Az IVECO Trakker billencsek és az X-WAY sebességváltóinak jellemzői
Március közepén az ausztriai St. Pölten mellett immár tizedik alkalommal rendezték meg a müncheni bauma kiállítás kistestvérének tekinthető MAWEV-Show építőgép-kiállítást. A rendezvényen építőipari járműveket, darukat, munkagépeket, felépítményeket, különféle munkaeszközöket, sőt, kommunális gépeket, eszközöket is megtekinthetnek, illetve a gyakorlatban is kipróbálhatnak az érdeklődők. Az IVECO standján a Stralis X-WAY állt a középpontban, amelyet tavaly nyár folyamán már bemutattunk. Az X-WAY valójában a közúti Stralis és a keményterepes Trakker közötti rést tölti be, ugyanis a Stralis kényelmét, hatékonyságát, illetve korszerű megoldásait ötvözi a Trakker robusztusságával, alvázmerevségével és strapabíró részleteivel. Mindezt rendkívül sokoldalú specifikálhatósággal fűszerezi meg, ezáltal az X-WAY szinten mindenféle könnyebb építőipari alkalmazásra optimálisan alakítható ki. Kiválóan demonstrálták ezt a sokszínűséget a standon kiállított modellek is.
Az IVECO Stralis X-WAY: sokoldalúság és sebességváltó innovációk
Motorok és sebességváltó opciók
A Stralis X-WAY mindegyik motorjának közös jellemzője, hogy a rendkívül jó hatékonyságú HI-SCR-rendszernek köszönhetően kipufogógáz-visszavezetés nélkül teljesítik az Euro VIc környezetvédelmi normát. Ez nemcsak a tüzelőanyag-fogyasztásnak kedvez, hanem a részecskeszűrő kényszerregenerációját is szükségtelenné teszi, növelve az üzemidőt, illetve kibővítve a jármű alkalmazási területeit. A Cursor 9 erőforrás 310, 330, 360 és 400, a Cursor 11 420, 460 és 480, míg a Cursor 13 510 és 570 lóerős kivitelben szerepel a kínálatban, sőt, a földgázüzemű motorral a városok védett övezeteinek építkezéseire is korlátlanul behajthat a Stralis X-WAY NP. A 12 és 16 fokozatú, automatizált HI-TRONIX mellett 16 fokozatú kézi és Allison automatikus sebességváltó is társulhat a motorokhoz. A hátsó tengelyek egyszeres áttétellel és bolygóműves agyáttétellel is rendelkezésre állnak. Motorra és sebességváltóra szerelt mellékhajtóművek is elérhetők, az új szendvics-mellékhajtás pedig akár 2450 newtonméter nyomatékot is kínál. Az új HI-MUX elektronikus rendszernek köszönhetően többek között a GPS-adatok alapján a domborzathoz előrelátón igazodó sebességszabályzás (HI-CRUISE) is választható a Stralis X-WAY modellekhez.
Példák az X-WAY sokoldalúságára
A standon kiállított járművek jól demonstrálták az X-WAY sokszínűségét. Kezdjük mindjárt a 8×4-es betonkeverővel! Ennek a szuperkönnyű Super Loader (SL) kivitel az alapja, amely esetében a 8×4-es fülke-alváz saját tömege kilenc tonnánál kisebb is lehet. A kiállított jármű felépítmény nélkül alig nyom többet kilenc tonnánál, így tíz köbméter betont is szállíthat a hatóságilag megengedett tengelyterhelési értékek túllépése nélkül, ami kifejezetten soknak számít. A 11,1 literes Cursor 11 motor szintén hozzájárul a saját tömeg optimalizálásához, ugyanakkor 480 lóerő teljesítménye és 2300 newtonméter nyomatéka bőségesen elegendő ehhez az alkalmazáshoz. Ehhez a ZF TraXon automatizált sebességváltó 12 fokozatú változata csatlakozik, amelyet az IVECO a HI-TRONIX névvel illet. Emellett egy 8×4-es billencs állt, ugyanezzel a motorral, de 16 fokozatú kézi sebességváltóval, Schmitz felépítménnyel és minden tengelyen laprugózással. A billencs mögött pedig egy 4×2-es nyerges vontató díszelgett a tágas, magas, akár kétfekhelyes Active Space fülkével. Különlegessége a HI-TRACTION hidrosztatikus elsőkerék-hajtás, amely a műszerfalról egyetlen gombnyomással aktiválható, és ezután a hátsó kerekek kipörgése esetén azonnal bekapcsolódnak az elsők is a hajtásba a kerékagyakba épített hidromotoroknak köszönhetően.
A HI-TRACTION rendszer
A HI-TRACTION hidrosztatikus elsőkerék-hajtás nagy segítséget nyújt nehéz terepen. Az automatikusan működésbe lépő HI-TRACTION rendszer szükség szerint kiegészítő hidraulikus hajtást biztosít az első kerekek számára, így segítve síkos talajon és útfelületen megelőzni a hátsó kerekek kipörgését. E technika könnyebb az összkerékhajtásnál, ám rossz utakon is gondoskodik a kellő vonóerő-átadásról, még a lerakodást követően is. A HI-TRACTION hidraulikus elsőkerék-hajtás szivattyúját a sebességváltó felett, olajhűtőjét pedig az alváz jobb oldalán a tengelyek között helyezték el. A HI-TRACTION működésekor az első kerékagyakat hidromotorok hajtják. A bal alsó gombbal kapcsolható a HI-TRACTION elsőkerék-hajtás.
ON, OFF és ON+ kivitelek összehasonlítása
Az X-WAY modellek orr-részének összehasonlításával jól látható a sokoldalúság. Jól látható, hogy a vontató ON kivitelű, azaz országúti minősítésű jármű, alacsonyan húzódó műanyag lökhárítóval, amely mögött aláfutásgátló is rejlik. A billencs OFF, azaz terepes minősítésű jármű, így nincs aláfutásgátlója, míg masszív acél lökhárítója és alaposan megemelt alvázmagassága több mint 25 fokos első terepszöget eredményez. Fényszóróit rács védi, a lökhárító haspáncélban folytatódik, az alsó fellépők pedig rugalmasan elhajlanak a talajjal ütközve. A betonkeverő az arany középutat képviseli, így ON+ kivitelű. Alapvetően tehát közúti jármű, lökhárítója alatt jól látható az aláfutásgátló, de a lökhárítója acélból készül, alvázmagassága közepes, fényszóróit pedig rács védi.
Minden, amit az Iveco Daily HPI műszerfaláról tudni kell
Tesztvezetés a Kispályán
Akinek a kiállított járművek meghozták a kedvét egy kis vezetéshez, a stand mögötti rögtönzött tesztpályán kipróbálhatott két X-WAY és egy Trakker billencset. A pálya egy viszonylag meredek, süppedős, földes-köves felületű dombra vezetett fel, ahonnan egy szűk forduló után lehetett lehajtani. Mélyreható tapasztalatokat tehát nem szerezhettünk, de egy kis betekintést igen.
IVECO Stralis X-WAY teszt tapasztalatok
Először egy terheletlen X-WAY nyerges szerelvényt ültünk meg, amely 460 lóerős, 11,1 literes motorral, 2150 newtonméter nyomatékkal, 12 fokozatú HI-TRONIX váltóval, HI-TRACTION elsőkerék-hajtással és alacsonytetős, hálóhelyes Active Space fülkével szolgált. Az emelkedő előtt a középkonzol D gombjával Semi, azaz manuális üzemmódba kapcsoltuk a váltót, hogy mászás közben ne váltson fel, továbbá az Off Road programot is aktiváltuk, amely jobban kihúzatja a fokozatokat és gyorsabban vált, amikor visszakapcsolunk automatikus módba. Felfelé a motor 1200-1300-as fordulatszámon bőséges tartalékokkal, könnyedén vitte a szerelvényt, miközben egyértelműen lehetett érezni, hogy mikor segít be a hajtásba a HI-TRACTION. A központi kijelző megfelelő menüpontjában látványos grafika kék nyilakkal mutatta, hogy dolgozik az első kerekek hajtása. Sőt, grafikusan kijelezte a HI-TRACTION olajának hőmérsékletét is. Lefelé még a retardert sem kellett használni, a természetes motorfékhatás kellően fogta a szerelvényt. Dicséret illeti a HI-TRONIX váltót is, mert a meredek emelkedőn mászás közben manuálisan visszaváltva is olyan villámgyorsan kapcsolt kisebb fokozatba, hogy a jármű szinte nem is veszített a lendületéből. Ez nehéz terepen igen nagy előny, megmenthet egy elakadástól. Praktikus, hogy a differenciálzárak forgókapcsolóval működtethetők, hintáztató program áll rendelkezésre, az elektronikus menetstabilizáló pedig kikapcsolható. Ezt követően egy 6×4-es Stralis X-WAY billenccsel vettük célba a műdombot. A közel teljes terhelésű, 460 lóerős, Active Day nappali fülkével ellátott, ON+ kivitelű tehergépkocsi csupán a hosszanti differenciálzár bekapcsolásával, könnyedén felmászott a dombtetőre, ahol a szűk helyen egy ívben megfordult, nem tolta az orrát a laza talajon.
Az IVECO Trakker billencs sebességváltója és teljesítménye
Végül egy 8×4-es, terepes minősítésű, közel teljes terhelésű Trakker billencset is kipróbálhattunk a kis pályán. A 12,9 literes, 500 lóerős, 2300 newtonméter legnagyobb nyomatékú motor 1100-1200-as fordulatszámon is könnyedén vitte felfelé a körülbelül harminc tonna összgördülőtömegű járművet a kaptatón. A 16 fokozatú ZF AS Tronic (EuroTronic) váltó viszont érezhetően lassabban kapcsolt, mint az új TraXon (HI-TRONIX). Ezzel a hosszú tehergépkocsival már tolatni is kellett a dombtetőn, ám a középkonzol nyomógombjaival gyorsan lehetett a hátra-, illetve az előremenetet kapcsolni. Műszeregységének központi kijelzője elmaradottabb, mint a Stralis X-WAY modelleké, kicsi, fekete-fehér, kis felbontású, és egyszerre csak kevés információt tud megjeleníteni.
Sebességváltók összehasonlítása
Az IVECO HI-TRONIX és a ZF AS Tronic (EuroTronic) sebességváltók közötti különbségek kulcsfontosságúak az IVECO terepjáró képességű teherautóinak teljesítményében.
| Jellemző | IVECO HI-TRONIX (Stralis X-WAY) | ZF AS Tronic / EuroTronic (IVECO Trakker) |
|---|---|---|
| Típus | Automatizált | Automatizált |
| Fokozatok száma | 12 vagy 16 | 16 |
| Kapcsolási sebesség | Villámgyors | Érezhetően lassabb, mint a HI-TRONIX |
| Speciális módok | Hintáztató üzemmód (Rocking Mode), Terepező üzemmód (Off-road Mode), Kúszó üzemmód (Creeping Mode) | Nincs említve |
| Alapvető alkalmazás | Könnyűterepes Stralis X-WAY | Keményterepes Trakker |
Az IVECO Trakker specifikus jellemzői és robusztussága
Ezeknél a járműveknél alapvető elvárás a robosztusság, megbízhatóság és terhelhetőség. A nehéz körülmények között dolgoztató ügyfeleink a nagyobb hengerűrtartalmat szeretik. Igazuk van: a tekintélyes 12. 9 literes hengerűrtartalmával a Cursor 13-as három teljesítménnyel, 380, 440 és 480 lóerővel választható. A jármű össztömege kritikus tényező: emiatt a Cursor 8, 7. 8 literes hengerűrtartalommal, 680kg tömeggel, 310, 330 és 360 lóerős teljesítmény változatokkal a kötelező választás. Az építkezéseken és nehéz terepeken fontos tényező, hogy a változtatható geometriájú turbónak köszönhetően a maximális nyomaték igen széles motorfordulat tartományon rendelkezésre áll. Ez azt eredményezi, hogy a jármű hatékonyan küzd meg az emelkedőkkel, és a sofőrnek nem kell állandóan kapcsolgatnia a sebességeket fel- és lefelé menet. A hajtáslánc további előnyei között fontos megemlíteni az 58. 4-es áttételi viszonyt és a 4. 23-as végáttételt. A Servoshift rendszer megkönnyíti a váltó kezelését. Az Eurotronic sebességváltó 12 AS 1420 TD-s direkt hajtású változata opcionálisan rendelhető a 310 és 330 Le-s Cursor 8-as motorhoz.
Vezérléscsere intervallum Iveco Daily
Fékrendszer és biztonság
Valamennyi Trakker, aminek nem hajtott az első tengelye (4x2, 6x4 és 8x4) a jól ismert előnyökkel rendelkező első tárcsafékkel működik. Ezeket a járműveket hátul nehéz terepkörülmények közt is megbízhatóan működő dobfékekkel szerelték fel. A 4x4, 6x6 és 8x8-as hajtású járműveken az első és hátsó tengelyeken egyaránt dobfékek működnek. Ezek a fékek a korszerű Duo Duplex eljárással működnek, aminek lényege, hogy a fékbetéteket két henger szorítja fékezéskor a doboknak, nem pedig egy, így a fékbetétek kopása szimmetrikus, ezáltal ezek jóval (+60%) hosszabb élettartamúak. Az EBL (elektromos fékerő hangoló) a korábbi mechanikus terhelésfüggő fékerő szabályozást váltja fel korszerű elektronikus vezérléssel. Az EBL vezérlését az intelligens ABS kezeli. A Trakker ABS rendszere négycsatornás, négymodulátoros. A változtatható geometriájú turbó hatását is kihasználó dekompressziós motorfék (ITB) jóval hatékonyabb és korszerűbb, mint a kipufogófékes megoldások, mivel a forró levegő nagy része a kipufogó gázokkal együtt távozik, ezáltal a motor felső része nem melegszik.
Az IVECO T-WAY - a robusztusság új generációja
Az IVECO T-WAY funkciók és megoldások széles skálájára támaszkodva maradéktalanul teljesíthet minden fuvarfeladatot, minden terepen és minden körülmények között folyamatosan magas fokú termelékenységet biztosítva. A robusztus konstrukció, a megbízhatóság és a kényelem tökéletes kombinációjaként úgy tervezték, hogy maradéktalanul megfeleljen az Ön igényeinek, miközben egyaránt felülmúlja a termelékenységre, a hasznos terhelhetőségre és a biztonságra vonatkozó valamennyi elvárását. Az új hátsó tengelyeket és a tandemtengelyek számára kifejlesztett, új tervezésű légrugós felfüggesztéseket egyaránt a legszigorúbb körülmények között tesztelték. A teljes egészében, a funkcionalitásra összpontosítva átdolgozott vezetőfülke olyan megoldásokkal könnyíti a járművezető napi munkáját, amelyek többek között javítják a kilátást és védenek a szennyeződésektől is. Az új kialakítás a karbantartási és javítási munkákat is egyszerűbbé teszi, megkönnyítve az egyes alkatrészek cseréjét. A teljes vezetőteret a legoptimálisabb vezetési környezet jegyében alakították ki, kiemelkedő ergonómiával, a kezelőelemek ideális elrendezésével, még tágasabb térkínálattal és zavartalan kilátással. A 16-fokozatú, automatizált HI-TRONIX sebességváltóval Ön számos olyan funkció előnyeit élvezheti, mint például a Hintáztató üzemmód (Rocking Mode), a Terepező üzemmód (Off-road Mode), a Kúszó üzemmód (Creeping Mode). Az IVECO T-WAY Euro VI minősítésű dízelmotorok széles palettáját kínálja, ideális megoldásként valamennyi alkalmazáshoz. DARU ÉS EMELŐKOSÁR - minden típusú daruval felszerelhető, rakodódarus és emelőkosaras felépítményhez egyaránt megfelelő.
Eurocargo biztosíték tábla: amit tudnod kell
tags: #iveco #trakker #billencs #sebessegvalto