Jogosítvány orvosi alkalmassági vizsgálat: érvényesség, menete és tudnivalók

A jogosítványhoz szükséges orvosi alkalmassági vizsgálat alapvető fontosságú a közlekedésbiztonság szempontjából. Az orvosi alkalmassági vizsgálat célja, hogy kiszűrje azokat az egészségi állapotra vonatkozó tényezőket, amelyek akadályozhatják a biztonságos járművezetést. A vizsgálat során az orvos megállapítja, hogy az érintett személy fizikailag, mentálisan és pszichésen alkalmas-e arra, hogy közúti forgalomban részt vegyen.

Mikor szükséges az orvosi alkalmassági vizsgálat?

A jogszabályi előírások szerint orvosi alkalmassági vizsgálat minden esetben kötelező, amikor valaki első alkalommal szerez vezetői engedélyt, illetve akkor is, ha a jogosítvány érvényességi ideje lejárt, és meg kell hosszabbítani. Az orvosi alkalmassági vizsgálat minden jogosítványszerzésre készülő személy számára kötelező, már a képzés megkezdése előtt. Az első vizsgálat célja, hogy kizárja azokat az egészségi okokat, amelyek akadályozhatnák a jármű biztonságos vezetését.

A B kategóriás jogosítvány megszerzéséhez elengedhetetlen az elméleti (KRESZ) és a gyakorlati vizsga sikeres teljesítése, amelyeket autósiskolák keretében lehet elvégezni. A jelentkezés feltétele többek között a 17. életév betöltése és az orvosi alkalmassági vizsgálat, amely igazolja, hogy az illető fizikailag és mentálisan alkalmas a vezetésre.

A már meglévő jogosítvánnyal rendelkezők számára az orvosi vizsgálat rendszeres időközönként kötelező, mivel a vezetői engedély érvényessége életkorhoz kötött. Vannak azonban olyan speciális esetek is, amikor az orvosi alkalmassági vizsgálat a szokásos időközöktől függetlenül is szükségessé válhat. Ilyen például egy közlekedési baleset utáni felülvizsgálat, egy újonnan diagnosztizált krónikus betegség, vagy ha a háziorvos vagy szakorvos indokoltnak látja a járművezetési képességek újbóli ellenőrzését.

Az orvosi alkalmassági csoportok

A vezetői engedély meghosszabbítása előtt minden esetben orvosi alkalmassági vizsgálaton kell átesni, azonban nem mindenki ugyanazok szerint a szabályok szerint vizsgálható. A jogszabályok két külön alkalmassági csoportot különböztetnek meg, attól függően, hogy milyen típusú járművet kíván valaki vezetni.

Buszvezetői engedély London

  • Az 1. alkalmassági csoportba kell sorolni azt a közúti járművezetőt, aki a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § b) pontjában meghatározott vezetői engedéllyel rendelkezik.
  • A 2. alkalmassági csoportba ezzel szemben a hivatásos vezetők kerülnek: C1, C, CE, D, DE, valamint TR kategóriába tartozó járműveket vezetők, közúti szolgáltatást végzők, illetve minden olyan személy, aki munkája során közúti járművezetői feladatot lát el.

Az orvosi vizsgálat menete és tartalma

Az orvosi vizsgálatot jellemzően a háziorvos végzi, de bizonyos esetekben másodfokú szakvélemény is szükséges lehet. A jogosítványhoz szükséges orvosi alkalmassági vizsgálat során az elsődleges cél annak felmérése, hogy a jelentkező fizikailag és mentálisan alkalmas-e a közúti közlekedésben való részvételre.

A vizsgálat minden esetben vérnyomásméréssel, látásélesség-ellenőrzéssel, látótér- és színlátás vizsgálattal kezdődik. A háziorvos ezen felül rákérdez az általános egészségi állapotra, valamint korábbi betegségekre, kezelésekre is. Amennyiben a jelentkező krónikus betegségben - például cukorbetegségben, epilepsziában, mozgásszervi problémában - szenved, vagy átesett már infarktuson, szervátültetésen, illetve fennáll bármilyen pszichiátriai kórkép, akkor szakorvosi vélemény is szükséges lehet.

Kizáró okok

Bizonyos egészségügyi állapotok fennállása esetén a vezetői alkalmasság nem állapítható meg, mivel a járművezetés ilyen esetekben fokozott kockázatot jelentene a közlekedésben részt vevők számára. A leggyakoribb kizáró okok közé tartozik a kettőslátás, amely súlyosságát szakorvosi vizsgálat során mérlegelik. Nem állítható ki az alkalmassági igazolás például súlyos szívritmuszavar, nyugalmi vagy emocionális inger hatására jelentkező angina pectoris, előrehaladott cukorbetegség vagy fennálló alkoholfüggőség esetén sem. Ilyen esetekben a háziorvos - vagy a szűrés során eljáró szakorvos - megtagadhatja az igazolás kiadását.

Az orvosi alkalmassági igazolás érvényessége és a meghosszabbítás gyakorisága

A jogosítványhoz kapcsolódó orvosi alkalmasság nem korlátlan ideig érvényes. Az igazolás érvényességi ideje attól függ, milyen kategóriára szól a vezetői engedély, valamint hogy az érintett melyik életkori sávba tartozik. Az életkor előrehaladtával a jogosítvány meghosszabbításához szükséges orvosi ellenőrzések gyakorisága növekszik. Ezek az ellenőrzések arra szolgálnak, hogy kizárják, az utolsó vizsgálat óta nem alakult-e ki olyan egészségügyi probléma, mely veszélyeztetné a biztonságos járművezetést.

A szabályok értelmében:

Jogosítvány orvosi alkalmassági vizsgálat

  1. 50 év alatt 10 évente,
  2. 50 és 60 év között 5 évente,
  3. 60 és 70 év között 3 évente,
  4. 70 év felett pedig 2 évente

szükséges megújítani a vezetői alkalmasságot.

A jogosítvány érvényességének problémája: a születésnaphoz igazítás

Nem tudni miért, de a jogalkotónak régi vágya volt, hogy a vezetői engedélyek egészségi alkalmasságának idejét, vagy másképpen fogalmazva a vezetői engedélyek vezetésre vonatkozó érvényességi idejét az ügyfelek születési dátumához igazítsa. Ezt abból lehet látni, hogy a Kr. 29. § (3) bekezdése már a 2012. január 1. napjával hatályba lépett 326/2011. (XII. 28.) Kormányrendeletben is megjelent.

Az idézett jogszabályrész a Kr. 29. § (3) bekezdésének engem és sok polgártársamat bántó módosítását, 2017. január 1-jei hatálybalépéssel, a 441/2016. (XII. 16.) Kormányrendelet 44. §-a rendelte el. Az egyes közlekedési tárgyú kormányrendeletek módosításáról rendelkező 516/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 2017. december 30-ai hatálybalépéssel tovább módosította a Kr. előbb idézett 29. § (3) bekezdését.

Például, ha valaki jogosítványának egészségi alkalmassági ideje április 23-án járt le, és április 10-én elment háziorvosához, aki a korára tekintettel öt évig tartott alkalmasnak a járművezetésre (pl. 2023. április 10-ig). Mivel a születésnap november 7-én van, az eljáró hatóság csak 2022. november 7-ig adott érvényes B kategóriás jogosítványt a Kr. 29. § (3) bekezdése alapján. Emiatt a jogosítvány érvényessége 5 hónappal lett rövidebb a módosítás előtti Kr. alapján kapható időponthoz képest.

A jogszabály-módosítás azokat sújtja csak kevésbé, akiknek a születésnapja és orvosi alkalmassági idejének lejárta közel van egymáshoz. A jogosítvány érvényességi idejének csonkolása nemcsak a régi jogszabály szerint kiállított és 2017. január 1. napján még hatályos jogosítványokat érinti, hanem minden újonnan meghosszabbított okmányt is. Ha az ügyfél előrelátó és jogkövető állampolgárként már a születésnapja előtt 5-10 nappal elmegy orvosi vizsgálatra, a jogosítvány kiállításakor majdnem 12 hónapos méretes alkalmassági idő bukást szenved el, hiszen az említett Kr. 29. § (3) bekezdése alkalmazandó.

Jogosítvány gépkezeléshez

A történtek nyilván arra ösztönzik az ügyfeleket, hogy a születésnapjuk előtti időpontban még csak véletlenül se menjenek el az ismételten esedékes orvosi felülvizsgálatra, mert akkor nagyon rosszul járnak. A vezetői engedély érvényességének meghosszabbítására irányuló közigazgatási eljárás a jelenlegi jogszabályok szerint arra sarkallja az érintett állampolgárokat, hogy csak az érvényességi idő lejárta utáni időpontban indítsák meg az orvosi felülvizsgálatot és a hatósági eljárást, még annak árán is, hogy ezzel a rendőrségi ellenőrzésen történő „megbukást” kockáztatják. Éppen ezért vissza kell állítani a Kr. 29. § (3) bekezdésének 2017. január 1. napja előtt hatályos szövegét, ami alternatívát biztosít az ügyfélnek: meddig legyen érvényes a jogosítványa, az orvosi alkalmasság végéig, vagy a születésnapjáig?

Szükséges dokumentumok az orvosi vizsgálathoz

Az orvosi alkalmassági vizsgálat során több személyes dokumentumot és segédeszközt is be kell mutatni. Szükség van érvényes személyazonosító igazolványra és lakcímkártyára, valamint a meglévő jogosítványra, ha már rendelkezésre áll. Amennyiben a járművezetéshez szemüveg viselése szükséges, azt is vinni kell a vizsgálatra.

A jogosítvány hosszabbítás költségei

A jogosítvány megújításához szükséges orvosi vizsgálat önköltséges, kivéve bizonyos speciális eseteket. 2026-ban bizonyos esetekben térítésmentesen végezhető el a jogosítványhoz szükséges orvosi alkalmassági vizsgálat. A kormány döntése értelmében a középiskolák 11. évfolyamán tanuló diákok háziorvosi rendelésen ingyenesen kérhetik az alkalmassági vizsgálatot, ha a vizsgálatra tanóra keretében, szervezetten kerül sor. Az ingyenesség kizárólag akkor érvényesíthető, ha a vizsgálatot az oktatási intézmény szervezi meg, és az érintett tanulók abban az évben még nem töltötték be a 18. életévüket. A rendelet nem terjed ki azokra az esetekre, amikor a diákok egyénileg keresik fel háziorvosukat vagy magánúton kívánják elvégeztetni a vizsgálatot.

Az orvosi alkalmassági vizsgálat díjai

Életkor Díj
50. életév alatt 7.200 Ft
50-60 év között 4.800 Ft
60-70 év között 2.500 Ft
70 év felett 1.700 Ft

A jogosítvány kiállításának díjai

2025 elejétől a meghosszabbításhoz kapcsolódó költségek módosultak, így a megújítás drágábbá vált. A jogosítvány kiállításának díja 2025. február 1-től szinte a duplájára emelkedett. A korábbi 4.000 forint helyett most 6.900 forintot kell fizetni érte, az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltők esetében pedig 1.500 helyett 3.000 forintot. 2025 júliusától pedig sajnos megszűnt a jogosítvány online ingyenesen történő megújításának lehetősége is.

  • 62 év alatt: 6.900 Ft
  • Öregségi nyugdíjkorhatárt betöltöttek esetén (személyesen vagy online): 3.000 Ft

Ezen felül az orvosi alkalmassági vizsgálat költségét minden esetben meg kell fizetni. Amennyiben a határidő lejár és a megújított jogosítvány elkészülte előtt ideiglenes jogosítványra van szükség, annak illetéke 2.300 Ft.

A jogosítvány megújításának folyamata

Amint megszerezted az orvosi alkalmassági igazolást, kétféle módon újíthatod meg jogosítványod: személyesen a kormányablaknál vagy ügyfélkapu segítségével online. Bár 2025. júliusa előtt az online ügyintézés ingyenes volt, sajnos most már az is, hasonlóan a személyes ügyintézéshez pénzbe kerül.

Online megújítás ügyfélkapu segítségével

Az online megújítás előnye, hogy személyes megjelenés nélkül, egy egyszerű digitális nyilatkozat kitöltésével intézheted el a jogosítványod hosszabbítását.

  1. Navigálj a magyarorszag.hu weboldalára! Az ügyintézés indítása gombra kattintva jelentkezz be ügyfélkapun keresztül (KAÜ azonosítással)!
  2. Tedd meg a nyilatkozatot azzal kapcsolatban, hogy igénybe kívánod venni az automatikus okmánykiállítást! A felületen add meg a címet, amelyre szeretnéd, hogy elpostázzák a jogosítványod! Az orvosi alkalmassági igazolást központilag nyilvántartják, így azt nem szükséges csatolnod.
  3. A sikeres beadást követően letöltheted a visszaigazolást, illetve nyomon követheted az okmány kiállításának állapotát.

Személyes ügyintézés a kormányablaknál

Az eljárást okmányirodában vagy kormányablakban kell elindítani, melyhez a következő dokumentumokra van szükség:

  • Lejáró jogosítvány
  • Személyazonosító okmányok (személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya)
  • Igazolás az orvosi vizsgálat eredményéről

Az illetéket a helyszínen bankkártyával vagy csekkel lehet megfizetni. A megújított jogosítványt nem azonnal adják át. A jogosítvány általában 8 napon belül készül el, erről SMS-ben értesítenek.

How to Renew Driving License Online New York | Full Tutorial 2026

KRESZ ismeretek frissítése

Ha már aktuálissá vált számodra a jogosítvány megújítása, érdemes elgondolkodni azon is, mikor vettél utoljára KRESZ könyvet a kezedbe. Lehet, hogy már jó ideje nem frissítetted a közlekedési szabályokkal kapcsolatos tudásodat. A biztonságos közlekedés érdekében érdemes a jogosítvány megújításával egy időben a KRESZ-ismereteidet is felfrissíteni. Ebben segít a Mr. Kresz alkalmazás, amellyel otthonról, kényelmesen tölthetsz ki KRESZ teszteket, így gyorsan és hatékonyan elevenítheted fel a legfontosabb szabályokat.

Gyakori kérdések

Van lehetőség ingyenesen meghosszabbítani a jogosítványt?

Bár korábban ingyenesen is elérhető volt, 2025 júliusától a jogosítvány meghosszabbítása már díjköteles, kivéve a fent említett, szervezett iskolai vizsgálatokat a 11. évfolyamon.

Van a lejárt jogosítványra türelmi idő?

Nem, lejárt jogosítvánnyal nem vezethetsz, így érdemes időben elkezdeni a megújítást. Az okmányirodában igényelhetsz ilyen esetben egy ideiglenes jogosítványt, amellyel 60 napig volán mögé ülhetsz.

Mi az orvosi alkalmassági vizsgálat célja?

Az egészségügyi alkalmassági vizsgálat alkalmával az orvos megállapítja, hogy egészségügyileg alkalmas vagy-e a járművezetésre. Pontosabban: a jogosítvány orvosi alkalmassági vizsgálat célja annak megállapítása, hogy nincs olyan betegség, testi, szellemi vagy érzékszervi fogyatékosság, mely a jelentkezőt járművezetésre alkalmatlanná teszi. Fontos tudni, hogy bizonyos betegségekkel nem vezethetsz gépjárművet.

tags: #jogositvany #orvosi #ervenyesitese #igenylolap #információk