Hunter HawkEye: A Sólyomszem a Futóműállításban

Ki ne ismerné Sólyomszemet Cooper indiánregényeiből, reméljük, így vannak ezzel az ifjú autószerelők is. Autósszakembereknél azonban elnézhető, ha „Őt” elsősorban a futóműmérő műszerek családjából ismerik. A HawkEye, azaz sólyomszem az amerikai Hunter cég futóműműszerének neve. Talán inkább arról szól a történet, hogy a sólyom szeme igen éles, igen nagy felbontású. A lényeg a névből fakad!

A gépkocsi kerekeire szerelt tárcsákra „ránézve” képalkotással állapítja meg a műszer a futómű és a tengelyhelyzetek állásszögeit. A futóművesek munkája teljes mértékben műszerfüggő, olyannyira, hogy szinte kiszolgáltatottak is. Azt csinálják, amit a műszer mond, és hogy igazat mond-e, abban jobbára csak bízni lehet. A megbízható műszer lényege a mindenkori „igazmondás”, a mérési eredmények reprodukálhatósága.

Reflexiós készülékek voltak korábban is, amikor csak tükrök kerültek a kerékre - szép történelem, de ez egészen más. A kerékre szerelt táblák reflexiós felületeit a 3D kamera nézi, és a felületek vetületi méreteiből állapítja meg a nevezetes állásszögeket, tengelyhelyzeteket. A mérőrendszer és mérőszoftver szinte minden eleme Hunter szabadalommal védett.

A mérést végző szakembert az előbbiek kevésbé érdeklik, a fontos az, miként kell dolgozni vele. Minden futóműves tudja, hogy az előfeltételek betartása meghatározó. Ne feledjük: a futóműmérő azt a helyzetet méri, amilyet talál.

Hunter HawkEye futóműmérő

A mérőállás, illetve az emelő geometriája legyen előírásos, a felfüggesztés és a gumik állapota névleges, az előírt terhelés (megterhelés, le- vagy összehúzatás) feleljen meg a gyári előírásnak (na ez az, amit el szoktak hagyni…), kompenzált legyen a keréktárcsa ütése, hogy csak a legfontosabbakat emeljük ki. Töltsük ki az adott munkalapot, majd azonosítsuk a mérendő autót, az adatbázisból hívjuk le az adatait. Ha nem lenne meg (ritka eset), interneten azonnali segítséget kérhetünk.

Civic EK tuning lehetőségek

A Mérés Folyamata

Kezdjünk hozzá az előkészítési műveletekhez! A Hunter keréktáblatartók pont olyanok, mint bármely más műszeré, így a felszerelése is hagyományos. A ráhelyezett táblák ütésre, esésre érzéketlenek, ha nem muszáj, ezt ne próbáljuk ki. A keréktárcsaütés-kompenzáció történhet az állásra való rájárás alatt, vagy klasszikusan, a kerék megemelésével és fázishelyzetekbe forgatással. Az előbbi, a mérés előtti kerékmegemelést tiltó gyári előírásnál hasznos.

Ha a táblák fent vannak, állítsuk megadott helyzetbe azokat és a mérés azonnal, automatikusan megkezdődik, és azonnal van mérési eredmény is. A csaphelyzet mérése itt sem megy másként, csak a kerék elfordításával. Egyszerre méri mindkét oldalt, nekünk csak a képernyő utasításait kell követnünk. Ezek után - talán egy perc sem telt el - kezdhetünk böngészni a mérési eredmények között.

Jó, ha tudjuk, mit akarunk, mert a legegyszerűbb táblázatos megjelenítéstől az axonometrikus rajzokig minden rendelkezésre áll. Ha az a célunk, hogy egy karambolos vagy ütött futóműves autó deformációjáról kapjunk képet, mert kell a biztosítói kárfelvételhez, a javításhoz, akkor a tengelyhelyzetekkel kibővített adatblokkot kérjük.

การใช้งาน​ เครื่องตั้งศูนย์ HUNTER Hawkeye Elite By CSI

WinAlign® Szoftver és CodeLink® Funkció

Cikkünk terjedelme messze nem elegendő, hogy a WinAlign® szoftver lehetőségeit bemutassuk a gyártóspecifikus mérésektől a különböző segédfunkciókon át speciális korrekciókig. Ehhez a forgalmazó oktatása szükséges. Ez a CodeLink® funkció. Mint tudjuk, a futóműállítás után, az ESP funkció kifogástalan működtetéséhez szükséges a kormányszenzort (SAS - steering angle sensor) újra kalibrálni. Hamarosan nem lesz autó ESP nélkül, így ez a funkció alapvető szükségletté válik.

Futóműállítás folyamata

Vélemények a Hunter HawkEye-ról

Puchele Péter úr fogad, szívesen körbevisz a műhelyekben. A témába vágó kérdést mindjárt fel is teszem: miért döntöttek a „felsőkategóriásnak” számító Hunter HawkEye műszer mellett?

Vizsla Utca: Futómű Beállítási Tippek

- Természetesen mindig volt futóműbeállító műszerünk, de mindegyikkel szemben akadt kifogásunk. Ahol van munka, ott a műszernek azt nem szabad gátolnia, lassítania. Ezalatt azt értem, hogy kevés előkészítő munkát igényeljen, gyors legyen, és ami nagyon fontos, megbízható, reprodukálható mérési adatokat szolgáltasson. Az Opelek hátsó futóművének állítása alapvetően fontos, tehát hátulról kell kezdeni a műveleteket, így a négyfejes műszer ma már nem nélkülözhető. A négyfejes mérés azonban ne növelje a technológiai időt, sőt, ha lehet, legyen még gyorsabb. Legyenek pontos adatok, ne kelljen a drága időt adatkereséssel tölteni. Nálunk fontos volt, hogy a helyigénye se legyen nagy. És legyen a műszer mindig hadra fogható, a hitelesítés ne legyen bonyolult. Egy szóval, legyen igazi segítség!

Opel Specializáció

Soroksáron Opelesnek lenni szinte természetes, ha a dolog a régi időkre vezethető vissza. Talán tudja, mire gondolok, és még azt is hozzáteszem, hogy Budakeszi. - Soroksár jobbára német, azaz sváb nemzetiségű. A kitelepítettek és a rokonok a hatvanas években, már az elején, küldtek haza Opeleket, így voltak a „Putakesziek” is. Aki itt autójavításba akart fogni, annak opelesnek volt célszerű lenni. Soroksáron én nyitottam az első autószerelő műhelyt, és hamar csak Opellel foglalkoztunk.

Az Opel márkaszerviz-hálózathoz pedig ma is mint családi vállalkozás, 2005-ben csatlakoztunk. A specializáció, ha valaki megteheti, jó dolog. Az ügyfeleknek biztonságot jelent, a mi mesterembereink pedig komolyan el tudnak mélyedni a márkajavítás mélységeiben.

A Hunter Termékek Előnyei

  • Nagy felbontású kamerák
  • Extrém gyors mérőprizma felhelyezés, felni sérülés mentesen
  • A Hunter WT sorozatú Tehergépjármű futóműállító rendszerek több mint 60 féle tengely konfigurációt támogatnak.

A Hunter Engineering Company a világ vezető futóműállító rendszer gyártója. A Hunter díjnyertes kutatás-fejlesztő csapata felelős rengeteg szabadalmaztatott és exkluzív eljárásért, ami által a Hunter termékek a leg termelékenyebb és a leg profitorientáltabb eszközök a futóműállítás területén. A Hunter az elsőszámú OEM(eredeti gyári műszer) beszállító a számítógépes futómállító rendszerek területén és számos díjat kapott annak elismeréseként, hogy nagyban hozzájárul a gépjármű javítások fejlődésében.

A cikk megírásához nyújtott szakmai segítségért köszönetet mondunk a Hunter műszerek magyarországi forgalmazójának, a WESZTI Kft. munkatársainak. (www.weszti.hu)

Fűtőmű beállítási lehetőségek

tags: #hunter #hawkeye #futomu #leírás