A magyarországi forgalomba helyezés teljes költségei és tudnivalók
Gépjármű vásárláskor mindenképpen el kell végeztetni a forgalomba helyezést, ennek egyik fázisa a jármű átíratása. Ezen kívül még jó néhány lépés van, melyet el kell intézni ahhoz, hogy az autó felett egyedüli tulajdonosként rendelkezhessünk és azt a forgalomban jogszerűen használhassuk. Mivel a vonatkozó törvény megszabja, hogy egy adott járművel csak forgalomba helyezés után lehet közlekedni, így az ehhez tartozó szükséges iratok beszerzése és díjak megfizetése elengedhetetlen. A forgalomba helyezés árak és költségek eltérőek a használt és az új autókra vonatkozóan, ráadásul számos esetben jelentős különbségeket mutatnak a belföldi és a külföldről behozott járművek esetében.
Új autók forgalomba helyezésének költségei
Egy új autó önmagában csak szoborként értelmezhető tárgy volna, ha nem vehetne részt a közúti forgalomban. Az üzembe helyezés lépéseit és az új autók rendszámozásának költségeit vesszük sorra. Ügyfeleink az új autó megvásárlásakor aláírt szerződésben előre láthatják a várható kiadásokat, így az autó vételárán felül a forgalomba helyezési költségeket is.
Vagyonszerzési illeték
A forgalomba helyezéshez kapcsolódó kiadások jelentős részét a vagyonszerzési illeték teszi ki, amit az állam ró ki az autó tulajdonosára. A vagyonszerzési illetéket az autók motorteljesítménye és kora határozza meg. A legfelső sávba az új és a maximum 3 éves autók tartoznak 120 kilowattnál erősebb motorral, a legnagyobb kedvezmény a 8 év feletti és legfeljebb 40 kW-os autókra jár.
Az állam az egzakt mértékegységekkel számol, ami ebben az esetben a kilowatt. Az autógyártók mindkettőt megadják, a lóerők számát 1,36-tal elosztva megkapjuk a motor teljesítményét kilowattban. Tehát 136 lóerő kereken 100 kilowatt. Például a 130 lóerős dízel Peugeot 308 kombi motorja 96 kilowattos. Szerencséje van a nem hibrid Nissan X-Trail vevőinek, mert a 120 kilowattos (163 lóerős) motorral 12 000 forinttal kevesebbet kell kifizetni, mintha az autó csak egyetlen kilowattal erősebb volna, és átcsúszna a magasabb sávba.
Dokumentumok és vizsgák díjai
Az állami terhek része a rendszámtábla megvásárlása, a forgalmi engedély kiváltása és az autó tulajdonjogát igazoló törzskönyv kiállítása is. Utóbbit az autó megvásárlása után néhány héttel kézbesíti a posta a Belügyminisztériumtól. A forgalmi engedély ára 6000 Ft, ugyanennyibe a törzskönyv is. Sorozatrendszám esetén a rendszámtábla párjáért 8000 helyett 11 475 Ft-ot kell fizetni 2025. február 1-től. Drágult a műszaki vizsgáztatás is, a forgalomba helyezési költségekből 16 290 helyett 26 700 Ft jut erre a tételre idén február 1-től.
Porsche Biztosító Magyarország
Benne van az üzembe helyezési költségekben egy bizonyos ügyintézési díj is mindezen feladatok elvégzéséért.
Nullrevízió és egyéb felkészítési díjak
Fontos lépés a forgalomba helyezésben az úgynevezett nullrevízió is. Márkaszervizeink szakemberei ezzel az átvizsgálással műszaki oldalról ellenőrzik a vadonatúj autó működését, mielőtt ügyfeleink használnák őket. Legtöbbször az üzembe helyezési díj egy átalányösszeg, de arra is lehet példa, hogy érvényesülnek benne a modellspecifikus különbségek. Nem egyforma ugyanis a ráfordítás, ami lehetővé teszi egy új személyautó forgalomba helyezését.
Egy adott márka kínálatán belül vannak fejlettebb, bonyolultabb autók, amelyekkel a márkaszervizek munkatársai csak több képzés, nagyobb ráfordítás árán foglalkozhatnak. A munkatársak képzése kétszer kerül pénzbe a márkakereskedőknek: egyszer a tanfolyamok díjával, egyszer a munkatársak kiesésével ügyfeleink kiszolgálásban. Példának okáért a fejlettebb elektronikai rendszerű Ford Mustang Mach-E nullrevíziójához az autószerelőknek több képzési órára van szüksége, mint egy Ford Puma megismeréséhez. Ugyanez a helyzet a Renault Clio 1,0 TCE és a konnektorról tölthető akkus hibrid Rafale vagy a FIAT 500 és az Alfa Romeo Stelvio QV esetében. Az invesztíció különbsége nem merül ki a képzésekben, hardveroldalon is vannak eltérések. A fejlettebb és bonyolultabb autótípusokhoz több célszerszámra, más eszközökre, további berendezésekre lehet szükség - állítják a szakmabeliek.
Akik abban azonban egyetértenek, hogy átalánydíj megállapításával sokkal életszerűbb a forgalomba helyezési költségek megállapítása, mint típusonként külön-külön beárazva. A forgalomba helyezési díj számos adminisztrációs feladat fedezete is.
Homologizáció és Általános Forgalombahelyezési Engedély (ÁFE)
Legtöbbször az európai importőr, illetve a gyártó megszerzi az európai forgalmazási engedélyt, amit homologizációnak is hívnak. A WVTA a Whole Vehicle Type Approval rövidítése, ennek meglétével nagyban leegyszerűsödik a hazai forgalomba helyezés. A legtöbb új autóra a hazai vezérképviselet kiváltja az Általános Forgalombahelyezési Engedélyt. Az ÁFE meglétével leegyszerűsödik a forgalomba helyezés, a kevesebb bürokratikus feladat hozzájárul az autó gyorsabb átadásához ügyfeleinknek.
Útmutató a lassú járművek forgalomba helyezéséhez
Lényeges apróságok
Egy nullkilométeres autó csak a megfelelő felkészítéssel adható át első gazdájának. Az üzembe helyezési díj része az autó átadás előtti dekonzerválása is. A fóliák és más védőanyagok a szállítás során óvják az autót a sós tengeri pára korróziós hatásaitól, a vasúti kocsik rozsdás fékporától és más szennyeződésektől. Ám egy új autó csak alapos tisztítás után és a konzerváló viaszok, a védőfóliák, a takaróelemek és azok ragasztónyomainak eltávolításával ragyoghat valódi szépségében szalonjaink újautó-átadójában.
Az átadást megelőző teendők közé tartozik a szállítási sajátosságok korrekciója, amit szintén az üzembe helyezési költség fedez. Ennek része az autó folyadékokkal való feltöltése, ideértve az ablakmosó tartályt, de a kötelező tartozékok behelyezése is beletartozik, hogy ügyfeleink biztonságban induljanak útnak az eladásjelző háromszög, a láthatósági mellény és az elsősegélycsomag birtokában. Az apróságok egyike a gumiabroncsok helyes légnyomásának beállítása is, mert több autógyártó is 3,5-4 barra fújt nyomással indítja útnak az autókat. Ez a szállítás idejére optimális, de a használatba vételt követően az autó rázásában, fokozott gumikopásban és ami a legfontosabb, hosszabb féktávolságban nyilvánulna meg. A forgalomba helyezési költségek egy részét az üzemanyag teszi ki, amit márkakereskedéseink munkatársai tankolnak a járművekbe.
Külföldről behozott autók forgalomba helyezésének költségei és lépései
Ha külföldről szeretne autót vásárolni, számos kihívással találkozhat. A külföldi autó honosításának sikerének kulcsa, hogy minden szükséges okmány a rendelkezésedre álljon. Számtalan költséged keletkezik, ha külföldről hozol autót. Ezek mértéke szinte minden autóra egyedi, de összegyűjtöttük neked, hogy nagyságrendileg mire számíts.
EU területén kívülről érkező járműveknél jóval magasabb költségre kell számítanod. 2021 óta az Egyesült Királyság már nem az EU része, ezért az innen származó autók is ebbe a kategóriába tartoznak. Praktikus tipp lehet, hogy ha EU-n kívülről behozott járművet szeretnél forgalomba helyezni, akkor a vámkezelést bármelyik EU-s országban elvégezheted. A vám mellett ugye ÁFÁ-t is kell fizetned és ez Magyarországon a legmagasabb az egész unióban, mert 27%. Ha bármelyik másik országban végzik a vám eljárást azzal csak nyersz, mert akkor az ÁFA kevesebb lesz.
Szükséges dokumentumok külföldi autókhoz
- A vásárlás igazolása elengedhetetlen. Magánszemélytől vásárolt autó esetén adásvételi szerződés, míg kereskedőtől vásárolt jármű esetén számla szükséges. Külföldi autóvásárlásnál mindenképpen a Kétnyelvű adás-vételi szerződést kell használni, mert a magyarországon történő honosításhoz annak pontos és teljes kitöltése elengedhetetlen a sikeres ügyintézéshez.
- Járműokmányok: A honosításhoz szükség van a külföldi forgalmi engedélyre (1-es rész) és törzskönyvre (2-es rész), kivéve, ha az adott országban ezek egy dokumentumban szerepelnek.
- Műszaki vizsgát igazoló dokumentum: A honosításhoz igazolni kell a külföldi érvényességet a helyi hatóság által kiállított műszaki vizsgálati bizonyítvánnyal (Németországban: TÜV, Ausztriában PICKERL, Hollandiában: APK). Kivételt képeznek azok a járművek, amelyek még nem estek át külföldön az első műszaki vizsgán, mert új autók esetén az első vizsga érvényessége 3 vagy 4 év is lehet.
- COC dokumentum (Certificate of Conformity) / Megfelelőségi nyilatkozat: Ez az első hivatalos dokumentum, amely az autó gyártósorról való kigördülésekor kerül kiállításra, és elengedhetetlen a honosításhoz. A COC dokumentumot a gyártó állítja ki, és tartalmazza a jármű műszaki paramétereit és jóváhagyásait.
- Magánszemély esetén: Érvényes személyi okmányokra.
Amennyiben valóban nem rendelkezik a gépjármű semmilyen okmányokkal, nem érdemes vele foglalkozni. Lehet venni forgalomból ideiglenesen kivont járművet, amihez viszont szükség lesz az összes okmányra a későbbi forgalomba helyezéshez. Van olyan eset is, amikor ideiglenesen kivonják a járművet a forgalomból (nem rendelkezik rendszámmal) bár van az autón érvényes TÜV vizsga.
Műszaki vizsga és honosítás
Külföldről behozott autók esetében elengedhetetlen a műszaki vizsga elvégzése a magyarországi forgalomba helyezéshez. Az itthoni ügyintézés első lépése, amikor meg kell jelenned a lefoglalt időpontban az autóval együtt a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál. Az NKH megvizsgálja a járművet, hogy megfelel-e a törvényben meghatározott műszaki, közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi feltételeknek. Ha az EU-ból hozod be autót, és még érvényes műszaki vizsgával rendelkezik akkor a külföldi műszaki vizsgalapot elfogadják, mint igazolást a műszaki vizsga meglétéről. Ha nincs érvényes műszaki vizsgád, nem az EU-ból származik az autó, vagy a Nemzeti Közlekedési Hatóság úgy rendelkezik, hogy le kell vizsgáztatnod, akkor másik irányt vesznek a dolgok. Ebben az esetben megtagadhatják az ügymenet lefolytatását és az autó nem kaphatja meg a magyar papírokat és a rendszámot. Hogy ne érjen meglepetés és az autó állapota indokolja, érdemes előbb szakszervizben leellenőriztetni és szükség esetén megjavítattni az autót. De sokan már vásárláskor szakemberrel ellenőriztetik a megvenni kívánt kocsit. Egyedi forgalomba helyezési eljárást kell ilyen esetekben végezni, amely egy szigorított műszaki vizsgának felel meg, és amelyhez külön időpontot kell kérni. Abban az esetben, ha érvényes műszaki vizsgával rendelkezik a jármű, de hamarosan lejár, akkor egy részletes műszaki ellenőrzést is elvégeznek rajta. Nagy kockázatot vállalnak, akik érvényes műszaki vizsga nélkül hoznak be autót saját használatra.
Hol végeztethető el a honosítás?
Jelenleg két nemzeti intézmény jogosult a műszaki vizsgáztatásra és honosításra: a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és a Magyar Autóklub. Mindkét szervezet felelős a gépjárművek műszaki vizsgáztatásáért és honosításáért.
Műszaki vizsga díja az NKH-nál külföldről behozott gépjármű esetén:
- Jármű honosítási eljárás: 11.100 Ft
- Egyedi forgalomba helyezési engedély: 30.600 Ft
- Hatósági műszaki vizsgálat díja: 26.700 Ft
- Összkerékhajtás esetén + 6.700 Ft
Autóhonosítás a Magyar Autóklubnál:
Kevesen tudják, hogy már néhány éve a Magyar Autóklub is lehetőséget biztosít a külföldről behozott autók magyarországi forgalomba helyezésére és honosítására. 2021. szeptember 8-a mérföldkő ebben a szférában, mivel ezen a napon jelent meg az a kormányrendelet, amely 2021. október 8-tól lehetővé teszi a külföldi autók honosításának kérelmezését a Magyar Autóklub kirendeltségeinél. A Közlekedési Hatóságnál fizetendő 11.100 forintos díjjal szemben a Magyar Autóklubnál 35.000 forintot kell fizetni, amely tartalmazza a jármű előzetes átvizsgálását is. Bár ez az összeg magasabb, az ügyfélszolgálat mindig elérhető, az ügyintézők segítőkészek, és az időpontfoglalás is gördülékenyebb. Várakózási idő tekintetében ez attól függ, mennyire leterhelt az adott vizsgaállomás, de általánosságban 3-4 hétre szoktak időpontot adni.
A Magyar Autóklub kizárólag külföldről behozott személygépjárművek, lakóautók (M1 kategória) és 3,5 tonnát meg nem haladó tehergépjárművek (N1 kategória) honosítását végzi. Motorkerékpárokat egyelőre nem lehet az Autóklubban honosítani. Ha a külföldi műszaki vizsga érvényessége hamarosan lejár, kérhető a friss, 2 éves műszaki vizsgálat a honosítási eljárás mellé.
Eredetiségvizsgálat
Eredetiségvizsgálat minden autó számára kötelező. Lehet belföldi vagy külföldi. Ez a vizsgálat biztosítja, hogy az autó nem lopott, és megegyezik a dokumentumokban szereplő adatokkal. Az eredetvizsga költsége cm3 függő. Eredetiségvizsgálatra rengeteg akkreditált szakműhelyt találhatsz. Fontos, hogy a gépjármű teljes motorszáma látható és fényképezhető legyen.
Származásellenőrzés
Származásellenőrzést csak abban az esetben kell elvégezni, ha a gépjárművet egy Európai Unión kívüli országból kívánod behozni. Illetve akkor is, ha az EU-ból származik az autó, de nem áll rendelkezésre a külföldi forgalmi engedély.
Regisztrációs adó
A sikeres műszaki vizsga után regisztrációs adót kell fizetni a gépjárműre. A legfontosabb és legköltségesebb lépéséhez érkeztél a külföldi autó forgalomba helyezésének. Ez a regisztrációs adó befizetés, amit a NAV-nak kell befizetni. Az eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) valamelyik kirendeltségén lehet elindítani.
A regisztrációs adó mértéke több tényezőtől függ: a jármű korától, a környezetvédelmi besorolásától, valamint a motor hengerűrtartalmától. Minél magasabb a hengerűrtartalom és alacsonyabb a környezetvédelmi kategória, annál több adót kell fizetned. Használja a NAV kalkulátorát az összeg kiszámításához. A regisztrációs adó ügyintézése meglehetősen bonyolult lehet, és könnyen elakadhat az, aki nincs tisztában a folyamat lépéseivel. A regisztrációs adó ügyintézéséhez elengedhetetlen a VPID szám igénylése. Ha esetleg Önnek még nincs, tudunk segíteni az elintézésben. Ennek díja: 9.950 Ft.
Ilyenkor a NAV ellenőrzi, hogy van-e bármilyen adótartozásod. Amennyiben 10.000.- Ft-ot meghaladó adótartozásod van, a hivatal visszatartja a hátralék rendezéséig a gépjármű okmányait. Ez cég és magányszemély esetén is érvényes.
Nem kell regisztrációs adót fizetned a környezetkímélő autók után, illetve követségi, diplomáciai autók, Z-s rendszámú gépjárművek esetén, valamint egyéb törvényben vagy nemzetközi szerződésben meghatározott adómentesség esetén.
Kötelező Gépjármű-Felelősségbiztosítás (KGFB)
Az utolsó lépés előtt még egy kötelező biztosítást kell kötnöd, ugyanis e nélkül nem kaphat rendszámot az autó. Ezt bármelyik biztosítónál megkötheted. Mivel nincs még rendszáma az autónak, ezért az alvázszámra kell kötni a biztosítást.
Okmányirodai ügyintézés és vagyonszerzési illeték
A műszaki vizsga elvégzése és a regisztrációs adó befizetése után az okmányirodában fejezhető be a külföldről vásárolt gépjármű forgalomba helyezése, ahol megkapjuk a forgalmi engedélyt és a rendszámot. Az okmányirodában a forgalmi engedély kiadásához szükséges az érvényes kötelező biztosítás igazolása. Az ügyintézés során a rendszámtábla, a forgalmi engedély és a törzskönyv díja összesen 25.475 HUF. Új forgalmi engedélyt kapunk, és új törzskönyvet, melynek kiállítási költsége 6000 - 6000 forint.
Ezen felül a külföldről behozott és forgalomba helyezni kívánt gépjármű után vagyonszerzési illetéket is fizetni kell, amelynek mértéke a gépjármű korától és motorjának teljesítményétől és hengerűrtartalmától függ. Az átíráskor illetéket kell fizetni, melynek nagysága a jármű korától és teljesítményétől függ. Az illeték megfizetésén felül még jó pár tétellel kell számolni.
Ez után időpontot foglalsz a kormányablaknál autóátiratásra. Ehhez Ügyfélkapu regisztráció szükséges. A megye és város kiválasztása után az ügykört kell kiválasztanod. Most következnek a fent felsorolt dokumentumok bemutatása. Ehhez mindre szükséged van ahhoz, hogy a kormányablaknál megtörténjen az átiratás.
A külföldről behozott autók honosítása gyakran történik a nagyobb magyar városokban, például Budapesten, Debrecenben, Győrben, Pécsen és Szegeden.
Félreértések - Autóbehozatal Németországból - TIPPEK
További éves költségek: Gépjárműadó és Cégautóadó
Gépjárműadó
A gépjárműadó a Magyarországon forgalomban lévő járművek után fizetendő éves kötelezettség. A pontos összeg a jármű teljesítményétől (kW) és korától függ, ezért érdemes előre kiszámolni, mennyi lesz a gépjárműadó 2026-ban. A fizetendő éves összeget meghatározott Ft/kW érték adja, ha te vagy az üzembentartó vagy tulajdonos.
Cégautóadó
A cégautóadó a vállalkozások által használt személygépkocsik után fizetendő havi adó. A pontos összeg a jármű teljesítményétől (kW) és környezetvédelmi besorolásától függ, ezért érdemes előre kiszámolni, mennyi lesz a cégautóadó 2026-ban.
Professzionális segítség a forgalomba helyezésben
Külföldi okmányokkal rendelkező gépjármű magyarországi forgalomba helyezése teljes körű ügyintézéssel. Vállalkozásunk 15 éve autóbehozatallal és a külföldről behozott autók magyarországi forgalomba helyezésével, okmányirodai ügyintézésével, műszaki vizsgára való felkészítéssel, valamint műszaki vizsgáztatással és kötelező felelősség biztosítás megkötésével foglalkozik. A forgalomba helyezéssel kapcsolatos összes ügyintéznivalót elintézzük. Ügyfeleink számára lényeges, hogy minden szükséges ügyintézés egy helyen történjen. Munkatársaink készségesen állnak rendelkezésére, átvállalva minden autóval kapcsolatos adminisztratív feladatot.
Akár egy napos határidővel vállaljuk:
- Külföldi okmányokkal rendelkező gépjárművek forgalomba helyezését
- Műszaki vizsgáztatást
- Autó Honosítást
- Regisztrációs adó ügyintézést
- Okmányirodai teendők elvégzését
Válassza szolgáltatásainkat, hogy időt és energiát spóroljon, miközben mi gondoskodunk a teljes körű ügyintézésről! Tényleg lehet 1 nap alatt forgalomba helyezni? A 24 órás, soron kívüli ügyintézés plusz költségeivel, részleteivel kapcsolatban kérjük érdeklődjön. Jellemzően 1-5 napon belül tudunk időpontot biztosítani. Ez annak köszönhető, hogy mindig értesülünk a lemondott időpontokról. Végeznek eredetiség vizsgálatot a honosítás során? Igen, de fontos, hogy a gépjármű teljes motorszáma látható és fényképezhető legyen. Az általunk honosítandó járműveket már eleve a teljes motorszámmal kiállított eredetiség vizsgálati bizonyítvánnyal visszük a vizsgaállomásra, hogy megkönnyítsük a folyamatot.
Külföldi autót tervezel hazahozni? Legyen az számodra egy új autó, amit külföldön olcsóbban meg tudtál vásárolni vagy hazaköltözéskor hozod az autód Magyarországra, a honosítása nem egyszerű feladat. Amint ebből a cikkből is kiderült, egy külföldi autó forgalomba helyezése igen körülményes eljárás, és több fajta lépése van. Remélhetőleg ez a cikk segít átlátni a szövevényes szabályokon és a legfontosabb lépések is körvonalazódnak. Ha jól fel vagy készülve, akkor nem érhet meglepetés. Természetesen dönthetsz úgy is, hogy nem éri meg neked ez a procedúra, inkább fizetsz többet egy itthoni autóért, vagy akár megbízhatsz egy olyan céget, ami külföldi autók importjával foglalkozik. Fontos ilyenkor, hogy megbízható, tapasztalt céget találj, ha lehet valaki ajánlása alapján, hiszen nem kevés pénzről van szó, ha valaki már önmagában is autót vásárol.
tags: #magyarorszagi #forgalomba #helyezes #osszes #koltsege