése
1903-ban szabadalmaztatták az USA-ban a lapátok ősét, amióta azért sokat fejlődött ez az alkatrész is, még ha alakja jóformán semmit sem. A hagyományos lapátok esetében egy fém csuklókra felszerelt gumi él dolgozik a szélvédőn.
A gumi él, maga a törlést végző elem sokat fejlődött a gumiiparral és mára már az etilén-propilén kopolimer (EPM) vagy etilén-propilén-dién terpolimer (EPDM) anyagokból készül.
Flat és Aerotwin Ablaktörlő Lapátok
A hagyományos első ablaktörlő lapátok után megjelentek a Flat vagy Aerotwin ablaktörlő lapátok, először a Mercedes S osztályon 1998-ban. A csuklópontok helyett, egy fém rugó feszíti folyamatosan és egységesen a szélvédőre a gumiélt.
Ráadásul a gumit tartó él egyben egy kis szpoilerként is funkcionálhat, jobban a szélvédőre szorítva a lapátot menet közben. A másik fontos eredménye ennek a lapátnak, hogy részben kiszorította a piacról a téli ablaktörlő lapátokat, hiszen nincs csukló pont, így nincs mi elfagyjon!
Az alábbi ábrán láthatjuk, mennyivel egyenletesebb az erő eloszlása a Flat típusú lapát esetén, mint a hagyományos lapátoknál.
Csatlakozók és Adapterek
A gyártók és a fejlesztők megtréfálnak minket a különböző csatlakozókkal, adapterekkel. Az alábbi ábrán láthatjuk az alap csatlakozókat, melyekkel csatlakoztatni tudjuk az ablaktörlő lapátot az ablaktörlő karra.
Hátsó Ablaktörlő Lapátok
A hátsó ablaktörlőlapátok kezdetben sima egyszerű első lapátok voltak az öt ajtós modelleken illetve a kombikon. A dizájn és a formatervezés okán feláldozva mára ez teljesen megváltozott és hátra is egyedi tervezésű, jellemzően egybe öntött lapátok kerültek a kétezres évektől.
Miért Kopik El Az Ablaktörlő Lapát?
Számos tényező befolyásolja az ablaktörlő lapátok élettartamát:
- Homok: Ha nem takarítjuk le bő vízzel az első ablaktörlő beindításunkkor, akkor a finom, de erős gumi élünk megsérülhet.
- Jég és hideg: Ha télen autóba ülünk és havas vagy jeges a szélvédőnk, akkor takarítsuk meg. A jég a homokhoz hasonlatosan igen kemény anyag hosszú távon legyőzi a gumilapátunkat.
- UV sugárzás: A gumit kikezdi az UV. Szépen felkeményedik és elkezd csíkokban törölni, mint a homok esetében.
- Szárazon törlés: A súrlódási együttható olyan nagy lehet szárazon törlés közben, hogy egyszerűen leszakad a gumi profilunk.
- Útról felcsapódó szennyeződések: Homok, aszfalt darabok, benzin, korom, gázolaj egyéb vegyi anyagok.
Hogyan cseréljünk ablaktörlőket
Mikor Cseréljük Az Ablaktörlő Lapátokat?
Egy tanulmányból, arra a következtetésre juthatunk, hogy 9-12 hónap egy lapát élettartama. Ez természetesen nem szentírás, mert bármikor adhatunk egy maflást a lapátoknak.
Futómű javítás W169 Mercedeshez
Összeszedtük, hogy milyen tüneteket produkálnak az ablaktörlő lapátok, amikor már nem megfelelő állapotban vannak:
- Csíkozódás: Csíkokat találunk használat közben, aminek oka lehet elöregedett gumi, valamilyen szennyeződés hatására beszakadozott gumi él.
- Hangok, vibráció: A nem megfelelő törlési geometria, ill. a nem pontosan illeszkedő adapterek, ill. a felkeményedett gumi okozhat ilyen tüneteket.
- Nem töröl a végeken: Leszakadt a gumi a lapátról mind a belső mind a külső felén.
A biztonságunk érdekében azt javasoljuk, hogy kellő időben cseréljük le az ablaktörlő lapátokat, még ha nem is a legjobb márkára. Egy kis oda figyeléssel és tisztítással sokat hozhatunk a lapátjaink élettartamán, kitolva azzal hasznos működésük idejét.
Fontos! Különösen figyeljünk oda, ha ablaktörlő lapát gumija kezd leválni, mert a gumis rész eltűnésével olyan anyagok érintkezhetnek a szélvédővel, amely azt összekarcolhatják és tönkretehetik. Cserélj időben lapátot! Olcsóbb, mint a szélvédő csere!
Hogyan Válasszuk Ki A Megfelelő Ablaktörlő Lapátot?
A 2 mód közül az egyik, hogy kikeressük a katalógusunkban. Ezután leellenőrizhetjük rendelés előtt az autónkon található csatlakozó formáját és a lapát méretét. Gyakran előfordul, hogy egy-egy évjáratban is eltérhet a csatlakozó formája különösen igaz ez a 2000-től 2008-ig gyártott autókra. Miután felszereltük a gépkocsira az ablaktörlő lapátot mossuk le a szélvédőt, hogy minden szennyeződést el tudjunk távolítani.
Másik módja, ha ismerjük a kívánt ablaktörlő méretét. A sok, változó adapterű autóhoz a Valeo által kifejlesztett Flat Blade MultiConnection méret szerinti lapátját javasoljuk. Ugyan itt egy kicsit szerelgetnünk kell az adaptereket, de megéri, mert harmad áron hozzá juthatunk egy jó minőségű lapáthoz.
Gyakori Kérdések
Gyakori kérdések egyike: Létezik-e javító, felújító gumi? Bár nem ajánljuk, de az igény meg van rá. Ha nem szeretnénk "nagyobb összeget" a lapát cseréjére költeni, akkor lehetőség van gumi cserére is.
Ablaktörlő Részei
- Ablaktörlő kar: Szerepe a lapát mozgatása.
- Ablaktörlő adapter: Szerepe a lapát felfogatása a karra.
- Rögzítés: A rögzítő adapter avagy tartó patent segítségével.
Ablaktörlő lapát tesztek győztese egyértelműen a drágább, minőségibb lapátok (BOSCH, VALEO), de nincs olyan lapát, gumi amit egy lefagyott jeges szélvédőről felcibálva, is ellátja több hónap múlva is a feladatát.
A lapát élettartamát nagyban befolyásolja, hogy a gépjármű milyen külső hatások érik.
Nem szükséges tesztelni a lapátot, hiszen mi tudjuk, hogy a vásárlónak mire van szüksége. Széles kínálatunkban biztosan megtalálod a megfelelő terméket.
Ablaktörlő lapát márkák
Ablaktörlő webáruházunkban a világ legnagyobb márkái érhetők el, mint a BOSCH, VALEO, HELLA.
Gyakori hibák
Nincs idegesítöbb dolog, ha nyikorog, pattog, hangos vagy nem töröl normálisan, esetleg karcol. Nem töröl rendesen? Akkor jó helyen jársz!
Az autó tulajdonosok legnagyobb kárára több csatlakozási lehetőséggel kapcsolódhatnak a lapátok az ablaktörlő karokra, és a speciális csatlakozás magasabb árral is jár. A tulajdonosok sem értik sokszor, hogy egy egyszerű ablaktörlő lapát ára miért kerülhet akár tízezer feletti összegbe.
Ne hanyagold el a cseréjét, mert akár a szélvédő károsodásához is vezethet, ha a gumis rész leválik, vagy elkopik.
tags: #mercedes #w169 #első #ablaktörlő #méret