Suzuki Ignis gyújtáskapcsoló betét: működés, hibák és csere

Ha nem fordul el a kocsikulcs, akadozik, vagy sehogy sem tudunk gyújtást adni az autóra, akkor szükség lehet a gyújtáskapcsoló zárbetét cseréjére. Ha szerencsénk van, és csak kisebb a gond, akkor elegendő lehet a gyújtáskapcsoló javítása is. Vannak egyszerűbb módszerek, amelyek akár házilag is elvégezhetők, ha megvan hozzá a megfelelő szakértelmünk. Azonban nagyobb károkat is okozhatunk, mint amit meg szerettünk volna szüntetni, ezért érdemes lehet inkább szakértő segítségre bízni a dolgot.

Ez az új, utángyártott gyújtáskapcsoló zárbetét kifejezetten a Suzuki Ignis 2003-2008-ig gyártott szériához készült, így megfelelő választás lehet a gyári alkatrész elhasználódása vagy meghibásodása esetén.

A gyújtáskapcsoló szerepe és működése az autóban

Mi az a gyújtáskapcsoló és hogyan működik?

A gyújtáskapcsoló fontos alkatrésze minden gépjárműnek, számos funkciót lát el egyszerre. Ide kell bedugni a slusszkulcsot, amit elforgatva tudjuk bekapcsolni, aktiválni a gépjármű bizonyos funkcióit. Ez természetesen az autó típusától is függ, de ez kapcsolja a motor gyújtóáramkörét és az indítómotort. Zárja, illetve feloldja a kormányzárat, gyújtást ad, egyes esetekben pedig engedélyezi az automata váltó használatát.

A gyújtáskapcsoló zárbetét igazából az a rész a kormány mellett, ahova a kulcsot helyezed be. Általában az ablaktörlő alatt, a kormányoszlopon helyezkedik el. A kormányoszlopon az ablaktörlő kapcsoló alatt található kulcsos zárszerkezet. Ide dugod be a slusszkulcsot. Ez kapcsolja ki- be a kormányzárat, ami engedi, vagy tiltja a kormány forgatását. Másik funkciója az elektromos betét működtetése, ő teszi rá a gyújtást, és engedi az önindítózást. Vannak még speciális funkciói néhány típusnál, például az automata váltó használatának engedélyezése.

Az újabb típusú gépjárművekben a gyújtáskapcsoló indításgátló rendszerrel van ellátva. A gyújtáskapcsolóra van ráépítve egy fekete gyűrű, ez a transzponder gyűrű, ami 1995 utáni autókban kötelező. Az egyik az indításgátló transzponder gyűrűje, ami a kulcsnyílás körül helyezkedik el; ha ez megsérül, nem indul többet az autó! Amíg az immobilisert a megfelelő helyre nem érintjük, addig nem tudjuk aktiválni a már említett funkciókat.

Suzuki Ignis Alkatrészek

Mikor a kulcsot elforgatjuk, akkor lép működésbe a gyújtáskapcsoló, kioldja a kormányzárat, ráadja a gyújtást, és beindítja a motort - de természetesen csak akkor indul be, ha azzal a kulccsal próbálkozunk, ami ehhez a zárhoz való. Főleg mióta indításgátlóval látják el az összes újonnan gyártott autót: már nem lehet zsebtolvaj módszerekkel eltulajdonítani egy kocsit, a saját kulcsa kell hozzá, a benne található jeladóval.

A gyújtáskapcsoló állásai

A gyújtáskapcsolón 4 különböző állást figyelhetünk meg:

  • 0: A gyújtás ki van kapcsolva.
  • I: Gyújtás és valamennyi elektromos áramkör deaktivált állapotban van.
  • II: Bekapcsol a gyújtás és az elektromos áramkörök, vezetés alatt végig ebben a pozícióban is marad.

Mikor szükséges a gyújtáskapcsoló betét csere?

A gyújtáskapcsoló meghibásodásának jelei

Nincs annál bosszantóbb, mint amikor beülsz az autódba, és fordítanád el a slusszkulcsot, és az autó nem indul, de nem azért, mert lemerült az akkumulátor! Ha a gyújtáskapcsoló meghibásodik, akkor előfordulhat, hogy szorul, nem fordul el, nem ugrik vissza a helyére, beleragad a kulcs, vagy elfordul ugyan, de gyújtást mégsem képes adni, vagy éppen nem tudja levenni azt.

A leggyakoribb autó gyújtáskapcsoló hiba, mint minden zárnál, hogy a kulcs beszorul a zárba, vagy egyszerűen eltörik, kiugrik valami a zárban, és se kinyitni, se bezárni, de gyakran még a kulcsot kihúzni sem lehet. Ha a zárbetét kopott, megszorul, vagy időnként nem fordul el, az indítás nehézkessé válhat, szélsőséges esetben pedig az autó egyáltalán nem indítható.

A indítási hiba másik problémája, amikor a kulcs a zárhengerben gond nélkül elfordul, de az indítás mégsem jön létre. Ilyenkor a leggyakrabban az elektromos betét hibájára gyanakodhatunk, ami a zárhenger végén helyezkedik el.

Tankbetöltő cső csere Ignisben

Lehetséges okok és házi praktikák

A gyújtáskapcsoló meghibásodásának számos oka lehet. Lehet, hogy egy egyszerű javítással vagy tisztítással elhárítható a probléma, de az is előfordulhat, hogy a gyújtáskapcsoló zárbetét cseréje lesz szükséges.

Néhány lehetséges ok és megoldás:

  • Szennyeződés: Elég lehet, hogy megtisztítjuk az autókulcsot a rárakódott zsebpiszoktól.
  • Gyújtáskapcsoló tisztítása: A kocsikulcsról a szennyeződés a gyújtáskapcsoló szerkezetébe juthat, amit el kell onnan távolítani. Megoldás lehet például egy dróttal nagyon óvatosan kipiszkálni a koszt, de figyelni kell arra, nehogy kárt tegyünk például a gyújtáskapcsoló zárbetétben.
  • WD-40 használata: Kicsit fújjunk a szerkezetbe, majd a kulcsot ki-be húzogatva egyengessük el benne.
  • Kormány mozgatása: A kulcsot óvatosan forgatva, a kormányt pedig jobbra-balra mozgatva is elhárítható a probléma, ha például nem fordul el a kulcs a gyújtáskapcsolóban.

Mivel az autó gyújtáskapcsoló jóval kisebb és valamivel bonyolultabb is, mint egy normál zár a lakásunk bejárati ajtaján, ne próbáljuk meg magunk buherálni. Ha a fenti módszerekkel sikerült elindulnunk, akkor is érdemes egyből egy szakszervizbe hajtani, hiszen ki tudja, nem jön-e elő újra a probléma, vagy netalán súlyosbodik. Ha pedig elindulni sem tudunk, akkor nem lesz más választásunk. Ekkor is lehetséges a javítás, míg komolyabb baj esetén cserére lesz szükség.

A gyújtáskapcsoló felújítás leggyakoribb esete az olajozása, kenésének javítása, ami kiszerelése nélkül is megoldható házilag, autószerelő nélkül. Helyes működésnél nem érdemes olajozni, ugyanis akár bajt is okozhat. A megtelepedett apró szennyeződések, por kárt okozhat a zárhengerben, aminek tisztítása nehézkes lehet. Ha már hibás az alkatrész, akkor az már más tészta, akkor nincs mit tenni, meg kell próbálkozni az olajozással, hisz veszíteni valónk nincs. Kínálatunkban megtalálható zárjégoldók, amik olajoznak is.

Mikor elkerülhetetlen a csere?

Ne várjuk meg, hogy azért kelljen szerelőt hívni, mert beletörtük a kulcsot a zárba, vagy olyan mechanikus sérülést okoztunk, amelyet csak a gyújtáskapcsoló betét cseréje tud orvosolni. Ha pedig túlságosan roncsolt a gyújtáskapcsoló, akkor mindenképpen ki kell cserélni. Ha a gyújtáskapcsoló tengelye, háza sérült, akkor érdemesebb újat vásárolni, mert árban jobban jársz!

Megbízható bontott alkatrészek Suzuki Ignishez

A zárhenger ára sokkal borsosabb szokott lenni, mint a betéteké. Több autótípusnál a kulcsos rész utángyártott márkában nem is elérhető. Ebben az esetben az alkatrész ára akár 100.000 Ft közeli értéket is elérheti.

Amit fontos észben tartanod: ha úgy látod, valami hiba van a gyújtáskapcsolóddal, de még működik, a cseréjét vagy javítását semmiképpen se halogasd.

A Suzuki Ignis gyújtáskapcsoló betét cseréje

Az alkatrész definíciója és funkciója

Vigyázz! Gyújtáskapcsoló betét a neve az alkatrész zárrészének, amelyet az úgynevezett slusszkulccsal lehet elforgatni, vagyis kinyitni. A betét tehát azt a célt szolgálja, hogy a járművet csak a bele illő kulccsal lehessen elindítani. Egy zárhengerből és a bele való kulcsból áll, ami a gyújtáskapcsoló elektromos betétet fordítja, és oldja a kormányzárat. A gyújtáskapcsoló zárbetét résztől pont ugyanazt várjuk el, mint akár milyen más kulcstól.

A csere folyamata és kihívásai

A gyújtáskapcsoló zárbetét cseréje során először a kormánytengely burkolatát kell eltávolítani, majd a tengely kocsiszekrényből való kiszerelését követően tudunk hozzáférni. Ezután két csavart kell meglazítani a kormányzáron, majd ki tudjuk venni a gyújtáskapcsolót. De a leggyakoribb esetben letörhető fejű csavarokkal rögzül.

Ha nem fordul el a kulccsal a gyújtáskapcsoló, akkor a pöcök lefúrásával szedhető ki, de ez esetben nem érdemes mindig javíttatni, mert lehet, nem tudjuk visszarögzíteni a helyére fixen. Másik lehetőség, hogy a kormányzárral együtt bontjuk le, amit általában vehető bontóban, bár ezt nem javasoljuk, mert bizonytalan az elhasználtsága, így lehet 3 évig jó, de az is, hogy másnap tönkremegy.

Ez az új utángyártott gyújtáskapcsoló zárbetét praktikus megoldás a Suzuki Ignis 2003-2008-ig gyártott modellek tulajdonosai számára, akik a gyári alkatrésznél kedvezőbb árú, ugyanakkor funkcionálisan megfelelő cserét keresnek. A zárbetét cseréje jellemzően a kormányburkolat megbontásával jár, és bizonyos esetekben a kormányzár, illetve a gyújtáskapcsoló egyéb elemeinek érintésével.

Mintha egy zárcserét hajtanánk végre otthon a bejárati ajtón, pont olyan a gyújtáskapcsoló cseréje is. Értelemszerűen ez azt jelenti, hogy a betét cseréje a hozzátartozó kulcs cseréjével is jár.

Ignition switch repair ( SUZUKI vehicle w/ immobilizer ).

Új alkatrész beszerzése és szakértői segítség

Alkatrész választás: gyári, utángyártott vagy bontott?

Ha lehetséges is a javítás, akkor is érdemes elgondolkodni egy új alkatrész beszerzésén, hiszen ha már szervizelni kellett, az jót soha nem jelent. A gyújtáskapcsoló betét cseréje előtt érdemes utánanézni a választéknak, mire lehet cserélni a meghibásodott alkatrészt. A kényelmes tájékozódást szolgálja a betét katalógus.

Mi azt javasoljuk, hogy vadonatúj gyújtáskapcsolót szerezz be. Ha a gyártótól veszel egy újat, az nem éppen pénztárca-kímélő, és általában sokat is kell várni rá, te meg addig autó nélkül maradsz. Mi az utángyártott alkatrészt ajánljuk, ami közepes árkategóriában van, és egy pár évig biztosan jól fog működni.

Az új darabot beszerezhetjük bontóból is, azonban ilyenkor nem tudhatjuk biztosan, hogy az valójában milyen állapotban van. A megjelenített kép illusztráció is lehet. A gyártó előzetes bejelentés nélkül változtathat a terméken, vagy annak csomagolásán.

Szakszerviz szerepe és helyszíni javítás

Egyedül nem lenne szerencsés nekiállni szétszedni teljesen a zárbetétet, hacsak nem vagy profi szerelő, mert könnyen csak ronthatsz a helyzeten. Ha elromlana, a kulcs beszorulna, vagy érintkezési, esetleg más hiba miatt nem indítaná a motort, természetesen cserére szorul.

A gyújtáskapcsoló hibák legtöbbje a helyszínen orvosolható oly módon, hogy az autó a saját lábán tovább tudjon menni, és később kerüljön cserére, vagy javításra. Bizonyos típusoknál a helyszínen megoldható a csere, vagy a gyújtáskapcsoló felújítása, ami sok esetben csak lamella cserével jár. Ha ki van szedve, akkor elhozza hozzánk, szétszedjük, és a hibás lamellákat tudjuk cserélni. Ebben tud segíteni a Villám autónyitás csapata.

Zárbetét cseréjekor vagy betét hibák esetén a legjobb partnered webáruházunk, ahol olcsó áron szerezheted be az autóalkatrészed. Fontos megjegyezni, hogy léteznek univerzális gyújtáskapcsolók is, melyeket általában targonca, traktor, Zetor, vagy különböző gépekbe használnak. Az univerzális azt jelenti, hogy bármelyik gépre könnyen felrakható legyen.

tags: #Suzuki #Ignis #gyújtáskapcsoló #betét #csere #és