A Mazda 6 Sportkombi: Elegancia és Praktikus Méretek

A Mazda 6 Sportkombi egykor az egyik legszebb és legigényesebb japán autó volt. A 20 éves évfordulóra kicsinosított modell bizonyítja, hogy a szépség nem múlandó. Hogy néz ki? Mindig is tetszett a Mazda kombija, most sincs ez másképp. Jó megpihenni a sok hibrid, villanyos és szabadidő-autó között egy hagyományos, mondhatni múlt századi, akár múlt ezredbéli autó kényelmében. A Mazda 6 olyan, mint a gyémánt, minél többet foglalkoznak vele, annál szebben csillog. A KODO: A mozgás lelke formanyelvvel, következő generációs technológiával és új, luxuskivitelű utastérrel rendelkező Sportkombi tágas, a körülményekhez rugalmasan alkalmazkodik, és minden feladatot könnyedén végez el. A japán mérnökök kínosan ügyeltek arra, nehogy kicsit is megváltoztassák a kocsi karakterét a kötelező modellfrissítés során. Igazából nem is volt mit finomítgatni rajta, úgy volt jó, ahogy elsőre megálmodták.

Egyértelmű, a nagyszerűen eltalált, kellemes esztétikai élményt nyújtó design adja el ezt a kocsit, nem pedig a szintén újdonságnak számító markánsabb első-hátsó LED-lámpák. Talán furcsán hangzik, de a formatervezők azzal végezték a legjobb munkát, hogy nem sokat munkálkodtak a külsőn. Így nem karmolják magukat a márka szerelmesei, a laikusoknak meg úgysem tűnik fel, hogy kicsit megpiszkálták a modellt. Egy biztos, ennél a kocsinál senkinek sem lehet déja vu-je, lehetetlen összekeverni bármivel is, annyira egyedi. Vélhetően akadtak olyanok, akik 2012-ben, az aktuális 6-os Mazda debütálásakor ettől tartottak, de így hat év távlatából kijelenthetjük, hogy ezen a japán nagy autón mintha nem fogna a kor.

Külső megjelenés és formavilág

A Mazda 6 Sportkombi ragyogóan és elegánsan teljesít minden szerepkörben, remekül illik az aktív és igényes életmódhoz. Akira Tamataninak, a modell főtervezőjének munkájába nehéz belekötni, még akkor is, ha nem egy szedán, hanem éppen egy kombi 6-ossal sodor össze bennünket az élet. Néhányszor átszabták az orrát, legutóbb 2019-ben, akkor megkapta a friss, még mai is tetszetős Mazda arcot. Minden csupa króm, csupa flört, elegánsak a lökhárítók és a felnik, valamint a kipufogóvégek is csillognak. A modellfrissítés során egy picit átrajzolták a lökhárítókat és a csomagtérfedelet, de többnyire az „ami bevált, azon ne változtass” elvét követték.

A második facelift kívülről nehezen azonosítható be, de változott például a hűtőrács és megújult az eddiginél messzebbre világító fényszóró, illetve hátul is felfedezhető néhány kozmetikai trükk. Ez utóbbiak közül a kombin még kevesebb az újdonság, mint a szedánon, szóval tényleg nyitott szemmel kell közelednünk az új típushoz, hogy pontosan be tudjuk azonosítani. Az új Mazda6 Sportkombi erőteljes megjelenését és masszív, céltudatos felépítését látványos, de finom megoldásokkal, például a profil magasságának csökkentésével fejlesztettük tovább. A KODO: A mozgás lelke formanyelv kihangsúlyozza az autó éles vonalait és sportos, dinamikus stílusát. Az új Mazda6 Sportkombi alacsony és erőteljes megjelenését a 17”-es és 19”-es könnyűfém keréktárcsák legújabb változatai tovább fokozzák. Az egyenes, de merészen kialakított küllők kihangsúlyozzák a dinamikus, töretlen mozgást. Szépen mutatnak a 19 hüvelykes felnik, ezúttal nem mennek a kényelem rovására.

Legújabb színünk, a Soul Red Crystal kiemeli az új Mazda6 Sportkombi sportos energiáját és eleganciáját. Létrehozásához kifejlesztettünk egy TAKUMI‑NURI-nak nevezett technikát, amellyel fényezőmestereink profizmusa a kézi festésben és a felületkezelés minősége valósággal életre kelhetett. Amikor egy Soul Red vagy Soul Red Crystal fényezéssel megáldott Mazda jár nálunk, mindig úgy érzem, hogy nem is érdemes más színű modellt választani a japán gyártó palettájáról. Viszont most a Sportkombi ezüst fényezése meggyőzött, hogy tévedtem. Jóval elegánsabb, mint a vörös, márpedig hiába szerepel a sport szó a kombi előtt, a Mazda6 sokkal inkább elegáns utazóautó, mint sportgép.

Youngtimer Mazda Xedos 6 restaurálása

Belső tér és komfort

Láttam már pár szép autóbelsőt, de amikor kinyitottam az ajtaját, tátva maradt a szám. Nagyon finom, nagyon szép az utastér. Egy ausztrál barátom, akit megautóztattam benne, azt mondta olyan, mint egy luxusjet belseje. Mindenesetre tetszett az a minőség, ami körbevett, szépen és lélekkel rakták össze, az már hétszentség. Az utastér szintén megváltozott kicsit a ráncfelvarrás során. Szerintem javára vált, hogy letisztultabbra rajzolták. Mivel a műszerfal optikailag szélesebbnek hat, ezért a térérzet is nőt, persze amúgy sincs szükség semmiféle optikai csalásra ahhoz, hogy kényelmesen elférjünk az autóban.

A középkonzol tagoltsága végtelenül egyszerűvé teszi a kezelést. A minőségérzetből sehol nem hagytak alább a tervezők. Bárhova is nyúlunk finom tapintású igényes anyagokkal találkozunk. A hatfokozatú váltó karjára is érvényes ez, illetve a körülötte sorakozó gombokra. Az ergonómia elfogadható, a klíma továbbra is tekerőgombos. A műszerfalra és az ajtókárpitokra is jutott puha borítás, azok ott mind nubuk bőrt kaptak. A belsőt eleve harmonikusnak, ízlésesnek, szépnek és minőséginek alkották, ez mit sem változott. A megújítás során azonban új formákkal, új anyagokkal fokozták a komfortérzetet. Az utastér nemcsak a gyártó ígérete szerint, hanem saját tapasztalataink szerint is prémium irányban fejlődött, vagyis enyhén hunyorítva akár egy prémium kategóriás német riválist is bele lehet látni. A vizuális minőségérzet tehát rendben van, és tapintásérzet fronton sem érheti kritika a gyártót, amerre nyúlunk, szinte mindenhol nemes anyagokkal találkozunk.

Ülések és belső funkciók

A kényelmes, vastagon párnázott, barna, lyukatott hasított műbőr- és nappabőr ülések immár hűthetők is. Okos megoldás, hogy a szélvédő alján fűtőelemek gondoskodnak arról, hogy az ablaktörlő lapátok ne fagyjanak oda télvíz idején. Az új ülések nagyon kényelmesek, helyből nincs hiány, mind elöl, mind hátul kényelmesen el lehet férni, bár azért hátul középen nem utaznánk hosszabb távon. Az új Mazda6 Sportkombi első üléseit teljesen átalakítottuk: az új ülések szélesebbek és jobban követik az emberi test formáját, így hosszabb utazásokon és rövid utakon is jobban támasztják a hátat és kimagasló kényelmet nyújtanak. A bőrülések beépített szellőztető rendszerrel vannak ellátva, amely elszívja a meleg levegőt a test és az ülés egymással érintkező felületéről. A Mazdának nemcsak a vezető kényelme fontos, hanem minden utasé is.

A hátsó üléseket átalakítottuk, így jobb háttámaszt nyújtanak és a pihentető utazás kényelmének új dimenzióját nyitják meg. Az utasoknak hatalmas lábteret, és ugyanolyan fejedelmi kényelmet, mint az elöl ülőknek. Mondjuk hűtő funkciót nem kaptak itt az ülések, de a fűthetőség nem maradt el és a középen lehajtható könyöklőben a pohártartó mellett két USB-csatlakozó is található. Az utazások és hétvégi kirándulások a családdal, barátokkal kényelmessé és minden szempontból örömtelivé válnak, különösen az első ülések szellőztetésének köszönhetően. Megváltozott a klímavezérlő panel, melynek alsó sarkaiban keresendő az egyik apró, de fontos újdonság, a három fokozatban állítható erősségű ülésszellőztetés. Ezenkívül természetesen ülésfűtést is kapunk, amiből a szellőztetéssel ellentétben a hátsó ülésekre is jutott. A Mazda 6 Sportkombi Revolution Top felszereltségi szintje számos extrát tartalmaz, s ennek része a fehér színű bőrkárpit, amely komoly minőségérzetet áraszt.

Méretek és csomagtér

A Mazda 6 Sportkombi méretei és praktikus megoldásai ideálissá teszik mindennapi használatra és hosszabb utazásokra is. A kocsi hossza 4805 milliméter, szélessége 1840 milliméter, magassága 1480 milliméter, tengelyek közötti távolsága 2750 milliméter, fordulókörének átmérője 11,8 méter, benzintankja 62 literes.

Mazda 6 kormánykapcsoló típusok

Paraméter Érték
Hosszúság 4805 mm
Szélesség 1840 mm
Magasság 1480 mm
Tengelytáv 2750 mm
Fordulókör átmérője 11,8 m
Üzemanyagtartály 62 liter
Csomagtér térfogata (alap) 522 liter (VDA szerint 506 liter)
Csomagtér térfogata (lehajtott ülésekkel) 1664 liter

Az öblös, 522 (VDA szerint 506 liter) literes csomagtartó (ledöntött ülésekkel 1664 liter) csak kézzel nyitható, a csomagrögzítésben egyáltalán nem jeleskedtek a mazdások, készüljünk arra, hogy szanaszét szóródnak a bevásárlólista elemei. Az elődben még 103-mal több liternyi hely állt a rendelkezésünkre. Csak ez róható fel hátrányként a versenytársakhoz viszonyítva, a szépség, a kupészerű test nem kedvez a puttonynak, ami nem elég magas. A hátsó ülésen kényelmesen elfértem, de 1,8 méternél magasabb fickók bajban lehetnek a fejtér szűkössége miatt. A pakolást segíti a csomagtér alacsonyra vett rakodópereme, és a puttonyba alaphelyzetben 506 liternyi csomag fér be. Ez messze elmarad az e tekintetben eminens tanulónak nevezhető Skoda Octavia kombi 610 literes értékétől, tehát körülbelül 100 litert elbukunk a szépség oltárán. A csomagtér pedig alaphelyzetben 522 literes, ám a hátsó üléseket ledöntve teljesen sík felületű, 1664 literes raktér jön létre csomagrögzítő fülekkel, szatyortartó kampókkal és 12 voltos csatlakozóval megspékelve.

Ha már hátul járunk, nyissuk is fel rögtön az ötödik ajtót! Ezt csak kézi erővel tudjuk megtenni, csakúgy, mint a csukást, vagyis felár ellenében sem rendelhető motoros mozgatás. Vélhetően azért nem, mert ezt a következő generációra tartogatja a gyártó. A kalaptartóval sem kell bíbelődni, mert ötletes módon, magával viszi a kinyitott hátsó ajtó. Ha valamiért mégsem kell, vagy épp bezavar, mert nagyobb tárgyat szállítanánk, akkor ez kézzel kiszedhető, és van helye a padló alatt. A kerékjáratok ugyan belógnak a csomagtérbe, de még így is egy méter szélesen pakolhatunk.

Motor és teljesítmény

Kiváló a 2,5 literes közvetlen befecskendezésű négyhengeres benzinmotor, turbó nélkül 194 lóerő teljesítményt nyújt (percenként 6000-es fordulaton), maximális nyomatéka 258 Nm (percenként 4000-es fordulatszámon). A motor 8,1 másodperc alatt gyorsítja 100 kilométer/óra sebességre, az üresen 16 mázsás Mazda 6 kombi végsebessége eléri a 223 kilométer/órát. Az erőforrást kivételesen nagy, 13:1 sűrítési viszony jellemzi. A kopogást azzal védték ki, hogy egy hosszú csövekből álló, 4-2-1 rendszerű leömlőt terveztek, amely hosszúsága okán megakadályozza, hogy a hengert elhagyó kipufogógáz visszajusson egy másik hengerbe, és így növelje a nyomást és a hőmérsékletet. Emellett az égés időtartamát is csökkentették a különleges, púpos dugattyútetők alkalmazásával, ami a gyertyánál koncentrálja a dúsabb keveréket. Többlyukú befecskendezőket terveztek és a furatot csökkentették 4 milliméterrel.

A Mazda Skyactiv-G motorjai olyan tiszta üzeműek, hogy sok más gyártótól eltérően nem kellett Otto-részecskeszűrőt szerelni rájuk. Fogyasztásával elégedett voltam, ekkora kocsitól és ilyen erős motortól szép eredmény a 7,3 literes átlagfogyasztás száz kilométerenként. Több mint 1100 kilométert tettünk meg együtt, használtam autópályán, városban és országúton egyaránt. Amíg csak országúton és elővárosban közlekedtem, 6-6,5 literrel beérte 100 kilométerenként. Amint tempót váltottam, autóúton és autópályán közlekedtem (mintegy 600 kilométert), a fogyasztás emelkedni kezdett, de szerencsére időben megtorpant. Lassan, kényelmesen közlekedve az autó igazi habitusát követjük, de ha kitör rajtunk valami menedzserbetegség, akkor űzhetjük a problémákat vele, van benne kraft, csak legyen türelmünk kicsalogatni. Kombinált fogyasztásként 6,8 litert jelöl meg a gyártó, ami köszönőviszonyban sincs az általunk mért 8,7 literes értékkel. Azonban ez utóbbi sem nevezhető bántóan rossz értéknek, hiszen mégis csak egy hatfokozatú automataváltóval szerelt testes autóhoz van szerencsénk, amit a teszt során inkább városban használtunk, mint autópályán.

Ez a Mazdánál megszokott Skyactiv technikás, soros négyhengeres masina, 194 lóerővel, amit 6000-es fordulatnál ad le. Ám az automata váltó nem igazán engedi eddig pörögni, még (a többnyire értelmetlen) Sport módban sem, de ez nem is baj, hiszen a 258 Nm forgatónyomaték már 4000-es fordulatnál rendelkezésre áll. Sőt, igazából az alacsonyabb fordulatszám tartományokban sem küzd erőhiánnyal. A hatgangos automata szépen teszi a dolgát, lendületesen gyorsítja az üresen is közel másfél tonnás vasat. Ha kell, 8,1 másodperc alatt százon van, de sokkal fontosabb, hogy bármikor nyugodtan bele lehet fogni vele egy előzésbe, mert mindig van elég erőtartaléka. A váltó sem gondolkodik túl sokat, ha beletaposunk a gázba, az említett sport mód pedig leginkább csak annyiban nyilvánul meg, hogy engedi magasabb fordulatszám tartományokba kalandozni a motort. Vittem én országútra is, autópályára is, hogy az igazi életterében hajszoljam, de végül 9,7 literre jött ki az átlagfogyasztása.

Tapasztalatok a Mazda hátsó ülés szerelésével kapcsolatban

A downsizing jegyében a közelmúltban a legtöbb gyártó kis lökettérfogatú turbós benzinmotorokra váltott, annak minden előnyével és hátrányával. Nem úgy a Mazda, mely a benzines Skyactive egységei esetében kitart a turbó nélküliség mellett. Még pedig úgy, hogy a megszokottnál enyhén nagyobb lökettérfogatot alkalmaz. A tesztautóban lévő szívó 4 hengeres erőforrás 2,5 literes és nagyon finom járású, hangja csak akkor erősödik meg, ha a gázpedállal kíméletlenül bánunk. A 192 lóerőből már 194 lóerő lett, igaz a korábbi 5700 helyett már kereken 6000-es percenkénti fordulatszámon, vagyis az enyhén nagyobb teljesítményért kicsit tovább kell fogatni a motort. A nyomaték hasonlóan szerény mértékben, 256-ról 258 Nm-re nőtt, amit a gyakorlatban persze lehetetlen megérezni. A turbómotorhoz szokott sofőröknek elsőre furcsa, hogy az alsó fordulatszám tartományokban a vártnál gyengébb a produkció, de gyorsan hozzá lehet szokni a Skyactive motor karakterisztikájához. A legújabb SKYACTIV-G 2.0 és SKYACTIV-D 2.2 motor egy pillanat alatt, készségesen biztosítja a megfelelő teljesítményt, és a vezető is magabiztos lehet, hiszen tudja: szükség esetén több erő is van még a motorban. Az erőnél többről van szó: az irányítás a lényeg. Csak nyomja le a pedált, és az új Mazda6 Sportkombi a nyomásnak megfelelően precízen, pontosan a kívánt erővel gyorsul.

2019 Mazda SKYACTIV X Engine | How Does It Work? - HOW IT'S MADE Technology Performance

Vezetési élmény

Acélrugós futóműve (elöl MacPherson, hátul multilink) feszes és kényelmes, a rossz magyar utakon sem adja fel, úgy csillapít, ahogy azt elvárjuk. Sőt, kifejezetten tetszett a futóműve, rossz úton is tartottam a tempót, míg a forgalom többi résztvevője a 442-es úton ide-oda húzódott, hogy kerülje a komolyabb úthibákat. A Mazdával nem kellett kóvályogni, sőt megelőztem mindenkit, hogy a saját tempómat tudjam autózni a puzzle-szerűen széttöredezett és foltozott békési „utakon”. A Mazda 6 felfüggesztését az elődhöz képest jócskán átdolgozták, módosítottak a bekötési pontokon, a kormánycsuklón, a stabilizátorok csatlakozásán és természetesen a lengéscsillapítókat is lágyabbra állították. Úgy komfortos, hogy a gyors kanyarokat sem veti meg, a hirtelen irányváltásokat azonban sután veszi tudomásul és a tudtunkra adja, hogy bár sportkombi, nem sportkocsi. A kormányzás közvetlen, pontos, tömegközéppontja alacsonyan van.

A futómű is kiváló társ a kényelmes suhanáshoz, bár ezt jelentősen rontja a 19 colos alufelni. Aki maximalizálni kívánja a kényelmet a Mazda6 kombival, inkább kisebb kerekeket válasszon hozzá. Például 17 collal biztos vagyok benne, hogy sokkal jobban kidomborodnának az erősségei. Talán ezen a téren illik rá egyébként a legjobban a sportkombi megnevezés, mert a kormányzása nagyon közvetlen, minden visszajelzést megad az útról, de mégsem túl feszes a rugózása. A futóműről csak jót lehet mondani, makulátlan aszfalton nagy élmény vele a kanyarvadászat, bizonytalankodásnak nyoma sincs, és a mérnököknek valahogy sikerült úgy behangolniuk, hogy még rosszabb minőségű utakon se panaszkodjunk rá. Pedig a tesztautón lévő 19 colos kerekek alapvetően nem sok jóval kecsegtetnek a hazai utakon, viszont mindenképpen gyönyörűek. A kormány kellemes fogású és korrekt visszajelzéssel szolgál az útról, az alacsony vezetési pozíció pedig a SUV-okat nagy ívben kerülő, sportosabb sofőröknek kedvez.

A vezetőnek és az utasoknak a legelső alkalomtól kezdve, bármilyen útfelületen feltűnik az utazás kiváló minősége, bárhová is autózzanak. Mérnökcsapatunk komoly fejlesztéseket végzett a felfüggesztési rendszeren annak érdekében, hogy kis gravitációs erőnél finomabban működjön, így a szűk városi utakon kényelmes legyen, ugyanakkor nagy gravitációs erőnél, hosszú, kanyargós vidéki utakon stabilitást nyújtson. Az utastér elképesztően csendes, a motor még kihúzatáskor is csak finom morgással jelzi, hogy működik. A hatfokozatú automataváltó finoman váltogat, sosem tétovázik, de a fogyasztásra vélhetően jó hatást gyakorolna egy több fokozattal megáldott modernebb egység. Kéziváltó egyébként bármelyik 6-oshoz rendelhető, kivéve a 2,5 literes benzines példányokat.

Technológia és biztonság

Jól tájékoztat a szélvédőre vetített színes kijelző, amely a navigáció mellett, az aktuális sebességet, a tempomat beállítását, a sebességkorlátozásokat, tiltótáblákat, vezetősegédek utasításait mutatja. A holttérfigyelő jelzései is itt kaptak helyet, a kijelző bal, illetve jobb szélén megjelenő grafikus figyelmeztetés (wifi jelre hasonlító) óv attól, hogy sávváltáskor ütközzünk, vagy veszélyeztessünk. A középkonzol kijelzőjén két analóg műszeregység között digitális figyel, a vezetősegédek gombjait túlságosan szétszórták, kiesnek a látómezőnkből. Az érintőképernyő csak álló helyzetben aktív. Ez menet közben nagyon zavaró, a tekerőgomb kezelése elvonja a figyelmet a vezetéstől. Nem pont ez volt a cél? Mármint, hogy figyeljünk a vezetésre? A Bose hangrendszer a fülünket kényezteti, a kilátás jó. Az Apple CarPlay ugyan működik vezeték nélkül is, de még a Mazda sem képes elkerülni a kor egyik nyavalyáját: a kifeketedő, lefagyó képernyőpestist, amikor se kép, se hang.

Fent a 8 colos érintőképernyős kijelzőn a multimédiás rendszer menüjében lehet barangolni. Érintőképernyős ugyan a kijelző, de a tekerőgombbal is nagyon egyszerű manőverezni. Alatta jön egy kis szünet, ahol nincs elrejtve semmilyen funkció, de élvezet tapizni a hasított bőr burkolatot, majd következik a klíma vezérlője és a hűtés-fűtés további gombjai. Csupán két bosszantó hibát tudok a szemére hányni. Az egyik a lassan működő stop/start rendszer, a másik pedig a tolatókamera képe. Előbbi persze lehet, hogy csalóka, nem mértem meg stopperrel a vetélytársakhoz képest, szóval még lehet az én érzékeim csalafintasága is az oka, viszont az utóbbira nincs mentség. Nagyon csúnya a felbontás, mintha 10 évvel ezelőttről származna a grafika. A Mazda6 Sportkombi 9,5 millió forintos kezdőárát tekintve ez az egyetlen igazán fájó pont. A tesztautó Takumi Plus felszereltségébe pedig már nehéz belekötni. Rengeteg biztonsági rendszer, többek között városi vészfék, sávtartó, holttérfigyelő, táblafelismerő, fáradtságérzékelő, esőérzékelős ablaktörlő és adaptív LED fényszórók is megtalálhatók, de ehhez a szinthez jár a barna bőrkárpit is, valamint a fa díszbetétek, valamint a 11 hangszórós Bose hifi. A kormány mögötti két analóg műszer egy 7 colos kijelzőt fog közre, azonban az ebben rejlő lehetőségeket nem igazán aknázta ki a gyártó, így például a térképet és sok egyéb hasznos információt nem lehet kitenni erre a felületre. A 8 colos központi kijelzőn megjelenő menürendszer 2018-ban enyhén túlhaladottnak nevezhető, és kár, hogy a 360 fokos tolatókamerás rendszer képminősége egyenesen csapnivaló. Az Android Auto és az Apple CarPlay végre már elérhető a típusban, és ugyancsak örülhetünk annak, hogy a HUD már a szélvédőre és nem egy apró lapkára vetít.

Immár legújabb adaptív LED-es fényszóróink jellemzői közé tartoznak az automatikusan szabályozott, vakításmentes távolsági fényszórók és a széles tartományú tompított fényszórók, melyek szélesebb területet világítanak meg, így az éjszakai vezetést könnyebbé teszik. Az utazás során nem szerencsés, ha valami megzavarja a vezető figyelmét. Legújabb aktív kijelzőnk közvetlenül a szélvédőre vetíti a járművel és az úttal kapcsolatos információkat. Az új Mazda6 Sportkombi négy kamerával, nyolc parkolóradarral és egy új, 360°-os látószögű monitorral rendelkezik a stresszmentes parkoláshoz és manőverezéshez. Hátramenetben a közeli akadályokat riasztórendszer jelzi. A kamerák segítségével láthatóvá válnak a holtterek, a T-elágazásoknál az akadályok távolsága. Parkoláskor nemcsak az autó előtti és mögötti teret lehet belátni, hanem madártávlatból a jármű körüli területeket is. Nagy forgalomban a helyzet gyorsan változhat. A Mazda radaros sebességszabályozó automatika (MRCC) segít a nyugodt és élvezetes vezetésben. A rendszer méri az autó előtti járművek sebességét és távolságát, valamint a motor és a fékek automatikus szabályozásával folyamatosan tartja a beállított távolságot a járművek között. Újdonság az elektromos rögzítőfék, amely a sebességváltó mögötti gombról kapcsolható. A kellemes állapotból még nehezebben zökkenünk vissza a valóságba a kiváló minőségű zenei élményt nyújtó 11 hangszórós, prémium BOSE audiorendszer miatt.

Ár és felszereltség

Mennyibe kerül? Az árlista 13,779 millió forinttól indul (145 lovas, kétliteres motorral) és 16,686 millió forintnál ér véget, a 20th Anniversary felszereltségű tesztautónk ára pedig ez utóbbi összegtől indul. Sok extra ugyan már nem fér bele, de egy jó szín kiválasztásával már majdnem 17 millió forintba kerül. Öröm az ürömben, hogy a kombi változatnak nincs felára, tehát jobban megéri ezt választani. A Mazda6 Sportkombi 9,5 millió forintos kezdőárát tekintve ez az egyetlen igazán fájó pont. Minden másban tényleg a prémium szint irányába mozdult. Legolcsóbban 8,04 millió forint ellenében vezethetünk haza egy új Mazda 6-ost, még pedig egy alapfelszereltségű, de a korábbi alapmodellnél több extrával kényeztető 145 lóerős benzines példányt. A Mazda 6 kombi ár nem az olcsó kategóriát hozza, ám nagyszerű autó. Nem nehéz belezúgni, és aki ezt választja az nem is fog csalódni, gyönyörű forma, kellemes vezethetőség és első osztályú minőség fogja kényeztetni.

tags: #mazda #6 #sportkombi #meretek #tukorrel #egyutt