Honda CBR 125 R: Súly, Műszaki Adatok és Részletes Áttekintés

Akárcsak a MotoGP-ben, a közúti motorok között is a 125 köbcentis kategóriánál kezdődik az élet. Ezekhez a motorokhoz már nem elég a segédmotoros jogsi, ide nagymotorra való papír kell, igaz elég hozzájuk az A1.

Bevezetés és a Modell Története

A sportos motorozást kedvelők számára a Honda már régóta kínál kedvelt motort a palettáján. 2003-ig az NSR volt ez a jármű, de a környezetvédelmi szabályok szigorításával a kétütemű motorkerékpároknál egy igen csak erőteljes lemorzsolódás volt tapasztalható. A gyártók közül már csak egy gyárt kétütemű erőforrással sportmotort. A pörgős és dühös erőforrást lecserélve a tartósabb és környezetbarát négyütemű motorral elkészítették a CBR legkisebb változatát, a HONDA CBR125R-t.

A motor megjelenése 2004-ben volt, de a Honda fejlesztő mérnökei nem álltak meg a fejlesztéssel. A Honda 2004 óta kínál négyütemű, sportos 125-öst. Már az első kis CBR is sikert aratott, jól lehet, formavilága inkább aranyosnak volt mondható, nem úgy, mint a 2007-ben piacra dobott, CBR600RR-re hajazó, szigorúbb tekintetű változaté. A motor alakja és a burkolat a nagyobb testvérhez teszi hasonlóvá a motort. Így a tinik is úgy érezhetik, mintha egy igazi nagymotoron ülnének.

Motor és Teljesítmény

A CBR-sorozat legkisebb tagjának egyhengeres, vízhűtéses, 124,7 köbcentis, négyütemű motorját 2007-től már nem karburátor, hanem PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendező táplálja. A kétszelepes, SOHC vezérlésű motor ezzel nemcsak környezetbarát lett, de meg is izmosodott, immár 13,6 LE teljesítmény leadására képes, 10 000-res percenkénti fordulatszámnál. Az injektor mellett megkapta a Honda IACV rendszerét is, mely az egyenletes alapjáratért felel.

A Honda HECS3 oxigénszenzoros katalizátorát a rozsdamentes acél kipufogórendszerbe építették, és így a kis CBR már könnyedén teljesíti a legszigorúbb Euro3-as emissziós feltételeket is. Az átalakításoknak köszönhetően az elektromos önindítóval felszerelt, kompakt, könnyű blokk mindig könnyedén indul, és fogyasztása gazdaságosabb lett. A hatsebességes váltóműben igyekeztek a fokozatokat minél jobban a hétköznapi használathoz igazítani, miközben a hangsúlyt a kigyorsításra, és az alsó- és a középtartomány nyomatékosságára fektették.

Honda CR-V: történeti áttekintés

A 13 lóerős, vízhűtéses, injektoros négyütemű sosem fog kellemetlen meglepetést okozni. Ezzel a teljesítménnyel természetesen nem is tud, viszont enyhe lejtőn még így is kicsapja az óra szerinti 130-at, és ami a legfontosabb: az elmúlt évek alatt bebizonyította, hogy végtelenül megbízható. Itt rejtőzik a lényeg: egy végtelenül megbízható négyütemű blokk. Messze nem igényel annyi törődést mint a kétüteműek, és a fogyasztása is sokkal jobb, viszont mindössze 13 lóerős. Nem is eszik sokat, beéri kb. 3 literre is. 250 kilométert lehet vele repeszteni egy tankolással.

Honda CBR125R teszt

Váz, Futómű és Fékek

A 2004-ben bemutatott motor acél hídváza lényegében nem változott. A rövid tengelytávú, roppant fordulékony gépen elöl 31 mm belsőcső átmérőjű, hagyományos felépítésű teleszkópvillát, hátul pedig zárt szelvény lengővillát és központi rugóstagot találunk. A kerekek sem változtak, maradtak a kecses, hatküllős alumínium-öntvény mellett.

Egy sportgépet mi állíthatna meg más, mint harapós tárcsafékek, elöl 276 mm-es, hátul 220 mm-es átmérővel. A fékek terén is okosan válogatták ki az összetevőket a hondás mérnökök. Egyrészt egy ilyen apró masinán nem jó, ha túl erős rendszer dolgozik, mert az sok esetben ráijeszthet a motorozással még csak most ismerkedőkre, vagyis ha egy váratlan szituációban hirtelen kellene fékezni, azonnal blokkolna és kiesne alóluk az első kerék, ahogy rémülten rámarkolnának a fékkarra.

Másrészt egy bivaly fékrendszer meglehetősen drága alkatrészekből áll, tehát erőteljesen megemelné a motor vételárát. A feladat tehát a következő volt: megtalálni az egészséges középutat. Véleményem szerint a 276 mm-es tárcsával, és a hozzá tartozó kétdugattyús féknyereggel ez a rendszer nem túlzottan erős, tehát kezdőként is könnyen elboldogulunk a megfelelő nyomáspont keresgélése közben, de nem is túl gyenge, így simán felemészti az egyhengeres blokk diktálta sebességet.

A Honda CBR125R menetkész tömege mindössze 137 kg. Ez a csekély súly, a dupla hídváza, illetve a szofisztikált futóműve garantálja, hogy könnyedén sajátíthassuk el a sportos motorozás legalapvetőbb mozdulatait.

Civic kipufogó leömlő választék

Ergonómia és Kezelhetőség

Az ülésmagasság 793 mm (a 2017-es modell esetében), de korábbi verzióknál 776 mm is volt, melyről még az alacsonyabb női motorosok lába is biztonságosan leér. Szintén a kezdőknek kedvez a viszonylag alacsony üléspozíció. Azért az üléspozíció messze áll az éles sportgépekétől, hiszen a kis CBR-en kényelmes, egyenes testtartásban ülhetünk, hála a magasra húzott kormányszarvaknak. Így még egyszerűbben kiaknázhatjuk a joghurtos dobozok legkisebbikének fordulékonyságát, például a dugóban veszteglő négykerekű járművek között. A kezes viselkedés tekintetében a CBR125R-nek nem kell szégyenkeznie.

Kedves Kristóf, megismerkedni a motorozással minden szempontból optimális választás a legkisebb CBR. Könnyű, könnyen kezelhető, extra kezes, jóindulatú…ráadásul még gazdaságos is. 100 kiló környékén a dinamikája ugyan már hagyhat kívánnivalót maga után, de a kezdő lépések megtételéhez még így is ideális, szinte mindenkinek. Nem is ez a legnagyobb kihívás az esetedben, hanem a magasságod (189-190cm). Ez nem jelenti azt, hogy +4-5 centivel ne éreznéd jól magad rajta, már csak azért sem, mert a CBR125 üléspozíció szempontjából (is) meglehetősen univerzális. A lábtartó elég alacsonyan, a kormánycsutka pedig viszonylag magasan, a villahíd felett van. Az ülés méretével sem lesz gond, az meg már más kérdés, hogy a vékonyka felépítés mennyire zavarna (vagy éppen ellenkezőleg). Azt javaslom, nézz ki egy olyan példányt a neten, amely kereskedésben pihen, és rá tudsz ülni - így kiderülne, mennyire férnek el a tagjaid. Nyilvánvalóan kényelmesebben elférnél egy magasabb, supermoto-szerű 125-ösön - most hirtelen a Yamaha WR125X jutott eszembe. Ha olcsóbb megoldást keresel, szóba jöhet a CBR testvére is, a CBF125, amin - a látszat ellenére - egy fokkal jobban el lehet férni. Egy biztos, MSX125-öst ne vegyél! Egyébként a kritériumaidnak maximálisan megfelelne a CBR is: túrázós is, sportos is, a kényelemmel nincs baj - ami magabiztosságot sugároz egy kezdő számára - nekem meg jól jött a pályán.

Design és Kiemelkedő Jellemzők

Megújult külsejével leginkább a Honda legnagyobb szupersport gépére, a CBR1000RR Fireblade-re hasonlít, csak karcsúbb, kecsesebb kiadásban. A teli idomos gép fejidomába vadonatúj, keskeny, dupla fényszórót építettek, míg a látványosan szögletes formájú irányjelzők füstszínű házat kaptak. A vadonatúj plexi hatékonyabb szélvédelmet kínál. Középen a mutatós sebesség- és fordulatszámmérő dominál, köztük kaptak helyet az ellenőrző lámpák. A figyelemre méltó digitális műszerfal is megérdemel egy hullámzást a tribünön, hiszen mindent tud, amit a nagyok: van rajta óra, üzemanyagszint- valamint vízhőfok visszajelző, napi- és összesen megtett kilométer számláló. Szerencsére a fordulatszámmérő analóg maradt, így minden helyzetben egyértelműen leolvasható. A nagyok között is csak a jobbakon van így: digitális műszerfal mindenféle lényeges információval és analóg fordulatszámmérő.

A keskeny, 13 literes üzemanyagtank (a 2017-es modell esetében, korábbiaknál 10 literes volt) belesimul a gép vonalaiba, a hátsó ülésidom formája nem változott.

Gyári Extrák és Kiegészítők

Olyan igényes extrák is bővítik a pimasz kis sportgép lehetséges felhasználási területeit, mint például a méretes utas kapaszkodók, vagy az ülés alatti tároló rekesz. A különleges fényezések elragadóak, egyik kedvencem az általunk is tesztelt, fekete-szürke változat, narancssárga kerekekkel. Ezek a felnik tisztára MotoGP érzést keltenek az emberben, hiszen a jól ismert, gyári HRC versenymotorokon láthattuk először ezt a színösszeállítást. Akinek még ez sem elég, rengeteg gyári kiegészítő közül válogathat - akárcsak a nagyobb modellek esetében - a karbon mintás takaró elemektől a felnicsíkon át, egészen a hátsó ülésre rögzíthető túratáskáig.

Civic EK tuning lehetőségek

Elérhető kiegészítők: Funkcionális hátsó táska, amely kifejezetten a hátsó ülés keskenyedő alakjához igazodik, 15 literes kapacitással, amely 22 literre bővíthető. Rendkívül vékony fűtött markolatok, amelyek a markolat teljes kerületén biztosítanak kellemes meleget. Integrált kezelőszervekkel rendelkeznek a maximális motoros kényelem érdekében, valamint intelligens hőelosztással rendelkező dizájn-integrációval, amely a kéz hidegre legérzékenyebb területére összpontosít.

Piac, Árak és Alternatívák

Egy 2020-as Honda CBR 125 R, amely átlagosan 11 507 kilométert futott, jelenleg átlagosan 1 378 700 HUF-ért kapható. A Supersport-típusú motorokhoz mérten a Honda CBR 125 R modell elérhetősége átlagos. Átlagos mennyiségű Honda CBR 125 R motor található a használtmotor piacon.

Ha példaként vesszük a 2017 gyártási évét, akkor a Honda CBR 125 R árstabilitása a Supersport-típusú más motorokhoz viszonyítva rossz volt. Az árak alakulása az első évben -18%, a második évben +7% és a harmadik évben pedig +4% volt. Erős a kereslet a piacon a Honda CBR 125 R iránt. Erről a modellről az 1000PS platformon megjelenő tesztbeszámolókat gyakran olvassák.

Alternatívák a Honda CBR 125 R kategóriájában: Suzuki GSX-R125 (15 HP, 125 ccm, átlagos piaci ár: 1 272 461,00 Ft).

GYIK gumiabroncsok Honda CBR 125 R

  • Milyen gumiabroncsokat ajánl jelenleg az 1000PS szerkesztősége ehhez a modellhez?

    Olcsó mindenes könnyű motorkerékpárokhoz. A napi munkába járáshoz és rövid hétvégi túrákhoz. Sportos gumik a második sorból - jó ár/teljesítmény arány.

  • Milyen gumiabroncs-méretekre van szükségem?

    A gumiabroncs mérete Honda CBR 125 R 2017 elöl 100/80-17 és hátsó 130/70-17.

Részletes Műszaki Adatok (Honda CBR 125 R 2017)

Az alábbi táblázatban részletesen bemutatjuk a Honda CBR 125 R (2017-es modell) kulcsfontosságú műszaki adatait:

Jellemző Adat
Motor típusa Négyütemű, egyhengeres
Hűtés Folyadékhűtéses
Hengerűrtartalom 124.7 ccm
Furat 58 mm
Löket 47.2 mm
Max. Teljesítmény 13.3 HP (10000 ford./perc)
Nyomaték 10.4 Nm (8000 ford./perc)
Kompresszióarány 11:1
Indítás Elektromos
Kuplung Többlemezes olajfürdőben
Váltó Hatsebességes
Véghajtás Lánc
Hengerek száma 1
Szelepek hengerenként 2
Váz Acél Twin Tube
Első fék Dupla dugattyú, Hidraulikus
Hátsó fék Lemez, Egy dugattyú
Első gumiabroncs 100/80-17
Hátsó gumiabroncs 130/70-17
Hosszúság 1946 mm
Szélesség 704 mm
Magasság 1089 mm
Tengelytáv 1313 mm
Ülésmagasság 793 mm
Menetkész súly 137 kg
Üzemanyagtartály kapacitása 13 l
Legnagyobb sebesség 110 km/h
Jogosítvány típus A1

A tartalom forrása

Az adatok az '1000PS' online motorkerékpár magazintól származnak. Az '1000PS'-t 2001-ben alapították. A cég Ausztriában található. A tartalom nagy részét német nyelven publikálják, azonban a csapat a YouTube-on angol nyelvű motorkerékpár tesztvideókat is bemutat.

tags: #honda #cbr #125 #súly #műszaki #adatok