Honda Számítógépes Chiptuning Javítása: A Motoroptimalizálás Részletei

A mai autósok kulcsszava a chiptuning. Számítógéppel ugyanis megváltoztathatóak a motorvezérlő elektronika gyárilag rögzített memória értékei, így azután a szenzoroktól kapott információk (a beáramló levegő mennyisége és hőmérséklete, a főtengely fordulatszáma, a fojtószelep állása, stb.) alapján az elektronika már a chipen végrehajtott módosítás szerint vezérli a befecskendezést és a gyújtást.

A pontosan beszabályozott benzin-levegő keverék és az azt a megfelelő pillanatban berobbantó gyújtás adják a motornak a legnagyobb teljesítményt és forgatónyomatékot, a legkisebb üzemanyag-fogyasztás és károsanyag kibocsátás mellett.

A helyzet az, hogy a chiptuning nem is tuning. A motorok tuningja ugyanis valamelyik motoralkatrész cseréjét jelenti, elsősorban teljesítménynövelés céljából. A chiptuning fantázianév pedig elektronikus motoroptimalizálást takar. Hatásában persze valóban teljesítménynövelő, de mivel alkatrész cseréje nélkül jön létre nagyobb teljesítmény, jóval olcsóbb módszer lehet, mint a tuning hagyományos formái, mint a vezérműtengely csere, a kipufogó rendszer cseréje, a hengerfej polírozása, stb.

Napjaink gyakorlatában még mindig igaz, hogy nincs két egyforma autó (adott típuson belül is mindig vannak kisebb-nagyobb eltérések a motor viselkedésében), de a gyártási tolerancia értékek jóval kisebb eltérést engednek meg, mint korábban. Ezért a memória chipben rögzített motorvezérlési adatok módosítása a tapasztalatok szerint általában javíthat a dinamikus és a fogyasztási paramétereken, de korántsem egyforma mértékben minden autónál.

Látványos eredményeket hoz a chiptuning haszonjármű (traktor) esetében is. Ezeknél a járműveknél viszonylag nagy az átlagfogyasztás és aránylag magas a futásteljesítmény. Az átlagfogyasztás csökkenése pedig már akár egy hónapon belül is kifizetődővé teheti a beavatkozást.

Civic kipufogó leömlő választék

Motor-optimalizáló programunk megnyitja az utat az Ön számára, hogy saját igényei szerint működő program irányítsa autója számítógépét (motorvezérlő rendszerét). Lehetővé tesszük, hogy autója eltérhessen az autógyárak tömegtermelésében kialakított középértékektől és így nagyobb teljesítményt, nagyobb forgatónyomatékot legyen képes leadni a motor, megjavítva a gépkocsi menetdinamikáját.

A chiptuningok között is van választék, árat és minőséget illetően egyaránt. Mivel ez a beavatkozás alapjaiban határozza meg a motor, és az egész autó működését élettartamát, ezért nem érdemes a véletlenre, avatatlan „szakemberre” bízni.

Több helyen találkoztam olyan hirdetéssel, ahol irreálisan olcsón ígértek chiptuningot. Ezeknek a „szolgáltatásoknak” a hátterében nem állhat profi fejlesztői csapat, mivel a szükséges szoftverek, eszközök igen drágák. A folyamatos fejlesztéshez folyamatos beruházás kell, amit ki is kell termelni. Ezek nem professzionális gyári szolgáltatások, és már sok esetben okoztak problémát. Gyakran kell sajnos a fent említett ‘kollegák’ után utólagosan korrigálnunk a rossz beállításokat.

Nem titok, az hogy a profi technológia a diagnosztikai, beállító és ellenőrző szoftverek, egyéb műszerek igen drágák. A minőségi munkának, a vállalt felelősségnek, garanciának ára van. Mindenki döntse el maga, ha érdeklődik a chiptuning iránt hogy érdemes e spórolni a szolgáltatás árán?

A tuning chip amit a Rigotech Autósport készít, minden autóhoz egyedi beállítást tartalmaz a lehető legjobb hatás eléréséért. Tudni kell, hogy a memóriachip nem csak a motor működtetésével kapcsolatos adatokat tartalmaz, hanem számos más fontos információt is, mint pl.: manuális vagy automata váltós az autó, van e benne klíma, tempomat, esetenként tartalmazza a motorszámot, egyéb azonosítókat, indításgátló adatainak egy részét, gyári diagnosztikai és szerviz adatokat, beállításokat, stb.

Civic EK tuning lehetőségek

Gondoljuk el, mi történhet, ha nem egyedi beállítást használunk, hanem egy teljesen más felszereltségű, adottságú, bár azonos típusú autó tartalmát töltik fel a chipbe ? Ilyenkor nem zárhatók ki a negatív hatások, és ha el is indul az autó az új programmal, a későbbiekben gondok lehetnek vele. (alapjárati probléma a klíma bekapcsolásakor, nem működő tempomat, nem kommunikál a gyári szervízműszerrel az autó, mechanikai problémák stb … )

Az egyedi tuning során, kizárólag a motorfunkcióhoz tartozó adatokat módosítjuk - optimalizáljuk, ezért a többi fontos beállítás érintetlen marad. Így eleve kizárt bármilyen nem kívánt hatás megjelenése. Az autó minden tekintetben kifogástalanul működik. Mikor a jövőben márkaszervízbe viszik, ott továbbra is tudják a gyári műszerrel vizsgálni. Ezek a műszerek nem mutatják a módosított beállításokat.

A nem feltöltős (hagyományos szívó) benzines motoroknál, mivel a motorba juttatott (beszívott) levegő mennyisége nem változik, és a bizonyos terhelésekkor adagolt többlet üzemanyag mennyisége is minimális, ezért a motornak nem jelent túlterhelést.

A feltöltős (turbós, kompresszoros) benzines és dízel motoroknál nagyobb teljesítménynövekedés érhető el, mivel itt a bevitt levegő mennyisége is változtatható. A többlet levegő nagyobb kompressziót eredményez, ami a motor számára többletterhelést jelent.

Tudni kell, hogy ezek a motorok viszont a már eleve nagy kompresszió miatt vannak annyira túlméretezettek, hogy ez a megnövekedett terhelés nem károsítja őket. Ezt a gyári specifikációk és a már korábban behangolt és azóta is kifogástalanul működő autók igazolják. Az első chiptuningolt autók már a 90-es évek eleje óta mennek minden gond nélkül.

Műszaki adatok: Honda CB500 (1998)

Túlzott turbónyomás, vagy más paraméter emelés esetén fokozódik a túlterhelés, ami károkat okozhat a motorban, és más alkatrészekben is.

Itt kell megjegyezni, hogy még egy szélsőséges üzemállapotokban erős túlterhelésre beállított autóra (sportos beállítás) is lehet vigyázni, ha az ember csak alkalmanként feszegeti a határokat. A motor és hajtómű élettartamát leginkább a használat (vezetési stílus, szerviz időpontok pontos betartása, minőségi anyagok használata) határozza meg és a jól módosított beállítás kisebb mértékben befolyásolja azt.

Minden fajta chiptuningolt autóra igaz az, hogy mivel alacsonyabb fordulaton a gyárinál nagyobb nyomatékot adnak le így kis fordulatszámon is jól vezethetőek.

Szívómotor chiptuning.Van értelme, vagy csak pénz kidobás? 100-as benzin szükséges?

A motor és hajtómű élettartamát leginkább a használat (vezetési stílus, szerviz időpontok pontos betartása, minőségi anyagok használata) határozza meg és a jól módosított beállítás kisebb mértékben befolyásolja azt.

A chiptuning által lehetőség nyílik a motor maximális teljesítményének növelésére. - mikor padló gázon járunk az autóval. Ilyenkor még optimális beállítás mellett is, nőhet a fogyasztás mivel a gyárinál jóval nagyobb teljesítményt veszünk ki. Ennek ára van.

Normál üzem alatt részleges gázpedál állásnál és terhelésnél (átlagos, mindennapi használat) az optimalizált beállításnak köszönhetően jobb hatásfokkal üzemel a motor, kevésbé erőlködik, nem kell magasabb fordulatszámokon használnunk.

Maga a művelet 1-4 órát vesz igénybe, átlagos esetben. Minden beavatkozás, egy előzetes próbakörrel, és állapotfelméréssel kezdődik. Abban az esetben, ha úgy ítéljük meg, hogy az autó műszaki állapota megfelelő, elkezdjük a tényleges munkát.

Tájékoztatjuk az ügyfelet a lehetőségekről, garanciákról, ha érdekli akkor a beavatkozás menetéről. Közösen kitűzzük a célt, és start.

Először a gyári beállítást tartalmazó memória tartalomhoz kell hozzáférni. Ez történhet:

  • a vezérlőegység megbontásával (komolyabb megbontással jár, de teljesen standard, rutin eljárás)
  • a kiszerelt vezérlőegységre csatlakozással (az autó minimális megbontása)
  • a gyári szerviz csatlakozón keresztül.

A kiolvasott gyári tartalmat ellenőrizzük, majd archiváljuk. Ezek után a tartalmat megnyitjuk egy (vagy több) programmal, amivel a szükséges változtatásokat, ellenőrzéseket tudjuk végezni.

Gyári adatok és információk alapján meghatározzuk hogy a kiolvasott tartalomban hol helyezkednek el, a változtatni kívánt adatok. Ezek a változtatásra szoruló adatok különböző táblázatokban, diagrammokban, 2 vagy 3 dimenziós térgörbében jelennek meg, így értelmezhetővé, és érthetővé válnak.

A program segítségével egyénileg elvégezzük a beállítást, optimalizálást. Ezt követően, a módosított beállítást tartalmazó részeket, beültetjük a gyári programba.

Ezután a legtöbb esetben ún. CRC-t (ellenőrző összeget) kell kalkulálni, hogy a módosított rész teljes összhangban legyen a többi adattal majd a végén leellenőrizzük egyben a teljes adatállományt.

Az elkészült adatállományt felprogramozzuk a memóriába és visszaépítjük a motorvezérlőt. Mikor igénybe veszi a szolgáltatásunkat a gyári technológiának köszönhetően a következő pozitív változásokat fogja tapasztalni:

  • Jól érezhető lóerő és nyomaték növekedés, ami nem csak a magasabb fordulatszám tartományban teljes terhelésnél, hanem alacsony és közepes fordulatszámokon, részleges terheléseknél is érezhető.
  • A beállítást követően a motor nyomatéka már alacsonyabb fordulatszámon is megjelenik jobb gyorsulást, jobb vezethetőséget garantálva.
  • Kíméli mind a motort, mind a hajtás többi elemét (sportos beállításra nem igaz, ott jóval nagyobbak is lehetnek a terhelések!) mivel a jelentkező nyomatéktöbblet miatt, ritkábban kell visszakapcsolni, magasabb fordulaton járatni a motort.
  • A beavatkozásnak általában nem célja a fogyasztás csökkentése, de az a tapasztalat, hogy a módosított motorkarakterisztika közepes terhelés (átlagos használat) mellett, kb.

Mi hibamentes beállítást garantálunk és mivel a programnak csak a megfelelő részein végzünk módosításokat - minden autóhoz egyéni beállítást készítve - bármilyen káros hatás kizárt. Lehetőség szerint a módosított programot az eredeti chipbe írjuk vissza - természetesen az eredeti adatok kiolvasása, ellenőrzése és archiválása után. Így semmilyen plusz alkatrészre nincs szükség. (2000 után gyártott autóknál szinte kivétel nélkül újraprogramozható a gyári alkatrész - kivéve sok Japán gyártmány) Csak akkor kell másik memóriát beépíteni, ha a gyári alkatrész un. egyszer programozható (olcsóbb kivitel) és nem lehetséges az újraprogramozás.

A szolgáltatás ára csak kipróbálás után fizetendő. Célunk az, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújtsuk, és a technikai kereteken belül maximálisan figyelembe vegyük az ügyfél speciális kéréseit, elvárásait -ha vannak- a beállítással kapcsolatban.

A végzett munkára (csak a megbontott egységek azon részére, ahol tényleges beavatkozás történt) és a szerelt alkatrészekre két év garanciát adunk. Ismeretlen állapotú, előéletű (használt) autónál, a motor, hajtómű részeiért és egyéb alkatrészekért a jövőben semmilyen felelősséget nem tudunk vállalni.

5 évnél fiatalabb autó esetén, ha a futásteljesítménye kevesebb mint 50.000 km, opcionálisan motorgarancia (biztosítás) igényelhető. Az általunk szerelt memóriák kizárólag jól ismert gyártóktól származnak mint pl.: AMD, Intel, SGS-Thomson. Elégedettségi garancia egy hét. Ez alatt az idő alatt, lehetőséget adunk a szolgáltatásunk kipróbálására.

Launch X431 PAD V Elite 2026 SmartLink C

A LAUNCH X431 PAD V Elite 2026 új verzióval rendelkezik, intelligens Smartlink C diagnosztikai csatlakozóval érkezik, amely támogatja az USB, BT és WIFI több kommunikációs módot, valamint az összes tényleges diagnosztikai protokollt (J2534, D-PDU, RP1210, CAN FD, DOIP). 10,1 hüvelykes érintőképernyővel rendelkezik. Memória: 8GB. Tárhely: 256GB.

A LAUNCH X431 PAD V Elite 2026 SmartLink C All-in-One autóipari leolvasó eszköz:

  • ECU Online/Offline/J2534 programozás + kódolás.
  • Új ECU-k programozása: Cserélje ki az új ECU-t (Határozza meg, hogy programozásra vagy kódolásra van szükség a hibakód utasítások alapján).
  • Képes beolvasni és biztonsági másolatot készíteni a jármű eredeti ECU- adatairól.
  • Újraprogramozás sikertelen programozási ECU esetén: Ha a programozás sikertelen, de a hardver nem sérült, a LAUNCH X431 PAD V átprogramozhatja a modult kézi módban, amely kompatibilis a VW/Audi/BMW-vel.

Az X431 PAD V Elite 2026 kiolvasó eszköz frissíti az X431 V, PRO3 S+, PAD3 összes funkcióját.

Az X431 PAD V Elite 2026 támogatja az összes alaphelyzetbe állítási funkciót: több mint 50 visszaállítás, amely a legkisebb részekig is eléri a problémákat.

A LAUNCH X431 Smartlink C kompatibilis az összes új J2534/DOIP/CANFD/D-PDU/RP1210 protokollal, így hozzáférhet az adatokhoz és az OE programozáshoz a Toyota, a Honda, a Volvo, a VW, a GM és a Chrysler típusok számára , Benzhez, Jaguarhoz, Land Roverhez, GM-hez és BMW E/F/G -hez.

Kompatibilis a CANFD új kommunikációs protokolljaival (egyes GM autómodellekkel kompatibilis) és a DOIP (kompatibilis a BMW E/F/G alvázzal, Jaguarral, Land Roverrel), és támogatja a DC9-36V-ot HD járművekhez (szükség van az extra HD szoftver vásárlásra,).

Ha egy ECU/modul megsérül, ki kell cserélni egy újra. Az ECU/modul cseréje után be kell tartania a gyártó szigorú eljárásait az illesztéshez, tanuláshoz, kódoláshoz vagy akár programozáshoz, mielőtt normálisan működne.

Megjegyzés: Az ECU kódolás megváltoztatja az előre beprogramozott opciókat, amelyek a már beépített elektronikus funkciók típusától és számától függenek.

Kétirányú vezérlési képességének köszönhetően a teszter aktív teszteket hajthat végre a járműspecifikus alrendszerek és alkatrésztesztek eléréséhez. Például az X431 PAD V Elite 2026 képes relék, befecskendezők, tekercsek működtetésére vagy rendszertesztek végrehajtására stb.

A kétirányú funkciók meglehetősen kiterjedtek. Figyelem: Az aktív tesztek NEM minden járműnél univerzálisak, vásárlás előtt ellenőrizze a kompatibilitást a VIN -számmal.

A topológiai diagram funkciójával a teljes rendszert megjelenítheti a topológia térképen keresztül, hogy az összes modult hibakóddal megtekinthesse, amely könnyen megtalálja a hibákat és az okokat.

Jelenítse meg a teljes rendszert a Topológia térképen keresztül, hogy áttekintse az összes hibás modult, amivel könnyen megtalálhatja a hibákat és az okokat. A szín kódolt topológia egy oldalon jeleníti meg az összes rendszerállapotot és a modulok közötti kommunikáció struktúráját.

A LAUNCH X431 PAD V Elite 2026 Diagnosztikai eszköz támogatja az összes (több mint 60) speciális visszaállítási funkciót.

WIN 11: Közeleg az időpont amikor a Microsoft megszünteti a Win10 támogatását, így arra az OP rendszerre nem lehet újabb szoftvereket tervezni. Ez azt jelenti, hogy aki még Window's 10-t használ lassan érdemes lesz annak megújításában gondolkozni a gördülékeny szoftver nyomon követés érdekében.

2025.05 Szoftver csomag: Megérkezett a 2025.05 szoftver csomag ami több szoftver hiba javítás és módosítás mellett hozott 3 új elérhető márkát a Security Gateway fiókunkban.

Új licencek 2024

Engedve az adatbázisok forrását jelentő gyártók nyomásának az AUTOCOM módosította (visszamenőleg is) a licenc szabályzatát és magukat a licenc csomagokat.

Előfizetési rendszerben érdemes gondolkozni ahol az éves előfizetés megújítása automatikus így természetesen a készülék garancia is folyamatosan aktív marad.

Viszlát Windows 7: Sajnos elérkezett az idő, hogy az egyik legkedveltebb Microsoft OP rendszer támogatását is megszűntese a vállalat. Ez a dátum 2020 -jan. 14. Ez a gyakorlatban azt jelenti (az XP-hez hasonlóan), hogy frissítések, vírusok elleni védelmek már nem jelennek meg. Illetve erre az OP rendszerre nem lehet, ill. nem érdemes szoftver fejleszteni.

tags: #honda #computer #atiras #javítása