Honda SH125: Műszaki adatok és Áttekintés
A Honda SH modellcsalád tagjai rendkívül népszerűek. Az SH50-ként jegyzett ősmodell 1984-es bemutatkozása óta több millió példányban találtak gazdára világszerte.
A Honda 2001-ben mutatta be először a nagykerekű SH modellt és 2005-ben került piacra a most tesztelt SH125i. A kiváló tulajdonságok sora 2005-ben tovább bővült, hiszen ekkor kapta meg az SH125 a Honda által fejlesztett PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendezőt.
A megjelenést követően igen hamar az olaszok kedvencévé vált, hiszen 2006-ban ebből a modellből fogyott a legtöbb. Az összesen eladott 30.000 darabból 26.000 Olaszországban talált gazdára.
Fejlesztése során a Honda mérnökei mindig is a folytonosságra törekedtek és a vevőkör igényeinek változásaihoz igazodva csiszolták tökélyre az alkatrészeket, évről évre egyre jobb verziókkal ajándékozva meg a bukósisakos közönséget. E filozófia mentén dolgozták ki a rendkívül alacsony belső súrlódású Honda eSP (ti. enhanced Smart Power) erőforrást és az Alapjárat-leállító Rendszert (start&stop) is, soha nem látott szintre csökkentve a károsanyag-kibocsátást és az üzemanyag-fogyasztást.
2020-ban az olaszországi Atessában gyártott SH125i tulajdonképpen minden porcikájában megújult, így teljesen új modellként folytatta pályafutását. Koncepciójának alapját az elődök gyártása során szerzett temérdek tapasztalat adja, ezt kihasználva tették még stílusosabbá, kényelmesebbé megbízhatóbbá és takarékosabbá.
Az SH125i nem véletlenül Európa egyik kedvenc robogója, hiszen a városlakók minden igényét kielégíti: könnyű kezelhetőség, alacsony üzemanyag-fogyasztás, megannyi tárolóhely és USB-csatlakozó. A hátsó futómű-geometria kialakításának hála a menetkomfort is kimagasló.
Ezeken túl, két új, sportos fényezés gazdagítja még az SH125i palettáját, ahol a kezelőszervet, az első és az alsó burkolatokat feketére festették, míg az ülést piros színű varrás díszíti.
Kifinomult és határozott - talán e két szóval érzékeltethető leginkább, a prémium robogók között számon tartott SH125i idomzata. Még mindig vérbeli SH, hiszen az elegáns megjelenéshez kimagasló használati érték társul.
Az SH125i-re jellemző kompakt építésmód, alacsony padló és felegyenesedett üléspozíció elképesztően megkönnyíti a hétköznapi használatot, utóbbi például lehetővé teszi, hogy a pilóta messze maga előtt belássa a forgalmat. A gondosan formázott, ámde sík ülőlappal büszkélkedő nyereg nagy helyet és kényelmes utazást szavatol, miként az alacsony padló és a kis ülésmagasság is nagyban hozzájárul a gondtalan motorozásokhoz.
A harmónia jegyében a LED hátsó lámpa is krómozott keretes, a LCD-műszeregység sebesség- és fordulatszámmérője körül pedig minden ellenőrzőlámpa szépen elfér, így az ABS, az Alapjárat-leállító Rendszer, a HSTC és a Smart Key visszajelzője is.
FJS 400 Silver Wing teszt és vélemények
A Smart Key (okoskulcs) névre keresztelt rádióhullámokat kibocsátó kulcs jelet küld a robogó vezérlésének a pilóta zsebéből, nem kell tehát a kulcsnyílásba helyezni ahhoz, beindítható legyen a motor vagy kinyitható az ülés alatti tárolórekesz és az üzemanyagbetöltő-nyílás. Ha hatótávolságon belül van, a motorra szerelt gyújtáskapcsoló elfordíthatóvá válik, s megnyomásával ráadható a gyújtás, oldható a kormányzár, illetve nyitható az üzemanyagbetöltő-nyílás és az ülés alatti tárolórekesz.
Jövőre egy vadonatúj festés gazdagítja majd az SH palettáját, ez pedig a Vetro, mely olaszul üveget jelent. A Vetro más okból is igencsak különleges.
Az SH125i 125 cm3-es, folyadékhűtésű, négyszelepes eSP+ (ti. enhanced Smart Power, nyersfordításban: fokozott okosteljesítmény) erőforrása - mely az első Honda motor, amely megfelel a szigorúbb EURO5+ károsanyag-kibocsátási előírásoknak - dinamikus gyorsulást és nagy végsebességet szavatol, ugyanakkor működése gazdaságos. Az SH125i modern műszakiságáról árulkodik, hogy a hátsó kerék kipörgését meggátoló Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC) szériafelszereltségként jár a modellhez.
A furat 53,5 mm, a löket 55,4 mm; a sűrítési viszony 11,5:1. A kompakt erőforrás a tömeg-középpontosítás mintapéldánya: a hűtőradiátor például nem a motor elején helyezkedik el, hanem magában az erőforrásban, méghozzá sokkal egyszerűbb, könnyebb formában.
A belső súrlódás mérséklésére irányuló műszaki megoldások számos ponton felfedezhetőek, az öntöttvas hengerpersely külső felületének apró barázdái például megakadályozzák a furat bármilyen deformációját, ezáltal kisebb az olajfogyasztás, hatékonyabb a hűtés és minimális a súrlódás.
Honda CRF125F - részletes adatok
Az erőátviteli rendszerben három speciális főcsapágy gondoskodik az alacsony gördülési ellenállásáról, ezeket a terhelés lehető legpontosabb meghatározásával tervezték meg. A kedvező fogyasztási értékek elérésében az Alapjárat-leállító Rendszernek (Idling Stop) is jelentős szerepe van.
A rendszert a jobb oldali markolatnál elhelyezett gombbal aktiválhatja a pilóta. Az önműködő dekompresszorral kiegészített rendszer hihetetlenül kifinomultan működik, indításkor ugyanis nem gátolja a kompresszió a főtengely megforgatását, leállításkor pedig mindig a szívási ütem előtti pozícióban áll meg a dugattyú.
A nagy szakítószilárdságú, alul elvezetett acélcső váz révén a 7 literes üzemanyagtartály a padló alatt és a pilóta lába alá költözhetett, ezáltal alacsonyabbra került a súlypont és 10 literrel gyarapodhatott a tárolórekesz befogadóképessége. A tengelytáv is 1353 mm, a 26º-os villaszög és a 85 mm-es utánfutás. Az ülésmagasság 799 mm.
A kis tömegű, 16"-os, öntött alumíniumfelni-garnitúra mindig is a könnyű kezelhetőség, a precíz kanyarvétel és a biztos egyenesfutás záloga volt, függetlenül attól, hogy milyen minőségű útburkolaton haladt a pilóta. A hátsó rugóstagok előfeszítése 5 lépésben állítható, rugóútjuk 83 mm, elöl pedig 33 mm-es csúszószár-átmérőjű, 89 mm-es rugóúttal felvértezett teleszkópok felelnek a kiváló menetkomfortért.
Éppen 35 éve indult az Honda SH modellcsalád gyártása a cég belgiumi üzemében, majd az első fecske, az SH50 sikerén felbuzdulva további változatokat állítottak hadrendbe, igaz, ezek már az 1971 óta működő atessai gyárban láttak napvilágot. Az olasz komplexumban kezdték meg az SH50 alapmodell, majd a továbbfejlesztett, második generációs változat gyártását, illetve itt születtek meg az első SH100-ak is. Minden ezzel kezdődött, a kissé eklektikus formavilágú, de végtelenül megbízható Honda SH50-nel. Azóta több mint egymillió darab talált gazdára az SH-modellcsalád tagjaiból.
A kétütemű robogók rendkívül népszerűek lettel Európa szerte, ám az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások lépésre kényszerítették a mérnököket, így az ezredfordulót követően teljes modellváltásra került sor.
Mi sem bizonyítja ékesebben a modellek sikerét, minthogy a négyütemű família legkisebb, 125-ös kivitele másfél évtizeden át az eladási listák élmezőnyében tanyázott, sőt 2016-ban a kontinens legkelendőbb, 17 ezer darabos (!) mennyiségben eladott robogója lett.
Napjainkban háromféle erőforrással készül a Honda népszerű robogója, 125-ös (12 LE), 150-es (15 LE) és 300-as (25 LE) kivitelek közül válogathatunk, és valóban a hajtómű a legfontosabb különbség, hiszen megjelenésre, sőt méretre sincs túl sok eltérés az egyes modellek között.
Főként futárcégeknek, vállalkozásoknak és kezdő motorosoknak lehet vonzó a 125-ös, elvégre párórás tanfolyam után B-s jogsival is vezethető, és a társaságok elszámolhatják a vételár ÁFA-ját, s így csak nettó 936 200 forintba kerül.
A legkisebb SH mellett szól, hogy 12 lovas teljesítménye dacára is átlépi - óra szerint - a 100 km/órás sebességet, nagytestvéreihez hasonlóan alapáron jár hozzá a távirányítóként működő okoskulcs, és a 2016-os modellfrissítés óta elöl-hátul hatékony LED-lámpák világítják meg az utat.
Olaszországban rendkívül népszerű a 150-es kivitel, míg itthon - főként a jogsiszabályok miatt - inkább a 125-öst kedvelik a vásárlók. Az SH150 tulajdonképpen a nyolcadliteres kiköpött mása, méretük és tömegük gyakorlatilag megegyezik. Persze nagyobb hengernek köszönhetően 20%-kal erősebb és nyomatékosabb lett, viszont árban csak öt százalékkal kerekedik felül a kisebb névrokonon.
Nagy átmérőjű, 16-os kerekeik és karcsú felépítésük révén az Honda SH-k ideális városi motorok, de a 125-ös és a 150-es is csak akkor igazán fickós, ha jobbára közúton, százas tempó alatt közlekedünk. Persze a Honda mérnökei gondoltak azokra is, akik autóúton, autópályán közelítik meg munkahelyüket, és egyszerűen muszáj erősebb gépet venniük, de nem szeretnének egy széles és nehéz „kanapéval” lavírozni a belvárosban.
Karcsúbb, mint a 125-ös (!), három literrel beéri százon, de simán gyorsul 140-ig, ha kell - az SH300i tényleg az egyik leghatékonyabb ingázómotor. Nekik fejlesztették ki 2007-ben a 279 köbcentis, 25 lovas Honda SH300i-t, amely kétszeméllyel is fickósan gyorsul, és simán faképnél hagyja a lámpánál sorakozó kocsikat. Alig hat másodperc alatt gyorsul álló helyzetből nyolcvanra, és ez nem afféle elméleti érték: nincs kuplung- és váltókar, tehát csak rácsavarod a gázt, a többit pedig elintézi a fokozatmentes váltó.
Okoskulcs kelti életre a 25 lovas erőforrást, sőt a nyereg és az alapáras hátsó doboz felnyitása is automatikus, hála a távirányítóként működő SmartKeynek. Attól sem kell tartanod, hogy esőben, fehér aszfalton gyorsítva „megviccel”, ugyanis az SH-hoz idén már alapáron jár a Honda saját fejlesztésű kipörgésgátlója, a HSTC.
A legnagyobb SH-t korábban teszteltük is, mégpedig nem éppen szokványos helyszínen: kéthetes Korzika-túrán kellett bizonyítania, hogy teljesértékű, kétszemélyes motorként használható a több tízezer kanyar szigetén.
Az atessai üzem, ahol nemrég elkészült az egymilliomodik Honda SH.
Honda SH125 / 2024.
Műszaki adatok: Honda SH125/150/300i
| Paraméter | Honda SH125 | Honda SH150 | Honda SH300i |
|---|---|---|---|
| Motorkonstrukció | Folyadékhűtésű, egyhengeres | Folyadékhűtésű, egyhengeres | Folyadékhűtésű, egyhengeres |
| Összlökettérfogat (cm3) | 124 | 153 | 279 |
| Csúcsteljesítmény (LE) | 12 | 15 | 25 |
| Legnagyobb forgatónyomaték (Nm) | 11,6 | 13,5 | 25,5 |
| Sebességváltó | CVT-szíjhajtás (automatikus) | CVT-szíjhajtás (automatikus) | CVT-szíjhajtás (automatikus) |
| Első felfüggesztés | 33 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópokból összeállított villa | 35 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópokból összeállított villa | 35 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópokból összeállított villa |
| Hátsó felfüggesztés | Kétoldali rugóstag | Kétoldali rugóstag | Kétoldali rugóstag |
| Gumiméret elöl | 100/80-R16 | 110/70-R16 | 110/70-R16 |
| Gumiméret hátul | 120/80-R16 | 130/70-R16 | 130/70-R16 |
| Fékrendszer elöl/hátul | 256 mm-es szimpla tárcsa kétdugattyús Nissin féknyereggel | 256 mm-es szimpla tárcsa kétdugattyús Nissin féknyereggel | 256 mm-es szimpla tárcsa kétdugattyús Nissin féknyereggel |
| Hosszúság x szélesség x magasság (mm) | 2030 x 740 x 1155 | 2130 × 730 × 1195 | 2130 × 730 × 1195 |
| Ülésmagasság (mm) | 799 | 805 | 805 |
| Üzemanyagtartály térfogata (l) | 7,5 | 9 | 9 |
| Menetkész tömeg (kg) | 137 | 169 | 169 |
| Üzemanyag-fogyasztás | 2,3 l/100 km | 2,4 l/100 km | 3,0 l/100 km |
| Vételár | 1 189 000 Ft | 1 249 000 Ft | 1 849 000 Ft |
HONDA KARASNA : Cím: 1132.
A kissé retrós stílus nagyon jól passzol a járgányhoz és szerintem ez a bordó-metál szín is nagyon jól el lett találva. Nem túlságosan szemrevaló, de azért nehezen tud elmenni mellette az ember anélkül, hogy legalább egy pillantást ne vessen rá. Egyszerű, letisztult formájú, elegáns, amolyan kis női robogó. Előre beépítettek egy kis kulccsal nyitható tároló rekeszt, ami nem valami nagy, de legalább kicsi.
Szerintem ezt elsősorban csak a biztosíték táblának készítették és csak másodsorban tárolónak. Az igazi „csomagtér” az ülés alatt van, azonban ide sem tudunk sok mindent elhelyezni. Egy robogós sisak talán éppen elfér, de az én S-es zárt sisakom már túl nagy volt hozzá. A műszerfal elég puritán, de jól áttekinthető és megvan rajta minden, ami oda való: Vízhőfok-, sebesség- és üzemanyagszint mérő, felettük pedig az irányjelző, a reflektorfényt jelző és az olajcserére figyelmezető lámpák.
A kis 125 köbcentis, 4 ütemű, PGM-FI befecskendezővel ellátott, erőforrás jól „repíti” az embert. Habár a gyorsulása nem a legjobb, de ez igazából csak az összehasonlító teszten derült ki. Mivel egy teljesen új, még bejáratós motor volt nálunk, ezért a tényleges végsebességet nem mértem le, de valahol 110 km/h körül lehet. A motor egyenletesen jár és kellemes hangja van. A jobb csuklómozdulatokra jól és gyorsan reagál.
A 16” -os kerekeknek köszönhetően kényelmesen motorozható akár még földúton is. Előre 33 milliméteres teleszkóp villákat kapott, hátul pedig 2 rugóstaggal szerelték fel a lengővillát, amik abszolút kényelmessé teszik és megfelelően gondoskodnak úton tartásról. A súlyelosztást is jól megoldották az olasz gyárban, úgyhogy jól dönthető a kanyarokban.
Elől egy 220 mm-es tárcsára szerelt dupla dugattyús féknyereg segíti a megállást. Jól kezelhető része ez is a motornak, úgyhogy nem csak menni lehet vele rendesen, de fékezni is. Ami legalább annyira fontos (ha nem fontosabb!) mint a jó menettulajdonságok. Hátul „csak” dobfék van, ami elég hatékony, ezért nem hiányoltam különösebben a tárcsaféket. Jómagam is voltam rajta utas és én is cipeltem magammal „utánfutót”, de nem csalódtam a Hondában. Ahhoz képest, hogy milyen kicsinek tűnik, van elég hely két ember számára is az ülésen.
Hátul is valóban utasnak érezheti magát az ember, nem pedig csak amolyan felesleges súlytöbbletnek. A kapaszkodóban tényleg meg lehet kapaszkodni, a kihajtható lábtartó is jó helyen van és még dizájnos is, úgyhogy erre sincs panasz.
A jellegzetes vonalvezetésű SH125i nem ok nélkül Európa egyik legnépszerűbb robogója: négyszelepes eSP+ erőforrása dinamikusabb gyorsulást és nagyobb felső fordulatszám-tartományban jelentkező motorerőt garantál. Az alapfelszereltség része a Honda Állítható Nyomatékszabályozója (Honda Selectable Torque Control, HSTC), az Alapjárat-leállító Rendszer, az LCD-műszeregység, LED-világítás, 28 literes tárolórekesz, USB-C-csatlakozóaljzat, valamint az okoskulcs (Smart Key).
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó adatokat a Honda rögzítette a WMTC-szabványnak megfelelően. A teszteket görgőpadon, a jármű szériaváltozatával, csak vezetővel, utas és kiegészítő felszerelések nélkül végeztük.