A Jeep terepjáró modellek részletes áttekintése
A Jeep amerikai autómárkát az 1940-es években alapították, jelenleg a Stellantis tulajdonában van. Nyolc évtizeddel ezelőtt katonai járműként indult, ma pedig a világ egyik legismertebb SUV-gyártója. A Jeep® több mint nyolcvan éve globális vezető szerepet tölt be az SUV-k között, s a kalandot keresők számára kínál legendás terepképességeket, modern technológiát és páratlan sokoldalúságot.
A Jeep Márka Eredete és Történelme
A Háború Szülte Hős: A Kezdetek
A Jeep amerikai autómárka a második világháborúban használt, American Bantam által tervezett modell háború utáni gyártásával alapozta meg sikerét. 1940 júliusában az Egyesült Államok hadereje felhívást intézett az autógyártókhoz, amelyben arról tájékoztatta őket, hogy „könnyű felderítő-járművet" keres a Védelmi Minisztérium motorkerékpárjainak és módosított Ford T-modelljeinek leváltására. Először csak a Willys-Overland és az American Bantam Car Manufacturing Company válaszolt a felhívásra. Mindhárom cég rekordidő alatt elkészítette a tesztpéldány prototípusát. A Willys-Overland Műszaki Elnökhelyettese, G. Roos megtervezte a Willys Quad-ot. A Ford kifejlesztette Pygmy néven ismert GP Modelljét (General Purpose - általános célú), melynek meghajtásáról egy Ford/Ferguson traktor megfelelően adaptált motorja gondoskodott. A Védelmi Minisztérium 1940. novemberében vette át ezeket a járműveket a marylandi Camp Holabirdben.
1941. márciusában a Védelmi Minisztérium közzétette a versenypályázat következő fordulóját. A Bantam-nek 1.500 db-ot kellett legyártania a 40 BRC modellből; a Fordnak 1,500 db-ot a módosított és továbbfejlesztett GP Pygmy-ből; és a Willys-Overland-nek 1,500 db-ot a Quad-ból. Később a Bantam gyártmányok és a Ford GP-k többségét az Egyesült Királyságba és Oroszországba küldték a Kölcsönbérleti Program keretében. Módosításokkal és továbbfejlesztésekkel a Willys Quad-ból lett az MA, majd később az MB. De a Hadsereg és a világ csak mint Jeep®.
A márkanevet 1943-ban jegyezték be, de hivatalosan 1945-ben alapították, az első modellt is ekkor mutatták be. Egyesek azt állítják, hogy a név a „GP" betűk félrehallásából ered, ami a hadseregben a "General Purpose" (általános célú) rövidítése. Mások úgy vélik, a gépkocsi a Popeye képregény egyik népszerű figurájáról kapta a nevét, akit "Eugene the Jeep"-nek hívtak. A Willys MA főbb jellemzői a következők voltak: a kormányoszlopon elhelyezett sebességváltó, mély hornyok az oldalpanel alsó részén, két kerek mérőműszer a műszerfalon és a baloldalon elhelyezett kézifék. A Willys-Overland igyekezett a Védelmi Minisztérium specifikációja szerinti 980 kg-ra (2,160 lbs) csökkenteni a tömeget. Bizonyos dolgok, melyet eltávolítottak annak érdekében, hogy elérjék ezt a célt, a következő generációs MB-ben kaptak ismét helyet, ami mintegy 181 kg-mal (400 lbs) többet nyomott a specifikációban megadott értéknél. A Willys-Overland 368.000, a Ford pedig, licenc alapján mintegy 277.000 Willys MA modell gyártására kapott felkérést az amerikai hadseregtől.
A Civilizáció Hódítása: A CJ Széria
A háború után a Willys-Overland bejegyeztette a "Jeep" márkanevet és azt tervezte, hogy elkészíti civil változatát a farmok számára - a civil univerzális Jeep-et. Az első polgári Jeep-et, a CJ-2A-t 1945-ben kezdték gyártani. Hátsó ajtóval, oldalt rögzített pótkerékkel, nagyobb fényszórókkal, külső tankbetöltő nyílással és számos olyan dologgal érkezett, amit katonai elődje nem tartalmazott. A CJ modellt 1953-ban frissítették, megszületett a CJ-3B. Magasabb hűtőmaszkja és motorháza volt, mint katonai elődjének, hogy otthont adhasson az új Hurricane F-Head típusú négyhengeres motornak. A CJ-3B 1968-ig maradt gyártásban, és összesen 155,494 darab készült belőle. A Jeepster volt az utolsó, amerikai gyártók által készített nyitott utasterű jármű, ami lehúzható ablakok helyett oldalsó ponyvákat használt az időjárás elleni védelem céljából.
A Kaiser Éra és Az Újítások
1953-ban a Willys-Overland-et eladták Henry J. Kaisernek 60 millió dollárért. A Kaiser cég széleskörű kutatási és fejlesztési programba kezdett, mellyel kiszélesítette a Jeep termékpalettát. 1955-ben a Kaiser bemutatta a CJ-5-öt, amely az 1951-es koreai háborúban használt M-38A1-en alapult, és finomabb, lekerekített formája volt. Kissé nagyobb volt, mint CJ-3B, mivel megnövelt tengelytávval és teljes járműhosszal rendelkezett. Továbbfejlesztett motorja, tengelyei és váltója, valamint kényelmesebb ülései következtében a CJ-5 ideális jármű volt, ami megfelelt a növekvő terepjárók iránti érdeklődésnek. A CJ-5 -öt lágyabb vonalvezetés és lekerekített járműkontúrok jellemezték. 205.7 cm-es (81in) tengelytávval rendelkezett, és több mint 600,000 példány készült belőle a gyártás 30 esztendeje alatt. Egy hosszú tengelytávú modellt mutattak be (50.8 cm-rel volt hosszabb a CJ-5-nél), ami CJ-6 néven vált ismertté. A hosszabb tengelytávtól eltekintve a CJ-6 csaknem ugyanolyan volt, mint a CJ-5, csak nagyobb csomagtérrel rendelkezett. 1956-ban a Jeep bevezette az előretolt kabint is a CJ sorozatnál. Ezek az előretolt kabinú Jeep teherautók igazi strapabíró, „jó munkások" voltak - az FC 150 205.7 cm, az FC 170 pedig 262.9 cm (103.5 in) tengelytávval rendelkezett.
1965-be egy új, "Dauntless" V-6 motort vezettek be opcióként mind a 205.7 cm (81in) tengelytávú CJ-5-nél, mind pedig a 256.5 cm (101in) tengelytávú CJ-6-nál. A 157 HP DIN (155 kW) motor csaknem dupla annyi teljesítményt adott, mint a hagyományos négyhengeres motor. 1962-ben a Wagoneer sorozattal a Jeep bevezette az első automata váltót a négykerékhajtású járművekben (a Jeep Cherokee elődje). Az 1963-as Jeep Wagoneer volt az első olyan négykerékhajtású gépkocsi, amit opcionálisan független elsőkerék felfüggesztéssel is meg lehetett rendelni. A 299.7 cm (118 in) tengelytávú pickup, amin kevés termékváltozást hajtottak végre. A 265.4 cm (104.5 in) tengelytávú kombi sokáig nagy kedvence volt a vásárlóknak. A Wagoneerhez hasonlóan, a Gladiator 1963-ban debütált kétféle méretben: 304.8 cm (J-200), vagy 320 cm (J-300), osztóművel és Dana 44-es hidakkal. A 256.5 cm tengelytávú gépkocsi "Dauntless" V-6 motorral, Dana 27 és 44 tengelyekkel készült.
Az AMC Időszak és A Modern Korszak Hajnala
1970. február 5-én az American Motors Corporation megvásárolta a Kaiser Jeep Corporationt. 1976-ban az AMC bemutatta a CJ-7-et, ami 20 év óta az első komolyabb változást jelentette a Jeep életében. A CJ-7 hosszabb tengelytávval rendelkezett, mint a CJ5, hogy legyen helye az automata váltónak. Most először, a CJ-7-hez lehetett extraként műanyag tetőt és acél ajtókat rendelni. Az 1981-ben bemutatott Scrambler a CJ-7-hez hasonló Jeep modell volt, csak hosszabb tengelytávval. Nemzetközi viszonylatban CJ-8-ként ismerték, és kapható volt mind keménytetővel, mind pedig puhatetővel.
A Jeep Wrangler Evolution 2024 története
1983-ban a növekvő kompakt összkerékhajtású járművek piacán még mindig keresték a Jeep CJ sorozathoz hasonló haszonelvű járműveket, ugyanakkor az emberek egy kicsit több kényelemre is vágytak. Az önhordó karosszériás platformra épülő Cherokee XJ kisebb, de sokkal fejlettebb változat volt, mint a Cherokee SJ. Számos újdonságként akkor jelent meg a Jeep Command-Trac® négykerékhajtás-rendszere és a Quadra-Link első felfüggesztés. Bár a Wrangler hasonló nyitott karosszériás profilt használt, mint a CJ-7, de ettől eltekintve elég kevés közös vonása volt híres elődjével. Mechanikusan a Wrangler inkább a Cherokeera hasonlít, mint a CJ-7-re. A Wrangler YJ kockalámpákat viselt, ami akkor az első (és utolsó) volt az ilyen típusú Jeep modelleknél. 1987. augusztus 5-én, kb. A Cherokee alvázára épülő és hasonló felszereltségű pickup 1,8 m hosszú platóval rendelkezett 1987-ben.
A Grand Cherokee első bemutatkozása igen emlékezetes volt, ugyanis a Detroiti Autókiállításon 1992. január 7-én a kiállítási központ üvegfalát áttörve robbant be a porondra. Az 1997-es Jeep Wrangler (TJ) nagyon hasonlított a CJ-7-re. Szándékosan „retro" kinézetűre „szabták", azonban e külső mögött vadonatúj tartalom lapult. A gépkocsi részeinek csaknem 80 %-át újratervezték. A TJ tekercsrugós felfüggesztést használt, hasonlót, mint a Jeep Grand Cherokee, és új utasteret kapott, amiben vezető- és utasoldali légzsák is volt. Visszatért számos klasszikus Jeep-jellemvonás, mint pl. a kerek fényszórók, a lehajtható első szélvédő (amit először 1940-ben láthattunk) és a levehető ajtók, továbbá választani lehetett a puhatető, vagy az eltávolítható keménytető között. Színre lépett a lehető legjobban felszerelt Jeep - a 2003-as Jeep Wrangler Rubicon. 2004-ben pedig megjelent a Jeep Wrangler Unlimited- a Wrangler hosszú tengelytávú változata 33 cm-rel nagyobb csomagtérrel és 5.1 cm-rel tágasabb lábtérrel.
A Jeep Modellpaletta: Választék és Képességek
Ikonikus Modellek
A márkanevet 1943-ban jegyezték be, de hivatalosan 1945-ben alapították, az első modellt is ekkor mutatták be. Az egyik legklasszikusabb Jeep a CJ-széria volt, ezt nevezték át a Chrysler irányítása alatt Wranglerre, 1991-ben pedig bemutatták a Cherokee-t. Ez a két típus a mai napig elérhető a márka palettáján, csakúgy, mint Commander, a Compass, a Grand Cherokee, a Renegade és a Wagoneer. A Jeep járműkínálatában a Wrangler, a Wrangler Unlimited, a Grand Cherokee, a Cherokee, a Compass és a Patriot szerepel. A világszerte jelentkező vásárlói igénynek eleget téve mind a hat Jeep modell kapható lesz Észak-Amerikán kívül is - és valamennyi elérhető jobbkormányos változatban is, valamint benzin- és dízelmotorral szerelt kivitelben egyaránt.
Wrangler
A Wrangler a Jeep® márka ikonja és bármikor készen áll az újabb kalandozásra. Négy-ajtós, nyitott kivitelével a JK Wrangler a Jeep-élményt új dimenziókba emelte. A mai Wrangler modellek szilárdak, robusztusak és egyszerűek, kategóriájukban a legjobb terepjáró-képességet nyújtják és valódi szabadtéri vezetési élményt kínálnak.
Cherokee és Grand Cherokee
Az 2011-re teljesen megújult, és első megjelenése óta több mint 4 millió darabos eladást megért Grand Cherokeeban a Jeep tovább tökéletesítette a „régi receptet", és a kifinomult országúti viselkedés, valamint a kiváló terepjáró-képesség tökéletes elegyét nyújtja. A Jeep® Grand Cherokee olyan jól bevált összkerékhajtási rendszereket kínál, amelyek bármilyen időjárási körülmények között kiválóan teljesítenek. A Cherokee-hoz három, jól bevált 4X4 rendszer választható, amelyek bármilyen időjárási körülménnyel megbirkóznak.
Compass és Renegade
A Jeep márka belépőmodelljei a népszerű kompakt SUV szegmensbe. Új JEEP® COMPASS BEVEZETŐ ÁRON, 12 990 000 Ft-tól! A Jeep® Renegade kétféle innovatív 4X4 meghajtással érhető el, a hátsó tengely lekapcsolásával mindegyik képes az első- és összkerékhajtás közti észrevétlen váltásra. A Jeep® Compass-hoz kétféle összkerékhajtás közül választhat, mindegyik helyt áll bármilyen időjárási körülmények között. A Jeep Active Drive 4x4 rendszer a mindennapi kalandozások során lesz hű társa. A Compass Trailhawk® modellhez elérhető Jeep Active Drive Low rendszerrel a Compass minden idők legütőképesebb kompakt SUV-ja lett.
Terepjáró Képességek és Technológiák
A Jeep® modellpalettát úgy alakítottuk ki, hogy minden kihívásnak megfeleljen járt és járatlan úton egyaránt. A 2011-ben 70. születésnapját ünneplő Jeep olyan autentikus sport-szabadidőjármű, mely egyedülálló terepjáró képességekkel, kidolgozással és variálhatósággal rendelkezik, és amit olyan emberek számára terveztek, akik különleges utakon járnak. Megbízhat a Jeep® 75 éves terepes tapasztalatában, bármit is vessen Ön elé az anyatermészet.
A Jeep Index Relé Hibás Működése
Trail Rated® Minősítés
Ha a Jeep® modellje Trail Rated® tanúsítvánnyal rendelkezik, akkor biztos lehet abban, hogy a képességeit a legkeményebb terepeken többféle tesztnek is alávetették. Nedves utak, sár, hó, meredek utak: bármilyen útfelületről is legyen szó, a 4x4 Jeep® modelleknek mindez csak egy séta a parkban. Vízátfolyásokat kell leküzdeni? A magasított légbeömlőnek és a szigetelt karosszériának köszönhetően a víz nem fog az utastérbe jutni. Ha azon gondolkodik, hogy képes lesz-e murvás úton lejtmenetben haladni, a Trail Rated® Jeep® modellek precíziós kormányzása és optimális terepszögei ezt is lehetővé teszik. A Trail Rated® tesztekről ezen az oldalon tájékozódhat.
Összkerékhajtási Rendszerek
Mivel a terepezéshez új képességek kellenek, a Jeep® 4X4 modelleket úgy tervezték, hogy bármilyen helyzetet kezelni tudjanak. A modelljeinkhez kínált összkerékmeghajtási rendszerekkel akár felfelé, akár lefelé, bármin keresztül, vagy bármi körül megtalálja majd a maga útját. Összkerék-meghajtású Jeep®-je erőlködés nélkül képes a két- és négykerékmeghajtás között váltani. A Selec-Terrain módválasztót lejtmenetvezérlővel egészítettük ki, a Trailhawk modellekben pedig exkluzív, Szikla mód található. Ezzel a lehető legnagyobb tapadás és hajtás érhető el a kerekeken, így bárhova eljuthat. A Quadra-Trac II® felezőváltóval rendelkezik, a Quadra-Drive® II hihetetlen off-road képességeket kölcsönöz.
További Off-Road Jellemzők
Válassza a nagy áttételű, normál sebességi fokozatokat a hétköznapi utakon. Ha extra erőre lenne szüksége alacsony sebességnél, akkor a felezőváltó segítségével a rémisztő terepeket is meghódíthatja és a vontatás során sem ütközik majd nehézségekbe. Extra súlyt kell cipelnie? A vonóhorog felszerelésével jelentősen nő a használhatóság, mivel nem csak utánfutót csatolhat a Jeep® után, de kerékpárhordozót, csomagtárolót és vonószemet is akaszthat rá. Új kalandjára való felkészülésként fogadjon meg pár tanácsot, amelyet az Off-Road Kézikönyvben írtunk le.
A Jeep: Több Mint Egy Autó - Egy Közösség és Életérzés
A stílus csakis egyéni választás kérdése. Szeretne egy stílusos, kényelmes kalandban részt venni? Egy SUV-ra van szüksége. Megőrül a terepezésért? Válasszon egy összkerék-meghajtású Jeep® modellt és semmi nem fogja megállítani, csak az élvezetekre kell koncentrálnia. Az innováció iránt elkötelezett Jeep márka belső égésű motoros, hibridtechnológiás vagy tisztán elektromos hajtású modellek széles palettáját kínálja. Észak-Amerika szívéből az európai Jeep®-ek gépháztetejére költöztek a kis barátok, amelyek azt a kedvességet szimbolizálják, amelyet összetartja a közösségünket. Az autentikus kiegészítők széles választéka személyre szabott megjelenést kölcsönöz Jeep®-jének, és minden szükséges felszerelést biztosít a következő kalandjához. A márka elkötelezett a vevői elégedettség irányába: ezt tükrözi a Jeep Wave nevű prémium hűség-, és ügyfélszolgálati program, amely folyamatos támogatással nyújt előnyöket a tulajdonosok számára. Kezdje el utazását most. Mi készen állunk arra, hogy terepes és 4X4 tapasztalatainkkal elkísérjük Önt.
tags: #jeep #terepjaro #modellek #áttekintés