A Magyar Páncélos Erők és Harcjárműveik Sorsa a Második Világháborúban (1943-1944)
Amikor a háborúk kapcsán fegyverekről esik szó, azok egyik első tulajdonságaként szokták kiemelni, hogy melyik nemzethez, vagy hadviselő félhez köthetők. Azonban a háború sok szabályt felülír, a szemben álló felek pedig a szükség órájában valamennyi kezük ügyébe kerülő, pusztításra alkalmas eszközt megragadnak, hogy maguknak előnyt csikarjanak ki, az ellenségnek pedig még nagyobb veszteséget okozzanak. Nem voltak ezen általános elv alól kivételek a magyar páncélosok sem a második világháborúban. Ezeket bár a Magyar Királyi Honvédség számára gyártották, pályafutásuk végén - zsákmányként - mégis a Vörös Hadseregben harcolva támadták akár éppen a magyar arcvonalat.
A második világháború során bevetett, magyar fejlesztésű páncélozott járművekkel foglalkozó elemzésekből mostanra már kitűnik egy ismétlődő mintázat: a Királyi Honvédség a világégés során valahogy mindig egy (néha inkább több) lépésnyi hátrányban volt a legfőbb ellenféllel, a Szovjetunióval szemben. Hazánk második világháborús páncélosai tűzerő terén valahogy mindig elég gyengécskék voltak a kor sztenderdjeihez mérten.
A Magyar Páncélos Erők Fejlődése és Kihívásai
A trianoni tiltások miatt a honvédség kiképzettsége is sok kívánnivalót hagyott maga után. Ez leginkább a tartalékos (tiszti, tiszthelyettesi és sor) állomány vonatkozásában mutatkozott meg. Az 1935-36-tól bekövetkezett külpolitikai változások következtében számos nehézség hárult el és tette lehetővé a magyar honvédség - benne a páncéloscsapatok - fejlesztését. A fegyverkezési egyenjogúság utolsó jogi akadálya Magyarország számára az 1938. augusztus 23-i bledi egyezmény volt. A tengelyhatalmak európai politikai előtérbe helyeződése Magyarország számára ekkor lehetőséget biztosított a fegyverkezési egyenjogúságra.
Kezdeti Beszerzések és Hazai Fejlesztések
Magyarország 1920 tavaszán 14 db német LK-II (Leichter Kampfwagen-II) könnyű harckocsit vásárolt, fegyver nélkül. Az eszközöket - a Szövetséges Katonai Ellenőrző Bizottság jelenléte miatt - szétszedve, rejtve kellett tárolni. 1935 szeptembere és 1936 decembere közötti időszakban 150 db olasz 35 M Ansaldó kisharckocsi került Magyarországra.
A magyar páncélosok között a Toldi volt az első, amelyet sorozatban gyártottak. Az 1934-re kialakult harckocsi az 1936-os bemutatóján alkalmasnak bizonyult a magyar hadvezetés számára. A MÁVAG 1938-ban megvásárolta az L-60 gyártási jogát. Az eszközt 38 M Toldi I (A-20) könnyű harckocsi néven rendszeresítették, és 80 darabot rendeltek a gyártó MÁVAG és GANZ gyáraktól. 1941-ben rendelte meg a Honvédelmi Minisztérium (HM) az újabb 110 db-ot, amelyek néhány változtatás után 38 M Toldi II (B-20) könnyű harckocsi néven futottak. 1942 júniusára elkészült a Toldi átfegyverzett új típusa, a 38 M Toldi IIA (Toldi B40), amelybe - a nehézpuska helyébe - 40 mm-es harckocsilöveg került.
KSH vs MVM data on gas consumption
Szintén 1936-ban mutatták be a svédek a Landsverk L-62 önjáró légvédelmi gépágyút. A gyártás jogát a MÁVAG és a GANZ gyárak megvették és néhány változtatás után, 1940-ben 40 M Nimród páncélvadász és légvédelmi gépágyú néven rendszeresítették. Összesen 135 db készült és került ki a csapatokhoz.
1940 nyarán a Skoda gyár ajánlatot tett a T-21 közepes harckocsi gyártási jogának eladásáról, majd egy mintapéldányát egyhónapos csapatpróbának vetették alá. Bár nem volt a legmodernebb harceszköz, de több része újszerű volt: a pneumatikus kormány és fékszerkezet, valamint tengelykapcsoló. A gyors döntést követően megvásárolt utángyártási jog birtokában szeptemberben 40 M Turán közepes harckocsi néven rendszeresítették. A sorozatgyártás előtt átfegyverezték, új tornyot kapott, oldalsó búvónyílásokkal látták el, valamint megnövelték a páncélvédettségét és a motorteljesítményt. A HM már 1941-ben újabb 309 db-ot rendelt, amiből azonban csak 49 db készült el 40M Turán II (Turán 40) elnevezéssel. A 40 mm-es harckocsiágyú nem volt elég hatásos, ezért 1941-ben egy 75 mm-es harckocsiágyúval szerelt harcjármű megtervezésére adtak megbízást, a Turán alvázra építve. Ez csak egy rövidcsövű ágyú beépítésével volt lehetséges.
A hadi tapasztalatok alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a rövid csövű Turánok páncélvédettség és támadófegyver vonatkozásában elmaradnak a követelményektől. 1943-ban a MÁVAG kifejlesztett egy 75 mm-es harckocsilöveget, amelyet a gyorsabb fejlesztés miatt a meglévő Turánok módosítására kívántak felhasználni. Megnövelték a torony méretét, a homlokpáncél vastagságát. A magyar páncélos fegyvernem korszerűsítése ideiglenes megoldása volt a Turánok átfegyverzése.
1942-ben született határozat arról, hogy a harckocsi-magasabbegységek parancsnokait nagyteljesítményű rádióval felszerelt páncélozott járművekkel kell ellátni. A választás a 41 M Turán harckocsira esett, azzal, hogy a löveg helyére kerüljön a FuG típusú rádiókészülék. A repülőkkel való kapcsolattartásra német URH rádió beépítését is tervezték. Nem került föl a járműre a Csaba páncélgépkocsik jellegzetes rácsszerkezetű antennája, helyette botantennákat alkalmaztak. A rádiós harckocsi 43 M Turán (Vezér Turán) néven került rendszerbe, de csak a prototípusa készült el.
A német tapasztalatok alapján a HM 1942-ben elhatározta, hogy a magyar honvédséget önjáró tüzérséggel látják el a 40 M 105 mm-es tábori tarack és a Turán alváz összeépítésével. Elhagyták a forgótornyot, megnövelték a jármű szélességét. 1943-ban 40, 1944-ben újabb 50 db-ot rendeltek a 40/43 M Zrínyi (Zrínyi 105) rohamtarackból. A rohamtarackot a bemutatása után gyalogsági kísérőlövegként megfelelőnek tartották (fedezékek, élőerők ellen), de a rövid cső és alacsony kezdősebességű lövedék miatt a páncélosok elleni küzdelemre új harcjármű típus kellett. Erre a célra a Turán harckocsik korszerűsítésére szánt (de még tervezés alatt lévő) 43 M 75 mm-es hosszúcsövű harckocsiágyút választották ki. A Zrínyi rohamlöveg alvázán megvastagított homlokpáncélzattal szerelték a prototípust. Ezt a helyzetet a Zrínyi rohamlövegnek kellett volna feloldania, de a hazánkat sújtó rendszerszintű problémák ezt a konstrukciót is érintették.
Gépjármű adásvételi szerződés minta
1943-ban született döntés és kapott megbízást a Weiss Manfréd-gyár egy korszerű harckocsi létrehozására. A harcjármű 44 M Tas nehéz harckocsi néven volt ismert terv. A robosztus járműbe kettő Turán motor elhelyezését tervezték. Elhagyták a kis görgős szerkezetet és oldalanként három pár laprugóra támaszkodó közepes görgőpárt alkalmaztak a futóműben. A fő fegyverzetként egy 75 mm-es német harckocsiágyút terveztek beépíteni.
A 2. Magyar Hadsereg a Keleti Fronton
A 2. magyar hadsereg (magyar királyi 2. honvéd hadsereg) a Magyar Királyi Honvédségnek az 1941/1942-ben érvényes hadrendben nem szereplő alakulata volt, amelyet 1942-ben állítottak fel, és a keleti hadszíntérre küldtek harcolni. Az 1942. januári német-magyar tárgyalások eredményeként mozgósított és 1942. áprilistól a keleti frontra irányított magyar seregtestek vezetésére a 2. hadseregparancsnokságot jelölték ki. A 207 ezer fős 2. hadsereg alárendeltségébe a kivonuláskor a II., IV., VII. hadtest, az 1. tábori páncélos hadosztály, az 1. repülőcsoport és hadseregközvetlen alakulatok tartoztak.
A hadsereg a Don menti hídfőcsaták után folyamvédelemre rendezkedett be. A szovjet csapatok 1943. januári előrenyomulása következtében a részeire szabdalt, nagy veszteségeket szenvedett csapatok megkezdték a visszavonulást, az utolsó küzdő alakulatok február 3-án váltak ki a hadműveletekből. A hadsereg töredékei 1943. április-május folyamán tértek haza. A seregtest becsült vesztesége mintegy 120 ezer fő volt. A 2. hadsereg 1943 januárjában a Voronyezs körzetében vívott harcok során rendkívül súlyos, megsemmisítő veszteségeket szenvedett.
200 000 magyar katona végzete – A doni katasztrófa megrázó története
A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak: a megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek, és vesztek oda a -40 fokos orosz télben. A szovjet haderő magyar páncélosokkal való megismerkedése ebben az időszakban történt. A 2. magyar hadsereg felőrlése kapcsán (amit idehaza érthető okokból szélesebb körben is ismernek, „Doni katasztrófa” néven) kisebb mennyiségű magyar páncélos is szovjet kézre került. Ez néhány kilőtt „Toldi” könnyű harckocsit jelentett a gyakorlatban.
Zsákmányolt Magyar Páncélosok a Vörös Hadseregben
1944-ben került sor nagyobb mennyiségű magyar harckocsi zsákmányolására. Ekkor már pótalkatrészeket és tartozékokat is szerzett a Vörös Hadsereg, így lehetőség nyílt a páncélosok bevetésére. 1944 augusztusában, a mai Ivano-Frankivszk körzetében, a 4. ukrán front alá tartozó 18. hadsereg részei felmorzsolták a 2. magyar páncéloshadosztályt. Ekkortájt, a Kárpátokon való betörésre készülve, a hadsereg vezetése önálló hadsereg-közvetlen zászlóaljat hozott létre a zsákmányolt páncélosokból.
Ezen alegység kizárólag magyar gyártmányú páncélosokból állt:
| Típus | Darabszám |
|---|---|
| Turán | 8 |
| Toldi | 2 |
| Zrínyi rohamlöveg | 3 |
| Nimród önjáró gépágyú | 2 |
| Összesen | 15 |
A zászlóalj 3 századból állt (mindegyikben 3-3 szakasszal), de tartozott még bele egy műszaki-támogató szakasz, egy gazdasági szakasz és egy elsősegélyhely is. 1944. november elsején még valamennyi állományban volt, bár a zászlóalj már szeptember 15-étől részt vett ütközetekben. Jellemzően a gyalogság hadrendjében vetették be őket, mint mozgó tüzelőállások, 3 vagy 4 darabos csoportokban. Egyes esetekben gyakorlatilag gyalogsági fedezet nélkül harcoltak. Október 24-én a zászlóalj páncélosai támogatták Szolyva szovjet elfoglalását. Október 26-án a magyar eredetű szovjet harckocsik betörtek Munkács területére is, bár a várost végül más alakulatok foglalták el.
November 13-án a zászlóalj 7 magyar harckocsija át lett adva az 5. gárda páncélos dandárnak; a „zászlóalj” maradéka 18:00-kor Alsónémeti délnyugati határában állomásozott (3 harckocsi és a zászlóalj háta, a további 4 harckocsi pedig Ungváron volt javítás alatt). 6 további magyar páncélos az Ungtarnócért vívott harcokban vett részt - ezeket egyelőre nem vette át az 5. gárda páncélos dandár - tehát 13-án még 13 páncélos volt állományban. Másnap, 14-én, az átadott 7 harckocsiból 4 átment Zöldág körzetébe, ahol a 17. hadsereghez csatlakoztak. Ezen a napon - az ismeretek szerint - a harcban 5 Turán és 2 Zrínyi vett részt, 20-án pedig már csak 3 Turán és egy Toldi. 1945. január elsejei helyzetjelentés szerint a dandárban volt 3 Turán, 1 Toldi és 1 Zrínyi - ám valamennyi javításra szorult.
A Magyar Páncélosok Öröksége
A magyar haditechnika e fejezete napjainkban is tovább „él” - igaz a páncélosok számát tekintve erősen megfogyatkozva. A második világháborús magyar harckocsik legnagyobb, és ami talán még fontosabb: publikus gyűjteménye ma Oroszországban található, a Moszkvai terület Ogyincovszkij körzetében fekvő Kubinka városában (Moszkvától 63 km-re Nyugatra). A számos nemzet, különböző korú páncélosait felvonultató gyűjteményben magyar szempontból különösen figyelemre méltó a világon egyetlen fennmaradt 1943 M. Zrínyi II. típusú rohamlöveg, mely mellett látható még Kubinkában egy 1941 M. Turán, továbbá egy 1938 M. és egy 1942 M. Toldi is (utóbbi háromból szintén nem ismert több fennmaradt példány).