Kötelező autós felszerelések: Felkészülten az utakon – Magyarországon és külföldön egyaránt

Sokszor tapasztaljuk, hogy a személygépkocsivezetők nem tudják pontosan, melyek a gépjármű kötelező felszerelései. Amikor autóba ülünk, nemcsak a vezetési képességeink számítanak, hanem az is, hogy felkészültek legyünk váratlan helyzetekre. A kötelező tartozékok listája az évek során sokat változott, ahogyan a közlekedési szabályok is igazodtak a technológiai fejlődéshez. A KRESZ - bár nem új keletű szabályrendszer - folyamatosan változik, hogy lépést tartson a modern járművek és a közlekedési szokások fejlődésével. Minden egyes gépjárműnek, legyen az személy- vagy teherautó, motorkerékpár, meg kell felelnie a Közlekedésrendészeti szabályoknak, melyek pontosan meghatározzák, melyek azok a kötelező segédberendezések illetve elsősegélynyújtáshoz használt eszközök, melyek léte nélkül a közlekedésben részt vevő szabálysértést követ el, magyarán büntethető. Ezen eszközöket a 6/1990 KÖHÉM rendelet sorolja fel. A gépjármű kötelező tartozékait a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet szabályozza.

Kötelező autós tartozékok Magyarországon

Bár itthon a kötelező autós tartozékok listája idén sem változott, így nem szükséges újabb eszközöket beszerezned a meglévők mellé. Magyarországon a kötelező tartozékok köre változatlan. A hangsúly sokkal inkább a felszerelések műszaki állapotán és érvényességén van. Ha egy közúti ellenőrzés során a készlet nem teljes, vagy a tartozékok szavatossága lejárt, komoly bírságra számíthatsz. Ennél is fontosabb azonban a biztonság: egy jól felszerelt autóval nemcsak a büntetést kerülöd el, hanem egy esetleges vészhelyzetet is könnyebben megoldasz.

Elsősegélydoboz

Az elsősegély-doboz továbbra is az autó kötelező tartozékai közé tartozik a KÖHÉM-rendelet szerint. Egyik ilyen a B típusú egészségügyi doboz. És vajon a KRESZ szerint kötelező-e az autónkban elsősegély nyújtáshoz használható dobozt tartani? Erre a kérdésre a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet értelmében "igen" a helyes válasz, viszont a közvélekedéssel ellentétben a hiányáért már nem büntetnek a rendőrök. Mindenesetre saját érdekünk, hogy legyen érvényes szavatosságú, B-típusú mentődoboz a kocsiban, mert baleset esetén ezzel gyorsan elsősegélyt tudunk nyújtani. Ha a segítségnyújtás elmulasztása történik, azért már büntetés jár. Figyelem! Az elsősegélynyújtó felszerelésre vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételeket a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 106. §-a szabályozza. Személyautókban a B, teherautóknál a C jelű doboz van előírva. Személygépkocsikhoz és kisteherautókhoz Magyarországon a „B” típusú elsősegélynyújtó felszerelés az előírás.

Amikor új elsősegélycsomagot vásárolsz, általában több évre letudod a gondot: a doboz szavatossági ideje jellemzően három-öt év. A hatályos magyar szabályok szerint a rendőr nem büntethet meg kizárólag azért, mert a dobozod lejárt, feltéve, hogy a tartalma ép, steril és használható marad. Ennek ellenére érdemes naprakészen tartani a felszerelést, mert a lejárati idő után a ragasztók elengedhetnek, a fertőtlenítő beszáradhat, és a kötszerek sterilitása is kétségessé válik.

Az autós elsősegélydoboz tartalma

A doboz mérete határozza meg a benne lévő eszközök számát is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az elsősegélydoboznak az alábbi felszereléseket kell tartalmaznia:

Minden a kötelező biztosításról

Megnevezés Mennyiség
Steril gyorskötöző pólya (10 cm x 5 m) 4 db
Steril gyorskötöző pólya (5 cm x 5 m) 2 db
Steril mull-lap (6 x 6 cm / 100 lap) 2 db
Egyenként csomagolt vágott mullpólya (10 cm x 5 m) 4 db
Steril mull-lap (50 cm x 80 cm) 3 db
Kéztisztító/fertőtlenítő lap 4 db
Fóliakesztyű 1 pár
Háromszögletű kendő 2 db
Biztosítótű (40 mm-es) 4 db
Ragtapasz (1,25 cm x 5 m) 1 tekercs
Olló (rozsdamentes acélból, 110-150 mm-es) 1 db
Povidon-jód tartalmú sebfertőtlenítő oldat (30 ml) 1 db
Sebtapasz, vágható (6 x 10 cm) 2 db
Higiénikus arcmaszk (lélegeztetéshez) 1 db
Gumis rögzítésű sebészeti szájmaszk 1 db
Elsősegélynyújtás képekben 1 db
Tartalomjegyzék 1 db

Elakadásjelző háromszög

A mentődobozon kívül még egy kötelező autós felszerelésről tesz említést a KRESZ, ez pedig az elakadásjelző háromszög, aminek hiányáért azonnal büntetnek az igazoltató rendőrök. Az elakadásjelző háromszög is kötelező tartozéka a gépkocsinak, amelyet az elromlott jármű mögött olyan távolságra kell elhelyezni, hogy azt a többi sofőr időben észlelje, és a veszélyre felkészülhessen. Az elakadásjelző háromszög hiányáért viszont bármikor össze lehet szedni egy kisebb-nagyobb büntetést, ez ugyanis kötelező lakott területen kívül, ha az autó lerobbanna. Lakott területen kívül az úttesten vagy a leállósávon levő elromlott gépjárművet - kivéve a kétkerekű motorkerékpárt -, valamint mezőgazdasági vontatót, lassú járművet és fel nem kapcsolt pótkocsit elakadást jelző háromszöggel meg kell jelölni. Az elakadásjelző háromszöget a jármű mögött úgy kell elhelyezni, hogy az elromlott járművet a többi jármű vezetője kellő távolságból észlelhesse. Az elakadásjelző háromszög használata kötelező lakott területen kívül az úttesten vagy a leállósávban elakadt jármű esetén. Amennyiben az autóban hiányzik az elakadásjelző háromszög, könnyedén beszerezhető valamelyik nagyobb hipermarketben (pl. Auchanban, Tescoban) vagy éppen a legközelebbi benzinkúton.

Láthatósági mellény

Az autóban mindig kell, hogy legyen láthatósági mellény, és nem csak egy! Mindig annyit vigyél magaddal, ahány utas utazhat az autóban. Ez különösen fontos éjszakai közlekedésnél vagy rossz látási viszonyok esetén. Lényeges, hogy ne a csomagtartó mélyén tárold, hiszen ha ki kell szállnod az út szélén, már a gépjármű elhagyásakor viselned kell. Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy a járműből történő kiszállást követő gyors használat érdekében a mellényt az utastérben kell tartani. A legpraktikusabb, ha könnyen elérhető helyen, például az utastérben tárolod. A fényvisszaverő láthatósági mellény ugyan már nem kötelező, azonban erősen ajánlott, mert, ha rossz látási viszonyok vagy időjárási körülmények közt szállsz ki a veszteglő autóból, rajtad kell lennie, ennek a hiányáért már igenis büntethetnek. A fényvisszaverő ruházat bár nem kötelező autós tartozék hazánkban, büntethetnek azért, ha lakott területen kívül és rossz látási viszonyok mellett e nélkül szállunk ki az autóból. Láthatósági mellény használatát a KRESZ csak lakott területen kívül, illetve éjszaka és korlátozott látási viszonyok között írja elő. Tehát ha valaki lakott területen kívül vagy rossz látási viszonyok között gyalogol, akkor kötelező a viselése.

Ismertetjük a defektjavító szett használatát | Ford Magyarország

Okmányok

Itthon 2023 óta már nem kell magadnál tartanod a fizikai vezetői engedélyt és a forgalmi engedélyt, amennyiben azok érvényesek és szerepelnek a magyar hatósági nyilvántartásban. De vigyázz, ez a könnyítés kizárólag Magyarország területén érvényes. Amint átléped a határt, kötelező magadnál tartani az okmányokat (jogosítvány és forgalmi engedély). A forgalmi engedélyre szükséged lehet itthon is, ha például koccanás történik: a baleseti bejelentőhöz (legyen az papír alapú vagy a kék-sárga applikáció) szükséged lesz a forgalmiban lévő adatokra. Persze ezeket le is fotózhatod a telefonoddal, a lényeg, hogy kéznél legyenek. Ha külföldre mész, a zöldkártyát (a nemzetközi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási igazolást) is tartsd magadnál. Az EU-n belül általában elég a digitális (PDF) változat is, de az Unión kívül (például Szerbiában vagy Montenegróban) erősen ajánlott a nyomtatott verzió, hogy elkerüld a felesleges vitákat a hatóságokkal.

Ajánlott autós tartozékok Magyarországon

A kötelező eszközökön kívül számos más dolog segíthet abban, hogy kényelmesen és biztonságosan érj célba. Hiba lenne azt gondolni, hogy ami csak „ajánlott”, az felesleges. Amikor út közben lerobban az autó, le kell kaparni a jeget a szélvédőről, vagy fel kell jutni egy jeges, csúszós emelkedőn, örülni fogsz, hogy mindenre felkészültél. Az ajánlott felszerelések megkönnyítik és biztonságosabbá teszik a közlekedést, anélkül, hogy minden aprósággal az autómentőt vagy egy ismerőst kellene hívnod.

Nem kötelező, de hasznos: pótkerék, izzókészlet, tűzoltó készülék

A KRESZ szerint a személyautóknak kötelező tartozéka-e a pótkerék? Van, aki erre a kérdésre gondolkodás nélkül igennel válaszol, pedig a helyes válasz a "nem". A pótkerék, valamint a hozzá tartozó kerékkulcs és emelő megléte alapvetően fontos, de nem minden esetben kötelező. Nincs szükséged rájuk, ha az autód: defektjavító készlettel rendelkezik, defekttűrő gumiabroncsokkal (run-flat) van felszerelve. Minden más esetben gondoskodj róla, hogy a pótkerék megfelelő állapotban legyen, és ne feledkezz meg a karbantartásáról sem (ellenőrizd benne a nyomást is félévente).

KGFB kampány

Például az izzókészlet már nem tartozik az alapfelszerelések közé, hiszen a modern autók többsége LED-es világítással rendelkezik, amely hosszú élettartamú és nem cserélhető házilag. Ma már a Rendőrség elvileg nem foglalkozik az izzókészlet meglétével, ám a megléte semmi esetre sem hátrány egy gépjárműben. Régebben egyértelmű volt a tartalék izzókészlet megléte a kocsiban, ma ezt már nem veszi olyan szigorúan a rendőr.

Személygépkocsiknál a 3,5 tonnás tehergépjárművekkel ellentétben nincs tűzoltó készülék meglétére vonatkozó kényszer. Azonban belátható, hogy akár egy elektromos hiba miatt tűzre kapó alkatrész oltásakor jó ha kéznél van valahol az autóban egy ~ 1 Kg-os tűzoltó készülék, vagy spray. Figyelem! A 3500 kg és 12000 kg legnagyobb megengedett össztömegű teherautókban 1 db 6 kilogrammos tűzoltó készülék kötelező. 12 és 24 ezer kg megengedett legnagyobb össztömegű teherautókban a 1 db 12 kg-os, 24 ezer kg feletti teherautókban 2 db 12 kg-os tűzoltó készüléknek kell lennie a kötelező tartozékok közt. Tűzoltó készülék elhelyezése és rögzítése autóban fontos szempont lehet.

További ajánlott felszerelések

Az ajánlott autós felszerelések a következők:

  • porral oltó tűzoltó készülék
  • indítókábel (bikakábel)
  • vontatókötél
  • kanna tartalék üzemanyagnak
  • hólánc, ha téli időszakban közlekedsz (különösen hegyvidéken)
  • jégkaparó és hótisztító kefe
  • alkoholszonda (főleg külföldi utazás esetén lehet hasznos)
  • power bank, töltők
  • elemlámpa vagy fejlámpa
  • tartalék izzókészlet (ha az autódon a helyszínen elvégezhető az izzócsere)
  • szükség esetén rendszeresen szedett gyógyszerek, fájdalomcsillapítók, allergia elleni szerek.

Bármikor -de leginkább télies, hideg időben- jó használatot tehet egy minőségi indító (Bika-) kábel. Szintén jó használatot tehet ráadásul az év egészében egy vontatókábel. Nem csupán a saját helyzetét mentheti, de autós társainak is segíthet! A „Milyen bikakábelt vegyek?” vagy „Hogyan válasszunk bikakábelt?” kérdésekre a rövid válasz, hogy minél nagyobb keresztmetszetűt, mert fontos az áramerősség, amely át tud folyni az indítókábelen anélkül, hogy megolvadna a kábel vagy a kábelsaruk. A vontatókötél is nagyon jól tud jönni, ha az autóval nem tudunk továbbhaladni. Fontos szempont a vontatókötél hossza is. A KRESZ alapján a vontatókötélnek minimum olyan hosszúnak kell lennie, hogy ne akadályozza a két járművet kanyarodáskor.

Ahol egy éles tárgy kiszúrja a gumit, ott lehet több is! Egy pótkerék vagy mankókerék általában elégséges szokott lenni, azonban ha már két defektes kerékkel is sújtott a végzet, akkor jó ha kéznél van egy defektjavító készlet / spray. Defektjavító szetteket lehet kapni autótípusonként is (pl. VW, BMW), de gumiabroncs típusokhoz is árulnak kifejezetten (pl. Continental). Ha nincs pótkerék vagy mankókerék az autóban, jól jöhet a defektjavító szett. Maga a szett tömítőanyagból, kompresszorból és tömlőből áll. A kompresszort a szivargyújtóhoz csatlakoztatva juttassa be a kompresszorral a tömítőanyagot a kerék belsejébe. Ha a lyuk mérete nagy, akkor ne próbálkozzon a defekt javításával.

Baleseti adó Magyarországon

Mi legyen az autóban télen? Tartsunk az autóban olyan eszközöket, amelyek segítenek átvészelni a kialakult helyzetet elakadás esetén.

Kötelező autós felszerelések külföldön: Mire figyeljünk?

Bár itthon a kötelező autós tartozékok listája idén sem változott, ha átléped az országhatárt, érdemes résen lenned. A nemzetközi szabályozások folyamatosan frissülnek, és ami nálunk természetes, az máshol már elavultnak számíthat. Akár Ausztriába, Horvátországba, Lengyelországba vagy Szlovákiába készülsz, indulás előtt mindenképp nézz utána a helyi előírásoknak. Egy apró hiányosság miatt is komoly bírságot szabhatnak ki a külföldi hatóságok. A külföldi utazások során jobb mindenre felkészülni. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, miben térnek el az adott ország szabályai a Magyarországon megszokottaktól, hogy ne érjenek kellemetlen meglepetések.

Hasznos tippek határátlépés előtt

Bár az Európai Unió tagállamai elvileg kölcsönösen elismerik egymás szabályait (a Bécsi Közúti Közlekedési Egyezmény értelmében elvileg a regisztráció szerinti ország felszerelése is elég lenne), a gyakorlatban a helyi rendőrök gyakran a saját szabályaikat kérik számon. A viták és a büntetések elkerülése érdekében a legbiztosabb, ha mindig az adott ország előírásaihoz igazítod a felszerelésedet. Németországban az elsősegélycsomag és a láthatósági mellény elvileg csak a helyi rendszámos autók számára kötelező tartozék. Hasonló a helyzet Szlovéniában is, ahol a külföldieknek nem írják elő kötelezően a mentődobozt. Ettől függetlenül azt tanácsoljuk, hogy ezeket soha ne hagyd otthon, hiszen Magyarországon (és a legtöbb tranzitországban) alapfelszereltségnek számítanak, és bármikor szükség lehet rájuk.

Országspecifikus előírások

Ausztria

Az osztrák közlekedési szabályok a legszigorúbbak közé tartoznak, és a hatóságok nem ismernek kompromisszumot. Az autóban kötelező tartozék: az elakadásjelző háromszög, a sofőr számára egy láthatósági mellény és egy elsősegélycsomag (sérülésmentes tokban). A többi utasnak csak akkor kell mellényt viselnie, ha defekt vagy baleset miatt kiszállnak a járműből. A legjobb, ha ausztriai utazáskor annyi láthatósági mellény van nálad, ahányan az autóban ültök.

Németország

A német előírások elsősorban a Németországban bejegyzett autókra vonatkoznak. Ha turistaként, magyar rendszámú autóval közlekedsz, elvileg nem kötelező a német szabvány szerinti felszerelés, mivel a szabály az, hogy a járműnek a regisztráció szerinti ország előírásainak kell megfelelnie.

Szlovákia

Szlovákiában nem lesz nehéz dolgod, mivel a kötelező felszerelés alapvető elemei - az elakadásjelző háromszög, a láthatósági mellény (mindenki számára, aki vészhelyzetben elhagyja az autót) és az elsősegélycsomag - megegyeznek a nálunk megszokottakkal.

Lengyelország

A tűzoltókészülék kötelező tartozék. Bár a nemzetközi egyezmények alapján a magyar rendszámos autóktól elvileg nem kérhetnék számon, a lengyel rendőrök a gyakorlatban büntethetnek a hiánya miatt. Ne kockáztass egy felesleges vitát és egy vaskos bírságot: a kínálatban kapható legkisebb porral oltó is elég, hogy nyugodtan utazhass. Érdekesség, hogy az elsősegélycsomag Lengyelországban csak az ajánlott felszerelések közé tartozik.

Olaszország

Az olasz szabályozás a magyarországihoz vagy a szlovákhoz képest kevésbé szigorú. Olaszországban csak az elakadásjelző háromszög és a láthatósági mellény megléte kötelező minden utas számára, amennyiben elhagyni kényszerülnek a gépjárművet (például defekt esetén). Olaszországban a Valle d’Aosta régióban már október 15. és április 15. között kötelező a téli gumi. Az ország többi részén általában november 1. és április 15. között írják elő a használatát, de ez is csak a kijelölt (táblával jelzett) szakaszokra vonatkozik.

Románia

Romániában a tűzoltókészülék kötelező tartozék, ezért ne indulj el nélküle! A téli gumi használata nem naptárhoz kötött: amint hó, jég vagy latyak borítja az utat, kötelező az M+S (vagy a hegycsúcs szimbólumos) abroncs. Ha nyári gumival akadsz el a hóban, a bírság mellé az autómentés költségeit is neked kell állnod.

Szlovénia

Szlovéniában november 15. és március 15. között kötelező a téli felszerelés. Ez jelenthet téli gumikat (minimum 3 mm-es profillal) vagy nyári gumit a csomagtartóban tartott, megfelelő méretű hólánccal. A hólapát csak a teherautóknak előírás, személyautóban nem kötelező. A téli felszerelés hiánya miatt 40 eurós helyszíni bírságot szabhatnak ki, de ha miattad áll meg a forgalom, ez az összeg 500 euróra is ugorhat.

Spanyolország: A V-16-os vészjelző lámpa

Spanyolországban 2026. január 1-től a klasszikus elakadásjelző háromszögeket a V-16-os elektronikus vészjelző lámpa (beacons) váltja fel, amelyet az autó tetejére kell rögzíteni. Bekapcsoláskor a lámpa minden irányba villogni kezd, és ezzel egyidejűleg GPS-jelet küld a DGT 3.0 rendszerbe, amely figyelmezteti a többi közlekedőt, hogy álló jármű van az úton. Ezzel megszűnik az a kockázat, hogy ki kelljen lépned a forgalomba a háromszög felállítása miatt, ami gyakran a legveszélyesebb pillanat egy műszaki hiba vagy baleset során. Mivel a V-16-os lámpának nemcsak villognia kell, hanem 2026-tól kötelezően hálózatba kapcsoltat (connected) kell venni, nem jó akármilyen kínai utánzat. Olyat keress, ami rendelkezik a spanyol közlekedési hatóság (DGT) minősítésével. Magyarországon a nagyobb autófelszerelést árusító webshopokban már fel-felbukkannak, de a kínálat még szűkös. Ha minden kötél szakad, az első spanyol kúton vagy autósboltban megveheted. Olyan típust keress, amiben benne van az adatforgalmi előfizetés (ez általában 10-12 évre előre ki van fizetve az eszköz árában).

Új biztonsági előírások az európai utakon 2026-tól

Az Európai Unió a 2019/2144-es rendelettel (GSR II) alaposan megreformálja az autózást: 2026. július 7-től minden újonnan gyártott vagy forgalomba helyezett autóban kötelezőek lesznek azok a fejlett biztonsági rendszerek, amelyek eddig csak a drágább modellek sajátjai voltak. Az új járművek „kötelező felszereltsége” a következő rendszerekkel bővül:

  • Intelligens sebességkorlátozó (ISA): Az autó felismeri a közlekedési táblákat, és figyelmeztet, ha túlléped a megengedett sebességet.
  • Fáradtságfigyelő rendszer: Érzékeli a sofőr lankadó figyelmét és a mikroalvás jeleit.
  • Automatikus vészfékasszisztens (AEB): Segít megelőzni az ütközéseket, vagy csökkenteni azok súlyosságát.
  • Tolatást segítő rendszer és akadályfelismerés: Megkönnyíti a manőverezést és védi a gyalogosokat.

Ez a szabályozás minden 2026 júliusa után regisztrált új járműre vonatkozik. A régebbi autókkal természetesen továbbra is változtatás nélkül közlekedhetsz, de az irány egyértelmű: a biztonsági elektronika ugyanolyan alapvető részévé válik a felszereltségnek, mint az elakadásjelző háromszög vagy az elsősegélycsomag.

Profi szállítmányozás: Érkeznek a második generációs tachográfok

A fuvarozók számára is fontos dátum 2026. július 1. Ettől a naptól kezdve a nemzetközi forgalomban részt vevő összes kishaszonjárművet (2,5-3,5 tonna között) fel kell szerelni második generációs okos digitális tachográffal. Ez a rendszer tűpontosan rögzíti a vezetési időt, a pihenőidőket és a jármű pontos helyzetét. A cél a szabályok egységesítése a nehézgépjárművekével, ami nemcsak a biztonságot növeli, hanem igazságosabb feltételeket is teremt a kínálatban szereplő fuvarozó cégek között.

Fontos telefonszámok vészhelyzet esetén

  • Tűzoltóság: 105
  • Rendőrség: 107
  • Mentők: 104
  • Egységes segélyhívó szám: 112

tags: #kotelezo #autos #felszerelesek