Mekkora Féktárcsa Átmérő Ideális 15 Colos Felnihez?
A kérdés megválaszolásához tekintsük át a kerék fejlődését. Mai korszerű járműveinken levegővel töltött gumiköpenyt és a kerék tengelyre felületkezelt csavarokkal rögzített felnit alkalmaznak. Nem volt ez mindig így, hiszen a régmúltban sok mindenből készíthettek kereket.
Fából vagy kőből vagy mindenki számára ismert lehet a bodnár által abroncsolt szekérkerék is, amit egy átmenő csappal rögzítettek a kocsi tengelyhez. Kezdeti szerepe a tömegek könnyed elmozdítása volt, majd később megjelent az irányíthatóság biztosítása is. Szállítási és harci feladatok inspirálták fejlődését, amiben inkább a használhatóság és a megbízhatóságé volt a döntő szerep, mintsem a külcsíny és kivitelezés igényessége.
A légabroncsok megjelenésével a kerék több elemre bomlott. Az egyik maga a gumi és kellékei, a másik a kerékpánt és keréktárcsa. Tulajdonképpen a gumi váltotta a fa kerék vas abroncsát, míg a kerék pántra és tárcsára bomlott. A járműgyártás őskorában a tárcsa kitüntetett szereppel bírt, hiszen akkor még anyagtól független díszítő funkciókat is kapott. Gondoljunk csak a kerékpár küllőire, melyek gépkocsikon vagy motorkerékpárokon is megjelentek.
A tárcsa fejlődése megkívánta, hogy a díszítő funkció az acélból készült tárcsák esetében elváljon a tartalomtól és önálló formát öltsön. A jármű piac fejlődése magával hozta a termelés hatékonyságát a forma fontosságával. A vasból olcsón gazdaságosan előállított acélfelniket legtöbbször fekete hőálló vékony festékréteggel vonják be, mely valljuk be nem igazán mutatós, tehát kellett valamit a formára is adni. Így jöttek létre a festett fröccsöntött és olcsón előállítható díszítő borítások.
Elsősorban a kosztól, piszoktól, kőfelverődéstől, homok csiszoló hatásától és nedvességtől, majd az oxidációtól. Ezek azok a környezeti tényezők, melyek tönkreteszik a keréktárcsákat és a rögzítő elemeket. Az acélfelni külső borítása mindezt egyben biztosítja a forma, design szerepével. Azon túl, hogy ronda és szeretnénk eltakarni van egy technikai probléma is. A felni a kerékagyra oxidál, a rögzítő csavarok, anyák szorulnak törnek.
Csomagtartó méretek: Toyota Yaris
Több évtizedes szerelési gyakorlatomból világosan kiderült, hogy mekkora jelentősége is van a kerékrögzítés védelmének. Előfordult olyan, hogy 2 éves (!) járműről kalapáccsal kellett leverni a kerekeket, mert nem volt rajta "dísztárcsa", de az is egyértelműen megmutatkozott, ha csak 3 kereken volt dísztárcsa a negyedik, már "ragadt" a kerékagyhoz. A mai olcsó járműgyártásban a kerékagyakon nem alkalmaznak semmilyen felületvédelmet (!), tehát nyers vas felületek illeszkednek.
A téli útviszonyok gyakran járnak sózással, ami kedvez a sérült felület oxidációjának. A páralecsapódás, mely jellemzően ősz-tél-tavasz intervallumban figyelhető meg, szintén problémákat okoz.
A felpattintós dísztárcsák nagy hátránya, hogy könnyen ellopható. Míg más alkatrészek biztosabb csavar vagy hegesztett kötésekkel rögzítettek a járműhöz a dísztárcsák 90%-ról ez sajnos nem mondható el. Az eltulajdonítás másik motivációja, hogy egy-egy nagyobb értékű gyárilag emblémázott dísztárcsáért többet lehet elkérni a fekete piacon. Ne használjunk márkajelet. Néhány járműgyártó (pl:Fiat) csavarozható kivitelben kínálja dísztárcsáit, ezért ezek nagyobb biztonságot nyújtanak.
Nagyobb része az autóknak azonban nem szerelhető csavaros dísztárcsákkal. A csavarozható dísztárcsa tulajdonosok sem lehetnek teljesen nyugodtak, ezért nekik egyedi kulcsos kerékőrt kínálunk és azt ajánljuk, hogy figyeljenek oda, mert 3 csavarhely ad csak védelmet. A dísztárcsákat langyos szappanos vízzel moshatjuk. Gépi mosás festékleválláláshoz vezet. Kerüljük az agresszív mosószerek használatát.
A Felni Méretek Jelölései
A gumiabroncs jelölésekhez hasonlóan, a felniken is található egy konvenció szerinti kódsor, amely a keréktárcsa legfontosabb adatait jelöli. Az alábbiakban egy példán keresztül mutatjuk be a számok és betűk jelentését:
Fontos tudnivalók az Ignis dízel akkumulátoráról
Példa:
5 ½ J x 15 H2 ET37, 5×100
Ahol:
- 5 ½ - felni szélesség collban (5)
- J - felni magasságának és körvonalának jele
- x - egyrészes, mélyágyazású keréktárcsa
- 15 - felni átmérő collban (1)
- H2 - felni profil a külső és belső oldalakon Hump-vállal (peremvédő)
- ET 37 - besajtolás mélysége mm-ben
- 5x100 - osztókör
A felni méretek megismerésének legegyszerűbb módja a keréktárcsán található jelölések leolvasása. A bonyolult kódsor sok hasznos információval szolgálhat. A hozzáértők számára pár másodperc alatt leolvasható felni jelölésekből megismerhető a besajtolási mélység (ET-szám), osztókör, felni szélesség és átmérő. Ismeretlenül hangzanak ezek a kifejezések? Semmi gond! Cikkünkben megismerheti a keréktárcsa jelöléseket és megmutatjuk, hogyan azonosíthatja a felni méreteket egy pillantás alatt!
Ezért fontos a megfelelő keréktárcsa méret. A felni kiválasztásakor érdemes körültekintően eljárni, hiszen befolyásolhatja a közúti közlekedés biztonságát és a vezetés komfortját. A felni méretek figyelembevétele elengedhetetlen vásárláskor, hiszen a szabványtól eltérő méretű keréktárcsa inkompatibilis lehet a gumival. Olykor a gyártói előírásoktól eltérő méretű felnire felszerelhető a gumi, ez azonban korántsem biztonságos. Fontos, hogy a gumiabroncs és felni átmérője nem térhet el egymástól!
Műszaki vizsga felni követelmények
A megfelelő felni mérethez az alábbiakat javasoljuk:
- Kövesse a gyártói instrukcióakt a megfelelő felni méretek kiválasztásához!
- Ha szaktanácsot, segítséget kérne felni ügyekben, forduljon bizalommal az AKH szervizekhez!
- Használja a nyitó oldalunkon található felni kereső modult, amely segít a gépjármű gyártója, típusa, gyártási éve és kivitele szerint megtalálni a tökéletes keréktárcsát!
Négyévszakos gumik / Defekttűrő jelölések
Főbb Felni Méretek
Nézzük meg, melyek a legfontosabb felni méretek és azok jelölései:
PCD (Osztókör)
A felnin a lenti számsorhoz hasonló jelölés olvasható, a félkövéren kiemelt rész jelöli az osztókört: 5 ½ J x 15 H2 ET37, 5×100
Az osztókör (PCD) két hasznos információval szolgál: a csavarok számával, amely a példában 5 és a csavarfuratok közepét szegő kör milliméterben megadott átmérőjével. Tehát, a fenti felni jelölés alapján tudhatjuk, hogy a példában szereplő felni 5 furattal rögzíthető és a csavarfuratok közepét szegő kör átmérője 100 milliméter. Elérhetőek univerzális méretű osztókör alufelnik, amelyek speciális központosító gyűrűk felhasználásával változtatható átmérőt képesek felvenni.
ET-Szám (Besajtolási Mélység)
A félkövéren kiemelt szegmens jelöli az ET-számot: 5 ½ J x 15 H2 ET37, 5×100
Az ET-szám, amelyet középsík eltolás és besajtolási mélység néven is ismerhet, milliméterben jelzi a felni középvonala és a kerékagy felfekvési síkja közötti távolságot. A rosszul megválasztott ET-számú felni kárt tehet az autóban, így a keréktárcsa kiválasztásakor érdemes extra figyelmet fordítani az ET-számra.
Három kategóriába sorolható a felni az ET-szám alapján:
- Negatív ET szám: A gépjármű tengelyéhez áll közelebb a felfekvő felület a felni középvonalához viszonyítva.
- Nullás ET szám: A felni középpontja és a felfekvő felület azonos.
- Pozitív ET szám: A kocsi külsejéhez áll közelebb a felfekvő felület a felni középvonalához viszonyítva.
Pántprofil (Lemezfelni Profil)
A félkövéren kiemelt szám jelöli a pántprofil profilt: 5 ½ J x 15 H2 ET37, 5×100
A pántprofil, vagy más néven lemezfelni profil, a kerékabroncs peremének kialakítását jelöli. A fontos mutatószám alapján következtethetünk a felni szilárdságára. A fokozott merevség elérése érdekében a gyártók púpokkal erősítik a felni szerkezetet. Megkülönböztetjük az alábbi pántprofilokat:
- H (hump): Egy púppal erősített felni szerkezet.
- H2 (double hump): Dupla púppal erősített felni szerkezet.
- FH (flat hump): Lapos púppal erősített felni szerkezet.
- FH2 (double flat hump): Dupla lapos púppal erősített felni szerkezet.
- CH (combination hum): Kombinált púppal erősített felni szerkezet.
- EH2 (extended hump): Megerősített púpokkal erősített felni szerkezet.
- EH2+: Extrán megerősített púpokkal erősített felni szerkezet
A legtöbb személygépkocsin használt felni a H2 kategóriába sorolható.
Felni Átmérő
A félkövéren kiemelt szám jelöli a felni átmérőt colban: 5 ½ J x 15 H2 ET37, 5×100
A felni méretek egyik legfontosabb paramétere a keréktárcsa átmérő. Kiemelten fontos, hogy a gumiabroncs és a felni átmérő nem térhet el egymástól! A kerékabroncs méretét mindig collban adják meg, az átváltáshoz érdemes tudni, hogy 1 col 2,54 centiméter. A példában szereplő felni átmérője 15 col, vagyis 381 milliméter.
Pántszarv Magasság
A kiemelt rész jelzi a pántszarv magasságot: 5 ½ J x 15 H2 ET37, 5×100
A pántszarv magasság, vagy más néven kerékpánt-perem magasság, egy kritikus jelzés. Amennyiben nem a gyártói előírásoknak megfelelő jelzésű felnit válassza, jelentős kár tehet gépjárművében!
Az alábbi pántszarv jelzéseket különböztetjük meg:
- A: Kerékpárokon, motorokon, targoncákon és tehergépkocsikon használt.
- B: Személygépkocsikon használt.
- D: Kerékpárokon, motorokon, targoncákon és tehergépkocsikon használt.
- E: Nehéz és középnehéz tehergépkocsikon használt.
- F, G és H: Nehéz gépkocsikon használt.
- J: Személygépkocsikon használt. A legnépszerűbb pántszarv jelölés.
- JJ: Terepjárókon használt.
- P, K: Veterán gépkocsikon használt.
- S, T, V és W: Haszongépjárműveken használt.
Ügyeljen arra, hogy a J profilú felnire semmiképpen ne szereljen B profilú gumiabroncsot! Használjon mindig a felni profillal kompatibilis gumiabroncsot!
Felni Szélesség
A félkövér számok jelzik a colban megadott felni szélességet: 5 ½ J x 15 H2 ET37, 5×100
A felni méretek másik nagyon fontos paramétere a keréktárcsa szélessége, amelyet mindig colban jelölnek. A példában szereplő 5 ½ col, 139,7 milliméter.
Féktárcsa Átmérő és a 15 Colos Felni
Az egyetlen valóban kikezdhetetlen indok a nagyobb felnire a féktuning lehet: sokszor a nagyobb féktárcsa, féknyereg egyszerűen nem fér be a kis kerék alá, ilyenkor akár tetszik, akár nem, muszáj nagyobb átmérőre váltani.
A féktárcsa (rotor) a tárcsafékrendszer része, a kerékagyra rögzül, anyaga rendszerint acél, fékező felülete a jobb hűtés érdekében perforált. A féktárcsa kopóalkatrész, fémszemcsés fékpofa használata esetén gyorsabban használódik el. A tárcsát akkor kell cserélni, ha vastagsága az 1,5mm-t eléri.
A fő méretparaméter a tárcsaátmérő, amely 140/160/180/203/mm lehet. (De vannak forgalomban speciális agyváltóhoz szánt 170-190-210 és 225 mm-es típusok is, de ezek gyakorisága a fehér hollóéval vetekszik.) Ezen felül figyelembe kell venni a felfogatást is. Ez lehet 6-csavaros (rendszerint T25 fejjel) vagy Center Lock szabvány szerinti, ebből is két méret létezik.
Az utóbbi bordás rögzítéssel csatlakozik a kerékagyhoz, és szabványos lánckeréksor-szerszámmal rögzíthető. Létezik külső fogas rögzítőgyűrű, amit speciális szerszámot igényel. A CL-kompatibilis agy adapterrel fogadhat 6-csavaros rotort, míg a fordított eset nem lehetséges.
Nem minden tárcsa pusztán acél „korong”. A jobb hűtés és a tömeg csökkentése érdekében áttöréseket terveznek bele, illetve létezik két elemből álló alumínium tárcsaküllős változat, de egyes gyártóknál akár karbonkompozit alapanyag is előfordul.
A márkák tekintetében a Shimano, a Magra és a SRAM jól ismert alkatrészcsaládjaihoz tartozó „standard” tárcsák mellett számos specialista gyártó kínál technikailag fejlett típusokat, mint például az a2z, az Acor, az Alligator és az XLC. Nem mehetünk el szó nélkül a dizájn és a színválaszték mellett sem.
A kompatibilitás terén figyelni kell a tárcsaátmérőre (140/160/180/203mm). A villa és váz adott tárcsaméretet fogad, egy nagyobb rotor felszereléséhez adapter szükséges. Mindazonáltal a tárcsaméretet nem feltétlenül érdemes növelni, mivelhogy a nagyobb tárcsa nemcsak a fékhatást növeli, hanem a vázra vagy a villára ható erőket is.
Az adapterek kiválasztása sem egyszerű, hiszen féknyereg-rögzítésből is többféle van forgalomban. Ergo a szisztémák és a tárcsaméretek közt kell eligazodni, amit weboldalunkon lévő szűrőrendszer segít.
A fékrögzítők két fő típusai az IS és a PM rendszer, emellett terjedőben van a FlatMount.
Az IS (Internatonal Standard) nemzetközi szabvány a régi „iskolát” képviseli, azaz 10-20 évvel ezelőtt gyártott kerékpárokon fordul elő. A csavarok 51mm-re vannak egymástól és merőlegesek a vázra/villára. A mai féknyergek felszereléséhez „IS to PM” adapter szükséges. Az IS-adapterek gyakran első/hátsó specifikusak, a különböző méretű tárcsához eltérő típus való.
A legtöbb vázon és villán PM (Post Mount) rögzítés található. A csavarok 74,2 mm távolságra vannak egymástól, és közvetlenül a vázba/villába csatlakoznak. A féknyereg közvetlenül szerelhető fel, adapter nélkül, adapter csak akkor szükséges, ha a féktárcsa nagyobb, mint a „natív” méret. (Ez a váz/villa technikai paramétere.) A PM konzol többféle lehet kortól, modelltől és tervezett felhasználásától függően. Például a 2018 utáni hosszúutas villa általában 180 mm-es tárcsához passzoló konzollal rendelkezik, viszont legtöbb Trail, XC és belépő szintű villa, valamint a 2018 előtti legtöbb villa adapterezés nélkül 160 mm-es tárcsához való.
A FlatMount az országúti kerékpárok számára lett eredetileg kifejlesztve, mivelhogy a féktest itt jobban beleolvad a váz vonalaiba. Mára számos kerékpárkategóriában fellelhető, mint például a cyclocross, a gravel, a fitnesz, a trekking és az MTB XC. Ahogy a neve is jelzi, a „lapos” rögzítés közelebb hozza a féknyerget a vázhoz vagy villához. A FlatMount féknyergek rögzítő menetei magukban a féknyeregben vannak, 140 vagy 160mm féktárcsákkal kompatibilis mind elöl, mind hátul. Előre, illetve hátra két teljesen különböző típusú FlatMount adapter áll rendelkezésre.
A Shimano Ice-Technologies Freeza (röviden Ice Tech) kialakítás csökkenti a tárcsa hőmérsékletet fékezés közben. A legnehezebb körülmények között is egyenletes fékteljesítményt eredményez, valamint növeli a fékbetét élettartamát. A konstrukció alapja a tárcsa-szendvicsszerkezet (rozsdamentes acél - alumínium - rozsdamentes acél), ez a beépített hűtőbordákon keresztül hatékonyan el...
Összefoglalva, a megfelelő féktárcsa átmérő kiválasztása 15 colos felnihez függ a jármű típusától, a tervezett felhasználástól és a fékrendszer specifikációitól. A biztonságos és hatékony fékezés érdekében mindig kövesse a gyártói ajánlásokat és konzultáljon szakemberrel.
| Felni szélesség | Minimum abroncsszélesség | Javasolt abroncsszélesség | Maximum abroncsszélesség |
|---|---|---|---|
| 5 | 155 | 165 vagy 175 | 185 |
| 5.5 | 165 | 175 vagy 185 | 195 |
| 6 | 175 | 185 vagy 195 | 205 |
| 6.5 | 185 | 195 vagy 205 | 215 |
| 7 | 195 | 205 vagy 215 | 225 |
| 7.5 | 205 | 215 vagy 225 | 235 |
| 8 | 215 | 225 vagy 235 | 245 |
| 8.5 | 225 | 235 vagy 245 | 255 |
| 9 | 235 | 245 vagy 255 | 265 |
| 9.5 | 245 | 255 vagy 265 | 275 |
| 10 | 255 | 265 vagy 275 | 285 |
| 10.5 | 265 | 275 vagy 285 | 295 |
| 11 | 275 | 285 vagy 295 | 305 |
| 11.5 | 285 | 295 vagy 305 | 315 |
| 12 | 295 | 305 vagy 315 | 325 |
| 12.5 | 305 | 315 vagy 325 | 335 |