Kovács Tibor interjú: A Ringier Axel Springer stratégiája és a média jövője
Kovács Tibor, a Ringier Axel Springer Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, egyben a hazai sajtóvállalatokat tömörítő Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) elnöke volt a Media1 legutóbbi műsorának egyik vendége. A vele készült beszélgetés első néhány percében a tavaly őszi kinevezése óta eltelt egy éves periódus tanulságairól kérdezte a Media1.
Kovács elmondta: teljesen más reményekkel vágott bele annak idején a munkába, hiszen mire lezajlott az átadás-átvétel folyamata (az előző ügyvezető, dr. Bayer József 30 év után távozott a RAS Magyarország éléről), illetve mire részleteiben is módja nyílt megismerkedni az üzleti folyamatokkal, addigra már megjelentek az első cikkek a koronavírusról, januárban az évkezdéskor pedig már kezdtek is átállni a vírus üzemmódra nemzetközi, majd később hazai szinten is, először csak tartalomban, aztán működésben is.
A Ringier Axel Springer Magyarországhoz olyan lapok tartoznak mint például a Kiskegyed, a Geo, a Glamour, a Noizz, a Blikk vagy az Auto Bild.
A digitális jövőd | Etikus fejlesztés?! Ugyan már...
A COVID-19 hatása és a távmunka bevezetése
Kovács Tibor elmondta, a COVID-19 magyarországi tavaszi megjelenését követő átálláskor már sok szervezeti egységükben bevetett gyakorlatnak számított a távmunka, de így is nem kis kihívást jelentetett a mindennapos rutinok átalakítása. Például az irodaházhoz kötött tevékenységeket, a nyomtatott lapkészítést, a hetilapok esetében a címlapok elkészítését megelőző kreatív munkát is át kellett helyezni a virtuális térbe, pedig ez olyan munkaszakasz, amihez jó, ha a szerkesztői-újságírói csapat együtt van.
„Február 27. körül hoztuk meg, hogy intenzíven megkezdjük a felkészülést a távmunkára, ekkor még elsőként hoztuk meg ezt a döntést. 3 hét alatt az informatikai stáb a 300 fős munkatársi csapatot felkészítette informatikailag, illetve újragondoltuk a beosztásokat, a kommunikációs csatornákat, az új meeting formákat.
Autószerviz Kiskunlacházán – Kovács László
A kijárási korlátozások miatt a vásárlási kontaktusok száma lecsökkent, ami leginkább a napilapos eladásokat (a Blikket) érintette a leghátrányosabban. A többi lapjuk viszont kifejezetten erősödni tudott a vírus ellenére. A RAS Magyarország stratégiája az volt, hogy innovatív megoldásokkal minél több előfizetőt szerezzen ebben az időszakban is, hogy csökkenjen a lapjai kitettsége az utcai értékesítés sikerétől. Az addig kézbe vehető lapokat az interneten kezdték el terjeszteni, pedig a print termékeknek addig épp az előnyeként emlegették sokan, hogy ezeket kézbe lehet venni, van tapintásuk, illatuk, nem kell képernyőről olvasni.
Ez persze annak is köszönhető, hogy sok lapterjesztő ekkorra újra megnyitotta az üzletét, és a vásárlók is visszatértek a boltokba. „A vásárlási élményt lehet, hogy nem tudtuk visszaadni, de az olvasás élményét igyekeztünk visszaadni a lehető legszélesebb módon.
Az ügyvezető igazgató megemlítette, hogy ebben a válságos időszakban is sokat fordítottak kommunikációra, hiszen ekkor indították a számíthat ránk kampányt és nagyon erős koronavírus szolgáltatói tartalmat hoztak, illetve a márkához kapcsolhatóan az élethez kapcsolódóan feketén-fehéren, színes dolgairól pedig színesen, blikkesen tájékoztattak. A 2. Az újabb, 2. hullámmal kapcsolatban Kovács Tibor azt mondta, szerencsére a szeptemberi adatok alapján nem éreznek most visszaesést, a magazinokban is, napilapokban is, és különösen glossy-ban is, a Glamour-napok közeledése miatt jól alakulnak a dolgok, és remélhetőleg így is marad.
Arra, hogy a COVID-19 előtt sok médiavállalat nyereségét a rendezvények adták, amelyeket a járvány miatt egy időre le kellett állítani, az ügyvezető azt mondta a Media1 műsorában, hogy a Glamour-napok idején általában 200 ezernél is több fogy el a lapból, és 300 ezer letöltött Glamour applikációnál tartanak, ami ezáltal az egyik legnagyobb vásárlói mozgalommá vált.
Kovács Tibor a Magyar Lapkiadók Egyesülete elnökként elmondta, hogy felmérést készítettek az egyesület tagjainak körében, és mindenhol jelentős fogyasztói árbevétel-visszaesésre és erős reklámpiaci visszaesésre számítottak a médiapiac érintettjei.
Mind a megkérdezésen alapuló Nemzeti Olvasottság Kutatás (NOK), mind pedig a MATESZ terjesztési adatok szolgáltatását szüneteltették a 2. negyedévben, ezért a következő adatok a 3.
A digitális átállás és a tartalomért való fizetés
A magyar piacon is hozzá kell szokni, hogy a tartalomért fizetni kell, és most már látszik a hvg360 esetében, és azt is, hogy más kiadók is gondolkodnak azon, hogy a tartalom nem lehet ingyen a digitális térben sem. Hogy mit lehet tenni, azzal kapcsolatban az ügyvezető arról beszélt, hogy a kormányzati segítség, a járulékkedvezmény jól jött, de csak 3 hónapra szólt.
Sajnos a katás újságírók és fotósok, bloggerek kimaradtak a támogatotti körből, pedig a fotósok és nagyon sok szellemi foglalkozású munkatárs nem alkalmazotti körben dolgozik a médiapiacon, ezért sokaknak lehetett fájdalmas az iparágban, hogy a katások, egyéni vállalkozók nem kerülhettek a járulékkedvezménnyel érintettek körébe.
„Sajnos a magyar médiapiac sajátossága, helyzete, hogy egyrészről rendkívül nagy számú termék van a piacon, másrészről emellett figyelhető meg a fogyasztók között a digitális irányba fordulás.
A Blikk.hu versenytársa, az Index körül is sok érdekes fejlemény történt az elmúlt hónapokban. Ennek kapcsán a Media1 rákérdezett, hogy a Ringier Axel Springernél nem merült-e fel a tömeges távozások után, hogy a volt indexesekkel összefogva, velük együtt, RAS-os háttérrel csináljanak egy új hírsite-ot (az interjú a Telex pénteki elindulását megelőzően került adásba). Kovács Tibor azt felelte: hogy van-e igény ilyen új lapra, az a Telex elindulása után gyorsan kiderül majd.
Váltószoknya cseréje Golf IV-ben
„Nem mondom, hogy ezt az elemzést mi nem végeztük el, hiszen természetesen elvégeztük. Mint független, külföldi tulajdonossal rendelkező magyarországi kiadóvállalat mindig meg kell néznünk, hogy egy ilyen jelentős piaci, társadalmi változásban milyen szerepünk és lehetőségeink lehetnek.
Mi alapvetően az online világra üzletként tekintünk, persze annak tudatában, hogy kiadóként felelősek vagyunk a tartalomért, az újságírásért és annak a társadalomban betöltött szerepéért. Azonban jelenleg a mi stratégiánk a Blikk megerősítése, tartalmi kiszélesítése, hogy még több releváns közéleti tartalom legyen benne. Az életről feketén-fehéren típusú tartalomnak is el kell férnie a Blikkben.
Ha valaki csatlakozni akar a csapatunkhoz, ezúton is szívesen látjuk egy interjúra. Kovács Tibor azt mondta, hogy a következő időszakban, a COVID-19 utáni visszaépítkezésre kell készülniük. Elsődleges fókusz a digitális erősödésen lesz, azzal hogy a Blikket továbbra is szeretnék dobogón tartani (vannak olyan mutatók, amelyekben a piac második szereplője a Blikk), illetve vannak olyan mutatók, amelyekben 3.-4. helyezettek. Ez egy nagyon erős, éles verseny, és Kovács szerint jelentős átrendeződés van kilátásban a Telex-Index-24.hu vonalon.
„Turbulens a piac, de ebben nekünk is szerepünknek kell lennie, mert ez a jövő.
Sajtószabadság és politikai nyomás
Mivel sokan gyakran megkérdőjelezik a médiaszabadság létét, például az Index főszerkesztőjének elbocsátásakor aztán a 168 Óránál, majd a Klubrádió jövője került újra veszélybe egy hatósági döntés miatt, adta magát a kérdés, hogy a Ringier Axel Springer Magyarország működésébe nem próbálnak-e beavatkozni kívülről/felülről politikai, szabályozói oldalról, és mennyire tud szabadon dolgozni a Blikk. Kovács Tibor azt válaszolta erre: rá kell csak nézni a lap tartalmára. A Blikk foglalkozik L.
„Sajnos ha kicsit kifelé nézek, nagyon furcsa és számomra szomorú világot látok, ahol sok politikai nyomás települ a médiára. Ez egyébként Nyugat-Európában nem feltétlenül ismeretlen - nálunk most kezdődött ennek professzionálissá válása.
„Persze nyilván én is kíváncsian várom, hogy a legfrissebb MATESZ-adatokból mi jön ki, de a Bors is piaci eszközökkel versenyez. Nyilván a KESMA nagyon erős, nagy portfólióval rendelkezik, függetlenül attól, hogy milyen politikai indíttatással jött létre, tehát figyelünk a versenytársra, de alapvetően előretekintünk.
„fontos kérdés, hogy az állami hirdetések hogy oszlanak meg és milyen szempontok alapján, de nem én tisztem eldönteni és megítélni, hogy az állam milyen preferenciák alapján költ bizonyos médiumokban.
„Ez a kérésünk úgy látszik még nem hallgattatott meg. Augusztus 4-től visszatér a Blikk főszerkesztői posztjára Kolossváry Balázs, aki 2014-2016 között már irányította a piacvezető bulvár napilapot.
„Köszöntöm újra a Blikknél Kolossváry Balázst, aki egy tősgyökeres blikkes kolléga és gyakorlatilag hazatér a márkához. Komoly tapasztalatot mondhat magáénak a bulvár újságírás terén, szakmai sikerei pedig nagyban köszönhetők elhivatottságának és következetes vezetői magatartásának. Hiszem, hogy kiváló párost alkotnak majd Gedei Norberttel, akinek felkészültsége, és a digitális tartalomelőállításban szerzett eddigi tapasztalata szintén megkérdőjelezhetetlen.
Rendkívüli feladat Magyarország vezető független napilapjának és meghatározó online termékének szerkesztői vezetése, hiszen a Blikk több mint félmillió print olvasó, és átlagosan mintegy 700 ezer napi online látogató hírforrása.
Mielőtt visszatért a Blikkhez, Kolossváry Balázs a Story magazin, illetve a Best magazin főszerkesztői feladatait látta el 2016 és 2020 júniusa között. 2014-től 2016 áprilisáig volt a Blikk főszerkesztője, ezt megelőzően már tizenhat éve dolgozott a lapnak különböző szakmai posztokon. Az elmúlt években nem csupán gyakorolta, de oktatta is a bulvár újságírás ismereteit.
tags: #Kovács #Tibor #autószerviz #vezető #interjú