Melyik Jármű a Leggyorsabb a Világon?

Akik szerették a Vissza a jövőbe szériát, biztos emlékeznek a harmadik rész nagy dilemmájára és fő problémaforrására. Főszereplőink 1885-be utaznak vissza az időben, hazajutásuk záloga pedig a 88 mérföldes sebesség elérése, ezért megkérdezik a mozdonyvezetőt, vajon képes lehet-e a menetrend szerint közlekedő gőzös elérni ezt a számot. A felsorolt járművek esetében nekünk is joggal fordulhat meg a fejünkben, hogy miért is van szükség ekkora tempóra, de erre talán rögtön választ is kaphatunk, ha végzünk egy kis önvizsgálatot. A technika fejlődése természetesen nagyban hozzájárult a gyorsaság növekedéséhez, de a magyarázat valójában jellemünkből következik. Mindig többet és többet akarunk, meg akarjuk mászni a legnagyobb hegyeket, meg akarjuk hódítani az óceánokat, a világűrt, és ezzel együtt az élet minden területén szeretjük feszegetni a határokat. Ilyen az emberi természet - pont a sebességgel lenne másképp?

A sebességrekordokat általában úgy mérik, hogy a kijelölt, akár 16 kilométer hosszú pálya egy-egy kilométeres szakaszán mérik a sebességet. Többféle sebességrekord is létezik. Van az abszolút sebességrekord, azaz szárazföldi, kerekes járművel elért legmagasabb sebesség, ezt egy sugárhajtású járművel, a Thrust SSC-vel érték el. A brit fejlesztésű járművel 1997-ben Andy Green brit vadászpilóta a nevadai Black Rock sivatagban ért el 1228 km/h-t.

ThrustSSC

A ThrustSSC, a szárazföldi sebességrekordot tartó jármű

Rekorderek a Szárazföldön

A hangsebességen áttörésén már túl vagyunk, így a sebességhajhász mérnökök újabb hangzatos célt tűztek ki eléjük: 1000 mérföld/órás (vagyis több mint 1600 km/h) sebességgel száguldó rekordgépet szerkesztettek. A jelenlegi földi sebességrekord 763 mérföld/óra, ezt szeretnék kereken 1000-re javítani a most bemutatott sugárhajtású „autóval”.

A 13,5 méter hosszú különleges járművet három erőforrás hajtja. Az elsődleges az az EJ200-as Rolls-Royce turbina, amely az Eurofighter Typhoonban is megtalálható. Önmagában ezzel azonban „csak” 650 mérföldes óránkénti sebességre lenne képes a Bloodhound. Ennek több mint 550 lóerős teljesítménye azonban egy az egyben arra kell, hogy üzemanyaggal lássa el a hibrid rakétát. Márpedig ehhez nem kevés üzemanyagra van szükség: másodpercenként 40 literre! Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Jaguar motor mindössze 3 másodperc alatt töltene csurig egy átlagos fürdőkádat - ekkora mennyiséget fogyaszt el ennyi idő alatt a Bloodhound SSC.

Termosztát beépítési útmutató Renault Clio-hoz

Bármilyen meglepően is hangzik: nem az okozza a legnagyobb fejfájást a tervezőknek, hogy miként gyorsítsanak ekkora tempóra egy járművet, sokkal inkább az, miként lassítják majd le a gördülő rakétát. Ha már „csak” 600 mérfölddel (vagyis még mindig majdnem 1000 km/h-val) száguld a gép, akkor kinyílik a különleges fékezőernyő, amelynek 250-ig kell lassítania a tempót. A pilóta ezúttal is Andy Green lesz, aki a Thrust SSC-vel 1997-ben felállított 763 mérföld/órás sebességgel mindmáig tartja a rekordot.

Szériaautók terén a rekordot hivatalosan az SSC Tuatara tartja, ami 1750 lóerő segítségével ért el 475 km/h átlagsebességet. Az biztos, hogy hamar el tudnánk intézni vele egy bevásárlást, már ha elférnének a cuccok az anyósülésen. A Bugatti Chiron Super Sport tudott ennél jobbat, 490 km/h-t, de nem oda-vissza, hanem csak egy irányban csinálta meg, ráadásul a szériaváltozatban meglévő sebességkorlátozást erre az időre kiiktatták.

A Yangwang U9 Xtreme hivatalosan is a világ leggyorsabb autójává vált, miután szeptemberben 496,22 km/h-s csúcssebességet ért el.

A svéd sportautó-márka, a Koenigsegg legújabb modellje olyan jóra sikerült, hogy az autónak több rekordot is sikerült megdöntenie. A Jesko Absolut egyik darabját már legutóbb is azért vitték ki a tesztpályára, hogy további gyorsasági csúcsokat döntsön meg, a jármű pedig nem okozott csalódást, sőt. A modellnek sikerült történelmi rekordot állítania, hiszen csupán 8,88 másodperc alatt tette meg a negyedmérföldes (kb. 400 méteres) távot.

A Jesko Absolut történetéhez hozzátartozik, hogy korábban is 2,79 másodperc alatt tudott nulláról 100 km/órára gyorsulni, ez azonban a villanyautók korában már nem tartozik a rekordok kategóriájába. A csúcsot egyébként jelenleg a Rimac Nevera tartja 1,81 másodperces idővel. Az izgalmak viszont csak ezután érkeztek el, amikor a Jesko már megfelelően tapadt az aszfalthoz: az autó ugyanis mindösszesen 2,74 másodperc alatt tudott 100-ról 200 km/órára gyorsulni, majd további 3,96 másodperc kellett neki ahhoz, hogy a 300 km/órás tempót is elérje. Tehát a 300 km/órás sebességet elképesztő, 9,49 másodperc alatt teljesítette - ezalatt pedig értelemszerűen átment a negyedmérföldes távon, de a célvonalon (kb. 800 méter) is 13,27 másodperc alatt hasított át. Ez habár nem számít világcsúcsnak, az abban a pillanatban elért 359,83 km/órás sebessége már annál inkább. Ilyen sebességgel ugyanis még sosem haladt át utcai autó a táv ezen pontján.

Blokkolásgátló rendszer javítása Ducato

Azonban voltak olyan autóutak, amelyeket megépültükkor direkt úgy alakítottak ki, hogy azok a rekorddöntésekre is alkalmasak legyenek. A Budapest -Kecskemét műút építésekor 1934-ben adtak át egy olyan szakaszt, ami egy 5 kilométeres nyílegyenes részt tartalmazott, és itt a Királyi Magyar Automobil Club 1938-ig rendszeresen rendezett rekorddöntési kísérleteket, és már az első ilyen rendezvényen, a közúti sebességrekordot (tehát nem az abszolút rekordot) Rudolf Caracciola 1934-ben.

Íme a világ 10 leggyorsabb autója!

A Leggyorsabb Vonatok

Nem okozhat meglepetést, hogy a lebegő mágnesvonatok is képesek az észvesztő tempóra úgy, hogy közben az utasok szinte semmit nem érzékelnek ebből. A rekordot e téren a Japán L0 Series Maglev névvel ellátott vonat tartja 603 km/h sebességgel, ami valamivel azért nagyobb, mint a Vissza a jövőbe gőzösétől elvárt 88 mph.

L0 Series Maglev

A Japán L0 Series Maglev vonat

Repülés a Csúcson

A magas fenntartási költségek miatt visszavonultatott ikonikus kinézetű Concorde utazósebessége 2158 km/h volt. Az X-Men filmsorozat hősei által használt, fekete festésével szintén emlékeinkbe égő külsővel rendelkező Lockheed SR−71 Blackbird pedig 4200 km/h sebesség elérésére volt képes. Még a NASA is használatba vette a repülőt, de a rekordtól még így is elmarad.

Lockheed SR-71 Blackbird

A Lockheed SR-71 Blackbird repülőgép

Minden, amit a turbónyomás mérő órákról tudni kell

Vízisportok Sebességgel

Nem csupán szárazföldön és levegőben értünk el pokoli tempót. Ken Warby motorcsónak-versenyző gondolt egy merészet, és megépítette garázsában a Spirit of Australia nevű hajót, amibe egy sugárhajtású repülőgépek által használt motort szerelt. Sikerült is rekordot döntenie, ami a vízi járműveket illeti, ugyanis 1977-ben 464 km/h-t ért el, amit aztán egy évre rá megdöntött, észvesztő 511 km/h sebességgel szelve a habokat.

Az egyik legfurcsább kinézettel rendelkező tengeri jármű neve is sokatmondó, mivel a Szovjetunió által 1964-ben elkészített járművet nemes egyszerűséggel csak "Kaszpi-tengeri szörny"-nek nevezték el. A már-már repülőgép forma felé hajló monstrum kinézete nem véletlen, mivel valójában a víz felett pár méterrel repül, elkerülve a torpedótámadások lehetőségét. A rekordok beállításánál átlagsebességet használnak, ami a hajó esetében 500 km/h volt, viszont a "szörny" végsebessége elérte a 650 km/h sebességet.

Jármű Sebesség
ThrustSSC 1228 km/h
Lockheed SR-71 Blackbird 4200 km/h
SSC Tuatara 475 km/h
Bugatti Chiron Super Sport 490 km/h
Yangwang U9 Xtreme 496,22 km/h
Ken Warby Spirit of Australia 511 km/h
Kaszpi-tengeri szörny 650 km/h
Japán L0 Series Maglev 603 km/h

tags: #melyik #jármű #a #leggyorsabb