Rendszám nélküli autók: okok, teendők és vásárlási tudnivalók
Az autók kötelező tartozéka a rendszámtábla, a KRESZ pedig előírja a rendszámtábla meglétének ellenőrzését minden indulás előtt. Gyakorlatilag senki sem ellenőrzi megállás-elindulás alkalmával külön a rendszámtáblák meglétét vagy sértetlenségét, pedig a KRESZ szerint ez kötelező lenne. Kicsit sem az elindulási rutin része a jármű körbejárása és alapos szemrevételezése a napi kommutálás közben.
Jobb esetben legalább egy oldalról látják a sofőrök autóikat a beszállás során, de aztán indulnak is a dolgukra, hiszen egyre nagyobb a pörgés, meg kell felelni az elvárásoknak.
A rendszám hiányának gyakori okai
A - sokszor keretben elhelyezett - rendszámtáblák azonban a városi dzsungelharcok során változatos erőhatásoknak vannak kitéve, kiváltképpen a parkolások során. Elég egy kisebb koccanás, egy magasabb szegélykő vagy éppen a rendszámkeret anyagfáradása, és a táblák önálló életre kelnek. Gondoljunk csak az előttünk parkoló vonóhorgára, amikor belénk tolat és leszakítja a rendszámot. Észrevesszük? Nem ritka tehát, hogy egy-egy közlekedő járműről hiányzik valamelyik (általában az első) rendszám. Napi szinten találkozhat ezzel mindenki, rosszhiszemű manipuláció pedig nem feltételezhető minden sofőrről.
Viszont a valóságban megesik, hogy menet közben hagyjuk el az egyedi számsort, vagy nem vesszük észre annak hiányát induláskor. Azonban a szabályok szerint a rendszámtáblának minden körülmények között az autón kell lennie.
Példák a gyakorlatból
Budapesten, az M5 kivezető szakasza mellett, egy töltőállomáson készült fénykép, amelyen egy román "rendszámos" Volkswagen Passat látható. A felségjelzés nem csak az autó orrát tanulmányozva derül ki, hiszen hátul is olvasható a jármű egyéni azonosítója, csak épp nem a szokványos módon. A hátsó szélvédőre belülről, ragasztószalaggal rögzítettek egy kartonlapot, amelyre vékony, fekete filctollal számok és betűk kombinációját írta fel valaki. Ha tehát azt feltételezzük, hogy nem így indult el otthonról a család, és az ideiglenes megoldással csak javítani akartak a helyzetükön, hogy legalább valamilyen módon olvasható legyen a hatósági jelzés az autó mindkét végén, akkor már mindjárt más a helyzet.
A Pápai Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai 2022. október 6-án 12 óra 5 perckor Pápán egy első forgalmi rendszám nélkül közlekedő személygépkocsira lettek figyelmesek. A jármű után indultak, majd egy közeli utcában intézkedés alá vonták az autót és annak sofőrjét - számol be a rendőrség a honlapján egy nem mindennapi igazoltatásról. Az igazoltatáskor megállapították, hogy a 30 éves járművezető a biztonsági övet nem használta, mivel azt a rongálódása miatt becsatolni nem lehetett, ezért közigazgatási bírságot szabtak ki vele szemben. Az intézkedés során kiderült, hogy a pápai lakos soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, és a Veszprémi Járásbíróság 2022. november 12-ig el is tiltotta a vezetéstől. Az egyenruhások ez után megállapították még azt is, hogy a gépkocsi hátsó rendszámtáblájának helyén egy olyan román felségjelzésű rendszám volt, amelyről a sofőr úgy nyilatkozott, hogy azt aznap reggel találta, majd felszerelte az egyébként érvényes hatósági jelzéssel nem rendelkező autójára.
Mi a teendő, ha eltűnik a rendszám?
De mi tévők legyünk, ha velünk esik meg a baj és közlekedés közben odalesz az egyik rendszámtáblánk? Mit csinálhatunk ilyen esetben? Hagyjuk ott a járművet az út szélén és sétáljunk haza? Semmi esetre sem javasolt a rendszám karaktereinek barkács módszerekkel (kartonlap, filctoll, ragasztószalag, festék, stb.) való pótlása. Tehát nem jó ötlet a rendszám házi barkács módszerekkel való pótlása és a keretben vagy a szélvédő mögötti utólagos elhelyezése.
A hiányzó rendszámtábla esetén követendő eljárás kettéválik attól függően, hogy mit gyanítunk a háttérben. Ha este, leparkoláskor még megvolt és reggelre hűlt helye, akkor valószínű, hogy ellopták. Ilyen esetben irány a legközelebbi rendőrség és feljelentést kell tenni az ügyben. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy az anyag nem vész el, csak tartózkodási helyet vált. Ha van sejtés arról, hogy merre kóborolhat a renitens rendszám, érdemes felkeresni a környéket és annak rendőrségét.
A rendszám pótlása és a szabályok
Amint észleljük a rendszám eltűnését, azonnal kérvényezni kell a legközelebbi kormányablakban annak pótlását. Ha először veszik el az adott kombinációval rendszámtábla, akkor ugyanazt a karaktersort kapjuk majd vissza. Fontos szabály, hogy a hiányzó rendszámtábla csak egy alkalommal pótolható és csak egy darab adható ki a már korábban kiadott karakter- és számsorral. Vagyis, ha mindkét rendszámtábla hiányzik, vagy másodszorra tűnik el ugyanannak a rendszámpárnak az egyik darabja, akkor azt bevonja a hatóság és teljesen új rendszámot kell igényelni a hozzá tartozó regisztrációs matricával egyetemben.
Ha másodszor kél lába az azonosítónak, netán egyszerre tűnik el mindkét táblácska, akkor teljesen új azonosítót fog kapni az autónk. Ez utóbbi esetben mindenképp érdemes a rendőrségen is bejelentést tenni, mert megvan az esély rá, hogy szándékosan, visszaélés céljából tulajdonította el valaki a rendszámokat. Praktikus tanácsként annyi leszögezhető, hogy ha már mindenképpen hazárdírozni szeretne a sofőr, akkor inkább közlekedjen egy rendszámtáblával a pótlás idejéig. Azzal csak a KRESZ szabályait sérti, bűncselekményt nem követ el.
Skoda Fabia olajteknő szenzor: a repedés gyakori oka
Ha régi formátumú rendszámot kell pótolni, akkor 2022. július 1-je óta új formátumúra kell váltani. Vagyis ha csak az első tábla esett le már nem kérhetünk helyette másikat, hanem a mindkét rendszámot le kell cserélnünk új formátumúra a hozzá járó regisztrációs matrica kíséretében.
Megérkezett az új rendszám
A rendszámtáblát ugyanis - a forgalmi engedéllyel és a lakcímkártyával ellentétben - nem a kormányablakban gyártják le. A gyártás díját mindenképp meg kell fizetni, ennek összege több tényezőtől is függ. A táblácska elkészülése akár három hetet is igénybe vehet, ezért az új rendszám megérkezéséig, vagy a bejelentéstől számított legfeljebb 30 napig van lehetőség az autó használatára egy rendszámmal és a kormányablakban kapott dokumentumokkal. Nem érdemes azonban megvárni ezt a helyzetet, hiszen néhány pillanat alatt ellenőrizhető, hogy megfelelően rögzítettek-e a rendszámok az autódon.
A rendszám külföldön történő elvesztésekor ugyanis az azonnali pótlás lehetetlen feladat, nem opció csak úgy beugrani a legközelebbi kormányablakba és igényelni egy másik táblácskát, majd megvárni annak megérkezését. Ugyanígy kevéssé életszerű, hogy egy hibátlanul működő autót és az összes benne tárolt csomagot hátrahagyja valaki egy idegen országban, csak mert elveszett egy rendszám az autóról.
Aki pedig azon gondolkozik, hogy a sebességmérést vagy az autópálya díjat kerülné ki a rendszám levételével, az gondolja újra és ne tegye.
Új autók forgalomba helyezése rendszám nélkül
Forgalmi és rendszám nélküli autó (azaz 0 km-es jármű) forgalomba helyezése előtt legelső lépésként meg kell kötni a kgfb szerződést. Ezt a legrövidebb úton úgy lehet megtenni, hogy felkeresi honlapunkat, ahol a kalkulátor használatával azonnal az összes vezető kötelező biztosító ajánlatát megtalálja, azokat összevetheti a díj szempontjából és máris választhat. Számolja ki itt a kötelező biztosítását! - 11 biztosító díjából választhat.
Megoldások a jobbra húzó autóra
A forgalmi és rendszám nélküli autó forgalomba helyezése már meg is kezdődhet, ha meg van a kötelező biztosítás, mert a szerződés birtokában fel lehet keresni a járási hivatalt és elindítani a forgalomba helyezést. Az ide vonatkozó rendelkezések előírják, hogy egy adott gépjárművet csakis forgalomba helyezést követően lehet a közlekedésben használni, márpedig az új forgalmit és rendszámot csak ezen eljárás végén lehet átvenni. A forgalomba helyezéshez szükséges még a NAV által kiadott regisztrációs adóigazolás, valamint a tulajdonjog megszerzésének igazolása - az adásvételi szerződés -. Gépjárművek adásvételekor minden esetben végeztetni kell eredetiségvizsgálatot. Mert ennek hiányában a hivatal nem végzi el az átírást.
| Lépés | Leírás | Szükséges dokumentumok/teendők |
|---|---|---|
| 1. Kötelező biztosítás megkötése | A jármű forgalomba helyezésének alapfeltétele. | KGfb szerződés |
| 2. Járási hivatal felkeresése | A forgalomba helyezési eljárás elindítása. | KGfb szerződés |
| 3. Regisztrációs adó igazolása | NAV által kiadott igazolás beszerzése. | Regisztrációs adóigazolás (NAV) |
| 4. Tulajdonjog igazolása | Az adásvételi szerződés bemutatása. | Adásvételi szerződés |
| 5. Eredetiségvizsgálat | Használt járművek esetén kötelező (átíráskor is). | Eredetiségvizsgálati jegyzőkönyv |
Használt autó vásárlása: rendszám nélkül is alapos vizsgálat
A használtautó vásárlás kockázatait ki ne szeretné minimálisra csökkenteni? Mindenki szeretne őszintén beszélni a tulajjal és olyan dolgokat is megtudni tőle, amit annak nem érdeke elmondani. Ilyen beszélgetés ezért soha nem zajlik le. A típus kiválasztásánál sok fórum és video segít a kiválasztásban. Ezek segítenek eldönteni, hogy egy típus hibáival együtt tudunk-e majd élni. Azonban az autót közelről vizsgálva adódhatnak meglepetések.
Nos, olyan szakértő nélkül, aki ismeri az árulkodó jeleket, nem lenne szabad megkötni az adásvételit egyik új használt autóra sem. Ennek a szakértőnek nem csak a motorháztető alá kell bejutnia, hanem a kocsi alá is be kell tudni nézni, hiszen az alváz állapota, a futómű lógása, a fékek esetleges hibája, vagy a sebességváltó, az esetleges csöpögések és a kipufogórendszer százezrekkel nehezíthetik a használatot vásárlás után.
Egy valóban alapos átvizsgáláshoz el kell vinni az autót a telepről, vagy a tulaj háza elől egy csápos emelős vagy aknás szervizbe még akkor is, ha nincs rajta rendszám. Úgyhogy cél az új autóval még vásárlás előtt a Gyömrői 115, mert a rendszám ma már nem lehet kifogás az eladó részéről, ahogy az sem, hogy nem nézhetjük meg alaposan.
P-rendszám és az átvizsgálás lehetőségei
De megengedik a kereskedők? Igen. Ha egy kereskedő felismeri valakiben a komoly érdeklődőt, engedni fogja a tüzetes átvizsgálást. Még akkor is, ha az autón nincs rendszám és erre van egy kevesek által ismert lehetőség. Komoly autókereskedők nemhogy megengedik, de készülnek is az átvizsgálási kérésekre és a rendszám nélküli autók legális mozgatására.
Éves díjat fizetnek egy úgynevezett „P” rendszámra, amiről tudni kell, hogy az autóban kell ülnie a rendszám tulajdonosának, sőt csak ő vezethet azon az útvonalon. A „P” rendszámos út tehát nem helyettesíti a próba vezetést, de legalább az autó eljuthat hozzánk Kőbányára. Mielőtt hozod az autót… Igen, ide kell szólni mondjuk egy nappal előtte, és biztosítani fogjuk a szabad emelőt. Ezen kívül a kereskedővel meg kell beszélni, hogy valaki rabolja majd az idejét erre az időre. Az átvizsgálás kb 30 perc. Az oda-vissza út is van legalább ennyi. Ha „P” rendszámot kell felszerelni, az 10 perc lehet. Az előnyök felbecsülhetetlenek egy kis szervezésért cserébe.
Ütős érvek az alkuhoz
Szóval átvizsgáljuk az autót és megállapításainkat szóban mondjuk el. Kérésre, az állapot felmérő lapot adjuk oda. Szívesen mellé tűzünk egy alkatrész és javítási díj árajánlatot is. Így igazán ütős érvekkel a kézben lehet készülni az alkura. A kereskedésbe menet a visszaúton már végig lehet gondolni, mit válaszolunk majd a kereskedőnek, ha felteszi a kérdést: „- Na, tetszett az autó?”